Mazsity dupla

Szoros befutók színesítették az ügető versenynapot a Kincsem Parkban, ahol Veljko Mazsity tudott duplázni előbb Daytona Spav, majd Zitti Tutti kocsijában tette meg mindezt. Rajta kívül Hajnal Tibor, Csordás Emil, Vicen Pál, Erdei Péter, Komáromi Krisztina és Fazekas Imre tudták növelni elsőségeiknek a számát. Utóbbi hajtónak a győzelme, már a 20. idei sikere volt.

A szombati nap első nyerője, Eposz volt, aki mögött Ezigen Weber Zsolttal, valamint a sokáig vezető, Speed of Sound és Búrány Adrián párosa lettek a dobogós helyezettek. Fél órával később is favorit győzelem született a hűséges Anybodynak köszönhetően, aki Csordás Emil kezében utasította maga mögé többek közt, a remekül hajrázó Velence R. és Farkas György, illetve az Erdei Péter által hajtott Uptown Boy M kettősét. A népes mezőnyű Újpesti Lány Hendikepben egy tippeletlen, de annál jobban mozgó ügető, Bing Crosby AT nyert, akit majdnem elkapott a cél előtt Berna Queen M, azonban fejhosszal lemaradt az aranyérmes helyről. Hasonló képpen járt a favorit is, Csípkedd Magad!, hiszen az utolsó kanyart külső pozícióban kényszerült megtenni, így rohama csak a harmadik helyre volt elég. A Diós Díjban majdnem jött a “Sose halunk meg” című film legendás befutója, a 2-9-11, azonban Cherie Bella M hajrája beleszólt a végső befutási sorrendbe, így Daytona Spav – Veljko Mazsity (2), Cherie Bella M – Marko Slavic (11), Dee Dee AT – Branko Skenderovic triója ért fel a dobogós helyekre.

A nap második felében a Segédhajtó Kupa harmadik állomását a nem igazán jól startoló, de annál inkább jobban zárkozó, Zagato nyerte Erdei Péterrel. Mögötte a hősiesen védekező, Titus Livius lett a második Gyolai Nikolettel, harmadik pedig a kisebb kihagyása után futó, Aslaug Princess lett Keserű Krisztiánnal. A Dolores Hendikepben térhátrányát leküzdve Best Boy haladt át elsőként a célvonalon, akit majdnem elért Wonderchild, azonban rövid nyakhosszal végül második lett, a harmadik helyét Briliáns BD-nek sikerült megtartania. Nem várt izgalmakat hozott a napi főverseny, a Mount Díj, hiszen a roppant gyors kezdő Bobby Fischer és Juhász Balázs párosa mindenkinek lecsukott a start után, azonban nagyot rohamozta őt Zitti Tutti, de ennek következtében kisebb hibát vétett az első kanyarba érve. Végül óriási csata volt az első helyért, amelyet remek időben, 1.14,5-ben szerezte meg Veljko Mazsity idomítottja. Ennek következtében Bobby Fischer lett nem sokkal második, míg a bronzérmet a hűséges Zente szerezte meg tulajdonosával, Tänczer Tamással. A záró futamot a nap nyerőjének, Street Geniusnak sikerül behúznia, aki mögött Big Ben Pax és In Love Danover lettek a dobogós helyezettek.

A 2023-as Mount Díj nyerője Zitti Tutti volt Veljko Mazsity-tyal, 1900 méteren 1.14,5-ös időben

 

Folytatás jövőhét szombaton, amely az év legjobban várt versenye, a 109. Magyar Ügetőderby-t megelőző utolsó versenynap!

 

Fotó: Péter Réka Photography

 

SHARE THIS