Információk a galopp idomár és versenylovas továbbképzésről

A Lóversenyzést Felügyelő Bizottság, a Kincsem Nemzeti Kft. és a Magyar Lovaregylet is szükségesnek tartja, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, a Versenyszervező folytassa a galopp trénerek és versenylovasok általános szakmai ismereteinek bővítését. Az idei évben is három alkalommal lesznek továbbképzések hazai és nemzetközi...
Continued

Tréneri évértékelő – Szuna Szabolcs

(37 futás, 6 győzelem, 5745700 Ft.) A szenttamásiak trénere, egyben divízió igazgatója, Szuna Szabolcs avatja az alábbiakba be az E-Turf olvasóit abba, hogy milyennek értékeli az elmúlt szezont, illetve mire számít nagyobb vonalakban a 2025-ös esztendőtől. Őszintén és kendőzetlenül beszélt a problémákról, ugyanakkor felvillantotta...
Continued

Amatőrhajtó champion – Takács Eszter Cseperke

7 győzelem Három év után avathattunk új bajnokot az amatőrök között, ahol a tavaly mindössze kevesebb második helyezéssel kikapó, Takács Eszter Cseperke ért révbe, egész éves kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően. Kategóriájában idén nem kellett az utolsó pillanatig várni, hogy eldőljön a küzdelem. Be Happy révén...
Continued

A 2024-es ügetőszezon legjobbjai – Blind Date

Hazánk legrangosabb ügetőversenyét, a Marschall József Emlékversenyt a német színekből érkező Blind Date húzta be 13,2-es kilométerátlaggal. Robert Gramüller hétéves kancája mögött a régió egyik legnagyobb klasszis hajtója, Christoph Schwarz ült. A Lindiger istálló ügetője hazáján kívül egyébként már Ausztriában, Olaszországban és Hollandiában is...
Continued

Hajtó champion – Fazekas Imre

30 győzelem Pályafutása 13. hajtó champion címét zsebelte be minden idők egyik legjobbja, az örökranglista második helyezettje, Fazekas Imre. A rutinos mester idén is szenzációs százalékban gyűjtötte a győzelmeket, és még az utolsó napon is számíthatunk tőle további sikerre vagy sikerekre. Saját lovai közül...
Continued

A 2024-es galoppszezon legjobbjai – Tunézia

Nagyszerű éve volt Szalai Béla francia importjának. A Derby egyik favoritjaként közel járt ahhoz is, hogy megviccelje Gézát a legfontosabb futamban, de végül meg kellett elégednie a második helyezéssel a kékszalagért vívott csatában. Az őszi időszakban azonban a csúcsra ért, a gyengébbik nem legnagyobb...
Continued
1 12 13 14 15 16 17 18 52