/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Forest Sun Díj az ügetőn – kezdés 14 órakor!

Április első napján mi mással indulhatna a szombati nap, mint a Kincsem parki ügető futamokkal!

Visszatérve a “rendes kerékvágásba”, 14 órakor kezdődik a versenynap, ahova a belépés továbbra is díjtalan!

Az első futam, 14 órai  kezdettel egy engedményes, fordulóstartos verseny lesz, ahol az utoljára szilveszterkor látott, térhátrányból induló, Discovery LW lehet a favorit idomárjával, Kolozsi Lászlóval. Despasito három hete váratlanul hibázott, ha ezt most nem tenné, segédhajtója, Dukai Tamás engedménye révén, a frontban köthetne ki párosuk. Emerald a próbafutamot követően már első versenyében eredményesen szerepelhet Vezér Emesével.

Fél órával később, a Parcella Díjban igen jó képességű ügetők állnak starthoz 1800 méteres távon. A szlovén tréningből érkező Premal MS bécsi versenyeiben ígéretesen mozgott, így remek formában is, mindenképpen dobogóra várható Miskolcsik Valentinnel, csakúgy, mint Coach Degli Dei, akinek idén már két győzelem van a lábában, most Varga Sándor kezében fog indulni. Jó szereplés várható még, a november végén hasonló mezőnyben remek formát igazoló, Nelstrong és Goran Zolnaji párosától is.

A 15 órai indítású Amatőrverseny Hendikepben a győzelem legnagyobb várományosa vélhetően Universal Boy lehet, aki ugyan három héttel ezelőtt a startot követően összeakadt galoppozó ellenfelével, ennek következtében diszkvalifikálták a futamból. Ha most minden rendben lesz a verseny folyamán, nehéz lesz megverni a Gyolai Zoltán által hajtott ügetőt. Wonderchild idén kétszer szerzett már ezüstérmet, esélyeit növeli formában lévő hajtója, Takács Eszter Cseperke is. Tänczer Tamás is elégedett lehet saját, idei statisztikájával, hiszen múlthéten két alkalommal is sikerült nyernie, most is remek eséllyel indul a Bosphorus N kocsijában, aki idei harmadik versenyében jobb számával, a dobogón végezhetne. Bizony ám pihenőjét követően, trénerével egy szép győzelemmel tért vissza, ha nem hibázik, akár duplázása is elképzelhető lenne Fazekas Andreával.

15:30-kor indítják a hosszútávú, Nádor Hendikeppet, ahol a két remek futás után, egy újabb eredményes szereplésben reménykedhet Ügyeske és Ifj. Veres László párosa. Very Nice Photo  hosszabb kihagyása ellenére már elsőre a dobogón köthet ki Vezér Emesével. Aslaug Princess most idomárja kezében fog versenyezni, így talán már betudja húzni, régóta esedékes győzelmét. Nagy Ferenc II. ügetője, Bombay nem túlságosan megbízható az utóbbi időben, ha rendesen körbe menne, akár a futamot is megnyerhetné.

A nap ötödik futama, az 1800 méteres What A Man Díj lesz, 16:00-as indítással. A favorit vélhetően a szerb vendég, Stanley lehet, aki első Kincsem parki versenyében, erősebb mezőnyben jó időt ügetett, ez alapján harcban lehet az elsőségért Branko Skenderovic-csal. Morena LV idei teljesítményére sem lehet panasz, hiszen kétszer volt már második, ha a szerencse is mellé áll, megnyerheti idei élete első versenyét Kolozsi Lászlóval. Enrico Fling könnyen sétált haza, maradhatott benne annyi, hogy megnehezíthesse a favoritok dolgát Fazekas Imrével.

A svéd ötösbefutó futamot követően, 16:35-kor startol el a napi főverseny, a Forest Sun Díj. A szlovén tréningből, de bécsi versenyek után érkező, Krack du Clocher lehet a favoritok egyike, aki nem mellesleg két korábbi, Kincsem parki versenyét is megtudta nyerni, most is Jozé Sagaj fogja hajtani. Battisti Grif két őszi versenyében már remekül szerepelt, azonban azóta nem láthattuk versenyezni, ha tudja hozni azt a formáját, harcban lehet az elsőségért, Veljko Mazsity-tyal. Zlatan LIW éppen csak egy orrhosszal maradt le a a Bródy trófeájáról, de így már van egy futás a lábában, ebben a versenyben akár egy győzelemmel is vigasztalódhatna Lakatos Árpád kezében. Zóna győzelemmel kezdte a szezont, majd a Sennyey befutójában elugrott, ebben a mezőnyben egy szép helyezéssel feledtethetné hibáját Csordás Emill kezében.

A nap záró futamában, a 17:05-ös indítású Janette Hendikepben a fogadók nagy kedvence lehet Bailando, aki újra hendikepben áll starthoz, így ha tudná nyerő formáját ismételni, a dobogó felső fokára érhetne Kolozsi Lászlóval. Diófás nem a megbízhatóság mintaképe, azonban ha rendesen körbe ügetné a pályát, egy dobogós helyezésben reménykedhetne Varga Sándorral. Winner Boy könnyebb mezőnybe került, harcban lehetne a jobb pénzdíjas helyekért, ha a startnál nem rontana Szennovitz Adél kezében. Bronz Boy kihagyás utáni első startjára még kicsit halványabb volt, másodjára már előrébb végezhet Golden Lady fia, akit most is Budai Attila fog hajtani.

SHARE THIS