/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Újabb fantasztikus élmények és győzelmek a Szeptemberi Trófeán!

Legyen az kiemelt nagy verseny, vagy egy átlagos versenynap, meleg nyár este vagy hűvös, szeles őszi idő, egy biztos, hogy a Kincsem Parkban mindig szuper jó hangulat van a péntek esti agárversenyeken. A 18h-i kezdés előtt 10 perccel még szinte üres volt a lelátó, majd a “derült égből” egyszer csak népes közönség verődött mind a fogadó kasszák, mind a korlátok mögött.
Az időjárásnak ezúton is hálásan köszönjük a kiemelt törődést, hiszen délelőtt még messze nem volt megnyugtató a helyzet. S bár a pályának egy picivel több időre lett volna szüksége, hogy már az első futamra tökéletes legyen a majd kétnapos esőt követően, ahogy telt az idő futamról futamra úgy lett egyre jobb, többek szerint “pályacsúcs gyanúsan jó”, bár ez nem történt meg egyik távon sem. Történt azonban sok más, nem várt meglepetések, libabőrös élmények és óriási győzelmek, mint ahogy ezt megszokhattuk már ebben a sportban.

Az első, S2-es sprint futamban Zaya lejelentésre került, így négyen álltak starthoz, köztük két alomtestvér, Diablo és Testarossa – aki most debütált versenyben. Wanheda az első métereken átvette a vezetést és kérdezés nélkül megnyerte a futamot, bezsebelve ezzel élete első győzelmét a Kincsem Parkban!
Befutási ideje: 17.04 (S1)
Befutási sorrend: Wanheda(4) – Irokéz (5) – Testarossa (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Lux Mankának!

Az este második, szintén S2-es futamában is négyen álltak starthoz az agarak. Ez a futam egy fokkal izgalmasabb volt az előzőnél, hiszen a kanyarig megjósolni sem lehetett volna ki fog elsőnek fordulni, Mad, vagy Loki, de Loki – aki egy év kihagyás után állt újra versenybe a Kincsem Parkba -magabiztos stílusban zsebelte be első győzelmét, mely reméljük messze nem az utolsó!
Befutási ideje: 16.96 (S1)
Befutási sorrend: Loki (4) – Mad (5) – Olimpia (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, id. Berki Lászlónak!

S1/S2-ben szintén egy első győzelmes élménynek lehettünk szemtanúi, hiszen a startot követően, melyet World fogott meg a legjobban és vezette is a mezőnyt a táv bő feléig, szorosan támadta Whisper, aki a célegyenesben nagyot húzott és meg tudta előzni versenytársát, így élete második versenyén dobogóra is állhatott.
Befutási ideje: 17.01 (S1)
Befutási sorrend: Whisper (3) – World (4) – Coming Soon (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Béres Zsolt Attilának!

Az S1-es futamtól tátva maradt mindenki szája, még a felvételt visszanézve is libabőrös lesz az ember attól, ahogy Hancock, a futamot végig magabiztosan vezető Iron Lady-t bő egy kutyahossznyi lemaradásból szó szerint az utolsó métereken előzte meg és futott át elsőként a célon, megszerezve ezzel idei harmadik győzelmét.
Befutási ideje: 16.87 (S0)
Befutási sorrend: Hancock (3) – Iron Lady (1) – Amy (4)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Baglyos Ferencnek!

S0-ban is öt szuper sprinter állt starthoz, akik a nyílt osztályos futamokhoz méltóan hozták is a megszokott izgalom faktort, hiszen az utolsó métereken elképesztő szoros küzdelem folyt Mayki és Ronnie között, akik mindössze 0.02 század másodperc különbséggel értek célba, az augusztus eleji közös futamuk visszavágójaként, ezúttal Mayki javára, a nap legjobb sprint idejével.
Befutási ideje: 16.71 (S0)
Befutási sorrend: Mayki (1) – Ronnie – (5) – Tamo Bolt (4)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Tőzsér Tamásnak!

Mennyi izgalom, és még csak félidőnél jártunk ekkor…! 🙂

480m-en az első futam A3/A2-es kategóriában indult, ahonnan szintén lejelentésre került egy agár, így öten álltak starthoz. Denton megfordult a boxban és állva maradt a start pillanatában, így a versenyt négyen futották le, de az igazi küzdelem Hurrikán és Dália közt zajlott, melyből a közel 2 éves Dália került ki győztesként.
Befutási ideje: 29.78 (A1)
Befutási sorrend: Dália (2) – Hurrikán (1) – Sophie (5)
Szívből gratulálunk tulajdonosának, Szegedi Istvánnénak és trénerének, Szegedi Istvánnak!

Az A1-es futamban szintén egy nagyon szoros és izgalmas küzdelemnek lehettünk szemtanúi, ahol Zivatar és Black Fantasy a mezőny többi tagját messze maguk mögött hagyva versenyeztek egymással, azonban a start pillanatától első helyen futó Zivatart nem lehetett megfogni, dobogóra állt, népes családja legnagyobb örömére.
Befutási ideje: 29.54 (A0)
Befutási sorrend: Zivatar (1) – Black Fantasy (4) – Shadow (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Labancz Zsuzsának!

A nyolcadik futam A0/A1-es kategóriában indult, szintén 5 agárral, köztük a pályakezdő Borisszal. Cherry, Reggie- és Ronnie Trend alomtestvére, aki nem olyan régen költözött át Angliából Romániába és legutóbbi sprint versenyén 5. helyen végzett, ezúttal a neki való távon futott és bár próbálta Lucifera és Pablo megszorongatni, magabiztos stílusban versenyezve elsőként futott át a célvonalon.
Befutási ideje: 29.13 (A0)
Befutási sorrend: Cherry (6) – Pablo (5) – Lucifera (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Papa Adriannak!

Nyílt osztályban ezen az estén két futamra is sor került, mindkettő vegyesen A0 és AA0-s időket produkáló kiváló agarakkal.
Miután a mezőny közel egyszerre robbant ki a boxból kivált közülük Komi, aki sokáig tartani tudta komoly fölényét, azonban az őt egyre közelebbről támadó Tamo Blake a célegyenesben átvette tőle a vezetést és újra dobogóra állt, idén ötödik alkalommal.
Befutási ideje: 28.92 (AA0)
Befutási sorrend: Tamo Blake (5) – Cannonball (4) – Komi (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának, dr. Komáromi Viktóriának és trénerének, Racsek Károlynak!

A záró futam méltán volt az este egyik legizgalmasabb futama, hiszen nagyon szoros küzdelem zajlott a versenyzők között, mely a kommentátort idézve “Reggie és Hero nagy presztízs csatája” helyett Reggie és Dark Star visszavágója lett, amiben ezúttal Dark Star győzedelmeskedett, ráadásul nemcsak a nap, de pályafutása legjobb 480m-es idejével!
Befutási ideje: 28.84 (AA0)
Befutási sorrend: Dark Star (4) – Blue Bell (6) – Reggie (1)
Tulajdonosa és trénere Tőzsér Tamás, aki nem csak a születésnapját ünnepelte ezen a napon, de egy ritka és emlékezetes élményt is a magáénak tudhat, hiszen mindkét táv nyílt osztályos futamát ő nyerte! Szívből gratulálunk!

Fotók: The Sighthound Photographer

SHARE THIS