UET: szabályváltoztatások és brit csatlakozás

Idén, január 27-én nyolcvanadik alkalommal tartotta meg szokásos éves közgyűlését az Európai Ügető Szövetség (UET) Vincennes-ben, a Prix d’Amérique hétvége keretin belül. Oroszország a háborús konfliktus miatt nem kapott meghívót, Szlovénia pedig nem képviseltette magát, így 20 federáció (köztük Magyarország) delegációjának részvételével született döntés az éves költségvetésről, a versenynaptárról, a módosuló szabályokról és végül, de nem utolsó sorban, a Brit csatlakozásról.

Szabályváltozások:

Tenyésztésre vonatkozó módosítások:

Az Ügető Világkonferencia javaslatára, a Berlinben született Nemzetközi Ügető Egyezményt az UET Tenyésztési Bizottsága is jóváhagyta, amelyben szorgalmazzák a fagyasztott embriók használatának mellőzését a géntechnológia és a genetikai dopping elleni küzdelem eszközeként. A világkonferencián bemutatott tanulmányok alátámasztják, hogy az OPU technika egy olyan invazív módszer, amely káros a tenyészkanca egészégére és ellenétes a világ lovas szervezetei által követett etikával. Továbbá, a lovak versenyben és méneskönyvben történő biztonságos azonosításához szükséges technológia átállásról is döntés született. Ennek értelmében az UET a következő módosítást fogadta el:

  • A fagyasztott embriók felhasználásával végzett embrió beültetés eredményeként (OPU/ICSI) született csikók nem jegyezhetők be egyetlen méneskönyvbe sem.
  • A jelenlegi DNS-mikroszatellitekről át kell térni az SNP-chipek (egypontos nukleotid-polimorfizmus) használatára, amelyről a tagországoknak saját ütemtervet kell készíteniük.

Ostor szabályok:

Az európai országokban rendre szigorodtak az ostorhasználatra vonatkozó szabályok, Norvégia például hosszú ideje betiltotta azokat, de Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia és Svájc is módosította az erre vonatkozó rendelkezéseket. A változtatást alapvetően két el elv indikálja: az ostor a hajtó biztonságát szolgáló eszköz, nem a ló megütésére használandó és éppen ebből kifolyólag, egy ló nem nyerhet versenyt a hajtó ostorhasználatának köszönhetően. Ennek érdekében három ponton változott meg a nemzetközi szabályzat:

  • Az ostort csak arra szabad használni, hogy a hajtó jelzést adjon a lónak, tartózkodnia kell az ütéstől.
  • Az ostort csak úgy lehet használni, hogy az azt tartó kéz, nem emelkedik a váll szintje fölé.
  • Az utolsó 500 méteren az ostor használatának kíméletesnek és korlátozottnak kell lennie, nem haladja meg a hét érintést (fontos, hogy az ütés szó kategorikusan kikerült a szövegből), ez a szám az utolsó 200 méteren legfeljebb három lehet.

Amennyiben egy adott versenyben az ostor használata megengedett, annak szigorúan meg kell felelnie a VII. fejezet 4. cikkelyében (fent említett) rögzített rendelkezéseknek.

Brit csatlakozás

2024-ben új federációval bővült az UET tagok száma, a közgyűlés ugyanis jóváhagyta a brit csatlakozási kérelmet. Ezzel Íroroszág után Anglia, Wales, Skócia és Észak-Íroroszág együtt lépett be az Európai Ügető Szövetségbe, huszonkettedikként. A britek és az UET közötti együttműködés 1994-re nyúlik vissza, a csatlakozási kérelmüket tavaly a 2022-es adatok alapján nyújtották be. Jack Dowie a TROTBritain elnöke mutatta be a szükséges dokumentumokat és nyilatkozatokat.

Számok:

  • 116 versenyt rendeztek (104-et az idősebb lovaknak, 12-et a fiataloknak)
  • 429 346 Euró pénzdíj került kifizetésre
  • 85 tréninglistán regisztrált ló (48 győztes)
  • 747 futás
  • 16 brit tenyésztésű ügető
  • 3 versenypálya (York, Tir Prince és Amman Valley)
  • Hendikepeknél 10 yardonként szabják ki a térhátrányt (10, 20, 30. stb.)
  • Az ostor nélküli versenyre nevezett lovak a futam minősítése után 10 yard kedvezményt kapnak
  • A normál ostor szabályok mellett törekednek a használatának visszaszorítására, így az ostor használata kompromisszumos választás marad. Éppen ezért, az ostor nélküli előnyt a jövőben 20 yardra emelnék és a hajtószár használatát a vállal magasságában korlátozzák, mint az ostor esetében.

Versenynaptár:

2024-ben három új Group versennyel bővült az UET éves naptára.

  • május 26. Solvalla – 2140 méter – 180 000 euró/ három éves kancák/ Group I
  • július 30. Jägersro – 1640 méter – 89 000 euró/ három éves kancák/ Group II
  • október 2. Jägersro – 1640 méter – 89 000 euró/ kétéves kancák/ Group II

Ezzel együtt a november 30-án esedékes Solvalla Grand Prix kikerült a programból.

2024-ben Vincennes-ben, míg 2025-ben Solvalla-ban rendezik az UET Elite Circuit-ot és az UET Grand Prix-t. Hagyományosan, szintén Solvalla ad otthont augusztus 14-én a kancák Európa-bajnokságának.

A közeljövőben esedékes Ügető Világkonferencia helyszíneire is hivatalossá váltak a pályázatok:

  • 2026: Új-Zéland (végleges megerősítés szeptember 6-án várható)
  • 2029: Olaszország (pályázatukat az idei év végéig kell véglegesíteni)
  • 2032: Egyesült-Államok
  • 2035: Európa (még nem érkezett jelölés)

A Hajtók Világbajnokságának mindig a Világkonferencia rendezője ad otthont, a köztes időpontokban pedig felválta, az USA/Kanada, Ausztrália/Új-Zéland és Európa országai. Így a közel jövőben:

WTC WDC
2025 Új-Zéland
2026 Új-Zéland
2027 Kanada vagy USA
2029 Európa (jóváhagyás alatt) Európa (jóváhagyás alatt)
2031 USA
2032 USA
2033 Ausztrália vagy Új-Zéland
2035 Európa (jóváhagyás alatt) Európa (jóváhagyás alatt)
2037 Európa (jóváhagyás alatt)

SHARE THIS