Be Happy nyerte a Paál László Emlékversenyt

Igen szeles és zűrzavaros ügető versenynapon vagyunk túl február utolsó szombatján, ahol sok lejelentés tizedelte az indulók sorát.

A mai versenynapon sikerült Weber Zsoltnak, Márton Lajosnak, Hegedűs Tamásnak, Takács Eszter Cseperkének, Komáromi Krisztinának és Nagy Ferenc II.-nek is versenyt nyernie. Utóbbi két győzelem idomárként duplázást jelentett vasadi idomárnak, amelyhez ezúton is gratulálunk!

A nap első futamában a favorit, Lingot AT közvetlen a startot után hibázott, így abszolút nyílttá vált a küzdelem a dobogós helyekért. A verseny legidősebb ügetője, Sholty Csabi korát meghazudtolva indított támadást az utolsó kanyarban, és végül nem sokkal, de éppen a célban elől volt Weber Zsolttal. Ezzel leszorította a második helyre Bing Crosby AT és Miskolcsik Valentin párosát, mögöttük harmadikként Blazing Speed és Fejszés Kitti duója ért fel a dobogó alsó fokára.

Fél órával később Komáromi Krisztina és Usain szerezték meg mindketten idei első győzelmüket. Mögöttük az istállótárs, Bombay haladt át a célvonalon, de őt a vizsgálatot követően diszkvalifikálták, így messzi második helyezett Zero di Jesolo és Kolozsi László lettek, míg a harmadik helyre Bosphorus N Tänczer Tamással érkezett meg.

A nap harmadik futamában, a Nyeretlenek Versenyében, Nagy Ferenc II. vigasztalódhatott, hiszen Euzébió kocsijában, biztos nyerőként ért át elsőként a célvonalon. Mögötte az első startjára remekül szereplő Durcás Lányka lett a második helyezett Vezér Emesével, a harmadik helyre pedig Édes K ért fel Kolozsi László hajtásában.

A tiszteletdíjas Paál László Emlékversenyben viszonylag könnyű start-cél győzelmet aratott, Be Happy Márton Lajossal. Mögötte közeli második lett King’s Call Vezér Emesével, míg harmadikként Andy Baby és Kolozsi László párosa ért célba.

A 2023-as Paál László Emlékverseny nyerője Be Happy Márton Lajossal

 

A nap második fordulóstartos futamában, az engedményes Lézer Díjban ismét egy start-cél sikert láthattunk Aerodynamics és Hegedűs Tamás párosától. Mögöttük a nagyot hajrázó Cyrano RG lett az ezüstérmes Vekas Zoltánnal, míg a dobogó alsó fokára a kissé elfáradó Tekila állhatott fel Antun Horvatskival.

A versenynap záró, Amatőr Kupa I. futamában Ultimate Force ismét remek stílusban, növelte elsőségeinek számát Takács Eszter Cseperkével. Őt követte a célon át a tavalyi amatőr champion és kupa győztes, Gyolai Zoltán Universal Boy-jal, amíg a harmadik helyét a kissé elfáradó, Utódló tartotta meg tulajdonosával, Tänczer Tamással.

 

Fotó: Péter Réka Photography

SHARE THIS