Írta: Kovács Botond.
Egy hét múlva állnak starthoz a brit versenykalendárium egyik legrangosabb futama, a Cheltenham Gold Cup indulói. A patinás nagydíj 1924 óta az egyik legnépszerűbb sportesemény a szigetországban, amelyre az uralkodó egyszerű alattvalóinak legalább egyszer életükben illik ellátogatni. E sorok lejegyzésekor Galopin Des Champs (7/4), Bravemansgame (13/2) és a címvédő A Plus Tard (15/2) áll a fogadási kínálat élén. A 2021. évi Minella Indo (22/1) is starthoz áll, de az első 12 futását megnyerő klasszis Envoi Allent (66/1) és a 15 versenyből 12 alkalommal diadalmaskodó, egész jó sanszú Shishkint (12/1) a hétvégén lejelentették. Sok víz lefolyik még azonban a közeli Severn folyón, mire jövő pénteken felsorakoznak a telivérek az indításnál, az eddigi tizennégy állva maradt ló száma csökkenhet, és az oddsok is változhatnak. Nézzük addig más szempontból a világhírű futamot, lássuk ki volt a történelem során a legsikeresebb tulajdonos. A szokásosnál kissé hosszabb írást közlünk, igazi vasárnapi olvasmányt, helyezkedjenek el kényelmesen.
A Cheltenham Gold Cup győztes futtatói közül messze kiemelkedik Dorothy Wyndham Paget, aki hét alkalommal vezethette vissza lovát büszkén a verseny után. Golden Miller 1932 és 1935 között nem talált ellenfélre, ezzel ő a kupa történetének legsikeresebb telivére. Roman Hackle 1940-ben, Mont Tremblant 1952-ben vitte győzelemre színeit. Úgy látszik, a hölgyeknek kedvez Cheltenham, mert a második legsikeresebb tulajdonos négy elsőséggel Anne Winifred Grosvenor, Westmister hercegnője, a legendás Arkle (1964-1966) és Ten Up (1975) jóvoltából. Cottage Rake (1949-1951) tulajdonosa, Frank Vickerman három elsőséggel büszkélkedhetett. Ekkor és ezáltal szökkent szárba Vincent O’Brien mester karrierje. A közelmúltban elhunyt Jim Lewis háromszor vette át a trófeát Best Mate (202-2004) győzelme után. A duplázók közül Clive Smith lovát, a nagy Kauto Start említjük (2007, 2009).
Dorothy Paget a turftörténelem egyik legszínesebb alakja. Rendkívüli személyisége és nem ritkán megbotránkozást keltő tettei révén a XX. század egyik nagy különcének is tekinthetjük. Dorothy 1905. február 21-én született Almeric Hugh Paget, Queenborough 1. bárója második leányaként. A nemesi család VIII. Henrikig vezette vissza történetét. Lord Paget óriási hasznot termelő kanadai vas és szénbányák tulajdonosa volt, és emellett jól házasodott, az amerikai Pauline Payne Whitney-t vette nőül, a dúsgazdag Whitney-dinasztia egyik tagját. Esküvőjükön Grover Cleveland amerikai elnök is megjelent. 1910-ben parlamenti mandátumot szerzett, majd miután beleunt a westminsteri politizálásba, kinevezték az ENSZ elődje, az 1919-ben Woodrow Wilson elnök javaslatára létrehozott Nemzetek Szövetsége (más néven Népszövetség) főpénztárosává. Jelleméről és politikai beállítottságáról sokat elárul, hogy azért mondott le a meglehetősen kényelmes, és viszonylag kevés nyűggel járó pozícióról, mert a szervezet 1936-ban elismerte, és tagjai közé emelte a Szovjetuniót. Nagyapja, tehát a Dorothy Paget dédapja Henry Paget, Anglesey 1. márkija volt, aki a Waterloo harcmezején a brit lovasság egyik parancsnokaként harcolt, és akinek egy ágyúgolyó leszakította a lábát.
A harciasságot és rettenthetetlenséget az apai vonaltól, telivérek szeretetét az anyai felmenőktől örökölte Dorothy. Nagyapja William Collin Whitney az egykori haditengerészeti miniszter és üzletember szenvedélyes tenyésztő és futtató volt az Egyesült Államokban, huszonhat amerikai nagydíjat nyertek neveltjei. Közülük a leghíresebb Artful volt (Futurity Stakes, Great Filly Stakes – 1904). Az amerikai mágnás 1901-ben összegründolt egy befektetői csoportot, és megvásárolta, majd felvirágoztatta a máig működő versenyteret Saratogában. Ezek után Európában is letette a névjegyét, amikor 1903-ban Volodyovski nevű lova a texasi származású, de Newmarketben idomító John Huggins istállójából megnyerte az Epsom Derbyt. (Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a remek mént csupán bérelte a kor ismert társasági dámájától, Lady Valerie Meux-tól.)
