/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

A Kincsem Food Truck Show S0/S1 első futamának győztese Willy Wonka

A Kincsem Food Truck Show első S0/S1-es futamában zsinórban másodszor Willy Wonka (Stemgrove Willy Wonka) állhatott a dobogó legfelső fokára egy 16.93-as (S1) befutási idővel. Tulajdonosa Mocher Tamás, trénere Ganyecz Mihály.

Kettőből kettő. Ezzel az eredménnyel egyelőre egyedüli vagy a futtatók között az idei szezonban, gondolom büszkeséggel tölt el?
Igen, nagyon büszke vagyok, főleg, hogy ő saját tenyésztésű agár, aki ráadásul a saját anyjával (Stemgrove Iron Lady) futott ebben a futamban. Az utolsó négy versenyéből hármat nyert, egyszer pedig második volt. Különösen jó érzés, hogy ezekkel a sikerekkel örömöt tudok szerezni a tulajdonosainak.

Willy Wonka nem a számára legmegfelelőbb boxból indult, hiszen négy belsős agár is volt a futamában, mégis tudott nyerni, méghozzá úgy, hogy volt egy kis tülekedés a kanyarban közte és Füge között, majd szó szerint az utolsó métereken sikerült megelőznie Nicot. Legutóbb azt mondtad, mindig nyerni jöttök, bíztál benne és a szerencsében így is, hogy egy külsőbb boxba került?
Igen, bíztam benne. Bár elég hasonló időeredménnyel érkeztek a társak is, de tudjuk, hogy a jó start már félsiker. A jó és koccanásmentes startban reménykedtem, az nem jött össze, illetve abszolút őt tartottam a legbelsősebbnek a futamban, de mivel én is osztom azon elvet, hogy senkinek nem járhat fix box, így még értékesebb a győzelem. A következő versenyen a hármas box után remélem sikerül legbelülről indulnia, és hogy onnan a most nála jobb időeredményt elért agarakkal is ugyanígy fel tudja majd venni a versenyt.

Maradtok még sprinten a következő versenyen?
Igen, június 30-ig, a Derby sorozat végéig biztosan marad sprint távon.

Fotók: The Sighthound Photographer

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2023/19. hét Hétfő – szerda

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Real Madrid – Manchester City (Labdarúgás, BL)                                          791 876 fogadás

Milan – Internazionale (Labdarúgás, BL)                                                        766 372 fogadás 

Sassuolo – Bologna (Labdarúgás, Olasz A)                                                     450 318 fogadás

Empoli – Salernitana (Labdarúgás, Olasz A)                                                   434 851 fogadás

Nottingham – Southampton (Labdarúgás, Premier Liga)                                 425 557 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Real Madrid – Manchester City (Labdarúgás, BL)                                         237,53 millió Ft

Milan – Internazionale (Labdarúgás, BL)                                                        163,79 millió Ft

Nottingham – Southampton (Labdarúgás, Premier Liga)                                 130,47 millió Ft

Brighton – Everton (Labdarúgás, Premier Liga)                                               122,16 millió Ft

Fulham – Leicester (Labdarúgás, Premier Liga)                                                 99,68 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek: 

 

