/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kincsem trénerére emlékezünk vasárnap

A verhetetlen csodakanca, Kincsem nagytudású és szerény trénere, Robert Hesp 1825-ben született az egyesült királysági Slingsbyben. A fiatal Hesp Maltonban tanult Job Marsdennél, a nagyhírű trénernél, ahol kopókat irányító falkamesterként vadászlovak felkészítésével is foglakozott.

1846-ban érkezett Magyarországra, ahol Eszterházán kapott munkát, majd onnan Kisbérre, a Batthyány grófokhoz került. A szabadságharc leverése után emigrált, azonban hamarosan visszatért Magyarországra, hogy Batthyány Gusztáv itt rekedt Ödön nevű fiát kiszöktesse az országból. A sikeres akciót követően ismét átlépte a határt, hogy a Batthyányiak fontos iratait és családi értékeit is kimenekítse. Az akció nem járt sikerrel elfogták, de később kalandos körülmények között kereket oldott.

1851­-ben jöhetett újra Magyarországra. Többfelé megfordult, s időközben, akárcsak felesége, Maria Reynolds, tökéletesen megtanult magyarul. 1868-ban Lepsényben kapott állást, ahol a galopplovak idomítását kezdte el. Még az év őszén Patkó nevű lovával Pesten megnyerte az akkori legjelentősebb magyar akadályversenyt. E győzelem végleg eldöntötte sorsát. Felhagyott a falkavadászattal, s ettől kezdve kizárólag versenylovakkal foglalkozott.

1875 elején Gödön nyitott saját idomítótelepet: Kincsem 1875 őszén érkezett hozzá. A csodakanca pályafutása alatt mind az 54 versenyét megnyerte és világhírűvé tette a magyar lóversenytenyésztést és magát Hespet is. Sikereinek titka az volt, hogy szakítva a hagyományos angol tréningmódszerrel, lovait azok egyedi tulajdonságait figyelembe véve készítette fel a versenyekre.

Kincsem rövid életet élt, 1887. március 17-ének hajnalán múlt ki. Trénere, Hesp Róbert mindössze 39 nappal élte túl szeretett kancáját, ő április 25-én hunyt el. A kiváló trénerről Gödön és Dunakeszin is utcát neveztek el, a Kincsem Parkban pedig minden évben emlékversennyel tisztelgünk munkássága előtt.

Most vasárnap a Hesp Emlékversenyben Surprise of Easter indul a legnagyobb eséllyel és bár Pozsonyban nem jutott szerephez, ebben a társaságban – ha megközelíti jobb formáját – nem lesz könnyű utolérni. Irdatlan magabiztos siker után érkezik, helyre jó lehet. Golden Boy utoljára jóval halványabb volt a vártnál, ha korrigál, fizethetnek rá. Cenzor továbbra is hozza stabil formáit, nagyon közeli esélynek tűnik. London erős lovasával rátehet utolsó formájára és döntőbe érhet. Easy Cash hatalmas formában van, így akár most is szerephez juthat. Delikát idén először áll starthoz, ha elsőre úgy fut, ahogy háromévesen, összejöhet számára a dobogó.

A 14 órakor kezdődő versenynapot Kezdő Lovak Versenye, izgalmas hendikep futamok és a Németh Ferenc Kupa aktuális futama teszi teljessé.

írta: Krebs András

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Cseh győzelem a Szlovák Derbyben

Meglepetés született a vasárnapi, 31. Szlovák Derbyben. No, nem az volt váratlan, hogy a csehek vitték haza az első díjat, hanem az, hogy az előzetesen kevésbé esélyes Jardin Michelet (Adam Florian) nyerte a 38 ezer euróval díjazott kiemeltet. Zdenek Seménka idomítottja küzdelmet követően, 3/4 hosszal utasította maga mögé az egyik favoritot, You Just Rock-ot (Václav Janácek), akit a mezőny outsidere, Abella (Szczepan Mazur) követett a célban és lett ezzel harmadik. A Derby-győztes idén kezdett el versenyezni, két áprilisi sikerét követően megnyerte a csehek Nemzeti Díját, június végén, a Cseh Derbyben azonban csak a nyolcadik helyre volt jó. Most alaposan visszavágott ottani ellenfeleinek, akik közül ezúttal ötöt is maga mögött tartott a befutóban.

