/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Kiemelt Galopp hír / 0 comments

Kincsem+ TUTI – Nemzetközi Agár-és Lóversenyhétvége 2024. szeptember 6-8.

Biztos vagyok benne, hogy élénken él mindannyiunkban a tavaly szeptemberi nagysikerű nemzetközi lóversenyhétvége, amikor a három nap során több ezer fős publikum izgulta végig az agár, az ügető és a galopp versenynapot. Klasszis versenyzőkben nem volt hiány, a koronát pedig Frankie Dettori és az angol lovak ittléte jelentette az Imperiál Díjban és a Kincsem Díjban. Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy ilyen komoly vendégeket köszönthetünk? Dettori és az angol lovak jelenléte nem volt véletlen, komoly szervező munka előzte meg érkezésüket. Jelenlétük tökéltesen illeszkedett bele a Kincsem Park néhány évvel ezelőtt elfogadott stratégiájába, hogy belátható időn belül nemzetközi mércével is mérhető, úgynevezett Black Type versenyt rendezzünk. Ilyen Listed vagy Gr3-as verseny a kelet-európai régióban csupán Varsóban van, a tavalyi évtől.

Mi kell ehhez? Kell egy stabil és kiszámítható tulajdonos és versenyszervező, kell egy kiváló pálya, magas versenydíj, egy megfelelően működő lóversenysport ágazat, valamint jó hazai és nemzetközi lovak és formák. Ha ez mind megvan és éveken keresztül magas a színvonal, akkor lehet beszélni arról, hogy a magyar lóversenysport és a nemzetközi versenynapunk egy magasabb polcra tud lépni.

A kezdeti lépéseken túlvagyunk, sőt, több feltételnek is eleget tudunk tenni már. A magyar lóversenysport a mindennapi szintű kisebb-nagyobb nehézsége ellenére jó alaphelyzetben van. Ezt a kijelentést akkor érthetjük meg igazán, ha a régió országaira pillantunk. Németországtól keletre minden ország versenyüzeme küzd a létéért és a fennmaradásáért. A lét a tét, amit nem segítettek elő az elmúlt évek globális nehézségei, a Covid, az ukrán-orosz konfliktus, a megugró energiaárak, az infláció. Minden országnak és pályának megvan a saját speciális helyzete és problémája, de ha csak a Donau Derbyre és az osztrák helyzetre gondolunk, akkor elmondhatjuk, hogy a sógorokhoz képest nálunk tényleg nincsenek megoldhatatlan nehézségek.

A Kincsem Díj és a versenynap színvonalának emelése már évekkel ezelőtt elkezdődött, emlékezzünk, hogy volt olyan év, amikor egyszerre öt Derby-győztes volt a pályán és volt olyan nemzetközi napunk is mindenki legnagyobb örömére, hogy Esti Fény révén itthon tudtuk tartani a legjelentősebb versenyünk trófeáját. A globális lóversenysport pontosan erről szól, nincsenek határok, ha van jó kiírás, pénzdíj, jó talaj, megfelelő szakmai kapcsolatok, akkor elindul a lovak és a lovasok vándorlása. Mi magyarok is a jobb lovainkkal a nagyobb dicsőség és versenydíj reményében szívesen megyünk külföldre és azon sem szabad csodálkoznunk, hogy ilyen jeles alkalmakkor hozzánk is jönnek a sportbarátaink. Tavaly óta már nem csak a régióból, ami szintén nem véletlen. A Honvédelmi Minisztériumnak, mint tulajdonosnak és a lóversenysport nagy barátjának, Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr személyes kapcsolatainak köszönhetően idén Anglia mellett Franciaországból és Írországból is érkezett nevezés a szeptember 8-i versenynapra. Ez a háttér egy óriási lehetősége a magyar lóversenysportnak, amit nem csak a nagy napokon, de az év többi napján és a szürke hétköznapokon is ki kell tudni használnunk. A lehetőséggel élni kell mindenkinek a maga saját területén, hogy elmondhassuk, hogy visszük tovább gróf Széchenyi által 1827-ben lerakott sport lángját és fejlesztjük ezt a fantasztikus sportot és lovas kultúrát. A tulajdonosi elkötelezettségről hagy osszak meg Önökkel egy személyes jellegű háttérbeszélgetés egyik nagyon fontos momentumát, amit egy komoly vezető személlyel folytattam, aki szintén támogatja a mi ügyünket:
„- Szerencsés történelmi helyzetben vagyunk, mert a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter úr szereti és érti a lovakat és a lóversenysportot. – mondtam
– András, Önnek ebben nincs igaza. – jött a válasza megdöbbenésemre, majd egy legevővételnyi hatásszünet után folytatta a mondatot. – Mert imádja!”

