/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Két kiemelt verseny a Food Truck Show ügető napján

A három napos Food Truck Show ügető versenynapján, azaz szombaton kilenc remek futamban mérik össze a tudásukat lovak és hajtóik.

A programon szerepel még 15:25-kor az Egyetemi Tandem Verseny is, ahol három egyetem, hat delegáltja fog küzdeni az első hely eléréséért.

14 órakor a Prestige Magán Ambulancia Díja-Dőre Hendikeppel kezdődik a versenynap, ahol a régóta a célt kerülgető Angelina Jolie (Ifj. Döme Imre) veszítheti el idei nyeretlenségét. Fél órával később már nehezebb rámutatni a favoritra, hiszen Charlie’s World (Erdei Péter), Zara Mia (Nagy Ferenc II.), Csikós (Márton Lajos) és Che Comandante (Farkas Tibor) kvartettjéből bármelyikük győzelemmel zárhatja a futamot.

A Matucza Lajos Emlékversenyben találjuk a szaklap által a nap nyerőjének is titulált Éjjeli Hölgyet (Fazekas Imre), aki első esélyt képvisel, azonban erős ellenfélnek ígérkezik még Nelstrong (Goran Zolnaji), Csábító R. (Márton Lajos) és a Kincsem Parkban először futó Dalia OZT (Marko Slavic) is.

A nap negyedik futamában Fancy (Kolozsi László) vagy Great Cole TG (Fazekas Imre) duplázása tűnik a legvalószínűbbnek. Hasonló a helyzet a Spartakus Ans Díjban is, ahol a sorozatnyerő és folyamatos javulást mutató, Zaira LV (Kolozsi László) megszerezheti élete negyedik elsőségét is.

16:40-kor startol el a nap első kiemelt versenye, a háromévesek első nagyobb erőpróbája, a Ferge László Emlékverseny. Fliegauf (Fazekas Imre) idén nem talált legyőzőre, így ha nem lesz gondja a fordulóstarttal, őt kell megvernie annak, aki tiszteletdíjat szeretne kapni. Dobogós esélyben bizakodhat még, az első startjára is remekül teljesítő Fenegyerek (Juhász Balázs) és Fárosz (Angyal Andor) is.

Az amatőrök is megmutatkoznak a Food Truck Show-n, ahol Zénó Boko (Mészáros Patrik), Villeneuve (Takács Eszter Cseperke) és Big Ben Pax (Gyolai Zoltán) hármasa közül bármelyik páros elsőként haladhat át a célvonalon.

17:45–kor várható a második kiemelt futamnak, a hosszútávú és egyben fordulóstartos Dr. Borostyánkőy Tamás Emlékversenynek a startja. Pazar 2023-as szezont zárt és még jobban indította az ideit Coach Degli Dei (Goran Zolnaji), így a formájára való tekintettel ő képviseli a legjobb esélyt a versenyben. Igen erős ellenfélnek ígérkezik azonban még a topformákat futó Street Genius (Fazekas Imre), a bécsi futások után érkező Duc de Connee (Lakatos Csaba) és hiba nélkül Premal MS (Marko Slavic) is.

A nap záró futama a Conway Boko Hendikep lesz, ahol Farya BD (Goran Zolnaji) duplázása tűnik a legvalószínűbbnek, de döntőbe várható még a szintén duplázni készülő Zente (Fejszés Kitti), Zlatan LIW (Lakatos Árpád) és idei második startjára még jobban teljesíthető Very Nice Photo (Vezér Emese) is.

 

SHARE THIS