  • A Bajnokok Ligája küzdelmei az elődöntőkhöz érkeztek. Kedden a Real Madrid Vinicius Junior találatával ugyan vezetést szerzett, ám a Manchester City Kevin de Bruyne révén egalizálni tudott (Kiemelt eseményünk), így 1-1-ről folytatódik majd az angliai visszavágó. Előbbi játékos „Szerez gólt?” piacán 3,70-es, míg utóbbién 5-szörös nyereményszorzót lehetett elérni. Szerdán a két milánói nagyágyú feszült egymásnak a másik BL-elődöntőn, ahol már az első félidőben kialakult a végeredmény. Az Internazionale 2-0-s sikerével nagy lépést tett a döntőbe jutáshoz. Ezen mérkőzés „1X2” piacára közel 253 ezer tipp érkezett, ezeknek pedig 36 százaléka – helyesen – az Inter diadalára (nyertes odds: 2,50).
  • Az angol Premier Liga három hétfői találkozója leginkább a kiesés elleni harcról szólt. Ehhez mérten pedig a hat csapat veszett vagdalkozásba kezdett, aminek eredményeképpen a három meccsen összesen 21 találat (!) született, ami kereken 7-es átlagnak (!) felel meg. Fulham – Leicester 5-3, Brighton – Everton 1-5, Nottingham – Southampton 4-3. Mindhárom esetben bejött az „Igen és több, mint 2,5” kimenetel a „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” piacon. Az első meccsen ez 2,22-es, a másodikon 2,03-as, míg a harmadikon 2,49-es oddsot eredményezett. A legnagyobb meglepetést egyértelműen az Everton szolgáltatta, mely az európai kupaporondra ácsingózó Brightont ütötte ki 5-1-gyel idegenben, ami 7,50-es oddsot jelentett az erre fogadóknak.
  • A Serie A-ban is három bajnokit tudtak le a csapatok a hét első napján. A Sampdoria 2-0-s udinei vereségével immáron matematikailag is elbúcsúzott az olasz élvonaltól. Az Udinese győzelme borítékolható volt, nemhiába ért csak 1,40-es oddsot az „1X2” soron, ahol 81 százalékos volt a találati arány. A kiesés elől menekülő Empoli és Salernitana csatájából előbbi került ki győztesen, ami 2,02-es oddsot jelentett a 211 ezer tipp 43 százalékának. A Sassuolo – Bologna 1-1-es remije pedig nagyon hasonló számadatokat mutat: 211 ezer tippből több mint 89 ezer helyes.
  • Az angol másodosztály 46., azaz záró fordulója zajlott le hétfő délután. A rájátszás eléréséért indított őrült hajrát a Millwall, illetve a Sunderland, és végül utóbbi nevethetett a végén, ugyanis a londoniak drámai csatában kaptak ki 4-3-ra a Blackburntől úgy, hogy a félidőben még 3-1-re vezettek. A Sunderland élt a felkínált lehetőséggel, 3-0-val lépte le a Prestont idegenben, így utolsó bejutó csapatként ott lesz a playoffban. Előbbi meccsen 3,80-as oddsot ért a Blackburn-siker, míg utóbbin 1,89-es nyereményszorzót a vendégdiadal.
  • A kosárlabda Euroligában a Real Madrid már 2-0-s hátrányban volt a Partizan Belgrád elleni Final 4-ért vívott párharcban, ám egymás után három győzelmet aratva kikaparta magának a gesztenyét, így Hanga Ádámék a Barcelonával meccselhetnek majd a döntőbe jutásért. A mindent eldöntő 5. mérkőzést 98-94-re húzták be a királyiak, akiknek sikere a „Mérkőzés győztese” piacon 1,47-es oddsot jelentett a tippek 96 százalékának. Érdekes, hogy két negyedet követően még 55-39-re a szerb gárda vezetett, amiért 2,19-es odds dukált az „1. félidő – 1X2” fogadási lehetőségnél, míg a „Félidő/végeredmény” soron a „Partizan Belgrád/Real Madrid” opció 6-szoros pénzt jelentett az erre fogadóknak.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Fulham – Leicester (Labdarúgás, Premier Liga)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Fulham más, nyertes odds: 100,00)

 

Brighton – Everton (Labdarúgás, Premier Liga)

Nyertes különbség (Nyertes tipp: Vendégcsapat 2-nél több góllal nyer, nyertes odds: 100,00)

 

New Jersey – Carolina (Jégkorong, NHL, rájátszás)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Carolina 6:1, nyertes odds: 100,00)

 

Sacramento – Colorado Rapids (Labdarúgás, US Open Cup)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Colorado Rapids 4:2, nyertes odds: 100,00)

 

Changchun Yatai – Meizhou Hakka (Labdarúgás, Kínai bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Meizhou Hakka 4:2, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Real Madrid – Manchester City 1:1 (Labdarúgás, BL)

1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 28%, nyertes odds: 3,80)

Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 97%, nyertes odds: 1,56)

Szögletszám 9,5 (helyes tipp: Több, mint 9,5, helyes tippek aránya: 88%, nyertes odds: 1,95)

Büntetőlap-szám 3,5 (helyes tipp: Több, mint 3,5, helyes tippek aránya: 87%, nyertes odds: 1,39)

 

Outright-fogadás:

 

Labdarúgás, Lengyel bajnokság 2022/23 – Ki nyeri?

Helyes tipp: Rakow Czestochowa (Helyes tippek aránya: 87%)

Legmagasabb odds: 4,60

Záró odds: 1,01

 

Magyar események:

 

Pécs – MTK (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 0:0, nyertes odds: 3,30

A végkimenetelre tett 113 253 tippből 35 817 tipp helyes.

