/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

A harmadik női századosunk – Gönczi Rebeka 100. sikere

írta: Krebs András

Történelmi mérföldkőhöz érkezett Gönczi Rebeka versenylovas pályafutása. A hazai női lovasok közül harmadikként érte el a 100. győzelmet a Kincsem Parkban.

Az Úttörő – mint sok minden másban – Németh Ildikó volt, amatőrlovasként a hetvenes és nyolcvanas években első női magyar lovasként érte el a bűvös számot. Őt hosszú évekig meg sem tudták közelíteni. A sportág újkori történetében jött Suták Csenge, majd most egy másik nyíregyházi születésű lány, a csupán 24 esztendős Gönczi Rebeka.

Ilyen fiatalon száz versenyt nyerni még az uraknak is megsüvelendő tett lenne, nem hogy egy női lovasnak, aki ráadásul amatőr státuszban kezdett el lovagolni a galoppsportban. A nagyközönség számára az első vidéki elővágtákon tűnt fel Nyíregyházán, az Alexander Parkban rendezett versenyen.

A mosolygós, tűzrőlpattant kislány a Kishuszár Vágtán szeretett volna indulni. A verseny nem alakult jól a számára, lesett és a mentősök egy hatalmas turbánnal a fején engedték el, ő pedig a lova után szaladva ment folytatni a küzdelmet. “Ebből a lányból komoly lovas lehet” – mondták ekkor sokan, és mondta a helyi szpíker is.

Később eljutott a Hősök Terére is, de nyerni nem tudott, majd tizenhatévesen jöhetett a Kincsem Park és az angol telivérek. 2014. május elején tette le a rajtengedély vizsgát, mintha most lett volna, csak úgy, mint a május 18-i bemutatkozása Álomvilág nyergében, ami a negyedik helyezést jelentette a számára. A ló trénere és első mentora Gajdos Zsolt, aki gyerek kora óta követte és pallérozta pályafutását. Nem kellett várni az első sikerre, egy újabb Gajdos lóval? Winnie nyergében győzött augusztus 24-én.

Az első győzelem

Az elsőt futószalagon követték az újabb sikerek. Az érettségi után Budapestre költözött, Alagra került és profi engedéllyel egyre több lehetőséget kapott. Húszévesen 2018-ban lett zsoké, azaz megnyerte 40. versenyét is, ezt a tettet Blokáddal érte el.

Pályafutását nem törte ketté a 2019-es versenybalesete, hosszú kihagyás után a régi Rebeka tért vissza. A régi, de még sem az. Egy sokkal tudatosabban készülő, a munkáját hivatásának tekintő lovas tért vissza a Kincsem Parkba. A felkészülését és a táplálkozását patikamérleg pontossággal megterveő lovas Dr. Ecsedi Ferenc istállójában új lendületet kapott. Nagy kedvencével, Marlonnal sorra nyerte a versenyeket, majd jött a hároméves Lili, akivel két klasszikus versenyben, a Hazafi Díjban és a Magyar Kancadíjban is győzött. A történelmi siker május 14-én egy esős vasárnapon jött össze számára. Naná, hogy most is egy hároméves kanca volt a társa, Regina.

A 100. győzelem

A hónap végén lesz huszonöt esztendős csupán, miközben hétről-hétre írja át a saját rekordját. A formája most is jó, így minden versenyben komolyan számolni kell vele.

SHARE THIS