FEGAT Világbajnokság Máltán

Szeptember 27-én Málta adott otthont a FEGAT által szervezett Amatőrhajtók Világbajnokságának. Összesen 12 ország delegáltjai méretették meg magukat a Malta Equidrome-ban. Sajnos most Magyarország nem kapott helyet meghívott országok között, azonban a „sógorékat”, azaz Ausztriát Stefanie Mayr képviselte, aki megszerezte idén májusban a Női...
Continued

Super Chapter megnyerte az International Trot-ot is!

Az egymillió dollár összdíjazású versenyre szombat este sorakoztak fel a meghívott lovak az amerikai Yonkers versenypályán. A Scott Zeron által hajtott Bourbonista (Marcus Melander tréningjéből, de Svédországot képviselve) az élre tört, miközben a kanadai Lexus Kody (Jason Bartlett) a vezető ló mögötti pozíciót foglalta...
Continued

Hűség négy patán – Titus Livius búcsúja a versenypályától

14 éves korában elbúcsúzik a versenykarriertől a Gyolai II. istálló hűséges ménje, Titus Livius. Pályafutása során 121 alkalommal lépett pályára a Kincsem Parkban, amely mellé 8 millió forintos életnyeremény társul. Összesen 18 alkalommal tudott győzni, ebből 9 versenyt Kolozsi Sándorral, 7 versenyt Gyolai Nikolettel,...
Continued

Köszönünk mindent, Varenne! (1995-2026)

Varenne (Waikiki Beach – Ialmaz, Zebu), minden idők egyik legnagyobb és legeredményesebb ügetője, 31 éves korában elhunyt és az égi legelőkön üget tovább. Magyar tekintetben olyan tehetséges és jó lovak apja volt (a teljesség igénye nékül), mint Merlino Grif (Way to Glory), Negrita Grif...
Continued

Magyar színek az írországi Segédhajtó Európa-bajnokságon

Izgalmas hétnek nézünk elébe az ügetőn, hiszen augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Orosháza ad hivatalos versenynapnak otthont, majd augusztus 22-én Szent István Díj és Szalay János Emlékverseny futnak az ügetők a Kincsem Parkban. Vasárnap pedig magyar érdekeltségnek szurkolhatunk Írországban, hiszen a kétszeres Segédhajtó championunk,...
Continued

Augusztusi és szeptemberi változások a naptárban

Felhívjuk a tisztelt tulajdonosok, idomárok, hajtók és lovasok, valamint fogadóink figyelmét, hogy az augusztusi és szeptemberi versenynaptár az alábbiak szerint változott: Augusztus 16., vasárnap – GALOPP (szeptember 13. helyett) – Versenykiírás Augusztus 20., csütörtök – ÜGETŐ – Orosháza – Versenykiírás Szeptember 12. és 13., szombat...
Continued

C’est la Guerre aranykora

Július 5-én nem csak Fazekas Imre történelmi, nyolcadik hajtói derby sikerének lehettünk szemtanúi, hanem a C’est la Guerre kancacsalád aranykorának beteljesülését élhettük meg. Tekintsünk vissza egészen 1996-ig, amikor Kaszás Gergő tenyésztésében megszületett Kalle Pil és Arienne I.T. (Ideal du Gazeau) „gyermekeként”, C’est la Guerre....
Continued

Itt az év egyik legjobban várt eseménye, a 112.Magyar Ügetőderby versenynapja!

Az idei Derby-és Divatfesztivál szombat délutánján 13 órai kezdettel 11 izgalmas ügetőfutam kerül megrendezésre a Kincsem Parkban. A belépés a megszokotthoz hasonlóan most is ingyenes. Az online felületeken élő közvetítésen keresztül is lehet követni a versenyek alakulását, valamint a bet.lovi.hu felületen online fogadások is...
Continued

Földönkívüli teljesítmény Allegiant-tól 1.07,1! – Világrekord az Elitloppetben!

2025-ben Amerikából importált Allegiant (Tactical Landing – Too Good For You, Yankee Glide) alacsonyan repült 1609 métert és mondhatni a jövőbe ügetett. Daniel Redén trénert lenyűgözte ötéves szuperkancájának teljesítménye. „Egy párhuzamos univerzumban élek jelenleg!” – mondta a solvallai tréner. Daniel Redén trénernek volt egy...
Continued
1 2 3 4 … 9