/ by /   Uncategorized @hu / 0 comments

Folytatódik a japán dominancia?

írta: Krebs András

A Dubai Racing Club helyi idő szerint szerda este nyolc órakor megtartotta a sorsolással összekötött nagyívű Welcome Party-t a Burj Kalifaban helyet adó Armani Ristoraneben.

A helyszín fantasztikus, a körítés pedig csodálatos volt ezúttal is mindannak a 400 kiváltságosnak, akik meghívást kaptak a 27. Dubai World Cup felvezetésére. A tiszteletdíjak és a futamok szponzorainak a bemutatása után jöhettek a futamok, az indulók és a startbokszok sorsolása. 9 futam, 127 induló és a versenyek versenye, a 12 millió dollárral dotált Dubai Word Cup.


Elsőként a keretprogram futamai kerültek bemutatásra. Az arab telivérek versenyében 14 lovat adtak indulónak. Nem volt meglepetés abban, hogy európai tréningből futó lovat nem találunk a mezőnyben.
A második futamban ott lesz a japánok címvédője, Bathrat Leon. Az 1600 méteres homok pályás versenyben rajta kívül még két telivér érkezett a felkelő nap országából. A mezőny népes és színes, az öreg kontinenst csupán egy brit és egy ír ló képviseli.
A 3200 méteres gyeppályás versenyben viszonylag könnyen összejöhet az európai siker. Ezt arra lehet alapozni, hogy nincs japán ló a mezőnyben, így nincs itt a címvédő. Másrészt az indulók több, mint a fele ezt a kontinenst erősíti. Brit, ír, német és olasz lovak a hazaiak mellett. Ott lesz a mezőnyben többek között a tavalyi Olasz Derbyt nyert Ardakan és a 2021-es Német Derby hőse Sisfahan. Könnyen lehet, hogy nem ők lesznek a főszereplői a 15 lovas mezőnynek, mert a Godolphin istálló négy vasat tart tűzben. Hogy ki lehet a legjobb közülük, azt talán még ők sem tudják.

Az 1200 méteres gyepes versenyben nyílt küzdelemre lehet számítani a 16 telivér között. A napi forma dönthet az amerikai, az ausztrál, a hongkongi és a közel-keleti lovak között. A három brit és az ír ló jelenléte nagyon jót tehet a futamnak.
Az ötödik futamban az 1900 méteres homok verseny ismét a japánoké lehet. Öt lovat adtak indulónak. A másik nagy erőteret az Egyesült Államok képviseli három pályázóval, míg az egyetlen európai ló, az ír színekben futó Cairo lesz.
A hatodik futamban, az 1200 méteres homokpályás versenyben ott lesz a címvédő a helyi színeket képviselő Switzerland, A táv és a talaj miatt, bármelyik amerikai ló futhat jól. Érdekes, hogy lesz orosz tulajdonból induló ló, aki évek óta nem hagyta el Maydent.
5 millió dollár a tét a Dubai Turf 1800 méteres versenyében. Itt a legnépesebb 16 lovas a mezőny. A francia Junko felérhet a csúcsra, de az írek világutazóját és egykori Breeders’ Cup nyerőjét, Order of Australiat sem szabad leírni. A két angol öreg harcos inkább csak a mezőnyt adja, de egy ilyen versenyben ki tudja? Ellenük, szinte a fél világ indul. Azzal nem árulunk el nagy meglepetést, ha azt mondjuk, hogy a japán és a Godolphinos lovak itt is számítanak.
Az utolsó előtti futamot, a 2400 méteres gyepes versenyt is nagyon szeretné otthon tartani Sheikh Mohammed. Botanik, az Arcban betliző Mostahdaf vagy a tavalyi évet veretlenül záró Rebel’s Romance lehet a befutó. A papírforma alapján az utóbbi, aki a két német Gr1-es sikere után begyűjtötte a Breeders’ Cup Turf futam trófeáját.
A legnagyobb figyelemmel kisért 12 millió dollár díjazású Dubai Wolrd Cupban 8 japán! ló indul, jobbnál jobb esélyekkel. Klasszikus Godolphinos ló nincs, de Algiers sikere annak számítana, miután az uralkodó család egyik legifjabb tagja, a kamaszkorú Hamdan Sultan Ali Alsabousi a futtatója.
Itt lesz a külső startszámról induló címvédő, Country Grammer az utolsó szezonját töltő Dettorival. Jó esélyt képviselnek, hiszen az 1800 méteres Szaudi Kupában táv ellen futva is remekelt és lett második. Az akkor őt megverő gyols kezdő japán Panthalassa szintén a pálya külső széléről fog indulni. Trénere a tavalyi nagy nap legeredményesebb mestere, Yoshito Yahagi nem esett kétségbe, egy taktikával készültek, igyekeznek majd élre állni. Ott van a mezőnyben a remek végsebességű Jun Light Bolt, aki tavaly a Japán Kupát is elhódította. Azonban senkit sem lehet egy ilyen versenyben leírni, így a tavalyi UAE Derby győztese, Crown Pride ezen a pályán mindig számít.

2023-ban engedélyt kapott fedezőmének

A 2023-as fedeztetési engedélyt kapott mének felsorolását kezdjük az évek óta, a magyar tenyésztésben résztvevő mének bemutatásával.

A Nyugat-dunántúli régió központjában, a Zala vármegyei Rádiházán, a Kabala Ménes Kft. által tenyésztett ügetők hosszú évtizedek óta meghatározzák a magyarországi ügetőversenyzést. Dr. Török László és Dr. Török Erzsébet ménesvezetők idén is komoly hangsúlyt fektetnek a tenyésztésre.
Magasan a legtöbb anyakancát fedező mén, az amerikai származású, 2003-as születésű Maximus Lindy (Conway Hall – Athenas Lucky Girl, Tagliabue) –1.12.8. 2012 óta rendelkezik hazánkban engedéllyel, amelyből eddig 104 ügető csikója született. Az összes remek képességű versenylova közül, (a teljesség igénye nélkül) eddig a legjobb időeredményt elért utódai Urán Lady (Vas Lady) –1.14.8, Újrázz! (Gyorsulj!) –1.15.1, Time To Say Goodbye (Jungfrau) –1.15.3, Adamo Fling (Cicciolina Fling) –1.15.4. Urzulina (Cicciolina Fling) –1.15.8. A kancái közül többen is visszakerültek már a ménesbe, és anyakancaként folytatják karrierjüket, ilyen például Úrilány R., Urzulina, Uzsorsánő, Urán Lady, Amadora és Brilliance Lady.

Maximus Lindy (Conway Hall – Athenas Lucky Girl, Tagliabue) -1.12.8.

 

A Kabala Ménes Kft. fedezőménje még Underpaid Hanover (Revenue – Up Front Lisa, Lindy Lane) –1.10.4 is. Az amerikai Hanover Shoe Farms-on látta meg a napvilágot 2009-ben. Eddig 1-1 ivadéka született 2021-és 2022-ben.

Underpaid Hanover (Revenue – Up Front Lisa, Lindy Lane) -1.10.4

 

A Dél-alföldi régióban is több fedezőmén volt már, akik ma is rendkeleznek fedeztetési engedéllyel. Ilyen például Miguel Duhamel, Calypso Capar, Dundee és Broidi. Új, vérfrissítésre képes mén pedig a 2021-ben Magyarországra került Habitat lehet.

Orosháza egyik nagy múltra visszatekintő tenyésztője Kunos Gyula, akinél évek óta fedez a szintén amerikai, 2005-ös születésű, 1.13.0-as egyéni rekorddal rendelkező, Miguel Duhamel (Angus Hall – Clarice Marie, Balanced Image). Mindösszesen 25 ivadéka született eddig, amelyek közül a legjobb időeredményt elérő ló, Bobby Fischer (Izzy Star) magaslik ki, hiszen több kategóriában is beállított új pályarekordot hazánkban, legjobb ideje pedig 1.13.3. Zlatan LIW (Jeanne Sun), a maga 1.14.8-as rekordjával is kiemelkedik, aki a tavalyi évben több nagyversenyben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Harmadik legjobb ivadéka pedig Aslaug Princess (Kitti), aki 1.17.3-as időeredménnyel rendelkezik. Miguel Duhamel csikói, igen hasznos versenylovak, közülük sok bekerült a magyarországi ügetőversenyzésbe.

Miguel Duhamel (Angus Hall – Clarice Marie, Balanced Image) -1.13.0

 

Az orosházi székhelyű Kulik Farm két fedezőménnel indul neki a 2023-as szezonnak. A 1.12.8-as rekordú, olasz származású Calypso Capar (Supergill – Fox’n Rowdy, Super Bowl) már évek óta erősíti a magyar ügetőtenyésztést. A mén, Zsálek Zsolt és a Kulik Farm között ingázott az elmúlt években, összesen 48 ivadéka született. Idősebb csikói közül Bazsiville (Izaville) -1.15.6, Áronville (Sáraville) -1.16.1, Aurum Ville (Izaville) -1.16.5. emelkedik ki, illetve az ötévesek közül mindenképpen meg kell még említeni Cukromot (Inzulin), aki 1.17.9-es időeredménynél jár jelen pillanatban.

