Szerdai ügető a Csínom Palkó Díjjal – kezdés 15 órakor!

A régi hagyományokhoz kicsit visszatérve, egyetlen alkalommal, újra szerdán lépnek pályára az ügető lovak és hajtóik.

A versenynap első kvalifikációja 14:15-kor, a próbafutam 14:30-kor, míg az első verseny 15 órakor fog elstartolni.

A belépés erre a napra is ingyenes!

 

A Nemecsek Díjban utolsó futásától eltekintve, a remek formában lévő Street Genius (Fazekas Imre) megszerezheti idei ötödik elsőségét is. Creatine (Hajnal Tibor) is sorra halmozza a helyezések, így ő és a roppant egyenletesen teljesítő, Carlos Fox (Nagy Ferenc II.) is dobogón végezhetnek.

Fél órával később a Vuk Díjban ha nem hibáznak, ismét Sharif Wood (Csordás Emil) és Éden Evo (Lakatos Csaba) csatájára van kilátás, azonban most a gyors kezdő Elton John A.T. (Ozsvár Zoltán) bevezethet annyira, hogy erős ellenfele legyen a favoritoknak.

A fordulóstartos, engedményes Miki Manó Díjban, Ékszer K (Gyolai Nikoett) a 20 méter előnyének köszönhetően befordulhat úgy, hogy ne érjék utól, azonban Drina TIM-nek (Búrány Adrián) is van engedménye, ami akár egy dobogós helyezést vagy idei harmadik győzelmét is jelenthetné számára. Euzébió (Komáromi Krisztina) hasonló versenyben volt második, így itt is helyre érhet, csakúgy, mint az először fordulóra futó Chesterfield (Bartucz Zoltán).

16:30-kor vezeti fel a startautó a napi főverseny, a Csínom Palkó Díj mezőnyét az 1800 méteres startvonalhoz. A futam favoritja az igen erős mezőnyökből érkező Palace Bo (Fazekas Imre) lehet. Erős ellenfélnek ígérkezik kedvenc távján Bobby Fischer (Juhász Balázs) is, az idei Derby győztese, Devoted (Csordás Emil), valamint a közel hároméves kihagyása utáni első versenyében, Zeal Di Girifalco (Veljko Mazsity) is.

A Tutajos Hendikep sok esélyes futamnak tűnik, akik közül ha csak átlag számát nézzük, Vakarcs RG (Lakatos Csaba) képvisel remek esélyt, amivel könnyen a dobogón végezhetne. Hasonló jó futás várható még, a kisebb kihagyás utáni második versenyében Utódlótól (Tänczer Tamás) is, Zizitoptól (Ifj.Veres László), valamint az 5 hónapos pihenő után futó, Bombaytől (Nagy Ferenc II.) is.

Teltházas mezőnnyel indul a Hüvelyk Matyi Hendikep, ahol a 12 ügetőből talán végre Baraka SS (Turbucz Sándor) mellé áll a szerencse, és megszerezheti esedékes győzelmét. Charlie’s World (Lakatos Csaba) legutóbb már a start előtt kiszállt a versenyből, ha most nem rontana, akkor van olyan formája, amivel küzdelembe érhetne, csakúgy, mint az új istállóba és tulajdonba került, Velocity (Kolozsi László). A fogadók figyelmébe ajánljuk nyári futott idői alapján még ZimmeZoom-ot is (Nagyváry Andrea).

A nap záró versenyében, a hosszútávú Vak Bottyán Hendikepben hiba nélkül Zsofesz(Lakatos Csaba) lehet az első hely. A futam korelnöke, Pálinka (Nagy Ferenc II.) győzelemmel tért vissza pihenőjéről, és van rá esély, hogy ebben a futamban duplázzon. Auróra (Horváth György) utolsó két futása nem igazán sikerült, azonban korábbi formái alapján döntős futásában lehet bízni.

 

SHARE THIS