Ami a magyarokat illeti, Oklanda (Monir Madihi) remekül futva a második helyen zárt az 1000 méteres versenyében, a nyerő Drish Venture (Radek Koplík) mögött közel két hosszal. Bramastra (Radek Koplík) dolga nehezebb volt a rangos Cena Pat’s Music 2000 méteres távján, végül nem is ért küzdelembe, a nyolcadik helyen ért célba, nem túl messze a dobogósoktól. Ezt a futamot az egyik favorit, Free Folie (Ján Havlík) húzta be.

fotó: jezdci.cz

/ by /   Friss hírek / 0 comments

HFL döntő szombaton

A versenylovak és az agarak jövő héten ismét birtokba veszik a Kincsem Parkot. Azonban addig se maradjunk sportesemény nélkül, gyertek ki szombaton a HFL döntőre!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Lovas-szakmai Fórum a Georgikon Lovasoktatási és Lótenyésztési Központ szervezésében

Július 12-én került megrendezésre az a Lovas-szakmai Fórum, amelyen képviseltette magát a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF), a Kincsem Park vezetése, a Magyar Lovaregylet és a MATE Georgikon Campusa.

Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a fő helyszíne a fórumnak a nagymúltú Fenékpuszta volt, ahol egykor a Festetics család telivér ménese állt, és ahol a jövőben az Egyetemünk telivér ménesének az egyik része is állni fog.
Dr. Rózsa László campus-főigazgató köszöntője után Tóbiás Gábor (NÖF) múzeum menedzser mutatta be a tevékenységüket, felvázolta az Egyetem és a NÖF közötti együttműködést, és megismerhették a résztvevők a leendő fenékpusztai látogatóközpont működését.
Ezután Dr. Husvéth Ferenc emeritus professzor előadását halhatta a közönség, aki az intézményünk által végzett miosztatin vizsgálatokat mutatta be, melyek remélhetőleg idehaza is szerves részévé válnak a telivér tenyésztésnek és futtatásnak.
Végül Dr. Bartos Ádám egyetemi docens mutatta be az intézményünk lovas képzési szakjait és beszélt a tervezett balneológiai kezelőközpontról. Végezetül megtekintésre került a felújított Fenékpusztai majorság.

(MATE Georgikon Campus)

3 győzelem, 3 metódus, 3 tréner – Interjú Pekker Györggyel

Emlékezetes napot zárhattál az utolsó ügető versenynapon, július 1-jén, hiszen előbb Bugatti SS húzta be a Pannónia Díjat, majd Devoted aratott fölényes győzelmet a 109. Magyar Ügetőderby-ben és a hab a tortán, hogy az utolsó futamot is a saját tenyésztésű és tulajdonú ügetőd, El Diablo tudta megnyerni. Hogy érzed, minek köszönhető ez az egyedülálló nap?

Már hosszú évek óta a minőségi tenyésztésre törekszünk, folyamatosan változtattunk, újítottunk és véleményem szerint ennek gyümölcse, most érett be. Több, az általam tenyésztett, de esetleg már nem a tulajdonomban lévő ügető teljesítménye is igazolja a nemzetközi mének iránti érdeklődésünket,  gondolok itt az S.J.’s Photo, Panne de Moteur, From Above, Zola Boko és Maharajah apaságú ügetőkre.

 

3 győzelem, 3 különböző metódus és 3 tréner. A véletlennek köszönhető vagy tudatos a koncepciód, hogy különböző trénereknél készülnek az ügetőid?

Ez egy jó kérdés. A válasz pedig, hogy tudatos. Mind a hárman más jellegű felkészítést alkalmaznak, és a lovak stílusa, adottságai, temperamentuma határozza meg, hogy melyik idomárhoz kerülnek. A német tréner, Robert Gramüller tekintetében, a kiemelkedő nemzetközi eredményekre és rekordokra számítok, amelyek közül, az utóbbit Bugatti SS “hozta is” múlthéten, a Badener Meile-ben, hiszen megjavította 1.12,7-re minden idők leggyorsabb magyar tenyésztésű ügetője által futott időt.