 

FTC – Eger (Vízilabda, OB I, női, rájátszás)

eredmény: 11:15, nyertes odds: 5,35

A végkimenetelre tett 28 116 tippből 478 tipp helyes.

 

Szombathely – ZTE (Kosárlabda, NB I, rájátszás)

eredmény: 84:84 (h.u.: 95:94), nyertes odds: 1,05

A mérkőzés győztesére tett 20 437 tippből 19 870 tipp helyes.

 

  1. Krajinovic – Fucsovics M. (Tenisz, Róma, férfi egyes)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,78

A mérkőzés győztesére tett 8 196 tippből 7 120 tipp helyes.

 

Magyarország – Kanada (Jégkorong, Válogatott mérkőzés)

eredmény: 2:5, nyertes odds: 1,05

A végkimenetelre tett 7 914 tippből 6 260 tipp helyes.

 

Élő fogadás:

 

Egy nyírmihálydi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 91 520 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Shanghai Port – Qingdao Hainiu (élő) Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 3,00 Nyertes
Labdarúgás Nantong Zhiyun – Zhejiang FC (élő) 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,85 Nyertes
Labdarúgás Changchun Yatai – Meizhou Hakka (élő) Gólszám (pontosan) 6+ 3,70 Nyertes
Labdarúgás Beijing Guoan – Tianjin Tigers (élő) Mindkét csapat szerez gólt Igen 3,40 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy váci Tippmix-játékos 890 Ft-os alaptéttel (összesen 6 230 Ft-os téttel), Patent típusú fogadással 2 540 950 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Fulham – Leicester Gólszám 6+ 16,00 Nyertes
Labdarúgás Brighton – Everton Gólszám 6+ 7,00 Nyertes
Labdarúgás Nottingham – Southampton Gólszám 6+ 20,00 Nyertes

 

Egy csokonyavisontai Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 1 045 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Annan – Dumbarton Gólszám 6+ 12,50 Nyertes
Labdarúgás Partick Thistle – Queen’s Park Pontos végeredmény Más 22,00 Nyertes
Labdarúgás Airdrieonians – Falkirk Gólszám 6+ 19,00 Nyertes

 

Egy piliscsabai Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 5 600 Ft-os téttel), 5/8-as kombináció típusú fogadással 1 099 691 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Kézilabda Runar Sandefjord – Kolstad 1X2 Runar Sandefjord 3,60 Nyertes
Kézilabda Sävehof – Skuru (női) 1X2 Skuru 4,40 Nyertes
Kézilabda Herning-Ikast – Köbenhavn (női) 1X2 Köbenhavn 7,25 Nyertes
Kézilabda Würzburg – Motor Zaporozsje 1X2 Würzburg 3,25 Nyertes
Vízilabda Radnicki Kragujevac – Partizan Belgrád 1X2 Partizan Belgrád 3,50 Nyertes
Vízilabda Akker Bologna – Salerno 1X2 Döntetlen 6,00 Vesztes
Vízilabda Quinto – Savona 1X2 Döntetlen 6,75 Vesztes
Vízilabda Anzio – Catania 1X2 Döntetlen 6,00 Nyertes

 

Egy dunabogdányi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 564 300 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Annan – Dumbarton Gólszám 6+ 13,50 Nyertes
Labdarúgás Partick Thistle – Queen’s Park Gólszám 6+ 11,00 Nyertes
Labdarúgás Airdrieonians – Falkirk Gólszám 6+ 19,00 Nyertes

 

Egy sárrétudvari Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 320 Ft-os téttel), 3/6-os kombináció típusú fogadással 468 000 Ft-ot nyert kötéstiltás (*) mellett úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Newcastle – Arsenal Ázsiai Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 3,90 Vesztes
Labdarúgás West Ham – Manchester Utd. Gólszám (pontosan) 6+ 8,75 Vesztes
Labdarúgás Fulham – Leicester * Hazai csapat – Gólszámok 4+ 12,00 Nyertes
Labdarúgás Fulham – Leicester * Gólszám (pontosan) 6+ 10,50 Nyertes
Labdarúgás Brighton – Everton Vendégcsapat – Gólszámok 4+ 65,00 Nyertes
Labdarúgás Nottingham – Southampton Gólszám (pontosan) 6+ 16,00 Nyertes

