/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Várhidi Róbert elbúcsúzik a hajtástól

Közelgő születésnapja alkalmából elköszön idomári és hajtói pályafutásától Várhidi Róbert. Először a galopp szakágban lehetett vele találkozni, mint tulajdonos, majd “átigazolt” az ügetőre, amiben egészen napjainkig örömét lelte. Amatőr hajtóként kezdett el versenyezni még a Kerepesi úti pályán, ahol 1998-ban Calorina nevű lovával a 84. Hungária Díjat is sikerült megnyerniük. A Kincsem Parkban egészen 2008-ig váratott magára az első kiemelt siker, amely Merengő nevéhez volt köthető, a Kétévesek Nagydíjában. 2009-ben már idomárként tevékenykedett, ami pályafutása során a legsikeresebb év volt, hiszen júniusban a Szalay János Emlékversenyt megnyerte Nagyszájúval, akivel később a Kétévesek Nagydíjában is első helyen ért célba. Merengő nevével, mondhatni egybe forrt a karrierjük, hiszen a Derby Kísérleti Verseny után a 95. Magyar Ügetőderby és a 95. Hungária Díj trófeáját is együtt hozták el. Ugyan ebben az évben párosuk még Franciaország prominens pályáján, Vincennesben is starthoz állt, amely versenyben nem igazán jutottak szerephez, viszont sokáig ők tartották minden idők legjobb külföldön futott magyar rekordját, hiszen 2100 méteren 1.13,6-os idővel zárták a versenyt. Az elmúlt években már szerényebb istállóval és ló létszámmal rendelkezett, illetve dolgozott, amely pályafutásnak a szombati versenynap volt a lezárása.

Köszönjük a versenypályán eltöltött éveket, és ezuton kívánunk boldog nyugdíjas éveket!

SHARE THIS