Calypso Capar (Supergill – Fox’n Rowdy, Super Bowl) -1.12.8

 

A Kulik Farm ménesének másik, várhatóan meghatározó ménje lehet a 2012-es születésű, amerikai mén, Habitat (Conway Hall – Habit’s Best, Muscle Yankee) –1.09.5. Eddig 29 regisztrált ivadéka van Svédországban. Közülük is a legeredményesebb, Lucifer Sam 1.12.7-es autóstartos rekordjával, aki a mai napig versenyzik Svédországban. A mén 2021-ben került hazánkba, Magyarországon a 2022-es volt az első fedeztetési szezonja.

Habitat (Conway Hall – Habit’s Best, Muscle Yankee) -1.09.5.

 

Békés vármegyei fedezőmén még, a finn származású, 2011-es születésű Broidi (Archduke Kemp – Ripley, Ride The Night) –1.13.3, aki Tóth Angélánál Magyardombegyházán fedez. 2019-ben kapott először engedélyt, és eddig összesen hat ivadéka született.

Broidi (Archduke Kemp – Ripley, Ride The Night) -1.13.3

 

A Dél-alföldi régió utolsóként bemutatott fedezőménje Dundee (Smooth Blend – Julie Nibs, Gus Lobell) –1.10.5. A finn származású, a 17 éves ménnek eddig 17 ivadéka van hazánkban, melyek közül Airline (Olympia) 1.18.1. és Angello (Mamma Roma) –1.18.6 eddig a legeredményesebb. A ló Szokodi Kálmánnál, Szentesen fedez.

Dundee (Smooth Blend – Julie Nibs, Gus Lobell) -1.10.5.

 

A Közép-magyarországi régióban találjuk meg a 95. Magyar Ügetőderbyt nyerő, Merengőt (Belami – Derengő, Endless Sands) –1.13.6, a több nagyversenyt, például Lovasélet Sprinter Kupa trófeáját is elhozó, Milliondollar Lux-ot (Ganymede – Dadaumpa Jet, Supergill) –1.12.2., az idei évben a Bródy János Emlékversenyt is bezsebelő Unno del Duomo-t (Ganymede – Irma del Duomo, Lemon Dra) –1.11.2., valamint Unique Vil-t (Conway Hall – Deborah Bi, Park Avenue Joe) –1.12.9, és a tavalyi évben Magyarországra került, Digital Races-t (Super Photo Kosmos – Paired, Scarlet Knight) –1.11.9.

Merengő 2006-ban született és 2015-ben állt be a magyarországi fedezőmének sorába. Összesen 14 ivadéka született eddig, melyek közül a legkiemelkedőbb Casino Royale (Naomi), Ajándék (Jade), Etalon N (Turandot Matto), Ezigen (Sonic Fly) és Éden Evo (Bonjour Evo). Az előbb említett Naomi csikó 2021-ben megnyerte a Gróf Esterházy Miklós Móric Emlékversenyt, valamint közel 5 millió forintot keresett eddig, amely mellé 1.15.9-es egyéni rekord párosul. Ajándék pedig 1.17,2-es időeredményt futott 2021-ben. Fiatalabb ivadékai két-és háromévesek 2023-ban. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is Németh Évánál, Kunadacson fedez a remek küllemű mén.

Merengő (Belami – Derengő, Endless Sands) -1.13.6

 

Milliondollar Lux egy nemzetközi felmenőkkel rendelkező, olasz tenyésztésű, 2006-os születésű mén, aki 2017-ben fedezett először, ekkor még aktívan és eredményesen versenyzett a Kincsem Parkban, ráadásul ebben az évben kapta meg hazánkban a „Az év legjobb öreg ügetője” címet is. Eddig 10 ivadéka született Magyarországon, közülük a legjobb időeredménnyel rendelkező csikói Danubia Lux (Laluna Comtesse)  –1.18.9 és Credit Card (Turandot Matto)  –1.19.4., Dollar Maker (Turandot Matto) –1.20.2., Démosz (Polémia) –1.20.5., El Diablo (Mellby Eclair) –1.20.8. Szerbiában egy ivadéka született Can Tach Lux (La Comtessa), akinek egyéni rekordja 1.16.4. Idén is várja a kancákat a Wale Kft. ménje.

Milliondollar Lux (Ganymede – Dadaumpa Jet, Supergill) -1.12.2

 

Több, új fedezőmén is van a régióban, ilyen például az olasz tenyésztésű, 2013-as születésű Unno del Duomo. 2022-ben kapott először fedeztetési engedélyt, így idén még nem rendelkezik élő utódokkal, azonban származása, kezelhetősége és tudása révén ígéretes tenyészménné válhat Magyarországon. Továbbra is Ladánybenén fedez a Simon Gréta tulajdonában álló ügető.

Unno del Duomo (Ganymede – Irma del Duomo, Lemon Dra) -1.11.2

 

Idén kapott először fedeztetési engedélyt mind Digital Races, mind pedig Unique Vil. Az előbb említett ügető Svédországban született 2017-ben, hazánkban ugyan csak három alkalommal futott, de akkor egyszer abszolút pályarekord közeli időt ügetve, 1.12.4-ben villantotta meg a tehetségét a Matucza Lajos Emlékversenyben, 2022-ben. Idén Budapesten várja a Prolongo Kft. ménje kancatulajdonosok jelentkezését.

Digital Races-t (Super Photo Kosmos – Paired, Scarlet Knight) -1.11.9

 

A másik remek képességű és származású mén, Unique Vil. Ő egy olasz tenyésztésű, 2013-as születésű sötétpej mén, aki rendszeres résztvevője volt a napi főfutamoknak 2017-es Magyarországra kerülését követően. Több mint 10 millió forintos életnyeremény társul a neve mellé, aki a Horse-Technik Kft.-nél várja a fedeztetésre váró kancákat.

Unique Vil (Conway Hall – Deborah Bi, Park Avenue Joe) -1.12.9

 

Fotók: Kabala Ménes Kft., Nagyváry Andrea, Péter Réka Photography, Kincsem Park archívum, Merja-Ahola Turpeinen, Anna Ehlert, Terhi Piispa-Helisten

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Cheltenhami statisztikák, érdekességek

Írta: Kovács Botond.

Nagy sikerrel zárult idén is a Cheltenham Fesztivál. Az eredményekről már tudósítottunk lapunk hasábjain, és láthattuk a fantasztikus Gallopin Des Chaps győzelmét is a Gold Cupban. Nézzük ez alkalommal azokat az adatokat és érdekességeket, amelyek nélkül nem kaphatnánk teljes képet a mítingről.

A Prestbury Park egykor

Az esemény 1860 óta vonzza a lóversenyzés rajongóit és többnyire az Egyesült Királyság és Írország legjobb ugró telivéreit. Az első kiemelt versenye a mai is futott National Hunt Chase volt az akkoriban Grand National Hunt Meeting néven ismert fesztiválnak. Az idő múlásával a rendezvény átköltözött Warwickba, de végül 1904-ben visszatért az 1902-ben megnyílt Prestbruy Parkba, vagyis jelenlegi otthonába. A csodálatos versenytér idén több mint 70 ezer látogatónak nyújtott remek szórakozást a csúcson, negyedik napon. Eredetileg egyébként háromnapos volt a fesztivál, de a 2006-ban bevezették a negyediket is, egy sor rangos, új versennyel együtt. A népszerűség egyik oka, hogy ma már minden társadalmi réteg megengedheti magának, hogy ellátogasson Cheltenhambe. A legolcsóbb napi belépő 37 fontba került, habár ehhez hozzá kell még számolnunk a 20 fontba kerülő parkolást. A rendezők több árkategóriát és vendéglátó csomagot ajánlottak, a legdrágább 1485 fontba került. Ebben fejedelmi lakoma, pezsgő, fogadási tanácsadás és a versenynap hírességeivel megszervezett találkozás is benne foglaltatott.

Korlátozzatok csak!

A fogadási információk lassan, de biztosan érkeznek. A leggyorsabban Paddy Power, Sky Bet és Bertfair irodák üzemeltetője, a londoni tőzsdén is jegyzett Flutter Entertainment hozta nyilvánosságra adatait, amelyek szerint 250 milliós forgalmat bonyolítottak négy nap alatt kirendeltségeikben és a pályán, az interneten pedig 37 milliót tettek fel a játékosok. (A nagy különbség főleg annak köszönhető, hogy Nagy-Britanniában egyre több akadályt gördítenek az online fogadások elé. Az időkorlátozások mellett azzal is számolnia kell a fogadónak, hogy az iroda banki tanúsítványokat kér, hogy megengedheti-e magának a játékot. Nem tréfálunk, a fejlett Nyugaton ennyire szívén viseli az állam a polgárok sorsát. Ja, hogy ez a szervezett bűnözés malmára hajtja a vizet, és súlyosan veszélyezteti a lóversenyzést? Majd alakítunk egy bizottságot, és megoldjuk valahogy!)