Dorothy nagybátyja, Harry Payne Whitney túltett minden családi elváráson. Saját tenyésztésű lovai közel kétszáz nagydíjat nyertek. Regret nevű kedvence azzal írta be magát a történelembe, hogy ő volt az egyetlen, aki legyőzte a nagy Man o’Wart. Ha ez nem lenne elég, ő volt a Kentucky Derby első kanca győztese (1915). A Kék Szalagot másodjára is megnyerte Whiskeryvel (1927), és emellett hat Preakness Stakes (Royal Tourist – 1908, Buskin – 1913, Holiday – 1914, Broomspun – 1921, Bostonia – 1927, Victorian – 1928) és négy Belmont Stakes (Tanya – 1905, Burgomaster – 1906, Prince Eugene – 1913, Johren – 1918) tiszteletdíját is átvehette. Nem csoda, hogy ha kissé megkésve ugyan, de Harryt 2018-ban beválasztották az amerikai lóversenyzés nagyjai a Pillars of the Turf (a Turf Tartóoszlopai) közé.
John Hay „Jock” Whitney-vel, egy unokatestvérrel, az Egyesült Államok egykori Londonban akkreditált nagykövetével folytatódik a híres amerikai rokonok sora, aki feleségével Lizzel az Atlanti-óceán mindkét oldalán futtatott. Legeredményesebb lovuk Eatser Hero volt, aki zsinórban kétszer Cheltenham Gold Cupot nyert (1929, 1930), és ha nem veszti el patkóját a Grand Nationalben, könnyen lehet, hogy nyer 1929-ben, mert csak orrhosszal kapott ki az esélytelenek nyugalmával induló, 100/1-en jegyzett Gregalachtól. (Megjegyezzük, hogy ez volt minden idők legnagyobb mezőnyt felvonultató Grand Nationalja, hatvanhatan álltak starthoz.) Whitney-ék az 1930-as években négyszer próbálkoztak a Kentucky Derbyvel. Stepenfetchit harmadik lett (1932), Overtime ötödik (1933), Singing Wood nyolcadik (1934), Heather szintén harmadik (1939).
Essen még szó Dorothy Paget nővéréről, Lady Olive Bailie-ról is, aki kastélyában a kor egyik legpazarabb fogadásait tartotta. Vendégei között gyakran felbukkant a trónjáról később lemondó VIII. Eduárd és Mrs. Wallis Simpson, a görög Marina hercegnő (VIII. Eduárd sógornője), XIII. Alfonz spanyol király, Dimitrij Pavlovics nagyherceg (II. Sándor cár unokája), Erzsébet anyakirályné, Anthony Eden miniszterelnök, Joachim von Ribbentrop, a Harmadik Birodalom nagykövete, későbbi külügyminiszter, Noël Coward író, Charlie Chaplin, Errol Flynn, James Stewart színművészek, Ian Flemming a James Bond történetek írója, és még sokan mások.
Dorothy Paget élete kiváltságos helyzete ellenére gyötrelmesen indult, valószínűleg azért, mert tíz esztendős korában elveszítette édesanyját. A dührohamairól ismert, makrancos gyermek nem volt hajlandó engedelmeskedni tanárainak, és nem találta helyét egyetlen oktatási intézményben sem. Némelyikből eltanácsolták magatartása miatt, de előfordult, hogy a végtelenségig béketűrő és lányáért rajongó apja nem várta meg az igazgató diszkrét levelét. Végül Párizsba küldte Dorothyt, ahol az orosz emigráns arisztokraták által fenntartott Château de la Cossonneire-ben (más néven La Maison Russe – am. Az Orosz Ház) nevelkedett. Itt ismerte meg legjobb barátnőjét az Olili becenéven ismert Olga Mummot, az intézményt igazgató Vera Mescserszkaja hercegnő unokahúgát, akivel élete végéig együtt élt. A környezetváltozás és az orosz főnemesek nagyon jó hatással voltak a lányra. Teljesen lenyugodott, és beilleszkedett közösségükbe. Olyannyira, hogy később az intézet közelében telket vásárolt, és temetőt alapított a vörös rémuralom elől menekülőknek. Itt helyezték örök nyugalomra Andrej Tarkovszkij filmrendezőt és Rudolf Nurejev táncművészt is. Az Orosz Házhoz vezető utca a Rue Ms. Paget nevet viseli napjainkban.
