/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

El Prado’s Joy siker, Suták Csenge tripla

Nem várt nagy küzdelmet követően hozta régóta esedékes győzelmét El Prado’s Joy (Stanislav Georgiev) a vasárnapi főfutamban, a Tour To Paris Díjban. A 900 méteres sprint során a másodjára, erősebbek között is remekül futó Amazon Goddess diktálta az iramot és sokáig úgy tűnt, hogy ismét nyerni tud, az utolsó métereken azonban utolérte a favorit és pont a célban megelőzte. A tartalmas délután során több látványos befutónak lehettünk szemtanúi, ilyen volt rögtön az első idei csikóverseny, ahol végül Farkas Levente idomítottjai domináltak. A versenyt Cunami (Kelemen Zénó) nyerte, megelőzve többek között istállótársát, Shadow of Night-ot. Fél órával később jött a dupla a fiatal lovatól és egy újabb “házibefutó”. A Premier Hendikepet ugyanis nagy hajrával Botaniste húzta be, a szoros második Xinomíma mögé pedig szintén a Kolozsi Ranch lova, Aleidis érkezett meg.

Safranek (Suták Csenge) búcsúzott a nyeretlenségétől a harmadik futamban, melyet némiképp beárnyékolt egy versenybaleset, mely során Gönczi Rebeka (akinek ezúton is gyors gyógyulást és visszatérést kívánunk) leesett lováról, Lord Silverről. Nagyon szoros csata után Who Cares nyergében is győzni tudott Suták Csenge, a Potássy János Emlékverseny Hendikepben a három favorit szinte egyszerre ért célba. A tripla a mérföldes nyeretlenben landolt, ahonnan előbb Merci Star-t, majd a start előtt Mr Croissant-t jelentették le. Így nem maradt komoly ellenfele Fille De Fusee-nek, a négyéves így sima győzelemmel javította balul sikerült német túráját. A Rádi istállónak is jó napja volt, Amazon Goddess remek futása mellett Arabika (Koricsánszky Virág) is kitett magáért, magabiztosan ért haza a Bugenwillea Hendikepben. A délután egyik legnagyobb megelpetésével zárult a program, a 2200 méteres Kormányos Hendikepben öten harcoltak a dobogós helyezésekért a befutóban, az első helyre végül Thunder Girl (Kovács Réka) futott be, megelőzve a Línekkel nagyot védekező Shining Star-t.

Folytatás kivételesen jövő szombaton, többek között a Millenniumi Díjjal és az Alagi Díjjal!

SHARE THIS