Celerina Boss és Nagy Ferenc II. idomítottjai a főszerepben

A Kelemen Tamás ikonikus lovairól elnevezett futamok versenynapján Nagy Ferenc II. idomítottjai domináltak, hiszen már a nap elején Sziklaszirt ezüstérmének örülhettek, majd fél órával később házi befutójuk következett,  Carlos Fox és Bombay révén, majd nem sokkal később Komáromi Krisztina haladt át elsőként a célvonalon Best Boy kocsijában. A napi főfutamban Celerina Boss szórta el a mezőnyt idomárjával Veljko Mazsity-tyal. A szombati ügetőn elsőségeinek számát növelte még Angyal Andor, Veres Éva, Juhász Balázs és Varga Sándor, amikhez ezúton is gratulálunk!

A nap első futamában élete első versenyét nyerte Del Piero Angyal Andorral a sulkyjában, mögötte Sziklaszirt lett a második Komáromi Krisztinával, míg harmadik Zippy Boy lett Horváth Zoltánnal.

Fél órával később a segédhajtók közül Veres Éva tudott elsőként áthaladni a célvonalon Ügyeskét hajtva, mögötte óriási rössel érkezett Bellini Fling és Farkas György párosa, akik így lehajrázták a kissé elfáradó Anna és Fejszés Kitti duóját.

A Töhötöm Hendikepben Nagy Ferenc II. idomítottjaié volt a főszerep, hiszen mindenkin átszaladva, az utolsó métereken tört az élre Carlos Fox és nyerte a futamot, mögötte a tréningtárs Bombay lett az ezüstérmes Komáromi Krisztina hajtásában, míg harmadik a hősiesen védekező Very Nice Photo lett Vezér Emesével.

A népes mezőnyű Ileda Bi Díjban sorozatban a második győzelmét aratta az újonc Eastwood Juhász Balázzsal, mögötte a remek futással és javulással jelentkező Csodabogyó lett a második Varga Sándorral, míg a dobogó alsó fokára Édes K állhatott fel Kolozsi Lászlóval, hiszen Etalon N a küzdelem hevében újra hibával futott.

Fél órával később a napi főversenyt, az Imike Díjat futották, ahol Celerina Boss és Veljko Mazsity robbantott az utolsó kanyarra érve, és elszállt a mezőnytől,  így ez a futam győzelmet is jelentette számukra. Őt Casino Royale követte, aki idei első startjára jó formát igazolva lett második helyezett Angyal Andorral. Harmadikként pedig a nagy hajrával zárkózó Diamond Ville ért célba Marko Slavic-csal.

A 2023-as Imike Díj nyerője Celerina Boss és Veljko Mazsity

 

A díjakat az egykori tréner és hajtó Kelemen Tamás, a szintén egykoron amatőrhajtóként tevékenykedő Kelemen Viktória és az ő lánya, Szabó Léna adták át a tisztelet díjat a futam győztesének, Veljko Mazsity-nak

 

A Háremhölgy Hendikepben ismét Nagy Ferenc II. idomítottjáé volt a főszerep, hiszen a nem túl könnyű hajtású, Best Boy rohamozott Komáromi Krisztina kezében, így elsőként haladt át a célvonalon párosuk. Az ezüstérmes helyét Antónia Schwim tartotta meg Weber Zsolttal a sulkyjában, míg a dobogó alsó fokára Csípkedd Magad! állhatott fel Tänczer Tamással.

A nap záró futama Diófás és Varga Sándor győzelmét hozta. Nagy hajrával érkezett meg a második helyre Dee Dee AT Branko Skenderovic-csal, akiket nagyon támadott Tekila és Boris Novic, de meg kellett elégedniük a bronzérmet jelentő harmadik hellyel.

Folytatás jövő héten a Pulay Kornél Emlékversennyel és a Nemzetközi Amatőr Hajtóbajnoksággal!

 

Fotó: Péter Réka Photography

SHARE THIS