Delta Work

A míting négy napja alatt összesen 28 futamot rendeztek, amelyből 14 a Grade 1-es és 3 a Grade 2-es kategóriába tartozott, a startoló telivérek száma 444 volt. Az elmúlt években egyre erősödő francia dominancia idén is megmutatkozott. A míting során 12 futamban arattak diadalt a kontinensről importált lovak, ebből hetet Grade 1 szinten, név szerint El Fabiolo (Arkle Challenge Trophy), Impaire Et Passe (National Hunt Challenge Cup), Energumene (Queen Mother Champion Chase), Envoi Allen (Festival Trophy), Sire Du Berlais (Stayers’ Hurdle), Lossiemouth (Triumph Hurdle) és természetesen a Gold Cup főhőse Galopin Des Champs. Ne feledkezzünk meg azonban Gaillard Du Mesnil-ről sem, aki a Grade 2-es National Challenge Cupot húzta be. Természetesen Jazzy Matty (Fred Winter Juvenile Novices’ Handicap Hurdle), Delta Work (Cross Country Chase), Maskada (Johnny Henderson Grand Annual Chase – a brit ugró szakág 1834-ben alapított, vagyis a legrégibb futama) és Fairvoir (County Handicap Hurdle) tulajdonisai is elégedettek lehetnek.

Good Time Jonny

Az ír tenyésztésű lovak eggyel több, vagyis 13 futamot nyertek, de a Grade-teljesítményük elmarad francia vetélytársaik mögött. Négyen kerültek a legjobbak regiszterébe úgymint Marine National (Supreme Novives’ Hurdle), The Real Wacker (Broadway Novices’ Chase), Stay Away Fay (Spa Novices’ Hurdle) és A Dream To Share (Champion Bumper). Impervioius a Grade 2-es besorolású Liberthine Mares’ Chase-ben bizonyította kiválóságát. Szintén zúgott a taps, amikor Langer Dan (Coral Cup), Corach Rambler (Festival Trophy Handicap Chase), Stage Star (Golden Miller Novices’ Chase), Good Time Jonny (Pretemps Final), Seddon (Magners Plate Handicap Chase), Angels Dawn (Fulke Walwyn – Kim Muir Challenge Cup), Premier Magic (St. James’s Place Festival Huner Chase) és No Ordinary Joe (Martin Pipe Conditional Jockeys’ Handicap Hurdle) galoppozott át a célvonalon.

Constitution Hill

A haza becsületét az brit tenyésztésű Constitution Hill (Champion Hurdle) és Honeysuckle (David Nicholson Mares’ Hurdle) védte meg Grade 1-ben, You Wear It Well pedig Grade 2-ben (Dawn Run Mares’ Novices’ Hurdle).

A míting lovas hőse Paul Townend lett öt győzelemmel (El Fabiolo, Impaire Et Passe, Energumene, Lossiemouth, Galopin Des Champs), Michael O’Sullivan (Marine Nationale, Jazzy Matty) és Harry Cobden (Stage Star, Stay Away Fay) két-két sikert aratott.

Bradley Gibbs és Premier Magic

Említsük meg azt is, hogy az amatőrök igencsak kitettek magukért, három győzelmet szereztek, Patrick Mullins (Gaillard Du Mesnil), John Gleeson (A Dream To Share) és Bradley Gibbs (Premier Magic – saját idomítás) jóvoltából. Természetesen a hölgyek is bizonyították rátermettségüket, Rachael Blackmore (Envoi Allen) és Bridget Andrews (Fairvoir) nevét jegyezték fel az évkönyvbe.

Paul Townend és Willie Mullins

Az idomárok közül Willie Mullins (El Fabiolo, Gaillard Du Mesnil, Impaire Et Passe, Energumene, Lossiemouth, Galopin Des Champs) vitte el a pálmát, hat győztest nyergelt. Gordon Elliott (Jazzy Matty, Delta Work, Sire Du Berlais) és Henry De Bromhead (Honeysuckle, Maskada, Envoi Alen) három-három győzelmet könyvelhetett el, Dan Skelton (Langer Dan, Fairvoir) és Paul Nicholls (Stage Star, Stay Away Fay) két-két idomári elsőséggel büszkélkedhet. Ha alaposan átböngésszük az eredményeket az is kiderül, hogy a cheltenhami brit-ír idomári összecsapást 10:18-re az utóbbiak nyerték, tehát jól elhúzták a hazaiak nótáját. A visszavágóra Aintreeben kerül sor a Grand Nationalben április közepén.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

Három terület, három szenvedély – interjú Szoboszlay Csillával

Elmondásod alapján nem az agarakkal kezdődött az állatokhoz fűződő szoros kapcsolatod. Honnan a kötődés?
Gyermekkoromban állatmániás voltam, az összes kutyafajtát kívülről fújtam és állatorvos szerettem volna lenni, de amikor bekerültem az Állami Balett Intézetbe, sajnos saját kutyám, vagy lovam nem lehetett. Megfogadtam, hogy felnőtt koromban meg fogom valósítani ezt az álmomat. Dédapámnak komoly lovai és német dog tenyészete volt a harmincas években. Édesapám is nagy sport- és állatszerető ember volt, Ő tanított lovagolni, Ő hozta az első kiscicát, kiskacsát, pintyeket nekem.

Van is komoly lovas múltad, igaz?
Amikor a Magyar Állami Operaház és a Madách színház után kint táncoltam külföldön, meg tudtam vásárolni egy Kincsem leszármazott (Mokka-Kételkedő) angol telivért, Konrádot (1990) Aperianov Zakariás idomárnál. Vele kezdtem a díjlovaglást, de sajnos a lábai nem bírták a nagy és korai terhelést, ezért egy hannoveri félvérrel folytattam a sportot, tíz évig versenyeztem díjugratásban országszerte.

Ezzel teljesült az egyik gyerekkori álmod, hogy jött a másik, miért agár lett a kutya?
Alíz lányom éveken át komolyan atletizált, lovagolt, öttusázott, ezzel együtt artistaképző szakiskolában végzett artistaművészként. Ezek a körülmények predesztináltak minket arra, hogy a választás csakis a legek királyára, a legsportosabb kutyafajtára, az agárra eshet. Az agárban valahogy a művészet is benne van. Annyira esztétikus és intelligens, ősi arisztokrata, hogy egyenesen elragadott bennünket.

Ha jól emlékszem egyéb beszélgetéseinkből, volt már Shadow előtt is egy agarad, ugye?
Igen, az első agaram egy igazi nagyvadász, egy nagyon agyas, temperamentumos, de családi körben kedves, szeretetteljes, magyar agár volt Syrius, aki egy sorsforduló után vigaszt és egyben örömöt jelentett számunkra, hiszen régóta szerettünk volna kutyát. Syrius jelentette számunkra a tanulópénzt, hiszen még tapasztalatlanok voltunk ennek a különleges kutyafajtának a tartásában. Minden megtörtént vele, ami megtörténhet egy agárral. A kutyafuttatóban egy eb tulajdonos ahogy a kutyája után futott, ráesett, ezért szétszakadt a mancsa, fejjel előre beleesett egy autószerelő akna olajos tartályába, egy másik alkalommal eltörte a csípő- és combcsontját és még sorolhatnám… Ezek ellenére, csodával határos módon úgy felépült, hogy tudtunk vele versenyezni FCI-ben az Alsónémedi pályán, majd coursing versenyeken Ausztriában, Szlovákiában és Dániában, ahol mindig dobogós helyezéseket ért el. 2018-ban coursingben nemzetközileg a legtöbb pontot elért magyar agár lett, ennek ellenére takarót, megbecsülést soha nem kapott. Az igazság az, hogy mint minden pontozós sport, a coursing is nagyon szubjektív, részrehajlásra, visszaélésekre, összeesküvésre ad lehetőséget, de a pálya versenyeken is rengeteg csalódást, elkeseredést, szorongást éltünk át a sporttársak, a klubok, illetve az ottani, akkori vezetés tekintetében. Az elkeserítő, negatív élmények a sport befejezésére késztettek bennünket. A sors úgy akarta, hogy egy korszak lezáruljon. Syrius valahogy mindig is magában hordozta a drámai végzetet, tragikus körülmények között vesztettük el 2020-ban.

Hogy találtatok egymásra Shadow-val?
Annyira lesújtott bennünket Syrius halála, hogy az egész család letargikus állapotba került. Barátaink próbáltak vigasztalni, tanácsot adni. Béres Attila sporttársamnak tűnt fel egy Syriushoz hasonló színárnyalatú, csodálatos testfelépítésű angol agár, egy neves, nagy sikereket maga mögött tudó tenyésztő hirdetésében. Attila bátorított, hogy vigaszt fog nyújtani egy másik agár, és fel is tudnánk kerülni a “FORMA 1”-be versenyezni, a profik közé, a Kincsem Parkba. Az az igazság, hogy akkor már jó ideje követtem a Diabolical Kennel tevékenységét és feltűnt, hogy tökéletes testfelépítésű, sikeres versenyagarak kerülnek ki Szilágyi Gyula keze alól, ezért rögtön éltem a lehetőséggel, és így lett Shadow két éve a család kedvence.

