Az utolsó Zsurma
Váczi Ernő
1939 – 2022
Vannak olyan jó emberek, akikről azt szeretnénk hinni, hogy érinthetetlenek. Váczi Ernő is ilyen. Ilyen volt. A magyar lótenyésztés és Lovaskultúra kiemelkedő alakja október 1-én végleg elaludt. „Az nem lehet, hogy a Váczi Ernő meghaljon!” – suttogták megdöbbenve pályatársai és fiatal tisztelői, mikor a Nemzeti Vágta Döntőjének reggelén futótűzként terjedt a megmásíthatatlan hír.
Ernő Bátyánk a tolna megyei Kocsolán született, és onnan indult el a számára kijelölt úton. Lovakhoz fűződő szenvedélye végigkísérte útján, a szép és tartalmas utazás pedig mázsás kövekkel, nemesfémekkel, világraszóló sikerekkel és időnként kátyúkkal volt kirakva.
Visszatekintve életművedre aranyút volt a tied, számtalan emlékkel, egyszeri és megismételhetetlen élménnyel.
Jellegzetes alakod, szóhasználatod, írói nyelvezeted, széles látókörű műveltséged hamar a felszínre tört, és kiemelt a magyar lovaséletből és a hazai közéletből. Elévülhetetlen érdemeid vannak a magyar fogatsport megszervezésében és felvirágoztatásában. Sosem a felszín érdekelt. Sikerkapitányként, cégvezetőként az alagi telep és a hazai lóversenysport vezetőjeként is megmaradtál annak az egyszerű, józan gondolkodású embernek, aki pontosan tudta, hogy a fogathajtó érmek és a sikeres lóverseny események mögött, mennyi embernek a nélkülözhetetlen munkája van benne. Legyen az a kirakatban lévő, dicsőséget joggal bezsebelő sportoló, ménesi dolgozó, lovászfiú, raktáros, adminisztrátor a könyvelésről vagy szerszámkészítő.
Mindig törekedtél és kínosan ügyeltél rá, hogy a fogatsport, majd a lóversenysport minden szereplője és minden háttérben dolgozó kisembere megkapja azt az erkölcsi muníciót, amitől elmondhassa magáról, hogy az elért eredmény a munkája nélkül nem jöhetett volna létre. Nagyon értettél az emberek és a beosztottak nyelvén. Zsigerből jövő emberségedet és kollegialitásodat, ma az egyetemeken humán emberi erőforrás szakon oktatják. Már amennyire ezt a belső értéket felnőttkorban oktatni lehet. Te ezt otthonról hoztad, neked ez belülről jött, csakúgy, mint az ünnepek, a kerek évfordulók, vagy csak egy egyszerű baráti találkozás megünneplése, vagy az ünnepség levezénylése. Élvezted és szeretted az életet, a beszélgetéseket, a lovakat, a vadászatokat. Mindenben a pillanat szépségét láttad meg. Ezeknek a pillanatoknak megadtad a módját. Már a délelőtti vendégeket is ezüst tálcára kikészített kávéval, fröccsel és harapnivalóval vártátok Katalin asszonnyal. Ti ketten egyek voltatok. A mezőgazdasági kiállításon bemutatott trükklovas szám, a „lányrablás” óta példamutató harmóniában éltetek fél évszázadon keresztül.
„Az nem lehet, hogy Váczi Ernő meghaljon„ – mert gondolataid és tapasztalataid az évtizedek alatt, gondosan lejegyezted, Zsurmákba, könyvekbe, internetes bejegyzésekbe és más nyomtatott kiadványba rendezted. A tradíciók ápolása és a nagy elődök emlékének a gondozása mellett nyitott voltál az újításokra, és a fiatal szakemberek pallérozására. A tisztelet hangján, mindig lelkiismeretesen és a részletek tűpontos felidézésével vetetted gondolataidat a papírra. Érzelemgazdag és jobbító szándékú írásaid sajátos nyelvezettel, és senkivel sem összehasonlítható egyéni hanggal párosult.
Társadalmi szerepvállalásod révén, számtalan szakmai csoport munkáját segítetted. Motora voltál a Magyar Lovas Szövetségnek, a Magyar Lovas Körnek, a Magyar Fogathajtó Sport Baráti Köre Egyesületnek és a Magyar Lovaregyletnek.
A szakma és a kollégák szeretete mellett munkádat és szolgálatodat a Köztársasági Elnöki Arany Éremmel, gróf Széchenyi István Emlékéremmel és Életmű Díjjal ismerték el. Utóbbit a magyar lóversenysporttól kaptad meg. Pályád elején a Remeteségi ménesben kezdted el szakmai utadat, ami Kisbér-Apátipusztával folytatódott. Évtizedekkel később tértél vissza a lóversenysportba, a rendszerváltást követő nehéz, és bizonytalan években az alagi telep rendje és vezetése tartozott hozzád, majd lettél a Kincsem Park igazgatóhelyettese és vezetője.
Haláloddal a gránittáblások sorába kerültél. Emlékedet megőrizzük!