A Badener Meile-ben szerzett második helyével futotta meg Bugatti SS (6) , minden idők leggyorsabb magyar tenyésztésű ügető által futott idejét

 

Hosszú tulajdonosi pályafutást tudhatsz magad mögött, ami természetesen rengeted tapasztalat szerzéssel párosult. Tulajdonosi és futtatói szemmel, melyek azok a dolgok, amikben különböznek egymástól a trénereid?

A két magyar idomár tekintetében, mind Csordás Emil, mind pedig Juhász Balázs más jellegű képzésben részesült, viszont mindkettőjüknek van nemzetközi tapasztalata, ami szintén eltérő és más típusú. Csakúgy, mint a stílusuk és az idomítási módszereik. A német trénert, Robert Gramüllert és fiát Marcus-t, Fábián Imrén keresztül ismertük meg, aki már közel 20 éve Németországban dolgozik, és Second/Másodtrénerré nőtte ki magát ez idő alatt. Marcus egy fiatal, feltörekvő szakember, aki az édesapja nyomdokaiba lépve, megszállott módon szenteli az életét a lovaknak.

Marcus Gramüller 2021-ben aratott már győzelmet a Kincsem Parkban is, Zoom Photo kocsijában, a Csató Gyula Emlékversenyben

 

El Diablo nyerte az idei Derby nap utolsó futamát, a Tippmix – Bisbac Dániel Emlékversenyt Juhász Balázzsal

 


Sok nagydíj trófeáját sikerült már az évek során megszerezned, mint tulajdonos, de mégis melyik az, amelyik a szívednek a legkedvesebb, illetve van-e olyan korábbi vagy jelenlegi lovad, akinek az eredményére szívesen tekintesz vissza?

Az eddigi legemlékezetesebb talán, a pandémia közepén futott, 2020-as évben lévő Marschall József Emlékverseny volt, amelyet Victory Knick-nek sikerült behúznia német hajtójával, Thorsten Tietz-cel. Azonban a külföldi versenyeket illetően Bugatti SS futásai alkalmával van legjobban görcsben a gyomrom. Versenykarrier tekintetében a saját fedezőménünk, Milliondollar Lux a kiemeltek nagy részét már magáénak tudhatja, illetve természetesen Devoted sikerének is hasonlóképpen örülünk.

Milliondollar Lux volt 2017-ben, a Lovasélet Sprinter Kupa győztese Csordás Emillel

 

Victory Knick nyerte 2020-ban a Marschall József Emlékversenyt Thorsten Tietz-cel a sulkyjában

 

Az elmúlt időszakban nem csak tulajdonosként terjeszkedtél, hanem ahogy előbb említetted a tenyésztésben is bontogatod a szárnyaidat. Hogy orientálódtál ebbe az irányba?

Minden ember vágyik az egyre nagyobb sikerre, dicsőségre, és persze az elismerésre, ami az érdeklődés és a folyamatos tapasztalat gyűjtés nélkül nem valósulhat meg. Egyik idomárom, Csordás Emil terelt ebbe az irányba, hosszas beszélgetések, ösztönzések és javaslat tételek kombinációjából születtek ezek a remek képességű ügetők, mint például (akiket a teljesség igénye nélkül sorolnék fel): Velocity, Very Nice Photo, Bugatti SS, Dynamo, Devoted.

 

Mint minden tulajdonosnak, neked is az elkövetkezendő időkre kell terveket készítened, mi az, amit a jövőben mindenképpen szeretnél még elérni?

Az eddigi legnagyobb terveim egyike, hogy szeretnék egy magyar tenyésztésű lovat Európában sikerre vinni. Ez igen nehéz feladat, mert egyelőre nem igazán tartozunk ebbe az élvonalba, de a feladat azért feladat, hogy megoldjuk, ami lehet évekbe fog telni, de ez nem tántorít el a célomtól.