 

Egy szarvasi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 424 453 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Tranmere – Northampton 1X2 Northampton 1,63 Nyertes
Labdarúgás Bradford – Leyton 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Beroe Stara Zagora – Hebar Pazardzsik 1X2 Hebar Pazardzsik 4,70 Nyertes
Labdarúgás Millwall – Blackburn Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,65 Nyertes
Labdarúgás Preston – Sunderland 1X2 Sunderland 1,77 Nyertes
Labdarúgás Middlesbrough – Coventry 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Lokomotív Plovdiv – Levszki Szófia 1X2 Lokomotív Plovdiv 3,65 Nyertes

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 4 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 560 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Brighton – Everton Gólszám 6+ 7,00 Nyertes
Labdarúgás Nottingham – Southampton Gólszám 6+ 20,00 Nyertes

 

Egy mátészalkai Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 2 100 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 578 313 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Antwerpen – Genk 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Lilleström – Bodö/Glimt 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,70 Nyertes
Labdarúgás Fehérvár – Mezőkövesd 1X2 + Gólszám 3,5 Döntetlen és kevesebb 4,75 Nyertes
Labdarúgás Valur – KR 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 2,59 Nyertes
Jégkorong New Jersey – Carolina 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 4,30 Nyertes
Jégkorong Florida – Toronto 1X2 + Gólszám 5,5 Vendég és több 3,05 Vesztes
Jégkorong Seattle – Dallas 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 5,75 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 1 500 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 1 312 500 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda Obera TC – Boca Juniors Pontszám tartomány (rendes játékidő) 121-130 között 35,00 Nyertes
Kosárlabda Quimsa – Regatas Corrientes Pontszám tartomány (rendes játékidő) 121-130 között 25,00 Nyertes

Egy másik Tippmixpro-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 800 Ft-os téttel), 3/4-es kombináció típusú fogadással 441 000 Ft-ot nyert, illetve 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 102 900 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Partick Thistle – Queen’s Park Gólszám 6+ 10,50 Nyertes
Labdarúgás Alloa – Hamilton Gólszám 6+ 15,00 Vesztes
Labdarúgás Airdrieonians – Falkirk Gólszám 6+ 15,00 Nyertes
Labdarúgás Annan – Dumbarton Gólszám 6+ 14,00 Nyertes

 

V-sport szelvény:


Egy mátészalkai Tippmix-játékos 70 Ft-os alaptéttel (összesen 420 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 259 438 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Virtuális Labdarúgás Nottingham – Leeds Félidő/végeredmény Nottingham/Leeds 100,00 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Manchester Kék – Everton Félidő/végeredmény Döntetlen/Manchester Kék 6,25 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Newcastle – Brighton Félidő/végeredmény Brighton/Newcastle 29,00 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Aston Oroszlán – Wolverhampton Félidő/végeredmény Döntetlen/Aston Oroszlán 8,75 Vesztes

 

 

/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Elhagyta a kengyelt a 16 éves zsokélány, mégis tönkreverte a mezőnyt

Ha ismerős az olvasónak valahonnan Ribárszki Sára neve, az nem a véletlen műve. A tizenhat éves szupertehetség a legendás tréner és zsoké, Ribárszki Sándor lánya. Sára vasárnap mutatkozott be a Kincsem Parkban, nem is akárhogyan: bravúros győzelemmel! Ráadásul kengyel nélkül lovagolva, amire nagy valószínűséggel még sohasem volt példa a magyar lósport Mekkájában.

Teljes cikk az index.hu-n.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Úton a Derby felé

