Sunshine Glory (IRE) tündöklése a Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben

Nyárias meleg, szinte hőség fogadta a kilátogató közönséget szeptember 21-én a Kincsem Parkban, ahol a hőmérő higanyszála 30 fokig kúszott. A délutáni program hatodik futamaként a Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny (HUN, G3) került megrendezésre, amely hagyományosan a kétéves kancák legrangosabb erőpróbái közé tartozik. A mezőnyt ezúttal is az évjárat krémje alkotta, a közönség és a szakma figyelme pedig egyaránt a Turf által favorizált Sunshine Glory (IRE) felé fordult – nem is alaptalanul.

A Kolozsi Ranch s.r.o. tulajdonában álló sárga kanca Suták Csenge kezében start-cél győzelemmel, könnyed stílusban, fölényes 7 hosszal szórta el a mezőnyt a befutóban. Az 58 kilogrammot cipelő kilenc induló közül Jozef Roszival idomítottja hamar jelezte, hogy aznap megéri vele számolni. A start után élre állt, és többé nem engedte ki a kezéből a vezetést. Az utolsó egyenesben könnyed stílusban galoppozott, egyre növelte előnyét társaival szemben, lovasának az utolsó kétszáz méteren már csak „várnia kellett a célt”.

A telivér képességei ígéretes karriert vetítenek előre: első futásakor, a Nyeretlen Kétévesek mezőnyében harmadik hellyel debütált, majd a Patay Sándor Emlékversenyben két és fél hosszal utasította maga mögé társait. Ez a futása ajánlólevél volt a komolyabb kihívások felé, mely lehetőséggel a kétéves nagyszerűen élt. Mostani győzelme révén nem túlzás az istálló reménységeként emlegetni, noha a Kolozsi Ranch és Jozef Roszival összefonódása nem először hozott kiemelt sikert a tulajdonos számára. 2022 szeptemberében ifj. Kozma István zsoké örülhetett az összeszokott duó lovasaként Aleidis (GER) elsőségének, szintén a Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben.

Sunshine Glory 2023-ban született a Galileo Gold (GB) – Secret Smile (IRE) párosításból, tenyésztője a neves Tally-Ho Stud. A telivért 2024 novemberében, a Goffs Ireland Autumn Yearling Sale árverésen 739-es lot számmal vezették fel, ahol új tulajdonosai 2500 euróért csaptak le rá.

Apja klasszis versenyló volt, DNS-ében szépen egyesül a Paco Boy (IRE, Danzig vérvonal) és a Galileo (IRE, Sadler’s Wells) vonal. A kiváló miler, Hugo Palmer idomításában és az Al Shaqab Racing színeiben érte el legnagyobb sikereit. Kétévesen ötször futott: három győzelem és két dobogós hely volt a mérlege. Már ekkor letette névjegyét, hiszen megnyerte a Qatar Vintage Stakes-t (Gr.2), majd harmadik lett a Qatar Prix Jean-Luc Lagardere-ben (Gr.1). Háromévesen igazi klasszissá vált: a Qipco 2000 Guineas Stakes (Gr.1) és a St James’s Palace Stakes (Gr.1) elsőségével bizonyította, hogy briliáns miler. Ugyanebben az évben második volt a Tattersalls Irish 2000 Guineas-ben (Gr.1) és a Qatar Sussex Stakes-ben (Gr.1), így az európai mérföldes futamok meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Négyévesen vonult vissza, legmagasabb RPR-je 123 volt.

Pályafutása után a Tally-Ho Stud fedezőménjeként kezdte tenyészkarrierét, első szezonját 2018-ban 8 000 eurós fedeztetési díjjal hirdették meg. Később áthelyezték a franciaországi Haras de Thouars-ba, majd újra visszakerült Írországba, a Tally-Ho méneshez. Hamar beigazolódott, hogy örökítőként is érdemes vele számolni. Utódai közül több is kiemelkedett: Ebor River (IRE) megnyerte a Phoenix Stakes-t (Gr.1), Oscula (IRE) több Group-sikert aratott és klasszis kancává vált, míg Goldana (IRE) Németországban ért el komoly eredményeket. Utódai között számos erős, korán érő, gyors mérföldes és sprinter típus található, ami hűen tükrözi Galileo Gold saját karakterét.

