/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Magyarok külföldön / 0 comments

Máltai élmények

A 2023-as máltai rendezésű Ifjúsági Európa Bajnokságon a magyar színeket Erdei Péter képviselte, így az ott szerzett élményeiről kérdeztük őt.

Milyen benyomást keltett benned Málta, hogyan sikerült a szereplésed ezen a megmérettetésen?

Jó tapasztalatokkal zártam ezt az Európa Bajnokságot is, ahol a 13 hajtó közül összesítésben a 8. helyen zártam. A lovak, amiket kisorsoltak számomra, mondhatjuk úgy is, hogy nem a legesélyesebbek közé tartoztak, így a két 6. hely és a két 8. hely egyáltalán nem elszomorító, a cél az volt, hogy jól érezzük magunkat, ami véleményem szerint teljes mértékben sikerült. A versenynapnak volt azonban egy érdekes szituációja, amikor a legesélyesebb lovamat, Emissoro-t szó szerint “odahajtották” a pályára, ami annyit jelentett, hogy rendszámot tettek a sulkyra és az egyik környező településről “áthajtották”  versenypályára. Így lehajtanom és melegítenem sem kellett igazán, így ez talán furcsaság volt számomra.

A 7.futamban indult a 10-es számú Emissoro kocsijában Erdei Péter

 

Véltél-e felfedezni valami hasonlóságot a finnországi versenysorozattal összehasonlítva?

Mind a két helyen abszolút segítőkészek, készségesen voltak az emberek mindenben. A finnországi talán annyiban volt más, hogy a lovak eredendően jobb képességűek voltak, így gyorsabb lefolyásúak voltak az ottani versenyek.


Van-e még valamilyen terved erre a szezonra, illetve hogyan látod, milyen lehet a következő esztendő a terveid szempontjából?

Idén nagyon szerettem volna a segédhajtók között champion lenni, azonban sajnos kaptam két hónap eltiltást, így 2023-ra szerintem ez az álmom szertefoszlott. Ugyanis Búrány Adrián igen nagy előnyre tett szert, amit véleményem szerint nem lehet már behozni. Viszont ha a minden jól alakul, akkor a Kincsem Park Kupát idén is be tudom húzni, illetve reális cél lehet a 30. elsőségem megszerzése is.

 

 

Fotó: Erdei Péter, Malta Racing Club

SHARE THIS