Hobbi nálad a versenyzés, vagy annál azért több? Mennyire mélyedsz bele a szakmai részekbe, mint tréner?
Azt hittem, hogy mindent tudok az agarakról, de a Kincsem Parkba kerülve ráébredtem, hogy mindent újra kell értelmeznem egy angol versenyagár tekintetében. Az agarazás hobbinak indult, de úgy jártam vele, mint a lovaglással, egyre fontosabb lett. Ma már egyre jobban érdekel minden, ami a fiziológiai hátterét jelenti és ami a fizikai teljesítmény fölött van; a zsákmányosság, a győzni akarás, a versenyszellem inspirálását illetően. Szeretnék egyre mélyebbre ásni, olvasni a teljesítmény, erő és akarat sporthármasáról, a kémiáról, a mitől mikor és miért kérdéseiről.

Mivel foglalkozol a hétköznapokban?
Táncpedagógusként és koreográfusként dolgozom. Nem könnyű összeegyeztetni a munkát az agarazással, mivel három művészeti iskolában tanítok, ráadásul társasházban, negyedik emeleten lakunk, szóval a táncórák előtt, után és közben is sétálunk Shadow- val. A fáradtság állandó faktor, de egyúttal ki is kapcsol a tanítás totál stresszes állapotából. Szerencsére Hűvösvölgyben, Remetén és vidéken oktatok, így feltöltődést jelent a természetjárás.

Shadow most április elején tölti még csak be a három évet, mondhatni talán, hogy ez lesz a legjobb éve. Hogy látod, meg fogod próbálni vele a 680 méteres távot idén? Az eddigiek tapasztalatok alapján úgy tűnik lazán bírná…
Remélem Shadow idén ki tud majd bontakozni, eddig a nagyfiúk között még nem érezte magát elég magabiztosnak, a hatalmi harcokban inkább meghúzta magát szerényen. Ő egy hosszútávú agár, jól bírja a nagy távokat, erős lábú, jó felépítésű, biztosan megpróbálnánk vele a 680 métert.

Másik agár van tervben a közeljövőben Shadow mellé?
Nagyon szeretnék egy kertes házat, ahol több agárnak is jutna hely, de ez egyelőre álom marad, a körülmények jelen pillanatban csak egy agarat engednek. Ha egy tanyám lehetne, talán kennelt is alapítanék! Sokszor a születendő kiskutyák nevein gondolkodom… Szeretném kitapasztalni Shadow legjobb súly és erő egyensúlyát, kihozni belőle a legjobbat, ez nagyon izgalmas feladat. Talán már most is jót tenne neki egy versenytárs, de valószínűleg ha Ő már nem tud majd versenyezni, akkor gondolkodnék el egy másik agáron.

17-szer álltatok tavaly starthoz, melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Nagyon büszke vagyok Shadowra, hogy sérülésmentesen végig versenyeztük a szezont. A Nyári Nagydíjon futott legjobb – 29.43-as ideje mellett a Derby Napi Kategória Elődöntős győzelmére vagyok legbüszkébb.

Akár ezen eredményektől függetlenül volt kiemelten emlékezetes versenynap számodra 2022-ben?
A legemlékezetesebb versenynap a Derby mellett, a Szilveszteri Nagydíj volt, amikor hatalmas tömeg előtt fantasztikus ováció fogadta az agarakat.

Miért szeretsz ide járni, hogy érzed magad a Kincsemben, ebben a társaságban, a versenyeken?
Fiatalabb koromban is rengeteget jártam már ki a Kincsem Parkba, imádtam ezt a közeget, a történelmi eseményeket magában hordozó épületeket. Nagyon szeretek az edzésekre és versenyekre is járni, hiszen a pálya Európa egyik legprofesszionálisabb, legbiztonságosabb pályája, a szervezés mindig tökéletes, a vezetők lojálisak, megértőek, a sporttársak segítőkészek. Mindenkinek van egy-egy kedves szava a másik emberhez, jó hangulatú beszélgetések alakulnak a társaságban.

Köszönöm szépen és további sok sikert kívánok Shadow-val!

Fotók: The Sighthound Photographer

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2023/11. hét Csütörtök – vasárnap

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Saint-Gilloise – Union Berlin (Labdarúgás, EL)                                               1 283 289 fogadás

FTC – Leverkusen (Labdarúgás, EL)                                                               1 272 723 fogadás 

Freiburg – Juventus (Labdarúgás, EL)                                                            1 211 251 fogadás

Betis – Manchester Utd. (Labdarúgás, EL)                                                      1 191 938 fogadás

Real Sociedad – Roma (Labdarúgás, EL)                                                          1 183 820 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Dortmund – 1. FC Köln (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                       181,41 millió Ft

FTC – Leverkusen (Labdarúgás, EL)                                                              153,68 millió Ft

Barcelona – Real Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                             124,88 millió Ft

Nottingham – Newcastle (Labdarúgás, Premier Liga)                                        121,98 millió Ft

Atl. Madrid – Valencia (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                116,94 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek: 

 

  • Az Európa Liga nyolcaddöntőinek visszavágóit követően már csak nyolc csapat maradt harcban a trófeáért. Nincs köztük az FTC, mely 2-0-s hátrányból kezdte a Puskás Arénában a visszavágót, de nem tudott csodát tenni, újra 2-0-s vereséget mért rá a Leverkusen. Az „1X2”-es alappiacon 457 ezer tippet regisztráltunk, melyeknek kevesebb mint a fele, közel 210 ezer bizonyult helyesnek, 1,82-es oddsot érően. A legnagyobb drámát kétségtelenül az Arsenal – Sporting CP visszavágó szolgáltatta, mely az odavágó 2-2-je után szintén döntetlennel (1-1) zárult a rendes játékidőben (az „1X2”-n a közel 382 ezer tipp csupán 14%-a lett jó 5,25-ös oddsért), és mivel a hosszabbításokban nem esett újabb találat, így büntetőrúgásokra került sor, ami a portugáloknak kedvezett. Aki ezt fogadta meg („A továbbjutás 11-es párbajban dől el?”), az 8-szoros nyereménynek örülhetett.
  • A BL-ben negyeddöntős két milánói csapat az olasz bajnokságban kikapott a hétvégén. A Milánt az Udinese 3-1-gyel leckéztette meg, ami alaposan meglepte a piros-feketékre fogadókat, hiszen az „1X2”-n megtett 303 ezer tippből kevesebb mint 13 ezer lett jó, 3,50-es oddsért. A vasárnap esti Derby d’Italia pedig a Juventus 1-0-s sikerével végződött, ami szintén borzolta a fogadói kedélyeket, itt 21%-os volt a találati arány az alappiacon (nyertes odds: 3,50). A harmadik BL negyeddöntős olasz együttes, a Napoli a Torino elleni 4-0-s győzelmével még közelebb került a Scudettóhoz, hiszen előnye immáron 19 pont a római derbit 1-0-val behúzó Lazio előtt. Előbbin 75%-os volt a találati arány, amiért 1,67-es odds dukált, míg utóbbi rangadón ugyan csak 25%-os, ám ehhez 3,05-ös nyereményszorzó járt.
  • Vasárnap az olasz rangadók mellett került megrendezésre az El Clásico is (Kiemelt eseményünk), míg Hollandiában Ajax – Feyenoord csúcsderbi volt hivatott dönteni az első helyről, amely fordulatos mérkőzést és gólzáport hozott. Az Ajax győzelmével az élre állhatott volna, ám 2-1-es vezetésről végül 3-2-re alulmaradt rotterdami riválisával szemben, mely a diadalának köszönhetően 6 pontos előnyre tett szert a táblázat élén, 8 fordulóval az Eredivisie vége előtt. Az „1X2”-n csak 9%-os volt a jó tippek aránya, melyekért 3,85-ös odds járt, de az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” lehetőségre fogadva még ennél is nagyobb, 6,75-ös nyereményszorzót lehetett megcsípni.
  • Németországban a Dortmund volt a 25. forduló nyertese, mely 6-1-gyel lépte le az 1. FC Kölnt (az „1X2”-n majdnem 308 ezer jó tipp, 1,46-os oddsért), míg a Bayern München 2-1-re kapott ki Leverkusenben (4,15-ös odds a végkimenetelen, a tippek mindössze 5%-ának), így az élen helycsere történt 9 körrel a vége előtt. Az RB Leipzig szintén blamázott, mely a Manchester City elleni súlyos, 7-0-s BL-kiütést/búcsút követően a kiesés elől menekülő Bochum ellen maradt alul 1-0-ra (az „1X2”-n 5,25-ös odds a tippek csupán 6%-ának), így Szoboszlaiék már csak az ötödikek.
  • Az Angol FA Kupában meglepetés nem született a negyeddöntők során, így a négy esélyesebb gárda jutott a Wembley-ben rendezendő elődöntőkbe: Brighton – Manchester Utd., ill. Manchester City – Sheffield Utd.. A Manchester City az RB Leipzig után ezúttal a Burnley-t gázolta le 6-0-ra („1X2” – 1,10-es odds), Haaland klasszikus mesterhármasával („Szerez gólt?” – 1,55-ös, „Legalább 2 gólt szerez?” – 3-szoros, ill. „Mindkét félidőben gólt szerez?” – 5-szörös odds). A bajnokságban csonka fordulót rendeztek, vasárnap például csak egy találkozóra került sor, amit a bajnoki címre hajtó Arsenal nyert meg 4-1-re, a kiesés rémétől fenyegetett Crystal Palace ellenében. Itt az „1X2”-n 1,21-es oddsot, míg az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” piacon 3,10-es oddsot jelentett a helyes kimenetel.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Saint-Gilloise – Union Berlin (Labdarúgás, EL)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Saint-Gilloise 1:0/Saint-Gilloise 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Djurgarden – Lech Poznan (Labdarúgás, EKL)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Lech Poznan 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Reims – Marseille (Labdarúgás, Francia bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Marseille 2:1/ Marseille 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Heidenheim – Karlsruhe (Labdarúgás, Bundesliga 2.)

Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Heidenheim más, nyertes odds: 100,00)

 

Chelsea – Everton (Labdarúgás, Premier Liga)

  1. félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Barcelona – Real Madrid 2:1 (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)

1X2 (helyes tipp: Barcelona, helyes tippek aránya: 34%, nyertes odds: 2,30)

Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 99%, nyertes odds: 1,69)

Gólszám 2,5 (helyes tipp: Több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 96%, nyertes odds: 1,85)

1X2 + Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Hazai és igen, helyes tippek aránya: 32%, nyertes odds: 4,50)

 

Outright-fogadás:

 

Forma-1., Szaúd-Arábiai Nagydíj 2023 – Ki nyeri?

Helyes tipp: S. Perez (Helyes tippek aránya: 18%)

Legmagasabb odds: 6,75

Záró odds: 2,15

 

Magyar események:

 

FTC – Leverkusen (Labdarúgás, EL)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,82

A végkimenetelre tett 457 013 tippből 209 786 tipp helyes.

 

Fehérvár – Honvéd (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 2:0, nyertes odds: 2,10

A végkimenetelre tett 259 743 tippből 177 649 tipp helyes.

 

ZTE – FTC (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 1:0, nyertes odds: 4,40

A végkimenetelre tett 238 742 tippből 21 744 tipp helyes.

 

DVSC – Kecskemét (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 3,20

A végkimenetelre tett 208 202 tippből 25 417 tipp helyes.

 

Buducnost Podgorica – FTC (Kézilabda, BL, női)

eredmény: 24:28, nyertes odds: 1,45

A végkimenetelre tett 55 367 tippből 37 514 tipp helyes.

 

Siófok – Herning-Ikast (Kézilabda, EHF Kupa, női)

eredmény: 20:30, nyertes odds: 1,59

A végkimenetelre tett 25 580 tippből 14 585 tipp helyes.

 

Élő szelvény:

 

Egy mezőberényi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 231 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Yokohama FC – Kyoto (élő) Hendikep 2:0 Kyoto 8,25 Nyertes
Labdarúgás Gwangju – Incheon (élő) Hendikep 0:4 Gwangju 14,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy győri Tippmix-játékos 10*300 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 10*335 008 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Hapoel Ramat Gan – Kfar Qasem 1X2 Döntetlen 2,86 Nyertes
Labdarúgás Maccabi Ahi Nazareth – Bnei Yehuda TA 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
Labdarúgás CS Sfaxien – Club Africain 1X2 Döntetlen 2,57 Nyertes
Labdarúgás MC Oran – Constantine 1X2 Döntetlen 2,60 Nyertes
Labdarúgás Moroka Swallows – Lamontville Golden Arrows 1X2 Lamontville Golden Arrows 2,64 Nyertes
Labdarúgás Orleans – Sedan 1X2 Döntetlen 2,95 Nyertes
Labdarúgás Petrolul Ploiesti – UTA Arad 1X2 Petrolul Ploiesti 2,46 Nyertes

 

Egy debreceni Tippmix-játékos 16 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 1 923 736 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Slask Wroclaw – Stal Mielec (élő) 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
Labdarúgás Motherwell – Rangers 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,72 Nyertes
Labdarúgás Almería – Cadiz 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Mezőkövesd – Kisvárda 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,70 Nyertes

 

Egy kőszegi Tippmix-játékos 7*200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 7*273 890 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Vasas – Paks 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,20 Nyertes
Labdarúgás Siófok – Ajka 1X2 Ajka 2,55 Nyertes
Labdarúgás Budafok – Szeged GA 1X2 Szeged GA 2,62 Nyertes
Labdarúgás Torino – Napoli V. Osimhen legalább 2 gólt szerez? Igen 7,00 Nyertes
Labdarúgás Arsenal – Crystal Palace G. Martinelli szerez gólt? Igen 2,80 Nyertes
Labdarúgás Union Berlin – E. Frankfurt 1X2 + Gólszám 4,5 Hazai és kevesebb 2,49 Nyertes

 

Egy kalocsai Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 1 050 Ft-os téttel), 13/15-ös kombináció típusú fogadással 1 910 186 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje volt.

 

Labdarúgás Arda Kardzsali – Levszki Szófia 1X2 Levski Szófia 1,93 Nyertes
Labdarúgás Rostock – Düsseldorf 1X2 Düsseldorf 2,20 Nyertes
Labdarúgás Sandhausen – St. Pauli 1X2 St. Pauli 1,84 Nyertes
Labdarúgás Betis – Mallorca 1X2 Betis 1,80 Nyertes
Labdarúgás Sivasspor – Ankaragücü 1X2 Sivasspor 2,48 Nyertes
Labdarúgás Podbrezova – Slovan Bratislava 1X2 Slovan Bratislava 1,78 Nyertes
Labdarúgás Strasbourg – Auxerre 1X2 Strasbourg 1,89 Nyertes
Labdarúgás Union Berlin – E. Frankfurt 1X2 Union Berlin 2,22 Nyertes
Labdarúgás Puskás Akadémia – Újpest 1X2 Puskás Akadémia 1,95 Nyertes
Labdarúgás OH Leuven – Anderlecht 1X2 Anderlecht 2,16 Nyertes
Labdarúgás Osasuna – Villarreal 1X2 Villarreal 2,29 Nyertes
Labdarúgás DAC – Trnava 1X2 DAC 2,28 Nyertes
Labdarúgás Getafe – Sevilla 1X2 Sevilla 2,48 Vesztes
Labdarúgás Reims – Marseille 1X2 Marseille 2,26 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Real Madrid 1X2 Barcelona 2,18 Nyertes

 

Egy gyömrői Tippmix-játékos 10 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 1 079 155 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Heidenheim – Karlsruhe 1X2 Heidenheim 2,09 Nyertes
Labdarúgás Bielefeld – Nürnberg 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Radomiak Radom – Legia Varsó 1X2 Legia Varsó 2,20 Nyertes
Labdarúgás Palermo – Modena 1X2 Palermo 2,26 Nyertes
Labdarúgás Cercle Bruges – Genk 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 1 020 Ft-os, illetve 310 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 405 287, ill. 123 176 Ft-ot nyert, illetőleg 310 Ft-os alaptéttel (összesen 1 860 Ft-os téttel) 5/6-os kombináció típusú fogadással 278 657 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Florida – New Jersey 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 3,15 Nyertes
Kosárlabda Toronto – Minnesota A mérkőzés győztese + Pontszám 224,5 Hazai és több 2,21 Nyertes
Jégkorong Tampa Bay – Montreal 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 2,12 Nyertes
Jégkorong NY Rangers – Pittsburgh 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 3,15 Nyertes
Kosárlabda Memphis – Golden State A mérkőzés győztese + Pontszám 234,5 Hazai és több 3,70 Nyertes
Jégkorong Las Vegas – Columbus 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 2,31 Nyertes

 

Egy fonyódi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 2 470 Ft-os téttel) Goliath típusú fogadással 493 145 Ft-ot, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 700 Ft-os téttel), 4/8-as kombináció típusú fogadással 153 051 Ft-ot, ill. 10 Ft-os alaptéttel (összesen 560 Ft-os téttel), 5/8-as kombináció típusú fogadással 151 733 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje volt.