Fotó: LeTrot, Traberfan, Kincsem Archívum

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Gyász, Hazai ügető hírek / 0 comments

Viszlát, doki

Szomorú hírt kapott a hazai ügetős család, nem sokkal a 79. születésnapja előtt, a héten elhunyt Dr. Katona Pál, egykori tulajdonos, amatőrhajtó. Jogon és külkereskedelmi főiskolán végzett, közel három évtizeden keresztül a Tungsramnál dolgozott vezető beosztásban, mi elsősorban persze a Kerepesi úti pályáról ismertük, ahol minden szabadidejét töltötte. Rajongott az ügetőért, istállójának kedvencei között említhetjük Tiranát, Virágot, Driver Guy-t, vagy éppen Tatum Ivory-t és Lis-t. Többször hajtott külföldön, méghozzá eredményesen, Máltán győznie is sikerült. 2004-ben még hivatalos engedéllyel versenyzett az új pályán, a Kincsem Parkban, utoljára nyerni is tudott Guppi-val. Néhány évvel később meghívásos futamban, illetve Old Boys versenyekben köszönthettük újra. Halálával ismét egy vérbeli ügetőssel lett szegényebb közösségünk.
Emlékét megőrizzük!

Szlovák Derby, két magyar a keretprogramon

Július 16-án, vasárnap a szlovákok is elérkeznek a “nagy napjukhoz”, azaz lefutják a 31. Derbyjüket. A 38 ezer euróval dotált futamban a 14 induló mellett egy tartalék lovat is találunk, így szinte biztosan maximális mezőny vág majd neki a 2400 méteres távnak. A hazaiak mellett természetesen cseh idomításban álló telivérek is szép számmal szerepelnek mind a Derby indulói között, mind pedig a keretprogramban. A magyar színeket Jozef Roszival két lova, Oklanda és Bramastra képviseli a rangos délutánon. Előbb a hároméves lép pályára, a pej kanca egy 1000 méteres, II. osztályú hendikepben indul, lovasa Monir Madihi lesz. Bő egy órával később az örökös második Bramastra a 7500 eurós Cena Pat’s Music futamában igyekszik megszerezni a győzelmet 2000 méteren, nyolc rivális ellenében, Radek Koplík segítségével. Kora délután egyébként két pónifutamot is rendeznek, a másodikban Látos Lili és Rikoletta Dream párosának drukkolhatunk.

Újra Baden! – 100 EUR utazási hozzájárulás lószállítónként

Frissítés: A Kincsem Nemzeti Kft. transzportonként, azaz minden lószállítóra (az utánfutó nem számít külön egységnek) 100 EUR utazási támogatást fizet, ezzel könnyítve a kiutazás terheit.

Az osztrák kollégák elkészítették az augusztus 6-i, vasárnapi versenynap kiírását, melyre szeretettel várják a magyar lovakat és hajtóikat!

Nagyon fontos!
Az osztrákoknál kötelező a Herpesz elleni alapimmunizáció (az első két oltás megléte már elégséges, a kettő között minimum 21-maximum 60 nap lehet), így akik augusztus 6-án terveznek a badeni versenyekkel, mihamarabb gondoskodjanak a megfelelő állatorvosi bejegyzésekről! (Amelyik lónak nincs még első oltása, azt július első két hetében be kell szerezni, hogy a minimum 21 napos intervallum még augusztus első hetéig beleférjen!) Akinek már van herpesz elleni alapimmunizációja, annak a második és harmadik oltás között fél év, majd utána 1 évnek kell eltelnie.

Badeni kiírás 2023.08.06.

 48-54-es számú versenyek azok, amiben MI indulhatunk!

  • A lovak Ft. Életnyereményét 0,0025-tel kell szorozni, hogy megkapjuk a kiírásban szereplő EUR összeget.
  • A 48. és 49. sz. futam kizárólag (osztrák+) magyar tulajdonban lévő lovak számára van!
  • Az 51-es számú futam amatőr verseny, 3 éves és idősebb lovaknak
  • Az 52-es számú verseny kizárólag kancák részére (Badeni Kanca Díj)
  • Az 53-as számú verseny osztrák-magyar amatőr futam, ahol szintén 3 éves és idősebb, saját tulajdonú ügetővel lehet indulni

 

Az osztrák hétvégére előnevezés szükséges, melynek leadási határideje a magyar Versenytitkárságra: 2023. július 24-25-26. !
Indulóadás hasonlóan: 2023. július 31-én, 7.00-10.00 között!

1 161 162 163 164 165 166 167 716