Charming Boy győzelmét hozta a Lázálom Díj

A versenynap első futamában több esélyes ló is váratlanul hibázott, így a régen látott Aerodynamics sikerével zárult a futam. Mögött az ismét szerencsés, Dollar Maker lett a második helyezett, míg végül Amadeus Rayan ért fel a dobogó alsó fokára.

A következő futamban már favorit győzelem született Csábító R.-nek köszönhetően, akit nagyon támadott El Valle Sagrado, de lendülete egy újabb a második helyre volt csak elég. Harmadik helyét Chacha tartotta meg a peches versenyt futó Cunamival szemben.

A Tóbiás Hendikepben kisebb meglepetésre Donia d’Aunay haladt át elsőként a célvonalon, akit a mindig esélyes Pálinka, illetve Dulcinea del Toboso követtek.

Fél órával később ismét örülhetett Weber Zsolt, hiszen idomítottjai házi befutót hoztak számára, ugyanis Caddik LIW vele nyert, míg második helyezett Dreamliner LIW lett, Dukai Tamással. A dobogó alsó fokára Donna és Hegedűs Tamás párosa ért fel.

13 órakor indult a Vután György Emlékverseny Amatőr Kupa futama, ahol Gyolai Zoltánnak sikerült a győzelmeinek számát növelnie, Ann Bella M-mel szerzett elsőségének köszönhetően. A dobogós helyezésekért óriási csata volt, amelyből Zoom Photo Leányfalvi Ferenccel végzett előkelőbb helyen, Andy Baby és Turbucz Sándor párosa előtt.

A nap hatodik futama már a napi főverseny volt, ahol teljes papírforma sorrend alakult ki, hiszen Charming Boy és Hajnal Tibor tudtak egy újabb közös győzelmet aratni. Őket a nagy lendülettel érkező Anybody követte Csordás Emillel, míg harmadikként Bombay haladt át a célvonalon Nagy Ferenc II. – vel.

A Szécsi József  “Ali” Emlékverseny Hendikepben megszerezte idei és sorozatban harmadik győzelmét, Titus Livius Kolozsi Sándorral, aki ezzel letaszította az ezüstérmes helyre, Farya BD és Kolozsi László párosát. Mögöttük Utódló Fejszés Kittivel hajtásában szerezte meg a harmadik helyezést.

A nap utolsó futama Villeneuve sikerével zárult, amely hajtójának, Miskolcsik Valentinnek idei 25. sikerét jelentette. Mögötte hárman is óriási csatában voltak, akik közül Trencsén Kolozsi Sándorral, illetve King’s Call Vezér Emesével lettek a helyezettek, Annát és Farkas Györgyöt megelőzve.

Folytatás jövőhéten szombaton nemzetközi versenynap Pál, illetve az utolsó Ügető Liga futammal, a Ménesek Díjával.

A kiemelt képet Péter Réka Photography készítette.

SHARE THIS