Ilyen felütés után vizsgáljuk meg, hogy milyen nevezések érkeztek az idei versenynapra, mely a tavalyi nemzetközi versenyeinkhez képest is még színvonalasabbnak ígérkezik. Világklasszis trénerek legnagyobb tulajdonosai nevezték be több esetben világnagyságaikat a különböző távokra. Most már van gyakorlatunk nekünk is a repülőgépes szállításról, így minden adott ahhoz, hogy több Nyugat-Európából érkező lovat lássunk a Kincsem Park gyepén. A nagyobb konkurencia mind a hazai, mind a régiós országok tulajdonosait egy nagyobb versenyhelyzetre sarkalhatja, amiből rövid és hosszú távon is a lóversenysportunk és a közönség profitálhat a legtöbbet. Nincsem előre lefutott verseny, a cél az, hogy a legjobb hazai lovak és régiós lovak fussanak minél jobban és verjék meg a nagy nemzetközi riválisokat. Nem féltem a cseheket, hiszen, ha nemzetközi portyáról van szó, akkor ők is sikeresen megjelennek ma már a jobbnál jobb versenyekben és euró milliókat nyernek egy-egy versenyszezonban. De ez a helyzet nálunk is, még ha ez kevesebbszer is fordult elő. Overdose után is voltak olyan lovaink, akik külföldön Black Type versenyben megállták a helyüket, majd Nancho Gr1-es versenyt nyert Münchenben. Ilyen sikerek után ezen lovak értéke is érthetően megugrik és megtartásuk legalább olyan nehéz, mint ezeknek a sikereknek az elérése.
Már csak néhány hét választ el bennünket az idei Kincsem Díj hétvégétől, bízunk egy nagyon szép versenynapban és a magyar sikerekben, helyezésekben. Az ilyen versenynapok legnagyobb hozadéka azonban az lenne a hőn áhított cél mellett, hogy ezekből az ünnepnapokból mind emberileg és mind szakmailag a teljes hazai lóversenyágazat profitáljon.  A program csak a verseny hetében lesz hivatalos, így addig is érdemes a nevezéseket bogarászni és elemezni a várható esélyeket.

Michael Bell

Brave Nation (Overdose Díj)

Stone Circle (Overdose Díj)

 

Francis-Henri Graffard

Coetzee (Kincsem Díj)

 

Charlie Fellowes

Gorak (Imperiál Díj)

 

Aidan O’Brien

Chantilly (IRE) (Kincsem Díj)

Euphoric (GB) (Kincsem Díj)

Gasper De Lemos (IRE) (Kincsem Díj)

Psalm (IRE) (Kincsem Díj)

The Euphrates (GB) (Kincsem Díj)

The Equator (IRE) (Kincsem Díj)

Democracy (IRE) (Imperiál Díj)

Air Commander (IRE) (Imperiál Díj)

Master Of The Hunt (IRE) (Imperiál Díj)

Mundi (IRE) (Imperiál Díj)

Old Faithful (FR) (Imperiál Díj)

 

Donnacha O’Brien

Mount Parnassus (Blaskovich Ernpő Emlékverseny)

 

Richard Hannon

(Overdose Díj)

 

SHARE THIS