Az Államalapítás Ünnepén kiemelt versenyek az ügetőn!

A megszokottól eltérően, VASÁRNAP várja az ügető szerelmeseit a Kincsem Park 8 izgalmas futam mellett két kiemelt tenyészversennyel, a Szent István Díjjal, valamint az ifjoncok első versenyével, a Szalay János Emlékversennyel.

A belépés továbbra is INGYENES!

A versenynap első futama a fordulóstartos, engedményes Inarchi Díj lesz, ahol a román versenyei után, Eden CD (Kolozsi László) lehet a favorit, azonban a vele egy helyről forduló Speed of Sound (Búrány Adrián) is formában van, így ő lehet az előbb említett páros legnagyobb ellenfele. Ezigen (Weber Zsolt) július közepén megszerezte esedékes győzelmét, amely óta tovább tudott javulni, így térhátránya ellenére is számítani kell a jó szereplésére, csakúgy, mint a sok galoppját javító Etalon N-re (Csordás Emil), aki egy dobogós helyezésben bízhat, ha újra rendesen körbe megy.

Fél órával később a Pikoló Díjban a remek származású, továbbra is veretlen Daytona Spav (Veljko Mazsity) szerezheti meg élete ötödik sikerét, de ellenfelét, Eastwood-ot (Hajnal Tibor) nem a klasszikus futamban indították el, hanem ebben a versenyben, amely kiváló formájára való tekintettel megoldható feladatnak lászik számára. Cherie Bella M (Marko Slavic) még mindig toppon van, két “vereségéért” talán most visszavághat a favoritnak. Cyrano RG (Angyal Andor) időire sem lehet panasz, ha hozná júniusi toppját, mindenképpen dobogós helyezésben reménykedhetne.

Majdnem teltházas mezőny jött össze a Derby nyerő Merengőről elnevezett Díjban, ahol a kiemeltekben rendre jól futó Charming Boy (Hajnal Tibor) talán egyszerűbb feladatot kapott ebben a versenyben, és megszerezheti idei első sikerét. Como Tiago (Fazekas Imre) idén is hűen adja tudását, ez a táv sokkal jobban kedvezhet számára, így ott lehet a győzelemért folytatott harcban, csakúgy, mint a megbízhatóság mintaképe, Anybody (Csordás Emil). Dumbledore (Nagyváry Andrea) nagy küzdelemben tudott legutóbb nyerni, így itt is főszerephez juthat.

A Döme Lajos és Döme László Emlékverseny Hendikepben ha nem ront Zsofesz (Jozé Sagaj), akkor egyértelmű nyerő esélyt képvisel. Beyond The Limits (Lakatos Árpád) két utolsó futása eléggé biztató, így ha a szerencse is mellé állna, megnehezíthetné a favorit dolgát. A hosszú kihagyás utáni első versenyében jól mozgó Bezique Va Bene (Ifj. Veres László) másodjára már sokkal jobb lehet, amivel szerezhet egy dobogós helyezést.

A nap ötödik futamában már a legifjabb ügetőké a lesz a főszerep, a Szalay János Emlékversenyben. A kvalifikációs idők adhatnak valamiféle támpontot az esélyelemzésnél, ennek tudatában a legjobb rekorddal rendelkező Fabrice (Fazekas Imre) lehet a favorit, de istállótársa, Fantastic Love (Balogh Bernadett) sem volt messze tőle, így talán övéké lehet majd a főszerep. Fendi (Juhász Balázs) és Fatiqué de je t’aime (Fazekas Andrea) együtt teljesítették a szintidőt, ahol Fendi  végzett előrébb. Fiatal, és rutintalan lovak révén mindegyikükben benne van a hibázási lehetőség, azonban a nagy javulási képesség is, így szinte bármilyen befutási sorrend elképzelhető lehet ebbe a nagyversenyben.

A 2022-es év Szalay János Emlékverseny nyerő Enjoy volt Lakatos Csabával

A meghívott hajtók számára megrendezett Kőbánya SC Ökölvívó Szakosztály Díja Hendikepben a legutóbb pályaelhagyás miatt diszkvalifikált, Zénó Boko (Vidák János) lehet favorit. Winoc SB (Lakatos Attila), Baraka SS (ifj. Turbucz Sándor) és Bellini Fling (Pető Dávid) is formában van, sorra szerzik a helyezéseket, így mindannyiuk döntőbe várható.

17 órakor startol el a két kiemelt verseny melletti napi főverseny, a Jungfrau Díj. Az idén is kiváló teljesítményt nyújtó, már 3 millió forintos szezonbeli keresetével, Bonaparte Boss (Veljko Mazsity)  képviseli a legjobb esélyt. Unno del Duomora (Goran Zolnaji) most “visszaült” idomárja, illetve a futott időire sem lehet panasz, így a favorit legnagyobb ellenfele lehet. Digital Races (Fazekas Imre) igen sokat kihagyott, azonban tavalyi teljesítménye alapján, nem szabad hanyagolni a játékból.

Az ünnepi versenynapon az amatőrök is szerephez juthatnak, akik közül is a június közepe óta nem látott, Vinifera M (Gyolai Zoltán) papír eséllyel indul. Unique (Rapcsó Balázs) folyamatos fejlődést mutat, ami akár egy jobb helyezéshez is juttathatja. Velocity-t (Iván Zoltán) az elmúlt időszakban nehezebb feladatok elé állították, mint a mostani, így ha rendesen körbe megy, egy dobogós helyezésben bizakodhat, csakúgy, mint rutinos hajtónőjével Briliáns BD (Fazekas Andrea).

18:00-kor indul versenynap második kiemelt versenye, a fordulóstartos  Szent István Díj. Az idei évjárat háromévesei igen erősek, így nehéz dolguk lesz a térhátrányból forduló idősebb ügetőknek. Ennek tudatában a folyamatosan javulni tudó, Eternity Bar (Rutkai József) tűnik a legjobb esélynek. Eternal Flame (Joze Sagaj) és Éjjeli Hölgy (Fazekas Imre) futásról futásra halmozzák az érmeket, így ebben a nagyversenyben is számítani lehet a döntős szereplésükre.

A 2022-es év Szent István Díj győztese Bonaparte Boss volt Veljko Mazsity-tyal

 

A nap záró futama a Garai Istálló Díja lesz 18:30-kor, ahol a mindig jól szereplő, Acélos Fiú (Juhász Balázs) megnyerheti idei harmadik versenyét is. Valentino (Joze Sagaj) is formába látszik rázódni, ezért duplázása sem lenne elképzelhetetlen. Adamo Fling (Csordás Emil) idei mérlege tökéletes, hiszen mind a hét futásából, mind a hét alkalommal pénzdíjas helyen végzett, így itt is jó sanszot képvisel, csakúgy, mint istállótársa, Gigant Wings (Vezér Emese), aki legutóbb váratlanul hibázott a startnál, azonban korábbi formái alapján számítani lehet rá.

 

Fotó: Péter Réka Photography

SHARE THIS