 

Kosárlabda Cluj-Napoca – Targoviste (női) A mérkőzés győztese Cluj-Napoca 1,02 Nyertes
Kosárlabda Nesibe Aydin – Uludag Bursa (női) A mérkőzés győztese Nesibe Aydin 1,01 Nyertes
Labdarúgás Albacete – Granada Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Granada 1:0/Granada 2:1 40,00 Nyertes
Kosárlabda Steaua Bukarest – Csíkszereda A mérkőzés győztese Steaua Bukarest 1,02 Nyertes
Kosárlabda Dresden – Schwenningen A mérkőzés győztese Dresden 1,02 Nyertes
Labdarúgás FC Zürich – Luzern Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 1:1/FC Zürich 2:1 35,00 Nyertes
Kosárlabda Prometej Kamjanszke – Ventspils A mérkőzés győztese Prometej Kamjanszke 1,02 Nyertes
Labdarúgás Oostende – Westerlo Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Oostende 1:0/Oostende 2:1 35,00 Vesztes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 649 265 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Monza – Cremonese 1X2 Döntetlen 3,50 Nyertes
Labdarúgás Bochum – RB Leipzig 1X2 Bochum 5,25 Nyertes
Labdarúgás VfB Stuttgart – Wolfsburg 1X2 Wolfsburg 2,84 Nyertes
Labdarúgás Wolverhampton – Leeds 1X2 Leeds 3,20 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Everton 1X2 Döntetlen 4,05 Nyertes
Labdarúgás Udinese – Milan 1X2 Udinese 3,20 Nyertes

 

Egy veszprémi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 660 Ft-os téttel), 10/12-es kombináció típusú fogadással 629 949 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Mönchengladbach – Bremen 1X2 Döntetlen 4,00 Nyertes
Labdarúgás Hoffenheim – Hertha BSC 1X2 Hoffenheim 1,94 Nyertes
Labdarúgás Brentford – Leicester 1X2 Döntetlen 3,50 Nyertes
Labdarúgás Wolverhampton – Leeds 1X2 Leeds 3,20 Nyertes
Labdarúgás Udinese – Milan 1X2 Udinese 3,20 Nyertes
Labdarúgás Sampdoria – Hellas Verona 1X2 Sampdoria 2,89 Nyertes
Labdarúgás Strasbourg – Auxerre 1X2 Döntetlen 3,30 Vesztes
Labdarúgás Nice – Lorient 1X2 Döntetlen 3,75 Nyertes
Labdarúgás Nordsjaelland – Bröndby 1X2 Döntetlen 3,35 Vesztes
Labdarúgás Union Berlin – E. Frankfurt 1X2 Union Berlin 2,20 Nyertes
Labdarúgás Lazio – Roma 1X2 Lazio 2,50 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Juventus 1X2 Juventus 3,80 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 10 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 1 686 670 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Tampa Bay – Montreal 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 2,12 Nyertes
Labdarúgás AC Ajaccio – Monaco 1X2 Monaco 1,71 Nyertes
Jégkorong NY Rangers – Pittsburgh 1X2 NY Rangers 2,04 Nyertes
Labdarúgás Fiorentina – Lecce 1X2 Fiorentina 1,62 Nyertes
Labdarúgás Torino – Napoli 1X2 Napoli 1,77 Nyertes
Labdarúgás Betis – Mallorca 1X2 Betis 1,85 Nyertes
Labdarúgás Alanyaspor – Fenerbahce 1X2 Fenerbahce 1,66 Nyertes
Kosárlabda Indiana – Philadelphia A mérkőzés győztese + Pontszám 231,5 Vendég és több 2,59 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 10 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 1 022 741 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Udinese – Milan Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,89 Nyertes
Labdarúgás Tenerife – Las Palmas (élő) Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,42 Nyertes
Labdarúgás Salernitana – Bologna (élő) Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 1,72 Nyertes
Labdarúgás Espanyol – Celta Vigo (élő) Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,70 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Valencia Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,14 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Everton (élő) Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,25 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 548 415 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sivasspor – Fiorentina Vendégcsapat szögleteinek száma 7+ 2,63 Nyertes
Labdarúgás Betis – Manchester Utd. Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,48 Nyertes
Labdarúgás Arsenal – Sporting CP Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,44 Nyertes
Labdarúgás Slovan Bratislava – Basel Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,66 Nyertes
Labdarúgás Djurgarden – Lech Poznan Melyik csapat végez el több szögletet? Lech Poznan 3,10 Nyertes
Labdarúgás West Ham – AEK Larnaka Melyik csapat végez el több szögletet? AEK Larnaka 4,70 Nyertes
Labdarúgás Saint-Gilloise – Union Berlin Melyik csapat végez el több szögletet? Union Berlin 1,79 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Roma Melyik csapat kap több büntetőlapot? Real Sociedad 2,26 Nyertes

 

V-sport szelvény:


Egy ibrányi Tippmix-játékos 2 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 704 375 Ft-ot nyert.

 

Virtuális Labdarúgás Leicester – Leeds 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és több, mint 2,5 5,75 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Everton – Vörös Ördögök 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és több, mint 2,5 4,90 Nyertes
Virtuális Labdarúgás London Ágyúk – Brighton 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és több, mint 2,5 10,00 Nyertes

 

 

 

 

 

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Kolozsiék a főszerepben

Napsütéses, gyönyörű időben várta a Kincsem Parkba látogató közönséget az ügető versenynap két kiemelt versennyel. Előbb a Tavaszi Hendikeppet futották, ahol a 40 méteres térhátránya ellenére, Farya BD és Kolozsi László párosának sikerült felülmúlnia a mezőnyt és elsőként áthaladni a célvonalon. Nem sokkal később öccse, Kolozsi Sándor vendéghajtása következett a Bródy János Emlékversenyben, amelyet váratlan hibázások tarkították, majd óriási csata után, egy rövid fejhosszal, a hűséges Unno del Duomo feje volt előrébb. Ez a friss idomár élete harmadik kiemelt verseny sikerét jelentette.

Mindkét nagydíj győzelemhez ezúton is gratulálunk a hozzátartozóknak!

Az első futamban favorit győzelem született Farkas György és Urban Legend révén, hiszen újdonsült, Szabó Lillával közös lovukkal sikerült élete 30. hajtói elsőségét megszereznie, így “családban” maradt ez a jubilálás, amihez ezúton is gratulálunk! Őt követte a szintén remek versennyel jelentkező, hét hónap kihagyás után futó, Airline Ifj. Veres Lászlóval. Harmadikként Aranyérem M ért át a célvonalon Jelinek Zsolttal.

Fél órával később a Frankenstein Díjban esélyeshez méltóan, viszonylag könnyű győzelmet aratott Don’t Stop Me Now Marko Slavic-csal. Mögötte a remekül hajrázó Eternity Bar lett a második helyezett Balogh Bernadettel, míg harmadik, némi meglepetésre Dezmin Lady lett Kolozsi Lászlóval.

A következő futam már a nap első kiemelt versenye, a fordulóstartos Tavaszi Hendikep volt. A 40 méteres térhátrány sem zavarta Farya BD-t és Kolozsi Lászlót, hiszen várásra hajtva, majd a befutó közepére érve könnyen sétáltak el a mezőny mellett, azonban a falon egy kis rést megtaláló Sziklaszirt és Komáromi Krisztina nehezítette a dolgukat, de végül nem érték el Kolozsit, így végül két hosszra tőlük, a második helyen ért célba Nagy Ferenc II. idomítottja. A bronzérmes helyet Che Comandante Vekas Zoltánnal a kocsijában szerezte meg.

A 2023-as Tavaszi Hendikep nyerője Farya BD és Kolozsi László

 

14:30-kor startolt el a Wiss Shadow Hendikep, ahol a Gyolai istálló egyik régi ügetője, Titus Livius könnyen nyerte a futamot hajtónőjével, Gyolai Nikolettel. Őt követte a nagyot hajrázva a favorit, Auróra Horváth Györggyel, míg harmadikként a kisebb kihagyása utáni első startjára futó, Barakka SS ért célba Turbucz Sándorral.

15 órakor vezette fel a Reste Premier Díj mezőnyét a startautó, ahol az igen vegyesen teljesítő, CR-Seven szerezte meg idei első győzelmét vendéghajtójával, Fazekas Andreával. Mögötte a nagy favorit Ducks lett a második helyezett Fazekas Imrével, míg a dobogó alsó fokára Dee Dee AT állhatott fel Branko Skenderovic-csal.

Fél órával később egy újabb fordulóstartos, kiemelt verseny következett, a Bródy János Emlékverseny. Az idősebb klasszis lovak, téli kiemelt versenyében most csak hatan álltak starthoz, de igen ígéretes futamnak néztünk elébe, egészen az első egyenesig, ahol az egyik esélyes ügető, Zante Font váratlanul hibázott, majd az utolsó kanyarra érve Sabath Black AT is diszkvalifikálás sorsára jutott. Csak úgy, mint Zitti Tutti, aki a kanyar kijáratában galoppozott, és Cardenas Baba is vétett pár lépést, de őt végül versenyben hagyták Goran Zolnajival. A két ügető, aki nem rontott, Unno del Duomo és Zlatan LIW óriási csatát vívtak az elsőségért, amelyet végül Kolozsi Sándor szerzett meg Lakatos Árpáddal szemben.

A 2023-as Bródy János Emlékverseny győztese Unno del Duomo Kolozsi Sándorral

 

A 2023-as Amatőr Kupa II. futamában Takács Eszter Cseperke és Apollo Creed idei második közös sikerüket szerezték meg, amely hajtónőjének a szezonban a negyedik elsőségét jelentette, így idén 4/4 a mutatója. Őt követte, az élete első amatőrversenyében hajtó Rapcsó Balázs Ügyeskével, és jó szerepléssel egy szépen csillogó ezüstérmet szereztek meg. A harmadik helyért is nagy harc volt Pekker György valamint Fazekas Andrea között, amelyből végül Atom Maki hajtónője jött ki kedvezőbben.

A nap záró futamában Simon Gréta tulajdonosnő örülhetett ismét, hiszen másik lova, Coach Degli Dei is nyerni tudott Goran Zolnajival. Mögötte Catania R. és Marko Slavic lettek a második helyezettek, míg harmadikként Big Ben Pax ért célba Kolozsi Sándorral.

 

Fotó: Péter Réka Photography

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Csibész győzelem a Cheltenham Gold Cupban (videóval)

Írta: Kovács Botond.