Sunshine Glory anyja, Secret Smile (IRE) ugyan kevésbé ismert, de a családban számos versenyképes rokon található. Közülük is érdemes kiemelni Secret Smile nagyanyjának, Manesera-nak (IRE) a csikóját: Nideeb (GB, Exceed and Excel – Mantesera) többszörös Listed és Group 3 nyerő versenyló. Szinte minden távon sikerült sikereket elérnie, 1400 métertől 2400 méterig szerepelt black type futamakon. Említése nem véletlen, hiszen a Galileo Gold-nál működő képlet nála is sikert szült: esetében is egy paternális Danzig vonalat egy maternális Sadler’s Wells vonallal keresztezve kaptak kitűnő utódot a tenyésztők.

Genetikai ajánlólevele alapján Sunshine Glory minden jel szerint komoly jövő előtt áll, neve ezek után aligha hiányozhat majd a legnagyobb őszi kétéves versenyek indulóinak listájáról.

Kitekintő

A modern telivértenyésztés egyik kulcsszava a „nick”, amely alatt a különböző ménvonalak és kancacsaládok olyan ismétlődő, bevált párosítását értjük, amelyek rendre kimagasló versenylovakat adnak. A nicks lényege tehát nem más, mint a genetikai kompatibilitás felismerése: bizonyos vérvonalak egymás erényeit erősítik, kiegyensúlyozzák a gyengeségeket, és így nagyobb eséllyel születnek klasszis utódok.

Az egyik ilyen igen ismert-és keresett kombináció a Danzig (USA) x Sadler’s Wells (USA) keresztezés, amely több irányban is kiváló eredményeket hozott. A Sadler’s Wells-vonal hozza az állóképességet, a klasszikus távokra való alkalmasságot, míg a Danzig-vonal biztosítja a gyorsaságot, robbanékonyságot és több esetben a koraérést is. Számos klasszis miler és stayer versenylovat, és több kiemelkedő képességű Group-nyerőt eredményezett már ez a felállás (pl. Galileo lányaiból Danzig-vonalú mének fedeztetésével). A teljesség igénye nélkül hoztam tíz példát ezen kiváló leszármazottak közül:

5 példa Sadler’s Wells paternális vonal x maternális Danzig vér keresztezésre:

  • Frankel (GB): A síkversenyben valaha volt legmagasabb, 143 RPR-számot kapó mén, tízszeres Group 1 nyerőként veretlenül fejezte be versenykarrirerét. Tizennégy versenye során – melyből 12 volt Group-szintű – sosem kapott ki. Legemlékezetesebb futása a, Queen Anne Stakes (Gr.1), ahol 11 hosszas fölénnyel utasította maga mögé a második helyezettet, a hatszoros Group-nyerő Excelebration-t (IRE). A mén jelenleg 350 000 fontért fedez a Banstead Manor Stud-ban.
  • Enable (GB): A kiváló telivér legmagasabb RPR száma 129 Ezt a formáját két és fél hosszas Qatar Prix de l’Arc de Triomphe (Gr.1) győzelmével érte el. Lanfranco Dettori lovaglása mellett tizenkét Group 1 győzelmet zsebelhetett be Khalid bin Abdullah Al Saud, a versenyló tulajdonosa. A kanca elismerései sorát gyarapítja a 2017-es Cartier European Champion Three-Year-Old Filly & Horse of the Year cím, a 2018-ban odaítélt Cartier Champion Older Horse titulus és a 2019-es Cartier Champion Older Horse & Horse of the Year díj.
  • Trêve (FR): A szupersztár kancának 2013-ban nem csupán Cartier Horse of the Year címet, de a Cartier Champion 3yo Filly díjat is odaítélték kivételes teljesítményéért. Madame Christiane “Criquette” Head-Maarek trenírozottja kétszeres Prix de l’Arc de Triomphe (Gr.1) győztes, aki olyan telivérrel szemben került ki győztesen a l’Arc-ban vívott csatájából, mint Orfevre  (JPN). 126-os RPR topja nem véletlen, hiszen pályafutása során hat Gr.1-et nyert.
  • Kyprios (IRE): A topformájának számító 128-RPR számot parádés versenyt követően jegyezték neve mellé. O’Brien idomítottjának 2022-es Qatar Prix du Cadran (Gr.1) győzelmét sosem felejtik el a nézők, hiszen ebben a versenyben a sárga 20 (!) hosszas győzelmet aratott. Versenyeit és győzelmeit összeszámolni is nehéz, hiszen az idén is aktív hétéves 2025-ben is bezsebelt már Group-győzelmet. Eddigi statisztikája, 21 futás, 17 győzelem. Kyprios egy igazi gépként menetel minden szezonban a kérdés csak annyi esetében, hogy mikor vonultatják vissza.
  • Minding (IRE): Aiden O’Brien idomítottja 13 futása során sosem végzett 3. helynél hátrébb. A szakemberek 123 RPR-re értékelték Queen Elizabeth II Stakes (Gr.1) győzelmét, ahol a többszörös Group nyerő Golophin-sztár Ribchestert () kapott ki tőle fél hosszal. 2021-ben született első csikója, Henry Longfellow (IRE) többszörös Group nyerő, a Coolmore írországi ménesében állították fel. Második csikója, Simply Astounding (USA) idén debütált.
  • Mellettük olyan nagy neveket is érdemes említeni, mint Australia (GB), Teofilo, Golden Lilac, Love, Cliffs of Moher, Japan vagy a nálunk is szreeplő Tides of War, Maybe, Warm Heart, talismanic