Május 8-án újabb terminus zárult le a legjobb háromévesek vonatkozásában. Az Alagi Díjból és a 101. Magyar Derbyből is jónéhány törlésre került sor, azaz alakul a legjobbak névsora.
Az Alagi Díjra – természetesen –  eleve kevesebb nevezés érkezett, a lehetséges mezőnyből most törölték a Nemzetit kisebb sérülés miatt kihagyó Baby Tour-t, a versenyben még nem látott Celektívet, az elmúlt hétvégén a vártnál halványabban futó Áprilisi Mókát és Mr. Jury Twister-t is. Pénzügyőr a mérföldes klasszikusban elharapta a nyelvét, ez is közrejátszhatott abban, hogy utolsóként ért célba, őt is kihúzták a hosszabb távú nagyversenyekből. The Little T a Hazafi Díjban formát futott ugyan, de a menedzsment úgy ítélte meg, hogy javulás híján ez kevés lehet a későbbiekben a legjobbak ellen. Legendary Joy sem ment rosszul a Papp Sándor Emlékversenyben, de egy sajnálatos és komolynak tűnő sérülés miatt tulajdonosai kénytelenek voltak őt is kihúzni a folytatásból. Carlos Ray elsőre remekül mozgott a Nemzeti Díjban és értékes második helyezést szerzett, ezzel együtt azonban kivették az Alagiból és a Derbyből is. Vélhetően a folytatásban rövidebb távokon próbálkozik, ahol abszolút top ló válhat majd belőle. Lisboa-t és Imposing Pan-t most nem láttuk, az Alagiból mindkettőt kiradírozták, a német importot viszont a Derbyben még állva hagyták.
A 25 millió forint összdíjazású klasszikusból a fentieken kívül törlésre került még az idén egyszer futott Magistrale, a múlt vasárnap lejelentett Merlin, a Hazafi Díjban kilencedikként végző Mesetár, illetve az ott sérülést szerző Vanity Vision és a korteherben közepes formával jelentkező Sándor Mátyás.

Jelenleg az Alagi Díjban 11 telivér maradt állva, érdekesség, hogy közülük május 14-én pályára lép majd Lost In Space, egy héttel a Nemzeti Díj után az ott egyébként jól futó Raport, illetve az 1400 méteres nyeretlenben bemutatkozik Mezzaluna, akit ilyenformán “tippeletlenül” is komolyan kell majd figyelni! Az alakuló mezőnyből Amore Boy eddigi formája a legmagasabb (68), de nincs messze tőle Il Ministro (67 – Erdődy) és Racing Ray (66) sem.
A Derby mezőnye most még jóval népesebb, közel 30-an vannak talpon, az eddig legjobbnak tűnő háromévesek mellett (a Nemzeti Díj-nyerő Arames most a legjobb 73,5-es formával) sok olyan ló neve is szerepel a listán, akiket eddig keveset láttunk, vagy éppen alacsonyabb formával rendelkeznek. Idő azonban van még bőven, a következő hetekben, illetve június első hétvégéjén, majd azt követően, hétfőn sokkal okosabbak leszünk majd!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

A Kincsem Food Truck Show S1-es futam győztese Zserbó

A Kincsem Food Truck Show harmadik sprint futamát Zserbó (Christina Bernath’s Geraldine Zserbó) nyerte óriási fölénnyel és egy 16.89-es (S0) szuper befutási idővel. Tulajdonosa és trénere Komáromi Diana.

Zserbó 2021 nyarán kezdett el edzésekre járni, de végül csak az év két utolsó versenyén indult, tavaly pedig egyáltalán nem állt pályára.
Igen, Zserbó akkoriban még Racsek Karcsi tréningezésében volt és a két decemberi versenyre neveztük csak be. A legelső megmérettetésén harmadik lett, a Szilveszteri Nagydíjon pedig úgy lett ötödik, hogy a kanyarig vezette a mezőnyt, aztán Blake hátulról belement, így ő hátra maradt, majd volt abban a futamban szinte minden, ami zavaró tényező (verekedés, cél után borulás), úgyhogy végül örültem, hogy bár ötödik helyen, de épségben jött le a pályáról.
2022-ben már nálunk lakott, de (ahogy utaltam rá az évértékelő beszélgetésünk során) sajnos háttérbe szorult a vendég agarak mellett a kennelünkben, egyszerűen nem volt rá időnk, hogy normálisan felkészítsük, így inkább nem is neveztük versenybe.

Az idei évre mik a terveitek vele, fog futni gyakrabban?
Mindenképpen! Idén nem vállaltunk tréningre agarat, csak a sajátjainkra szeretnénk koncentrálni.

Gyakorlatilag start-cél győzelmet aratott az első versenyén elért második helyezés után. Számítottatok rá, hogy fog tudni nyerni, főleg ilyen hatalmas fölénnyel, vagy meglepetés volt az eredménye?
Számítottam rá, hogy a mezőny első felében végez, és ha tiszta futama lesz, vagyis nem futnak bele, nem lökik ki stb., akkor nyerhet is. A nagy előnyben benne volt az is, hogy a többiek közül páran kicsit összegabalyodtak a start után, enélkül szorosabb lehetett volna a befutó.

