Újkígyós Város Nagydíja
Vasárnap délután az Újkígyós Város Nagydíja nevet viseli a 11:30 órakor kezdődő gátverseny, ezzel tisztelegve a Ménes hagyományai előtt. Az ó-kígyósi ménest Gróf Wenckheim Antal alapította, és az újkori hazai angol telivér tenyésztés egyik legeredményesebb méneseként tartották számon. Ez nem véletlen, a nevükhöz fűződik minden idők talán legeredményesebb kancacsaládja, melyet Abeba (1931) alapított és később olyan nagyságok származtak le tőle, mint Dubiosa, vagy éppen Agregat. Ebből a családból olyan kiválóságok jöttek a pályára, mint a háromszoros Derby hős Nem igaz, a Német Kancadíj nyerő Diou, vagy a Magyar St. Leger nyerő Dunna. A Ménes nevén a háború után még az államosításig futottak galopp lovak, de később ezek a telivérek átkerültek az állami ménesekbe. A kígyósi hagyományokat folytatva, az Újkígyósról származó Székely Károly ért el kiemelkedő eredményeket az utóbbi években. A léc persze magasra van téve, hiszen Békés megyéből Székely Károly és Bakos Gábor is komoly eredményeket ért el a csodálatos Diplomata révén 2015 és 2017 között.
Bayer András (1937 – 2002)
Kisbéren lovak mellett dolgozott. Laky Ferenc és Platty József tanácsára jött fel Pestre és 1953-ban lépett be a Lósport Vállalathoz. Gombolai mesterhez került és nála dolgozott három éven át, majd a következő állomás Nardai idomár istállója volt, akit Alagra helyeztek. 1957-től 1959-ig katona volt, leszerelése után Horák Jánosnál vette fel a munkát, mint csoportvezető és gátlovas, majd Kiss mester istállójába került át, ugyancsak csoportvezetői teendőket látott el. Idővel Kovács Mártonnál, majd Aperianov mesternél tizenhárom évet töltött el, az utolsó években abrakmesteri beosztásban.
Munkájának elismeréseként 1984-ban idomári engedélyt kapott. Nagy buzgalommal látott neki, rövid idő elteltével az átvett istállóra, körletre, a boxokra, a szerszámokra rá sem lehetett ismerni. Példát mutatva munkatársaival szemben igényes volt, de soha olyat nem kért tőlük, amit Ő nem tudott volna teljesíteni. Jól istállózott, lovai annak ellenére tartották kondíciójukat, hogy gyakran futottak. Szívvel, lélekkel „üzemi” ember volt, ha a program érdeke úgy kívánta, esetleg az esélytől is eltekintve, lovait bármikor áttette egy másik futamba. Ügyelve az egyenletes formákra, a Versenyintézőséggel nem volt különösebb problémája.
Legjobb lovát, Ritmust mindjárt első évében idomította, a kanca két nagyversenyben, a Nemzeti Díjban és a Széchenyi István Emlékversenyben második lett, míg Pajzs megnyerte neki a Kozma Ferenc Emlékversenyt. Munkaszeretete, nyugállományba vonulása után sem hagyta pihenni, versenyek alatt közmegelégedésre a zsokészobában tevékenykedett. A gyilkos kór előzmény nélkül, váratlanul támadta meg mindig egészséges szervezetét. Szerény, kötelességtudó, dolgos ember volt.
Gencsy Tibor (1918 – 2007)
Alakja már életében legendássá vált. Mint katonát, felettesei elismerték, beosztottjai tűzbe mentek érte. Két nagy szenvedélye a vadászat és a lósport, végigkísérte egész életét. Úrlovas létére a profi zsokék erős ellenfélnek tartottak. A gimnáziumi érettségi után huszár önkéntesként bevonult a magyar királyi 4. huszárezredhez Nyíregyházára. A tisztiiskola elvégzése után tényleges hadnaggyá léptették elő. Mint kiváló lovast, Alagra vezényelték a Hadseregi istállóhoz. Binder tábornok felügyelete alatt az id. Gombolai Ferenc idomította telivérekkel 1942 és 1943-ban is úrlovas champion volt. Az 1944-ben 11 lovaglásból 6 versenyt nyert és háromszor volt második.
