Galopp és díjlovak anatómiai szempontú összehasonlítása
Szerző: Dobos Áron
FEI képesített ló masszázsterapeuta
+36 30 303 6654
dobosaron95@gmail.com
A ló és az ember már évezredek óta dolgozik együtt különféle területeken. Az ókorban a lovak több célt is szolgáltak az ember társaként, ők segítették őseinket a közlekedésben, a transzportban, a háborúkban, de mindezek mellett már az első olimpián (i.e. 776) is szerepeltek lovas számok a sportágak között. A lovassportok első képviselői még inkább voltak lósportok, mint például a kocsi-futamok.
Az évszázadok során azonban, ahogy a világ fejlődött, a lovas sportok is kezdtek egyre inkább szétágazni, egyre több alkategória jelent meg. A 17 . században robbant be az arisztokrácia köreibe a lósportnak egy máig nagyon kedvelt ágazata, a galopp.
Maga a galopp sport, egy a lovak teljesítményének számszerűsített mérésére tökéletes sportág. Nem véletlen, hogy a tenyésztés magasiskolája az, ami ebben a szakágban zajlik. A galopp legeredményesebb képviselői mai napig az angol telivérek, nagy részben szigorú tenyésztési programjuknak köszönhetően – az Egyesül Királyságban még a jobb kéz elvesztésével is sújthatták azt, aki ezt a nemes fajtát vegyítette.
A galopp után még számos szakág jött létre a lovak, és lovasok versenyeztetésére, mint a díjlovaglás, military, díjugratás, távlovaglás, ügető, gát, különféle western ágazatok.
Mindezekből a díjlovaglás előzményeinek megjelenése szintén visszanyúlik egészen a 16. századig – már ha nem a hivatalos szakágról, hanem magáról a lovak idomításáról beszélünk. Maga a szakág először 1920-ban volt olimpiai szám. Az idomító lovaglás úgy szintén a könnyű lovasságra vezethető vissza, csak úgy, ahogy az első versenyek is, melyeken jórészt tisztek vettek részt.
Ámde mindezen specializációk semmiképp nem jöhettek volna létre, ha a lovak nem képesek az anatómiai jellegű törzsfejlődésre. Egy ló rengetegféleképp képes felizmolódni, még adott fajtán belül is, nem véletlen, hogy ennyiféle sportot képes űzni.
Azonban ezen szakágak között is vannak összefüggések, vannak amik jobban, és vannak amik kevésbé kompatibilisek egymással, ha a ló izmoltságát nézzük. Vannak olyan szakágak is, melyek ránézésre szinte semmiben nem hasonlítanak, és el sem lehetne elsőre képzelni, hogy ezekben a szakágakban átfedés lehetne. Ilyenek a galopp és a díjlovaglás. Két látszólag teljesen különböző szakág, különböző elvárásokkal a lovak felé, egészen más fajtákkal, ha az általánosan versenyeztetett lovakat vesszük figyelembe.
De lehet más szemszögből is vizsgálni a kérdést, és ez a mozgástan, valamint az anatómia. Ugyanis mozgástani szempontból, már jóval csekélyebb az ellentét a két szakág, csakúgy, mint azoknak a képviselői közt. Egy galopp és egy díjló anatómiai követelményei roppant módon hasonlóak. Mindkettőnek rendelkezni kell aktív, jól izmolt hátulsó végtaggal és izmos, jó tolóerejű farral. Szükség van ezen kívül ruganyos csípőre, feladott hátra, szabad váll szerkezetre, laza első végtagra, ruganyos nyakra, és megfelelő kontaktra a zablán. Az anatómiai mellett a mozgástani követelmények is egyezést mutatnak. Az egyenes ló, a feladott hát, összeszedettség, maga alá törekvő hátsó végtag, tiszta ütemű jármódok mind megfelelnek a jó galopp és jó díjló alapkövetelményeinek. Még mielőtt azonban mélyebben bele mennénk a mozgástani, izomzati egyezésekbe, kicsit bele kell látni a ló egyedfejlődésébe is.
A ló mozgástana, jármódjai nem egyeznek az emberével, lévén már ott nagy különbség van, hogy ők négy lábon élik az életüket. Ez a négy láb három külön alap jármódban képes közlekedni, azonban ezeket a jármódokat a lónak is szépen lassan meg kell tanulnia ahhoz, hogy stabilan legyen képes végezni. A ló vázrendszere egy roppant komplex szerkezet, rengeteg hajlító és tartó, támasztó mechanikával. Ezeknek az egységeknek megfelelően együtt kell mozogniuk ahhoz, hogy egy egységes képet tudjon számunkra mutatni az állat. Mindez szépen lassan, a reflexeknek és izommemóriának köszönhetően alakul ki. Egy-egy lépéséért a lónak megannyi apró közvetítő ideg-izom reflex felel, mint az exteroceptív és proprioceptív reflexek, mindazok, amiknek köszönhetően a ló képes az alap jármódokban közlekedni. A lónak, amikor már mindezen alapokat megtanulta, és a szükséges izomcsoportok kifejlődtek, meg kell küzdenie azzal is, hogy egy lovas ül rá fel. Ez a plusz súly, és annak az elhelyezkedése, egy új egyensúlyi helyzetet fog létrehozni a lónak, ellentétben a természetes egyensúlyával. Innentől a kettőjük, tehát a ló, és a lovas feladata az, hogy egy új, közös, megfelelő egyensúlyi helyzetet találjanak meg. Ez egy kriminális pont a ló egyedfejlődése során, nagyon fontos, hogy megfelelően legyen terhelve a belovaglás során, mivel ez az egyensúlyi állapot lesz az, aminek szintén egységesen kell terhelni a lovat, hogy az megfelelően tudjon dolgozni, ne legyenek a későbbiekben deformitások, izom-diszfunkciók.