Láttok benne lehetőséget a 480 méteres távra is, vagy marad sprinten?
Kifejezetten ügyesen startol, hasonló stílusban, mint ahogyan az apja, Jerry (Mashmad Bale) tudott, ami természetesen nagy előny a rövidtávú versenyeken, hiszen aki elöl fut, az olyan ívet választ, amilyet szeretne, de 480 méteren is szeretnénk majd mindenképpen kipróbálni. Ehhez azért még jó pár futásra szüksége lesz, egyelőre a rövidebb táv is elég neki.

Fotók: The Sighthound Photographer

Hitelező Díj

A fergeteges Tavaszi Food Truck Show hétvégéje után, újra az ügetők örvendeztetik meg a Kincsem Parkba látogató közönséget május 13-án, szombaton kilenc izgalmas futammal.

A belépés ingyenes, kezdés 14 órakor!

A versenynap első futama a First King Díj I. része lesz, ahol közel azonos esélyű lovak állnak majd starthoz. Több fogatnak is az legutolsó futása ugyan arra a versenyre esik, így érdekes befutási sorrendre, visszavágókra lehet kilátás. Favorit talán Demi Moore lehet Márton Lajossal, aki a lefutási időt tekintve a legjobbal rendelkezik 3 héttel ez előttről. Ugyan ebben indult még Ernesto és Angyal Andor párosa is, akik dobogósok lettek akkor, hasonló eredményben bizakodhat a roppant egyenletesen teljesítő Easy Bet és Horváth Zoltán duója is. A friss kvalifikációs formával rendelkező Eposz, akár  első startjára egy jobb pénzdíjas helyezést is elérhet Hajnal Tiborral.

Fél órával később a fordulóstartos Timoteo Hendikep következik. A nap nyerőjét is ebben a futamban találjuk, aki nem más, mint Berill Lady Fazekas Imrével. CR-Seven utoljára is remek időt ügetett, mostani hajtónőjével, Fazekas Andreával már van egy közös győzelmük, amely tovább növeli az esélyeiket. Bizony ám jó évet produkált eddig, ha nem hibázik most is a dobogón köthet ki Nagyváry Andreával.

15 órakor startol el a First King Díj II. része, a múlthéten próbafutammal visszatérő formája alapján Drina TIM lehet a favorit Búrány Adriánnal. Elthon John AT-t szintén egy próbafutamban láthattuk április elején, ha hasonló teljesítmény nyújt, mindenképpen a dobogón végezhetne trénerével, Ozsvár Zoltánnal. Ezigen amatőrrel sajnos elhagyta a pályát az utolsó métereken, ha rendesen körbe megy idomárjával előrébb végezhet. Édes K, ha tudja a legjobbját csatázhat az elsőségért Kolozsi Lászlóval.

A nap negyedik futamában, 15:30-as indítású a Lali Király Hendikepben igen jó képességű lovak álltak starthoz, ahol a topformában lendülő Anybody képvisel ismét remek esélyt trénerével, Csordás Emillel. Carlos Fox ötödik helyezettként is nagyot futott, számolni kell itt is az ő, és Nagy Ferenc II. jó szereplésével. Very Nice Photo látványos küzdelemben múlta felül ellenfeleit, hasonló futást várhatuk most is tőle, valamint Vezér Emesétől.

16 órakor a Nobody Díjat fogják futni, ahol nehéz rámutatni egy kimagasló sanszra, talán Dream of Mine lehet a favorit Fazekas Imrével a próbafutamban látottak alapján, de erős ellenfele lehet a nagy léptékben javuló Csodabogyó és Varga Sándor párosa. Remek eséllyel indul még, a múlthéten a Ferge László Emlékversenyben szerzett ötödik helye után Euzébió is, aki egy kisebb hibát vétve szerezte az előbb említett helyezést Nagy Ferenc II.-vel. Emeli Sandé A.T. kihagyás utáni második startjára már előrébb végezhet Branko Skenderovic-csal.