5 példa Sadler’s Wells anyai vér x apai Danzig vonal keresztezésre:

  • Desert Flower (IRE): A Night of Thunder (IRE) apaságú kanca Charlie Appleby felkészítése mellett nyerte meg kétévesen a Fillies’ Mile-t (Gr.1) és a May Hill Stakes-t (Gr.2). 2025-ben az 1000 Guineas (Gr.1) futamában nem talált legyőzőre, az Epsom Oaks-ban (Gr.1) pedig William Buick irányításával kaparintott meg a harmadik helyet. A hároméves reménység neve mellett hat futásból öt győzelmet jegyeznek!
  • George Vancouver (USA): A Breeders’ Cup Juvenile Turf (Gr.1) győzelmével 117 RPR-t kiharcoló mén, pályafutása során mindössze 10 alkalommal állt starthoz. Anyja, Versailles Treaty (USA) maga is többszörös Gr.1 bajnok, így elmondható, hogy képességeit nagyszerűen örökítette. Aiden O’Brien egykori idomítottja 2021-től Franciaországban, a Haras du Perigord-ban várja a kancákat a tenyészidény alatt: fedeztetési díja mindössze 2000 euró.
  • Roly Poly (USA): A jólismert trió, Michael Tabor & Derrick Smith & Mrs John Magnier lova meghatározó résztvevője volt a királykategóriás versenyeknek. Számos Group-helyezés mellett magának tudhat három Gr.1 győzelmet (Tattersalls Falmouth Stakes, Kingdom Of Bahrain Sun Chariot Stakes és Prix Rothschild). Legjobb RPR-száma 116 volt.
  • U S Navy Flag (USA): War Front (USA) fia háromszoros Gr.1 nyerőként adott tanúbizonyságot acélosságáról. Története igazán életszagú, mivel a mén nem futószalagon szállította a sikereket, karriere – és ezzel együtt formái – hullámzóak voltak. Pályája csúcsán 122 RPR-t ítéltek neki a szakemberek. Két versenyéve során 19-szer futott és ötször került ki győztesen az összecsapásokból. Kétévesen elnyerte a „European Champion 2yo colt” címet, jelenleg Új-Zélandon fedez.
  • Flintshire (GB): A mén életpályájának pikantériáját az adja, hogy versenyzett Európában (Franciaország, Anglia), Amerikában és Árzsiában (Hong Kong, Egyesült Arab Emírségek) is. Háromévesen kezdett versenyezni, első szezonjában Juddmonte Grand Prix de Paris-t (Gr1.) nyert, négyévesen már Sha Tin pályáján a LONGINES Hong Kong Vase-ben (Gr.1) ért haza. Ötévesen Saratogában a Sword Dancer Stakes Gr.1-es futamát húzta be (melyet később ismét megnyert!) majd a Belmont Park közönségét kápráztatta el Woodford Reserve Manhattan Stakes (Gr.1) győzelmével. Epsomban és Meydanban második helyezéseket szerzett a királykategóriás futamaiban. A mindössze 4000 euróért fedező mént a francia Haras de Montaigu-ban állították fel, első csikói 2018-ban léptek pályára.

Dr. Kis Judit

SHARE THIS