Lázálom Díj – kezdés 11 órakor

A megszokottak szerint a versenynap első futama a Nyeretlenek Versenye lesz, melyet várhatóan 11 órakor fognak indítani. A legutóbb peches versenyt futó Lolly Pop, ha most szerencsésen alakul számára a verseny, elveszítheti nyeretlenségét. Az új tréningbe került, Amadeus Rayan erős mezőnyben sokáig az élbolyhoz tartozott, ha tudja legjobbját, esélyes lehet a dobogóra, csakúgy, mint a két hete egyáltalán nem zavartalan versenyt futó, Deadpool. A jobb pénzdíjas helyezések valamelyikére, az új kézben és kihagyás után futó Aerodynamics is odaérhet, ha rendesen körbe menne.

Fél órával később, a hosszútávú Zápolya Díj fog következni hét indulóval. Csábító R. két hete nem igazán úgy futott, ahogy azt megszokhattuk tőle, ha most ezt nem teszi, megnyerhetné a futamot. El Valle Sagrado tartja jó formáját, itt is az esélyesekhez tartozik, csakúgy, Nagy Ferenc II. másik idomítottja, Cunami.

12 órakor startol el a Tóbiás Hendikep, ahol a többször már első esélynek vélt, Beyond The Limits szerezheti meg idei második sikerét, ha rendesen körbe ügeti a pályát. Hasonló esélyekkel indul a futam korelnöke, Pálinka is, aki a vártnál kicsit halványabb volt két hete, az előtti formái alapján számolni kell vele. Dulcinea del Toboso-nak sem úgy sikerült utolsó startja, ahogy várták, ha tudja hozni előző formáit, odaérhet a dobogóra.

12:30-kor fogják indítani a fordulóstartos Mágnás Hendikepet, amelyben az október közepén utoljára futó, és akkor dobogós, Do it K ezt a futamot már talán meg tudja nyerni. Az új istállóba és tréningbe került, Count Basie AT legutóbb váratlanul hibázott, attól eltekintve a futam egyik esélyese. A sokszor mutatkozó Caddik LIW, illetve a két hete, kihagyás utáni első startjára, a befutóban rontó Compact Boy-jal is számolni kell, hiszen ha nem hibáznak, könnyen odaérhetnének a dobogó valamelyik fokára.

A nap ötödik futama, a 13 órai kezdetű Vután György Emlékverseny – Amatőr Kupa futama lesz. Gyolai Zoltán lova, Ann Bella M némi klasszist képvisel a mezőnyben, bár a három hónap kihagyás nem szól mellette, ettől eltekintve favoritja a futamnak. Bosphorus N Tänczer Tamással már nyert egy hasonló futamot szeptemberben, számolni kell párosukkal most is, csakúgy, mint Zoom Photo és Leányfalvi Ferenc duójával, akik már kétszer is jól szerepeltek az elmúlt időszakban.

Fél órával később következik a napi főfutam, a Lázálom Díj. Charming Boy és Hajnal Tibor számára az autóstart kedvezőbb lehet, ha csak átlag számát hozza Zola Boko fia, a futamgyőzelem egyik esélyese. Anybody és Csordás Emil párosa mostanában keveset versenyzett, ha tudja jobb formáit hozni Magna Charta lánya, dobogóra várható, csakúgy, mint Bombay Nagy Ferenc II.-vel, ha hiba nélkül teljesítik a távot.

Hetedik futamként, a Szécsi József „Ali” Emlékverseny Hendikepet fogják indítani, 14:00-kor. A fordulóstartos versenyben nyolcan fognak startolni, akik közül a múlthéten vendéghajtóval is mutatkozó, Farya BD lehet a favorit. Utódló hűen adja tudását, ebben a mezőnyben az első három hely valamelyikére várható, csakúgy, mint Titus Livius, aki kis szerencsével, akár zsinórban a harmadik győzelmét is megszerezheti. Unique két hete kis híján győzni tudott, van rá esély, hogy ez most sikerülhetne neki.

A nap záró futama, a Deltás Hendikep 14:30-kor fog elstartolni. Villeneuve most erősebb mezőnybe került, de talán még ezt a társaságot is tudja tartani. Trencsén a megbízhatóság mintaképe, tudásán nem is látszik a kora, mindenképpen számolni kell vele. Zara Mia folyamatosan jól szerepel, de a szerencse nem igazán akar mellé állni, ha most ez másként lenne, akár elsőként is áthaladhatna a célvonalon. Anna mostanában kezdi megtalálni önmagát, ezúttal is fizethetnek rá.

SHARE THIS