Kelemen Zénó, a feltörekvő tehetség

Az elmúlt hétvége sok szempontból volt érdekes és izgalmas, többek között a Derby-aspiráns kancák klasszikusa, a Hazafi Díj miatt. A Jazy Team reménysége, Reshiram megőrizte veretlenségét, nyergében pedig Kelemen Zénó első nagydíjgyőzelmét aratta. A fiatal erdélyi lovas ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett, szorgalma és tehetsége révén korosztálya egyik feltörekvő egyénisége, aki a jövő meghatározó zsokéjává válhat.

Eleinte az extrém sportok vonzották és viszonylag későn kezdett el lovagolni, díjlovaglásban és díjugratásban is kipróbálta magát, de nem igazán érezte a sajátjának. Leginkább azt élvezte, amikor önfeledten vágtázhatott a szabadban, így elhivatott lett a galopp iránt. Nagyon sokat olvasott a sportról, és rengeteg külföldi versenyt nézett, követte az angol, francia és amerikai nagy klasszikusokat. 2015 végén határozta el, hogy az általános iskola után a zsokéiskolában szeretné folytatni tanulmányait, célul kitűzve, hogy megvesse lábát Dunakeszi-Alagon és a Kincsem Parkban. Két esztendővel később már a fővárosba került, 15 évesen a zsokéiskola és a Kovács Pál Baptista Gimnázium tanulója lett.

A szakmai alapokat a korábbi championtól, ifj. Kozma Istvántól sajátította el, de sokat tanult Fézer Róberttől és a rutinos derby-nyerő lovastól, Noska Józseftől is. Természetesen neki is a legnagyobb kihívás a legkisebb vállalt súly tartása, de sajnálatos cukorbetegsége miatt, a rendszeres testmozgás mellett már megszokott számára a diéta és az esetleges koplalás sem okoz gondot.

Korábban főként a Soltész istállónál dolgozott, jelenleg Csontos Pál és Stanislav Georgiev kezei alatt pallérozódik. Bolgár származású sokszoros bajnok zsokénk egyébként annyira elégedett vele, hogy az istálló jövőjét is rá tervezi építeni. Egyre több lovaglási lehetőséget szeretne neki adni és külföldi versenyekre küldené, hogy nemzetközi rutinra is szert tegyen.

2019-ben a Benson Vilmos Emlékversenyben Medica társaként szerezte meg első győzelmét, második szezonjában pedig már 23 alkalommal szállt nyeregbe, két siker mellett további hat dobogós helyezés volt az elért eredménye. Rohamosan nőttek a feladatai, 2021-ben már 48, míg 2022-ben 113 futamban lovagolt. Utóbbi évben kilenc elsőség mellett 25-ször állt a pódiumon, ami az eddigi legjobb szezonjának számít. Még akkor is, ha utána a keresete minimálisan (14 ezer forinttal) meghaladta ez ebben az évben gyűjtött 8.642.000 forintot. Tavaly ugyanis 82 futásból az előzőhöz hasonlóan hozta a kilenc győzelmet, 11 második és 12 harmadik hely társult hozzá, itt azonban sokat nyomott a latba Zobnatica-n szerzett ezüstérme.

Össz. statisztika:

Futások

Első

Második

Harmadik

Negyedik – Ötödik

Helyezetlen

Nyeremény

282

30

42

37

73

89

28 542 500 Ft

Stanislav Geogiev-ék bizalmát meghálálva, immár nagydíjgyőztesnek is vallhatja magát, Reshiram stílusát látva pedig akár vérmesebb reményei is lehetnek az idei évben. Az ír tenyésztésű kancát ugyanis bemutatkozásakor is ő ülte, párosuk összhangját látva pedig nem igazán van oka Csontos Pálnak változtatni. Kelemen Zénó letette névjegyét, motivációja pedig nagyobb, mint valaha. Érdemes rá odafigyelni, tartogathat még komoly meglepetéseket!

SHARE THIS