/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kapuzáró a vasárnapi galoppon

Idén utoljára állnak startgépbe a telivérek, november 26-án, vasárnap rangos versenyekkel zárul a galopp szezon. Gyorsan eltelt ez az eseménydús, sikerekben bővelkedő év, amelynek méltó befejezése lehet a kiváló mezőnyöket felvonultató program.

A versenykiírás alapján nehéz lenne főversenyt választani a magas kategóriájú futamok között, a kétévesek erőfelmérője az 1800 méterre kiírt, Zboray László Emlékverseny – Ürményi Díj lesz. Tunézia (Mocsinka Vivien) másodjára már játszi könnyedséggel ért haza, ezúttal is toronymagas favorit. Vampa di Bocca (Koricsánszky Virág) a győztes debütálás után ezüstérmes lett a Kritériumban, az utánpótlás championi címért küzdő és utolsó szalmaszálba bele kapaszkodó lovasával főszereplő lehet. Szulejka (Ördög Alen) éppen mögötte mutatkozott be egy második hellyel, most új lovassal revansra törhet. Romanova (Gönczi Rebeka) eddig stabilan teljesített, legjobb évjárattársai között is harmadik volt, döntőbe kerülhet.

A Szunogh István Emlékverseny Hendikepben a rutinosabbak vívhatnak presztízs csatát 1600 méteren, ahol a topon lévő és mesterhármasra pályázó Light Blue Sky-t (Koricsánszky Virág) kell annak megvernie, aki nyerni szeretne. Euraquilo (ifj. Kozma István) ugyan Baden-Badenben lemaradt, korábban lehetett rá számítani és a szintetikus borítást is kedveli, ő lehet az egyik legnagyobb kihívó. Catch Me (Suták Csenge) stabilan tudja formáját, októberben pedig maga mögött tartotta Euraquilo-t, most is a dobogóra állhat.

A tapasztalt lovak állóképességét teszi mérlegre az extra hosszú távú, 3200 méteres „Nil Nocere” Dr. Bucsy László Emlékverseny – Totalizatőr Hednikep, ahol üde színfolt a gátakról síkra visszatérő két kiválóság, Crix Crax (Mocsinka Vivien) és Wallstreet Journey (Ördög Alen). Persze a legnagyobb esélyes a St. Legerben és a Lovaregyleti Díjban is második Di Domenica Sweety (Milos Milojevic), aki formáját tartva megszerezheti esedékes győzelmét. Respectation (Stanislav Georgiev) múltkor látványosan javult, friss topjával a siker nagy várományosa. Lost In Space (Kolumbán Örs) legutóbb maga alatt teljesített, korábbi számaival azonban csattanós választ adhat a kritikusainak.

A rövid távot kedvelőknek is jut szerep, méghozzá az 1400 méteres Magyar Huszár és Lovashagyományőrző Társaság Díja – Vigasz Díjban. Wolf of Wallstreet (Kelemen Zénó) ősszel rendre főszereplő volt topjával, sikerrel zárhatja az évet. Rémkirály (Koricsánszky Virág) kedvező beállítással rendelkezik, még gyengébb számával is nyerhet, de a múltkor könnyedén sikert arató Boccaccio Boy (Milan Nikolic) is duplázhat.

Tizenhárom indulóval a nap legnagyobb mezőnyét számlálja a mérföldes Bogácsi Hendikep, melyből az első hendikepjén harmadik, most erősebb lovassal érkező No Argument (Ördög Alen); a távra visszatérő, nyerő számát ismétlő Soul of Phoenix (Kelemen Zénó); az állandó lovasával ebben az osztályban többször eredményes Passzió (Mocsinka Vivien); a megbízhatóság mintaképe, Poker Lover (Suták Csenge) és a sétálva hazaérő, vélhetően még többet tudó Nadály (Czene Leila) emelhető ki.

A nap hagyományosan a Szezonvégi Hendikeppel indul és a Viszontlátásra Hendikeppel zárul. Előbbiben 1200 méterre a sprinterek csapnak össze, akik közül a hosszú szünet után remekül visszatérő Zenrikó (Sándor Péter), a javulással küzdelem után nyerő Gainer Boy (Stanislav Georgiev) és az egész évben kiegyensúlyozott Arabika (Koricsánszky Virág) érhetnek oda a végjátékra. Utóbbiban The Little T (Sándor Péter) oldhatja meg a feladatát októberi eredményei után, de a formáját tartó és a távot bíró Mr. Jury Twister (Kolumbán Örs); a friss nyerő és engedményes lovassal induló Alibi (Koricsánszky Virág); az egész évben megbízhatóan futó Regina (Éles Virág); valamint a nyáron háromszor is diadalmaskodó, némi pihenőről érkező Itonda (Ördög Alen) lehetnek a kihívói.

Természetesen ezúttal sem maradhatnak ki a nyeretlenek, akik két futamban mérkőznek meg, de kilenc óra után a póni szakág is képviselteti magát, a championátus újabb négy futamával.

A teljes versenyprogram az alábbi linken elérhető: https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2023/versenyprogram_2023_11_26_galopp.pdf

Kihagyhatatlan program az szezon utolsó galopp napja, gyere és szurkolj velünk a Kapuzárón a Kincsem Parkban! Kezdés: 11 órakor!

SHARE THIS