A háború után jött számára a „B” lista, az alkalmi munka, az internáló tábor Kistarcsán, a koholt vádak alapján meghozott koncepciós ítélet, majd börtön Márianosztrán. Szabadulása után szénhordással kereste a kenyerét, míg végül hosszú kitérő után végre visszakerült a telivértenyésztés, lóversenyzés és a lovassport körébe. A hetvenes évek elején Visegrádon létrehozta és vezette a lovasiskolát, onnan ment nyugdíjba. Amíg egészsége engedte kijárt a galoppversenyekre, tagja volt a Versenyintézőségnek is.
Horák János (1918 – 1997)
Horák János apja is zsoké volt, így már gyerekfejjel megismerte, megszerette és örökre elválaszthatatlanul érezte kapcsolatát a lovakkal. 1929-ben került a pályára Gombolai Ferenchez. Tehetségben, szorgalomban nem volt hiány, így már 1932-ben, alig 14 évesen versenyben is lovagolhatott. 1950-től idomári engedélyt kapott. Közel 600 versenyt nyertek lovai, háromszor volt champion, és olyan értékes, örökérvényű trófeákat mondhat magáénak, mint két Derby (Mormota és Babatündér), két Kancadíj, valamint Kincsem Díj, St. Leger, Budapesti Díj. Sokat lovagolt ugróversenyekben, s talán ott is érte el legnagyobb zsokésikereit, így nem csoda, ha mint idomár is szívesen foglalkozott ugrólovakkal. Legjobb ugrólova a félvér Krőzus volt, amely 35 versenyben győzött. Sok jó lovast nevelt és tanított. Lapusán Ferenc, Breska József, Kozma József, Tóth István, Bárdosi György nála értek fel a csúcsra. Házi László pedig mindenben a helyettese volt és később idomárként is hasznosította a tapasztalatokat, amit Horák mestertől tanult.
Kedvesi József (1930 – 1991)
Kedvesi József sorsa – aki Mátyus György istállóját kapta gondozásába – sok mindenben hasonlít elődjéhez. Ő is Alagon lakott, s közel az akkori honvédségi istállóhoz, már 12 éves korában a lovaglást választotta életpályájának. 1942-ben ifj. Gombolainál kezdett, két év múlva már versenyben is feltűnt, s mint lovász, 44 alkalommal lovagolt gáton is. A gát- és akadályversenyek szerelmese lett, akárcsak elődje, aki szívesen ugratta be lovait. Mint ugrólovas nagy tapasztalatokat szerzett, nemzetközi sikereket is aratott: kétszer Pardubiceben, kétszer Bécsben. Az ugrófenomén Krőzussal 19 versenyt nyert, idomárként is fényes karriert futott be, olyan lovakat trenírozott, mint az Osztrák és Magyar Derbyt nyerő Turbó. Arénával a Magyar Derbyt, a Kincsem Díjat, a kitűnő kancával, Mendével és Nigériával a Magyar Kancadíjat nyerte meg. Lovai közül nagy klasszis volt még a szerencsétlenül járt Takanini.
König Róbert (1951 – 2014)
1951. november 3-án született, festőművész és versenyló tulajdonos, futtató. A hazai lóversenysport jellegzetes alakja 2014. január 27-én hunyt el, követve szerető feleségét, Lelkes Máriát, akit szintén jól ismert és szeretett a hazai Turf élet. A lovak bűvöletében élt már gyermekkora óta. A Képzőművészeti Egyetem Munkácsy díjas művésztanára, a hetvenes évek második felében ismerkedett meg a lóversenyzés színes világával. Amatőrlovasként és hajtóként évekig segítette a versenylovak reggeli munkáját. A Szenttamási Ménes vezetőjének, Babochay Györgynek a segítségével kapcsolódott be a telivértenyésztésbe és a versenylófuttatásba. Tenyészetéből több hasznos ló került a pályára, a legjobb, a sprinter Korálka volt, míg az utolsó lovai Black Jolly és Belnisz. Hiteles és hittel élő ember volt, a magyar lovas hagyományok és lóversenykultúra továbbvivője. Munkásságával, alázattal szolgálta és támogatta a versenysportot.