A francia évek után Dorothy visszaköltözött Angliába, és jó darabig nővére kastélyában lakott, de az előkelő vendégeket először ferde szemmel, majd egyre növekvő gyűlölettel nézte. Ez alól egyetlen kivétel a hírhedt nőcsábász Tim Birkin, a kor híres autóversenyzője volt, akivel baráti viszonyba került. Sokan találgatják még ma is milyen méllyé vált kapcsolatuk, egy biztos, Dorothy mellől nem mozdult Olili, és az 1926-ban nagykorúvá váló, és anyai öröksége révén mesés vagyonnal rendelkező lány kiemelt támogatója lett a Birkin csapatának. Tim gyakran elvitte kocsikázni a folyton új izgalmakra vágyó, a sebességért rajongó, és reménytelenül szerelmes Dorothyt, aki a szemtanúk szerint lelkesen sikongatott 120 km/h-val bevett kanyarokban.
Társadalmi rangjának és vagyonának köszönhetően megannyi udvarlója és kérője volt, de mindegyiket csúnyán kikosarazta, és kifejezetten ellenségesen és gorombán viselkedett a jelöltként szóba jövő fiatalemberekkel. Végül kifejezetten férfigyűlölővé vált. Tim, akinek Mussolini táviratban gratulált a Le Mans-i 24 órás autóverseny után, amiért egy Alfa Romeóval nyerte a versenyt, 1933-ban váratlanul elhunyt. Az eset nagyon megrázta a lányt. Összetépte végrendeletét, és mély depresszióba süllyedt. Ekkor kezdte elhanyagolni küllemét, pedig korábban sem előnyös megjelenéséről ismerték, és onnantól fogva fittyet hányt a divatra, ami nagyon meglátszott az öltözködésén. Emellett nem fordított elég figyelmet a mértékletes táplálkozásra, és jelentős testsúly felesleget szerzett, amitől egész életében nem tudott, de valójában nem akart megszabadulni. Mindezt tetézte, hogy már korábban láncdohányossá vált.
Dorothyt Paget egyetlen szenvedélye a lóversenyzés lett, és mivel esze ágában sem volt férjhez menni, és családot alapítani, hatalmas vagyonát a sport szolgálatába állította. Övé volt az írországi Ballymacoll Ménes, bár soha életében nem látogatta meg. A hűséges Olili vezette, akivel együtt készítették a tenyésztési terveket. Lovai 1532 versenyt nyertek sík és ugróversenyekben. 1943-ban Straight Deal nevű telivére Epsom Derbyt nyert, és ez elhozta számára a brit futtató championi címet. A gátak és akadályok felett sikeresebbek voltak lovai, 1933/34-ben, 1940/41-ben és 1951/52-ben ő lett a legeredményesebb futtató. Golden Miller öt alkalommal nyert Pagetnek Cheltenham Gold Cupot, ami mindmáig utolérhetetlen rekordnak tűnik. Sőt, a kitűnő telivér 1943-ben Grand Nationalt is nyert. A sport történetében egyetlen lónak sem sikerült azóta ugyanabban a szezonban megnyerni a két kőkemény versenyt. Roman Hackle és Mont Tremblant Cheltenham Gold Cup sikere már csak hab a tortán. Szintén fontos megemlítenünk, hogy Insurance (1932, 1933), Solford (1940) és Distel (1946) a Cheltenham Fesztiválon futott Champion Hurdle-ben bizonyult verhetetlennek. Golden Millert és Insurance-t Phillip Carr vásárolta Dorothy számára egyenként 12 ezer guinea-ért (mai értéken kb. félmillió fontért, vagyis nagyjából 210 millió forintért). A derby-győztes Straight Deal saját tenyésztés volt, akitől később a Champion Hurdle-t nyerő Merry Deal is származott. Megemlítjük, hogy Ballymacollban elletett Arkle, a Gold Cup háromszoros nyerője, de tenyésztője Mary Baker volt.