A zárónapon verőfényes napsütésben több mint hetvenezer ember várta visszafojtott lélegzettel, kihez kerül idén a Gold Cup. Hét futam, köztük három Grade 1-es nagydíj került programra, és százhuszonöt telivért nyergeltek fel, miközben az úri turf-rajongók bokáig gázoltak a pezsgőben a lelátókon és a tizenöt étteremben. Persze csak azok, akik megengedhették, hogy ötszáz fontot (227 ezer Forint) fizessenek egy pohár francia nedűért. Aki nem akart túlzásba esni, már harminc fontért is ihatott egy pohárral.

Lossiemouth

Az 1939-ben alapított Triumph Hurdle a négyéves és idősebb lovakat várta 3400 méteren, nyolc gáttal. A futamot eredetileg a Surrey grófságbeli Hurst Parkban rendezték, de a versenytér bezárása után Cheltenhambe költözött 1965-ben. Lester Pigott az ugrások felett szerzett húsz győzelme közül az egyiket e futamban csípte el 1954-ben. A zárónap nyitóversenyében tovább robogott a Mullins-gépezet, és a francia tenyésztésű Lossiemouth (2019 szk, Great Pretender – Mariner’s Light, Gentlewave) magabiztosan hozta a kötelezőt favoritként Susannah Ricci színeiben az ír champion Paul Townenddel.

Ricciék örülnek

Mrs. Ricci nem sokat aggódik az emelkedő tartásdíjak és takarmány árak miatt, hiszen beszédes nevű férje Rich Ricci a Barclay’s Bank egyik csúcsvezetője, aki valójában Richard, de elég magas labdát hagyna ki amerikai üzletember létére, ha nem így mutatkozna be mindenkinek.

Amint látható, szürke kanca karrierje ígéretesen alakul, 5 versenyéből négy sikert aratott és 1 második helyet is elért, pedig yearlingként csupán 14 ezer euróért kínálták Deauville-ben az Arqana árverésén, és senkinek sem kellett.

A zenta csata hőse, Savoyai Jenő lovasszobra a Királyi Palota előtt Budán

A bírói ítéletet gondosan átnézve észrevesszük, hogy nemcsak az első négy ló (Lossiemouth, Gala Marceau, Zenta, Gust Of Wind) futott Willie Mullins tréningjéből, de hetedik Cinsa, a kilencedik Blood Destiny és a tizenkettedik Je Garde is. A mester biztosra ment. (Hadd jegyezzük meg, hogy a szerkesztőségben természetesen Zentának drukkoltunk.)

Stay Away Fay az élen, a favorit Corbet cross jobbra tör

A Spa Novices’ Hurdle-ben húsz ötéves és idősebb ló sorakozott fel a 4800 méteres táv és a tizenkét gát teljesítésére, de csupán kilencen értek célba. Tíz zsoké kíméletből feltartotta lovát, a támadásba lendülő favorit Corbet Cross az utolsó ugrás előtt ellenszegült, és úgy döntött, a barrier és a gát között préseli magát tovább, és eközben megvált lovasától. A mindvégig a frontban galoppozó és kivételes állóképességet igazoló és 18/1 kurzussal jegyzett Stay Away Fay (2017 pher, Shantou – Augusta Bay, Oscar) megszabadulva esélyes üldözőjétől Harry Cobden kezében meglepő sikert szerzett a champion Paul Nicholls mesternek. A második helyen egy még nagyobb outsider Affordable Fury (150/1) ért célba a szintén szélső esélyt képviselő Sandor Clegane (28/1) előtt. Nem csoda, hogy 1 font elhelyezése után 52.244 fontot fizetett a hármas. Stay Away Fay eddigi mérlege 3 futás 2 győzelem és 1 második hely, 91 ezer font nyeremény, plusz még kezdőként egy point-to-point siker, amiért természetesen nem járt egy huncut penny sem.

Pat Taaffe

A lelátók teljesen megteltek, és a publikum behangolt a híres Cheltenham-orkánra a nap és a míting legnagyobb izgalommal várt futama a Gold Cup előtt. A tizenhárom ötéves és idősebb telivérből álló mezőnyt 5300 méter és huszonkét akadály leküzdése várta. Az előbbiek 72.5 kg, az utóbbiak 74.5 kg teherrel álltak starthoz. A 614 ezer font összdíjazásból 351 ezer (kb.160 millió Forint) került a győzteshez, és még a hetedik helyezett is keresett 4.125 font sterlinget. A verseny történetének legsikeresebb lova Golden Miller (1927 sher, Gold Court – Miller’s Pride, Wavelet’s Pride) volt, aki ötször hódította el az Arany Kupát 1932 és 1936 között zsinórban. Pat Taaffe a legjobb zsoké máig, háromszor nyert a legendás Arkle (1957 pher, Archive – Bright Cherry, Knight Of The Garter) nyergében 1964 és 1966 között és egyszer Fort Leney-vel (1958 pher, Fortina – Leney Princess, Roi D’Égypte) 1968-ban. Tom Draper az idomár rekorder a fent említett Taaffe-lovakkal és Prince Regent (1935 pher, My Prince – Nemaea, Argos) 1946. évi sikerével. A tulajdonosok közül Dorothy Paget nevét kell megjegyeznünk hét felejthetetlen győzelemmel, amelyekről Golden Miller, valamint 1940-ben Roman Hackle és 1952-ben Mont Tremblant gondoskodtak. (A különc hölgyről külön írást közöltünk Cheltenham különce címen.)

Galopin Des Champs

A jó tempóban lefutott két kört a francia tenyésztésű favorit Galopin Des Champs (2016 fher, Timos – Manon Des Champs, Marchand De Sable) nyerte a megállíthatatlan Willie Mullins istállójából Paul Townend vezénylete alatt. A páros szinte végig bölcsen hátul helyezkedett a címvédő rivális A Plus Tard-ral és a tavalyelőtti győztes Minella Indóval együtt. A szintén remek esélyt képviselő Bravemansgame-en Harry Codben a frontban helyezkedett.

Willie Mullins, Paul Townend és a Csibész

Először Minella Indo fáradt el, majd Rachael Blackmore is bedobta a törülközőt A Plus Tard-on, így a végső küzdelem Galopin Des Champs és Bravemansgame között dőlt el, az előbbi javára. Az utolsó akadályt még fej-fej mellett vették, de földet érve Townend előnyt szerzett, amelyet a célig biztosan megtartott. Ha nem számítjuk a tavalyi Golden Millerben történt bukást, ez volt a francia tenyésztésű szupersztár csibész (Galpoin De Champs am. mezei csibész) ötödik Grade 1-es sikere egymás után. A kilencvenötödik Gold Cup győztes lovának futtatója Mrs. Audrey Turley, akinek szenvedélyében osztozik férje Greg Turley, a CarTrawler elnevezésű, gépkocsibérlésre szakosodott ír gigavállalat tulajdonos-vezérigazgatója.

A Gold Cup az alábbi linken megtekinthető.

Idomári vélemények a Bródy János Emlékversenyről és a Tavaszi Hendikepről

Idomári vélemények a Tavaszi Hendikepről

 

Ifj. Döme ImreZselnice és Bezique Va BeneZselnice egy hete futott, akkor rosszul alakult számára a verseny, de még is a bronzérmes helyen tudta zárni a futamot. Jó szereplést várok tőle, Fazekas Imrével indul most, így párosuk bármire képes lehet. Bezique Va Bene nagyon jó kedvű, többségében kondíció munkákkal készültünk erre a versenyre, bízom benne, hogy az első három hely valamelyikére odaérhetünk.

Aleksandar Dimitrijevic – Daenerys: Fiorina lányával kifejezetten a Tavaszi Hendikepben való futás volt a cél. Nagyon jól dolgozott, jó kedvű, jól érzi magát, így bízunk abban, hogy a dobogó valamelyik fokára felérhetünk majd.

Weber Zsolt – Vezér: Két héttel ezelőtt futott utoljára versenyben, ami véleményem szerint igen jól sikerült, nem készültünk azóta különleges munkákkal. Visszatérő formája bizalomra ad okot, így mindenképpen az első három hely valamelyikére várom. Legnagyobb ellenfeleinknek az 1980 méterről forduló hármast tartom.

Nagy Ferenc II. – Sziklaszirt és Ciklon Fox: Idén roppant kiegyenlített mezőny jött össze ebben a kiemelt versenyben. Mindkét lovunk formába van, így bízunk eredményes szereplésükben.

Miskolcsik Valentin – Timoko R.L.: A téli pihenőjét követően februárban kezdte meg a felkészülést, és ennek tudatában múlthéten futott először, ami egy jó felhozó futás volt erre a versenyre. Véleményem szerint tartania kell lovamnak ezt a mezőnyt, de nem szabad Nagy Ferenc II. idomítottjairól sem megfeledkezni, hiszen mindkettő erős ellenfélnek ígérkezik.

Vekas Zoltán – Che Comandante: Lovamnak idén már van két futás a lábában, amelyből csak az egyikkel vagyok elégedett. Ugyan még nincs teljesen top formában, de ettől eltekintve jó szereplést várok tőle.

