/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári vélemények a Köztársasági Díjról

Horváth György – Pure Muscle: Nyáron kihagyott egy keveset, majd az ezt követő első versenyében jól mozgott. A tréningeken azóta jókedvűen és biztatóan dolgozik, remek formát mutat, a kis mezőnyben jó futására számítok. Ezen a távon Enjoy-t nehéz lesz legyőzni.

Rutkai József – Eternity Bar, Enjoy: Enjoy továbbra is kiváló formának örvend. Utolsó versenyében annak ellenére is jól mozgott, hogy nem tudott nyerni a negyven méteres térhátrányáról, de az a verseny a mai nagydíjra való felkészülést szolgálta. Nyugodtan mondhatom, hogy lovam bombaformában várja ezt a megmérettetést, reményeim szerint be tudja húzni pályafutása 17. kiemelt versenyét. Eternity Bar a hasonló mezőnyökben nincs könnyű helyzetben, a legjobbak ellen már egy jobb helyezés is szép eredmény lenne tőle.

Lakatos Csaba – Colibri Jet: A megszokottnál mélyebb pálya miatt kisebb sérülést szenvedett utolsó versenyében, bízunk benne, hogy ettől függetlenül ezúttal is eredményesen fog szerepelni.

Veljko Mazsity – Bonaparte Boss: Kilencévesen is topon van, ami fantasztikus tehetségről és kitartásról tesz tanúbizonyságot. Felkészülésén továbbra sem változtattunk, így bízunk az eredményes szereplésében.

Budai Attila – El Valle Sagrado: Továbbra is jó formában van, remek kedvvel teljesíti a tréningeket a legutóbbi versenye óta. A táv megfelelő számunkra, viszont a startszámunk lehetett volna jobb is, ennek ellenére bízunk a jó szereplésében.

SHARE THIS