/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

HPH Hendikep az ügetőn – kezdés 13 órakor

Szeptember 23-a ismét szombat, ami azt jelenti, hogy csak az ügetőversenyekkel telhet el a nap a Kincsem Parkban, ahova a belépés továbbra is ingyenes!

Nyolc izgalmas futam várja a látogatókat és a fogadni vágyókat, akár a Kincsem Parkban, akár az online felületen követőket.

A versenyeket a kincsempark.hu-n, a bet.lovi.hu-n vagy a Sport 2-n lehet majd nyomon követni.

Már a nap első futamában biztosan elveszíti valaki a nyeretlenségét, és erre a legnagyobb esélye vélhetően Eminemnek (Horváth György) lehet. Fél órával később, szintén, eddig versenyt nem nyert ügetők állnak starthoz, azonban most a legifjabbaké, a kétéves ügetőké lesz a főszerep. A Juhász Balázs által idomított és hajtott, Fendi folyamatosan jól teljesít és javuló formát mutat, így élete harmadik versenyében már elsőként haladhat át a célvonalon. A Sámson Díj is fantasztikusnak ígérkezik, hiszen többen is futottak már korábban együtt, és mindig nagy csata volt a dobogós helyezésekért. Most is Enrico Fling (Fazekas Imre), Cherie Bella M (Branko Sersen), a köztes időben új tréningbe került, Cyrano RG (Milan Kovacevic), valamint a hároméves évjárat elitjéhez tartozó, El Diablo (Horváth György) közül kerülhet ki az aranyérmes páros. A versenynap negyedik futamának favoritja Charlie’s World (Lakatos Csaba) lehet, ha most rendesen körbe megy megmakacsolás nélkül, azonban erős ellenfélnek ígérkezik a Szilvi istálló hűséges kancája, Boszi (Kolozsi László) is.

A nap második fele a teltházas Sugár Díjjal fog folytatódni, ahol a hosszú kihagyása utáni első versenyében győzelemmel térhet vissza, Domperidon (Márton Lajos), viszont a fordulóra nyerni tudó, Eden CD (Kolozsi László), az új kézben induló, Edoardo Ama (Gosztonyi Judit) és a megkomolyodni látszó, Etalon N (Vezér Emese) duplázása sem lenne elképzelhetetlen. 15:30-kor áll starthoz szintén 12 indulóval a napi főverseny, a HPH Hendikep. Ez a futam sokban hasonlít az előzőhöz, hiszen több ügető is nyerő esélyt képvisel, legyen itt szó akár Acélos Fiúról (Juhász Balázs), Valentinoról (Lakatos Csaba), Villám Ville-ről (Goran Zolnaji) vagy Saya Best CD-ről (Kolozsi László). A Sandra Hendikepben Vitya (Lakatos Árpád) favoritként áll starthoz, csakúgy, mint az ezt követő, a versenynapot záró futamban, Velocity (Kolozsi László).

SHARE THIS