Kolozsi László – Farya BD: Nagyon jó formában van, legutóbb hosszútávon is magabiztos győzelmet arattunk, amely mindenképpen bíztató előjel. 40 méteres térhátrányból nincs könnyű dolgunk, de bízom eredményes szereplésében. Legnagyobb ellenfelünknek Timoko R.L.-t és Sziklaszirtet tartom.

 

Idomári vélemények a Bródy János Emlékversenyről

 

Aleksandar Dimitrijevic – Sabath Black A.T.: Ő egy nagyon karakteres, speciális ügető. Ugyan két hónapja van csak az idomításomban, de a jövőre tekintve látok benne fantáziát, hogy felérjen a legnagyobbakhoz, ezért is indítottam el ebben a kiemelt versenyben. Jelent pillanatban tudása szerintem egy jobb pénzdíjas helyezésre lehet elég.

Veljko Mazsity – Zitti Tutti: Két hete megkapta elsőfelhozó versenyét, amely egy szoros ötödik helyet jelentett számára. Jó kedvű, jól dolgozik, eredményes szereplést várunk tőle.

Lakatos Árpád – Zlatan LIW: Lovam erre a futásra már új helyén készült, ami véleményem szerint jól sikerült, bízunk eredményes futásában.

Goran Zolnaji – Cardenas Baba és Unno del DuomoCardenas Baba első Kincsem parki versenye jól sikerült, és megmaradt a jó kedve is, illetve remekül is dolgozott, jó futást várok tőle. Unno megnyerte a Sennyey Géza Emlékversenyt célfotóban, ami véleményem szerint az én “hibám” lehetett, mivel miután élre kerültem igen lelassítottam a versenyt. Futás után jól regenerálódott, Kolozsi Sándor pedig már ismeri, így jó futást várok tőlük.

Juhász Balázs – Zante Font: Utolsó versenyében a Sennyey-ben nagyon jó formát igazolt, amivel elégedettek voltunk, hiszen nagyon kis különbséggel kapott ki Unno del Duomotól. Azóta kondícionális munkákkal készültünk, jól dolgozott keddi zárómunkájában is. Sok esélyes, kiegyenlített mezőny jött össze idén, bármilyen sorrend elképzelhető, így térhátrányunk ellenére mi is harcban lehetünk a dobogó valamelyik fokáért. Legnagyobb ellenfelünknek Zitti Tutti-t tartom.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

Weekend Offender Kennel – híd múlt és jövő között

Labancz Zsuzsa és férje Molnár Gábor szenvedélyes sportrajongók, akik a futball és a lovas sportok mellett már a versenyagarak világának is szerelmesei néhány éve. Ahogy az lenni szokott ebben a sportágban, az egy agárból “pillanatok alatt” sok agár és a sport iránti komoly elhivatottság lett.

A 2021-es “induló év” után, amikor két agárral hat alkalommal álltatok starthoz, tavaly már komoly növekedést mutattatok, hiszen három agárral összesen 27 alkalommal indultatok versenyben. Hogy értékeled ezt az évet tréneri szempontból, sok új tapasztalattal gazdagodtatok?
A tavalyi év egy nagyon új és tanulságos év volt számunkra. Rengeteg új dolgot tanultunk és tapasztaltunk meg. Egy teljes szezont végig versenyeztünk, amiben rengeteg szépség és öröm adódott, de akadt nehézség is.

Mindhárom agárral 280 méteren indítottátok a szezont, majd idővel mindenki átment 480 méterre. Ennek egyfajta fokozatosság elv volt az alapja, vagy a kíváncsiság hajtott, hogy lássátok mit tudnak hosszabb távon?
Mi alapvetően minden agárral a hosszabb távra tervezünk készülni, hiszen az igazán kiváló és kiemelkedő csillagok mind 480 vagy 500 méteren születnek. A fokozatosság tavaly nagyon fontos volt, hiszen mondhatni “szűz kézzel” nyúltunk hozzájuk. Idén ez egy kicsit másképpen lesz, hiszen csodálatos infrastruktúrával rendelkező helyen tudtuk megkezdeni az alapozást és nagyjából azt is látom, hogy kinek mire van szüksége. Egyébként mindkettőjüknek – Zivatar és Diablo – jól megy a hosszú táv, Zivatart tervezem 680 méteren is megpróbálni idén.

Mi a helyzet Focussal, ő nem fog már versenyezni?
Focus az első angol agaram, akinek rengeteget köszönhetek – új barátokat, a pályaversenyzés örömét, a fajta szeretetét – sajnos nem maradt nálunk sokáig. Jelenleg egy három gyermekes család egyedüli szeme fényeként éli boldogan a kanapé agarak gondtalan életét.

Megkérdezhetem miért került családhoz, ha ennyi szép dolog kötődik hozzá?
Sajnos nagyon nehezen viselte, hogy túl sok kutya volt körülötte, emiatt eléggé visszahúzódó lett és azt gondoltuk, hogy egykeként ki tudna virágozni újra, ami legnagyobb örömünkre valóban így is lett.

Zivatar is és Diablo is állt a dobogó legfelső fokán, Zivatar ráadásul rögtön egy A0-s idővel tudott győzni. Ez nagy eredmény, gondolom nagy szakmai büszkeség is?
Zivatarral, amikor végre megtaláltam a versenysúlyát, akkor jött el az igazi fejlődésünk. Ez a kis szuka hétről hétre egyre jobban teljesített, minden versenyen az előzőnél jobb időt tudott futni, ezért bevallom őszintén, hogy számítottam rá, hogy a Szeptemberi Trófea A1-es futamát meg is fogja nyerni. Ez egyszerűen benne volt a levegőben … Ezzel együtt erre a versenyre is vagyok a legbüszkébb. A mai napig rendszeresen visszanézem és beleborzongok, ahogy kiugrott a boxból és nyerni akart!

Ti is alapítottatok egy kennelt, Weekend Offender néven. Honnan és miért ez a nem átlagos elnevezés?
A Weekend Offender név egy kicsit a Gabival, a férjemmel a múltunk öröksége és bízom benne, hogy a közös jövőnknek egy nagyon fontos mérföldköve is. Sokan már tudjátok, hogy mi futball-szurkoló közegből érkezünk, ahol a hétvége, mint az agárversenyzésben is, mindig különleges figyelmet kap.

Elő is álltatok már egy alomtervvel, egy Zivatar x Christina Bernath’s Deadshot párosítással. Miért őrájuk esett a választásotok?
Zivatar egy nagyon különleges, eszméletlen jó fejű és kiváló versenyzési intelligenciával rendelkező szuka, akinek ráadásul a pedigréje is kitűnő. Azt gondolom, hogy hiba lenne ezt a vérvonalat nem továbbvinni. Christina Bernath’s Deadshot, alias Picikére azért esett a választásunk, mert ő maga egy klasszis agár volt. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki Év Agara lehessen bármikor is, kiemelkedő kvalitások szükségesek mind a tréner, mind pedig az agár részéről. A fedezés még nem történt meg, Zivatar tüzelését május környékére várjuk, addig még remélhetőleg megörvendeztet minket és a Kincsem Park közönségét is egy-két csodálatos futással.

Hogy tervezitek, mennyi kölyköt szeretnétek majd megtartani?
A kölykökből, ha minden jól alakul, akkor egy szukát és egy kant is szeretnénk megtartani, emellett pedig vannak már várományosai is a kicsiknek. Elsősorban egyébként olyan gazdikat keresünk nekik, akiknek a kezei között kibontakozhatnak majd a versenypályán.

A tavalyi interjúban említetted, hogy tervben van egy nagyobb házba költözni nagyobb kerttel, így számodra is egyszerűsödik az otthoni edzés. Ha jól tudom ez időközben meg is történt. Hány aktív versenyagár fér így bele az idődbe, energiádba, akikkel az elképzelt minőségben tudsz egyszerre dolgozni a gyerekek, háztartás stb. mellett? 
Igen, fentebb már említettem, hogy kiváló infrastruktúrával rendelkező helyen tudjuk készíteni az agarainkat, így idén egy komolyabb létszámmal tervezünk majd starthoz állni. Rögtön a kezdéskor jön velünk Diablo és Zivatar mellett két fiatal és tehetséges szuka, Jean Grey és Ciklon, és év közben folyamatában még három agarat iskolázunk majd be.

Négy gyönyörű gyereketek van, akiket az esetek nagy részében hoztok is magatokkal a pályára. Ők hogy viszonyulnak az agarakhoz, van köztük olyan, akiben már most extra érdeklődést láttok irántuk és a sport iránt?
Egyelőre a négy gyerekből senki nem mutat komoly érdeklődést irántuk. A kisebb állatokkal sokkal közelebbi a kapcsolatuk, cicáznak és nyusziznak sokat.

Van az idei évre konkrét kitűzött célotok a sportban?
Ha a realitások talaján maradok, akkor a tavalyi két nyert takarót idén szeretném megduplázni. Ha a merjünk nagyot álmodni elven is elmélázok egy kicsit, akkor nagy versenyen szeretném, hogy valamelyik agaram tényező legyen. Vagy az öt szukámból az egyik hozza el nekem a Szuka Díjat.

Köszönöm szépen, és nagyon sok sikert és örömöt kívánok az idei szezonra!

1 199 200 201 202 203 204 205 723