Sokan első látásra talán mogorvának, magába zárkózottnak tekintenék, de ez a szótlanság és látszólagos nyugalom magas fokú koncentráltságot, vibráló mélységeket, egy állandóan dolgozó agyat takar. A sikerek és a sikertelenségek visszatükröződésétől azonban ez az arc végtelenségig cibálható idegektől sem mentes. Egy-egy győzelem, jó vicc hatása pillanatok alatt mosolyra deríti, de a kudarc, a csalódás, amely elmerevíti az arcizmokat, szintén az érzékeny reakció világos következménye.
Hogy valaki ezt a mesterséget válassza, számtalan módon eljuthat áhítozott céljához. A papa, aki rendszeres lóverseny-látogató volt, határozott. Ha fia születik, zsokét nevel belőle. Alig volt 12 éves, amikor Pejacsevich istállóban elkezdett dolgozni. Két év sem telt el és már versenyekben lovagolt, majd 1943-ban Caracalla nevű lovával megnyerte első versenyét.
1952-ben idomári engedélyt kapott. Az idomárság egy izgalmas, versenylázzal teli, erőt és ügyességet kívánó zsoké pályafutás végét jelenti, de egyben egy egészen más fejezet, életpálya megindulását is eredményezheti. A színes dresszt le kell vetni és a versenyt már csak látcsővel nézheti, de kezeiben még sokáig ott lüktet a lovaglás ritmusa. A felkészülés, az eredmények azok, amelyek lassan, nyúzó fokozatossággal trénerré érlelik….
Sokan úgy kezdenék a visszaemlékezést, hogy rögtön észrevették a ló nagy tehetségét, született glóriát láttak a feje körül. Nem, Imperiál ugyanolyan ismeretlen lehetőségként jött a pályára, mint több száz társa. A munkák, a hétköznapok keserű kínlódásai azok, amelyek kibontakoztatták gyorsaságát és fokozatosan emelték társai fölé, nem csak itthon, hanem számos külföldi országban is…
Több külföldi országban győzött a megszokott nagy nevek magamögé utasításával és ha csak rövid időre is, de a magyar színeket, patinás lovas kultúránkat próbálta a nemzetközi élvonalba újra beékelni, a lassú feledéstől megóvni…
Forrás: Marschall István idomárokat bemutató cikksorozata