Zágrábban húsvétolnak a magyar galopposok

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre Zágrábban április 6-án, hétfőn a horvát lóversenyzés egyik legnagyobb eseménye, a Memorial Josip Jovic. A hazai trénerek körében is kedvelt versenynapra hagyományosan nagy létszámban érkeznek, nincs ez másként idén sem, hiszem tizenhatan indulnak útnak a magyar színeket képviselve. Mindössze...
Continued

Jobspost az Elitloppet-en?

Ahogy korábban megírtuk a vincennesi pályán 3 alkalommal is versenyt tudott nyerni a svéd tehetség, Jobspost. Pedigréjét tekintve az anyai vérvonal miatt magyar vonatkozása is van Jobspost verseny karrierjének, hiszen anyja, a pacer ügető kanca, Blixtra U.S. magyar tulajdonba került. Jobspost a múlt héten...
Continued

Zénó lóháton, messze idegenben

Tehetséges lovasunk, Kelemen Zénó fantasztikus lehetőséghez jutott az Egyesült Arab Emírségekben, hiszen – ahogyan honlapunk is már hírt adott róla – versenyben próbálhatta ki magát a közelmúltban Arábiában. Ahogyan pestiesen mondják, ez bizony „nem semmi”, hiszen Kerekes Károly óta nem lovagolt magyar lovas emírségekbeli...
Continued

Történelmi magyar ügetősiker Franciaországban!

Páratlan teljesítményt nyújtott a magyar tenyésztésű és tulajdonú hatéves Enjoy (Maharajah – Journey Boko), aki tegnap megszerezte a magyar ügetősport első franciaországi győzelmét Agen-La Garenne-ben, Matthieu Abrivard tréningjéből. Március 22-én, 15:32-kor rengeteg szempár szegeződött az online felületekre, ahol Enjoy futását lehetett nyomon követni, hiszen...
Continued

Vieil Argent Firenzében bizonyíthat

Szinte minden lóverseny rajongót lázban tart március 29-én, a vasárnapi galopp kapunyitó a Kincsem Parkban, előtte azonban hangolásként külföldön szoríthatunk magyar indulóért. A tavalyi Kisbér Díj és St. Leger-nyerő Vieil Argent ugyanis Olaszországban kezdi a szezont, március 24-én, kedden 17:35-kor Firenzében lép pályára. Kovács...
Continued

Kelemen Zénó  bemutatkozott az Emírségekben!

A kitartó, alázatos munka meghozza gyümölcsét, így van ez a téli időszakot az Egyesült Arab Emírségekben töltő tehetséges zsokénkkal, Kelemen Zénóval, aki a hétvégén versenyben is megmutathatta magát. A hazai galopp szezon végével, fejlődés és tapasztalatszerzés céljából Közel-Keletre költöző lovasunk több Group szinten teljesítő...
Continued

Barssio tovább robog, ezúttal Lyonban lett második

Egyre jobban érzi magát francia földön és kezdi felvenni a gall versenyek ritmusát, újra régi önmagát idézi Varga Áron négyéves kiválósága, Barssio. A Markus Geisler idomításában készülő pej mén, ma délután,  idén másodszor mérette meg magát, ezúttal Lyon la Soie-ban lépett pályára egy 2150...
Continued

Surprise of Easter nagy kihívás előtt a svájci hóban

Folytatódik a téli őrület St. Moritzban és az előzetes terveknek megfelelően, ismét jégre lép Surprise of Easter a White Turfon, február 22-én vasárnap, 13:30-kor. „Szörpi” ezúttal az 1300 méterre kiírt és 25.000 frankkal dotált Gp Global Gruppe-ben áll starthoz, Sándor Péterrel. Kovács Sándor idomítottja...
Continued

Enjoy megérkezett Franciaországba

Hazánk legjobb ügetőlova, a hatéves Enjoy (Rek. 12,3) hétfőn megérkezett a franciaországi Grosbois-ba, a gallok legnagyobb ügetőidomítótelepére. A Prolongo istálló lova Matthieu Abrivard istállójába került és már túl van az első könnyű, átmozgató tréningen. Életnyereménye jelenleg 33.885.000 forint, ami azt jelenti, hogy bőven lehet...
Continued

Magyar póni siker a White Turfon

Remekül szerepeltek a hazai színeket képviselő póni lovasok a svájci St. Moritz-ban, ahol a White Turf második hétvégéjén, az úgynevezett Family Day-en (Családi Napon) szálltak nyeregbe Február 14-én, szombaton. A szakadó hóesés igazán hangulatossá és egyben nehézzé is tette a versenyt a befagyott tó...
Continued
1 2 3 4 31