/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Catania R. a Sennyey nyerője

Meglepetések színesítették a Sennyey Géza Emlékverseny napját, ahol rögtön az első két futamban nem is volt tét találat, ugyanis nem számítottak a fogadók az igen nehéz hajtású, Emilio Family (Kerekes Ervin), sem a Gomez istálló négyéves heréltjének, Easy Bet-nek (Fejszés Kitti) a sikerére. Az első futamban a hármasbefutó is hihetetlen pénzt hozott, hiszen sorrendi találat nem volt (1-10-6), így az 1-6-10 fogatokra fizettek 944,5-szörös pénzt. A Wind Scot Díj azonban a szöges ellentéte volt az első két versenynek, mivel itt már favorit győzelem született Drina Tim, és a 2023-as szezon segédhajtó championjának, Búrány Adriánnak köszönhetően. Nem csak az osztalékok voltak hihetetlenek szombaton, hanem a lefutási idők is, ugyanis mindkét Marko Slavic által hajtott ügető, Premal MS és Catania R. is 1.15,0 alatti időt produkált. Utóbbinak ez egyúttal a Sennyey Géza Emlékverseny első helyével is párosult. Fejszés Kittinek is vélhetően emlékezetes marad ez a versenynap, hiszen Elegáns Hölggyel is elsőként haladtak át a célvonalon a nap ötödik futamában, amely trénerének, Horváth Zoltánnak a “nap idomárja” titulust elnyerését is jelentette egyben. Fél órával később Lingot AT (Milan Kovacevic) volt a szerencsés,  mivel ismételte múltkori remek idejét, így egy nyakhosszas elsőséget jelentette számára ez a jó teljesítmény. A nap utolsó versenye is favorit győzelemmel zárult, ugyanis a téli pihenője után visszatérő, egykori Kanca Díj nyerő, Bűbájos (Nagy Ferenc II.) aratott egy szép stílusú győzelemet.

Folytatás két hét múlva, február 24-én, szombaton!

 

Fotó: Péter Réka és Benedek Attila

SHARE THIS