Az hogy innentől hogyan izmolódik tovább a ló, és hogyan is találunk majdan párhuzamokat a galopp, és díjlovak között, az mind a lónak a használatától függ. Az izom, amikor dolgozik, folyamatosan mikrosérüléseket szenved el, megannyi sejt pusztul el a szövetben az izommunka során. A legintenzívebben használt izom csoportokban fog ez a sejtpusztulás a legaktívabban végbe menni. A ló izmai akkor tudnak regenerálódni, és ezen elpusztult sejtek helyére új, erősebbek képződni, amikor a ló pihen. Ezért nagyon fontos egy lónak a megfelelő minőségű és mennyiségű pihenés, természetesen a megfelelő minőségű ésmennyiségű munka mellett. Azt, hogy az adott terület mennyire lesz kiizmozva a lovon, mennyire fogja bírni a munkát, az határozza meg, hogy mely izomcsoport, milyen mértékben degradálódik, majd regenerálódik a pihenés folyamán.
Habár a galoppon futó telivérek szálkásabb alkatúak, de az izmoltság mértéke, eloszlása megfelel egy optimálisan felizmolt díjlóénak. A főbb izomcsoportok, melyeket mozgástani szempontból vizsgálni lehet, azonosak egy éppen galoppozó és akár egy piaffe-ot végző lónál, a legnagyobb különbség a felszabaduló energia iránya.
Mindkét szakág képviselőinél a mozgásformák alapját ugyanaz az állapot adja (lásd 1. ábra: galopp – 2. ábra: piaffe). A galopp és díjlovaknál egyaránt elengedhetetlen a megfelelően mobilis csípőizület. Ez a ló motorja. A csípőt a gerinccel összekötő izomköteget nevezzük psoas-nak (musculus psoas major), ez mindkét szakában nagyon fontos izom. Ez az izom adja meg a csípőnek azt a fajta maga alá fordulását, amely a hátulsó végtagot a ló hasa alá hozza, ezzel aktivizálva annak a hátát, így a galoppon előrébb hozva a talajfogást, ezzel nagyobb vágta ugrás eredményezve, míg a díjlovaknál az összeszedettség és a megfelelő súlypont alapja. Mindazonáltal a mozdulat azonos, a cél különböző. A hátulsó végtag egyaránt aktív, maga alá dolgozó. Ezt a quadriceps femoris craniális feje segíti elő, a térd aktivizálásával. A tolóerő is egyaránt fontos mindkét szakágban, ezért a biceps femoris felel. A csánk alatti aktivitást a mély feszítő- és hajlító adja. Tovább a háta felé, a psoas izomnak és a csípő rotációjának köszönhetően a hát felfele mozdul, aktivizálva a latissimus dorsit, longissimus dorsit, valamint a trapeziust. Ezen izmok mind a galopp, mind a díjlovaknál igen látványosak. Az aktív hátsó, aktív első végtagot eredményez, amelynek alapja egy szabad, jól izmot deltoid, valamint elasztikus, de jó támasztó képességű triceps. A nem túl izmolt, laza brachiocepalic, és jól izmot trapezius cranial, valamint spelnius is elengedhetetlen a jó galopp, és díjlóhoz egyaránt.
Ahogyan az 1. és 2. ábrán is látszik, a fentebb sorolt izomcsoportok adják az alapját a galopphoz és a díjlovagláshoz kapcsolódó alapvető mozgásformáknak. A galopp és a piaffe ránézésre teljesen különböző mozgásformák: különböző ütemszám, ritmus, mégis azonos anatómiai és mozgástani követelmények, egyedül a mozgásformából felszabaduló energia irányában különböznek.
Nem véletlen, hogy a múlt évszázadban világbajnok és olimpiai helyezett is volt galoppról érkező telivér a díjnégyszögben (Nero XX, Alois Podhajsky, 1. helyezett 1935-ben a budapesti FEI Díjlovas Világbajnokságon, majd 1936-ban bronzérmes a berlini Olimpián). Sőt a mai napig látni telivért a díjlovagló négyszögben, az Egyesült Királyságban komoly kultusza van, a telivérek galopp dizájnos felszerelésben vonulnak be a négyszögbe, valamint jómagam is egy galoppról jött telivérrel versenyzem díjlovaglásban.
Ami látványos ezekben a pályaváltáson átesett telivérekben, hogy nem történik lényeges átizmolódás, a feladatokat amikor megértik, egyből magas szinten végzik el, mivel nincsenek kondícióbeli gátak előttük, ami szintén azt bizonyítja, hogy több az egyezés a két szakág között, mint azt elsőre hinnénk.
A telivér mint olyan, egy nagyszerű fajta, melyre nem véletlen büszke az, aki dolgozik velük, nem véletlen voltak mindig is nagy becsben tartva a tenyészegyesületek, sőt egész nemzetek által, nem véletlen hogy nemesítés az ő feladatuk a többi fajtában, és hogy ilyen tisztán próbálják az emberek tartani az ő vérvonalaikat. Az Angol Telivérnek nem csak a galoppon van létjogosultsága, bár kétségtelen, hogy a legnagyobb szerepet ott játszák, de ahogy az írásom isa mutatja, még a galoppról érkező telivér előtt is számos útvonal rejlik, rövid időn belül, ahogy látható, anatómiailag, mozgástanilag, izmoltságban nem áll messzebb semmilyen szakág képviselőitől, szóval abszolút érdemesek a galopp karrier után is a figyelemre.
