/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Gyász / 0 comments

Claës-L. Ljung kifutott az időből

Elhunyt a fegeni Alvhaga-ban élő Claës-Lennart “Ugh” Ljung.

Az amatőrök nagy barátja volt, és hatalmas űrt hagy maga után Svédországban és külföldön egyaránt. Több mint “100 év”, amit Claës Ljung az ügető szolgálatában tett, és mindaz a több ezer óra, amit az egyesületben töltött, lenyűgöző történet.

Claës több, mint 30 évig volt a FEGAT (Nemzetközi Amatőr Ügetőhajtók Szövetsége) elnöke. Egy számára igazán testhez álló pozíció, hiszen hat nyelven beszélt folyékonyan. Ljung ugyanennyi éven át töltötte be a Halmstadtravet közös lótulajdonosok és amatőrök egyesületének elnöki tisztségét, míg több mint 40 éven át a Svéd Ügető Szövetség (STaR) alelnöke volt. Tíz különböző elnököt szolgált a STaR-ben, de saját nevében soha nem töltötte be a posztot.

Claës-L. Ljung soha nem félt a konfliktusoktól, és amikor a svéd Travsport megpróbálta eltörölni az “amatőr hajtó” kategóriát, határozottan fellépett. Erős támogatást kapott több neves profi trénertől, és néhány évnyi küzdelem után 2022 januárjában újra bevezették az amatőr státuszt.

Akik az évek során kapcsolatban álltak Claësszel, tudják, hogy a beszélgetést mindig az “Ugh” szóval kezdte.

Claës sok làbon állt – volt művész, önkormányzati képviselő, tengerész, juhtenyésztő és nem utolsósorban ügetőtenyésztő. Ő tenyésztette többek között Active Bowler-t – aki több kiemelt nagydíjat nyert, a Svéd Trav Kriterium és a Sprintermästaren-t és később fedezőmént is bizonyított. Egyetlen versenyt nyert hajtóként 1975-ben Kalmartraveten. A fegeni Alvhaga farmján született lovak közül a legjobbak: Alv Richcrop, Alv Peacepipe és Perfect Can.

“Ugh” sajnos többé már nem halljuk, Claës-L. Ljung 78 éves korában hunyt el.

 

 

 

 

Forrás: Magyar Amatőr Ügetőhajtók Egyesülete

Fotó: Sulkysport

 

SHARE THIS