/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Elstartol a Nemzeti Ügető Liga! – kezdés 13:50-kor

A megszokottól eltérően, vasárnap várja a Kincsem Park az ügető szerelmeseit, ahol 11, elképesztő izgalmakat tartogató futam kerül majd lefutásra június 2-án.

A belépés továbbra is díjtalan és a kezdés 13:50-re esik!

Az első futam startja a kicsit korábban lesz a hagyományostól, 13:50-kor, ahol több hasonló tudású ló áll starthoz, de talán Bailando és Kolozsi László párosa egy győzelemmel vigasztalódhatna múltkori második helyüket követően. Nagy ellenfelük lehet azonban Balerina R. Balogh Bernadettel, Charlie’s World Vicen Pállal, valamint az osztrák “kiruccanása” után Zizitop Ifj. Veres Lászlóval.

Fél óra múlva már az első kiemelt versenyt, a két heat-es, Dr. Vecseklőy József Emlékverseny első futamát fogják futni, amelyben kis mezőny révén szinte bármilyen befutási sorrend elképzelhető. A dobogós helyekért nagy valószínűséggel, a 2022-es Év Lova, Bonaparte Boss Veljko Mazsity-tyal, a tavalyi Derby győztes, Csak a szél Fazekas Imrével valamint a hendikep győzelem után érkező korábbi klasszis, Übü király Márton Lajossal lehetnek majd harcban.

A 14:50-kor elstartoló Orlando Bloom Díjban a hároméves, folyamatos fejlődésben lévő, Enrico Fling szerezheti meg idei negyedik elsőségét Fazekas Imrével, azonban Cyrano RG és Angyal Andor párosára is oda kell figyelni utóbbi két formája alapján. Dobogós helyezés reményében indul még Cherie Bella M Marko Slavic-csal, és Dee Dee AT is Branko Skenderovic-csal.

A nap negyedik futama, már a Nemzeti Ügető Liga második állomása, a 114. Nemzeti Díj lesz, amelynek startja várhatóan 15:20-kor lesz. A szaklap tippjei alapján, az alaptávról forduló 3 éveseké lehet a főszerep, akik nem mások, mint a 2022-es Kétévesek Nagydíját nyerő Éjjeli Hölgy Fazekas Imrével, az 1.16,0-alatti időt produkáló, azonban új kézben induló, Enjoy Varga Sándorral, valamint a Ferge László Emlékverseny első helyét behúzó, Eternal Flame Angyal Andorral.

A tavalyi, 113. Nemzeti Díj győztese Dolomit Boy volt Lakatos Csabával, 1960 méteren 1.17,3-as időben

 

A 15:50-es Friderika Díjban a remek származású Radium Boy testvére, Ezüstfiú szerezhet egy újabb elsőséget Veljko Mazsity-tyal, akinek legnagyobb ellenfele a küzdelem hevében, a Fergében hibázó, El Diablo lehet Juhász Balázzsal. A dobogóra azonban még a szintén első hely után érkező, Ernesto Angyal Andorral is felérhet.

16:20-kor startol el a fordulóstartos Effendi Hendikep, ahol a tehetséges német idomárhajtó, Andreas Geineder egy győzelemmel mutatkozhat be a Kincsem Parkban, Briliáns BD kocsijában. Harcban lehet még a jobb helyezésekért és akár a győzelemért is, Wonderchild Ifj. Veres Lászlóval, Bulibáró Kolozsi Lászlóval, valamint Reménység Turbucz Sándorral.

Fél óra múlva egy újabb Nemzeti Ügető Liga futam érkezik, a Hippodrom és Lovarda Sprinter Kupa, ahol remek nemzetközi mezőny jött össze, de a tippelt lovak aránya 50%-50% -ban megoszlik a hazai és külföldi ügetők között. Favorit, talán a Dr. Borostyánkőy Tamás Emlékversenyt, pályarekordban nyerő, Palace Bo lehet Fazekas Imrével.  Erős ellenfelei az két szlovén vendég, az olasz vendéghajtóval, Paolo Scamardella-val induló, Duc de Connee, valamint a betegség után startoló, Maugli lehet Janko Sagajjal. Nem szabad alábecsülni azonban az idén már két nagydíjban is diadalmaskodni tudó Unno del Duomot és hajtóját,  Kolozsi Sándort sem, hiszen van olyan formájuk, amivel akár elsőként is áthaladhatnának a célvonalon.

A 2022-es Hippodrom és Lovarda Sprinter Kupa győztese Digital Races volt Nagy Ferenc II.-vel, 1800 méteren 1.13,9-es időben

 

17:20-kor indítják a Galambos Ernő Emlékverseny Hendikepet, ahol az utolsó formája alapján Valentino képviseli az első esélyt Vicen Pállal, azonban ha nem tudna ismételni, legnagyobb ellenfele Adamo Fling lehet Csordás Emillel, Very Nice Photo Vezér Emesével valamint Szilvás Komáromi Krisztinával.

A nap kilencedik versenye, 17:50-kor a két heat-es, Dr. Vecseklőy József Emlékverseny második futama lesz, ahol az első futást követően érdemes megvizsgálni az itt is dobogóra érhető ügetők esélyeit.

A 10. Futam, a 18:20-as az Amatőrverseny Hendikep lesz, ahol idei második versenyét nyerheti egyaránt Mangoraja és hajtója, Fazekas Andrea is. Dobogós esélyekkel áll starthoz még Timoko R.L. Rapcsó Balázzsal valamint a győzelem után induló, Australian Gold Pekker György hajtásában is.

A nap záró versenye, a Butterfly Díj lesz, amelynek mezőnye 18:50-kor áll starthoz. Favorit esélyt képvisel a két hete új egyéni rekordot futó, Bűbájos Komáromi Krisztinával. Legnagyobb ellenfelei a remek éveket maga mögött tudható Zlatan LIW Lakatos Árpáddal, a forduló startot igen csak kedvelő Casino Royale Angyal Andorral, valamint Battisti Grif Veljko Mazsity-tyal lehet.

SHARE THIS