Fél órával később már a tiszteletdíjas Báncs Lajos Emlékverseny mezőnyét vezeti fel a startautó az 1800 méteres startvonalhoz. Ismét egy Nagy Ferenc II. idomításnak van jó esélye egy szép helyezésre, hiszen Chicago remek beállítását egy ezüstéremre cserélte legutóbb, így itt már első helyen végezhetnek. Akár egy visszavágóra is lehet kilátás, mivel Antónia Schwim Chicago mögött volt harmadik, ha itt jobban jön ki a lépés neki, akár nyerhetne is Weber Zsolttal. Blazing Speed győzelme már régóta esedékes, kisebb pihenője után itt már talán sikerülhet neki és állandó hajtójának Fejszés Kittinek. Credit Card új istállóba és tulajdonba kerülve már első startjára eredményes szereplést hozhat Szennovitz Adéllal a sulkyjában.

A nap hetedik futamában, a 17:00-kor kezdődő Francis Diamond Díjban a bombaformában lévő, akár potenciális Derby-induló Diófás szerezheti meg idei harmadik győzelmét Varga Sándorral. Dee Dee AT folyamatosan jön előre, azonban nyernie még nem sikerült, talán itt már megszorongathatja a favoritot Branko Skenderovic-csal. A tavalyi Kétéves Nagydíjának nyerője, Éjjeli Hölgy élete második startjára készül ebben a versenyben, ahol idősebb lovak ellen fog futni, de ha nem hibázik, dobogós helyezésben bizakodhat Fazekas Imrével. Can Tach Lux kisebb galoppozása ellenére is tisztességes időt ügetett, ha most rendesen körbe megy, a győzelme sem lenne elképzelhetetlen Milan Kovacevic-csel.

A 17:30-kor indítják a 2023.évi Kincsem Park Kupa Hendikep III. futamát, ahol az új kézben induló Mangoraja és Horváth Lilla párosa lehet a favoritok egyike. A győzelem várományosa lehet még a finn amatőrrel is remek időt ügető Universal Boy, akit most Gyolai Nikolett fog hajtani. Timoko R.L. biztos nyerés után most amatőr kézben, Rapcsó Balázzsal fog indulni, ha nem ront párosuk, akár duplázás is elképzelhető lenne. Zoom Photo az örökös dobogós helyezett, a második sor ellenére itt is számítani kell eredményes szereplésére tulajdonosával, Pekker Györggyel.

A versenynap legvégéig, 18:00-ig kell várni a napi főverseny indulóinak starthoz állásához, hiszen ekkor kezdődik  majd Hitelező Díj. Két Derbyre készülő négyéves is fut ebben a futamban, akik közül Dolomit Boy lehet a favorit Josip Gabric-csal, hiszen idei első startjakor is remekül zárkózott Titán Lady fia, így itt már sikerülhet neki az első hely elérése. Casino Royale szintén ígéretesen mozgott pihenője utáni első versenyében, ezért könnyen lehet, hogy megszorongathatja majd az első szanszot, Angyal Andorral a sulkyjában. Como Tiago sérülés és pihenő után lévő visszatérő versenyére készül, de akár már elsőre küzdelembe érhet Fazekas Imrével.

A 2022-es Hitelező Díj nyerője Acélos Fiú Fazekas Andreával

 

Fotó: Péter Réka Photography

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Babilonia sikere Pardubicében (videóval)

Babilonia – number 1!

Írta: Pécsi István

A kis magyar ugrószakág ismét kitermelt egy értékes nemzetközi sikert elért versenylovat. A hazánkban Dr. Hammersberg Vera színeiben futó ír tenyésztésű Babilonia (2013 pk, Diktat – Sleeping Storm, Danehill Dancer) négy éve került cseh tulajdonba, miután Stanislav Georgiev tréningjéből második lett az őszi nagy akadályversenyben Pozsonyban. Kinti pályafutása döcögősen indult, majd hosszú kihagyás után 2021 őszén első startjára nyert Slusovicében akadályon. Azóta egyre eredményesebben szerepel, tízéves korára pedig úgy tűnik végképp beérett ugráson. Pardubicében egy 4300 méteres cross country futamban állt starthoz, végig jól ugrott, nagy kedvvel galoppozott és szokása szerint hatalmasat finiselt a győzelemért Jakub Kocman-nal a nyergében. A vert mezőnyben nála lényegesen esélyesebb és magasabb képességszámú lovak nevét találjuk. Babilonia esete is jól mutatja, hogy az ugrósportban rendkívüli türelemre van szüksége a menedzsmentnek, mert sokszor csak idős korukra érnek be a telivérek erre a szakágra, különösen igaz ez a hosszabb akadályversenyekre.

Az alábbi linkre kattintva a futam megtekinthető:

 

1 178 179 180 181 182 183 184 716