Dorothy Paget kifejezetten rigolyás futtató hírében állt, élete során tizennyolc idomárt fogyasztott el. Alkalmazásában állt Basil Brisco (Golden Miller), Owen Anthony (Roman Hackle, Solford), Frenchie Nicholson (1946/47 megosztott championja Fred Rimell-lel), Fulke Walwyn (1946/47, 1947/48, 1948/49, 1957/58 és 1963/64 championja), Walter Nightingall (Straigh Deal, 1943 championja), Henri Jellis, Sir Gordon Richards (egykori huszonhatszoros zsoké champion) és Fred Darling (1926, 1933, 1940-1942, 1947 championja). Briscótól azért vált meg, mert Golden Miller nem nyerte meg másodszorra a Grand Nationalt, Walwyn mesternek pedig azután kötött útilaput a talpára, hogy egy napon hat lovából csupán öt nyert. Gordon Richards egyszer elmesélte, hogy egy rossz nap után Paget paprikás hangulatban kiugrott a kocsijából az istálló előtt, és megkérdezte tőle, hol van a mester. A szobájában. Éppen öngyilkos lesz – hangozott a válasz. A tréfán mindketten nagyot nevettek, és ezzel lezárult az ügy.
Idomárjait rendszeresen azzal tette próbára, hogy az éjszaka kellős közepén hívta őket telefonon. Ha nem vették fel, futárt küldött hozzájuk. Azért telefonált rendszeresen éjszaka, mert fordított életet élt. Nappal aludt, és éjszaka volt ébren. Dorothy különc szokásainak se szeri se száma. Kizárólag nőkből álló személyzetét nem saját nevükön, hanem színek szerint szólította. Piros, Kék stb., a zöld kivételével, mert a zöld színt gyűlölte. Ha színházba ment két jegyet váltott magának a páholyba, hogy a ridiküljét az egyikre tegye. Két kocsival járt lóversenyre (természetesen Rolls Royce-szal), arra az esetre, hogy ha lerobbanna az egyik, azonnal átszállhasson a másikba. Ha utazott, egy egész vonatkocsit lefoglalt magának, hogy ne kelljen az útitársakat néznie. A II. Világháború kitörése után erre nem volt módja, ezért levelet írt a közlekedési miniszternek. Azt kérte, bocsássanak mindig rendelkezésére egy teljes kocsit, mert úgy érzi, ha egy idegen ember mellé kellene ülnie, legszívesebben lehányná. (A kérést udvariasan elutasították.) A kertésztől elvárta, hogy éjszaka nyírja a füvet, mert nappal zavarná az álmát. Kutyái kenneljének padlóját fűttette, a versenyeken kopott ruhákban és smink nélkül jelent meg. A legfurcsább szokása talán az volt, hogy amikor meglátogatta a lovait a bokszukba vizelt, és az sem zavarta, ha meglátták a lovászok. Előfordult, hogy a lószállító teherautóban könnyített magán, és ha bent volt a ló, egyszerűen kivezettette.
Dorothy megszállott szerencsejátékos volt, óriási tétekben játszotta lovait, és gyakran veszített. Vagyona azonban akkora volt, hogy ez sem okozott gondot. A bukmékerek külön segédet foglalkoztattak, akiket éjszaka is felhívhatott, és ha szavát adat, hogy nem tudja az eredményt, megengedték neki, hogy olyan versenyben is játsszon, amit már lefutottak. Dorothy tisztességes vénkisasszony volt, sohasem élt ezzel vissza, és becsületükre legyen mondva, a bukmékeres sem. William Hill ennek köszönhette felemelkedését és vállalkozása beindulását. Gyakran előfordult, hogy hősnőnk 10 ezer fonttal játszotta lovát. Feljegyezték, hogy a legnagyobb tétje 160 ezer font volt, amivel egyébként nyert, de csak 20 ezret. 1948-ban 100 ezer fontot szórt el. Bennfentesek tudni vélik, hogy Ms. Paget veszteségei 3 millió fontra rúgtak. (Az 1950-es években évi 500 font körül mozgott az átlagfizetés Nagy-Britanniában.) Valószínűleg csak az élmény miatt játszott, mert a szemtanúk szerint rendkívül izgatottan viselkedett a futamok alatt.
Tizenkét nappal ötvenötödik születésnapja előtt hajnalban a versenynaptárt tanulmányozta, Hermit’s Wood nevű kúriájában a Buckinghamsire grófágbeli Chalfton St. Giles-ban, és talán éppen azon gondolkodott, melyik idomárját hívja fel, amikor szívrohamot kapott, és meghalt. Temetéséről a La Maison Russe gondoskodott, ám Olilin és Sir Gordon Richardson kívül csak néhányan jelentek meg. Óriási vagyont hagyva hátra, szinte észrevétlenül távozott a nagy égi lelátóra. Hű barátnője egy év múlva követte.