/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Palace Pier

Írta: Kovács Botond.

Figyelemmel kísérve a nyugati mérföldes nagydíjakat, egy ideje érdeklődéssel követjük Palace Pier pályafutását. Az alábbiakban a kitűnő milert mutatjuk be, aki idei szezonját pazar stílusban nyitotta a Sandown Parkban.

Lord Carnarvon – Tutanhamon nyomában

Palace Pier (2017 pm, Kingman – Beach Frolic, Nayef) a Highclere Studban látott napvilágot. A festői szépségű kastély közelében álló ménes jelenlegi tulajdonosa a George Herbert, Carnarvon 8. grófja. A család egyebek mellett arról híres, hogy az 5. gróf szponzorálta Tutanhamon fáraó sírjának felkutatását. A telivér futtatók közösségében évszázadok óta jól ismert Herbertek számára Motivator (Epsom Derby, 2005) és Harbinger (King George VI & Queen Elizabeth Stakes, 2010) hozott komoly sikert a közelmúltban. Nehéz lenne felsorolni a Highclere-hez köthető kitűnő telivéreket, ezért most a legaktuálisabbal foglalkozunk.

A brightoni Palace Pier

A Brightonban álló, ma már vidámparkként működő óriás mólóról elnevezett lóról először 2018 októberében hallhattunk, amikor a Tattersall’s októberi yearling árverésén (Book 1) John Gosden addig emelgette a kezét a csarnokban, míg a kikiáltó kalapácsa 600 ezer guinea-nél koppant. A világhírű idomár ezután eladta szerzeményét a Godolhpin istállónak. A tulajdonoscserék még nem értek véget ezzel, mert a dubajiak házon belül tovább egyezkedtek, mígnem végül az ifjú trónörökös, Hamdan Al Maktoum sejk istállójában kötött ki a csikó.

Kingman

Palace Pier apja, Kingman 2014-ben a Cartier Horse Of The Year (Cartier Év Lova) elismerésben részesült. Nem véletlenül, hiszen a nyolc futásából hétszer nyerő, ma már 150 ezer euróért fedező szuper mén háromévesen elhódította az Ír 2000 Guineas, a St. James’s Palace Stakes, a Sussex Stakes és a Prix Jacques Le Marois felsőházi trófeáit (a newmarketi 2000 Guineas-ben kikapott Night Of Thundertől). Anyai ágon nem tudunk ekkora sikerekről beszámolni, Beach Frolic nem jutott el a zöld gyepig, de Bonfire nevű testvére Yorkban Dante Stakes-t nyert (Group 2, 2012), másik testvére, Joviality, pedig Windsor Forest Stakes-t Ascotban (Group 2, 2012).

A highclere-i Palace Pier

Palace Pier pályafutása 2019-ben kezdődött Sandownban, ahol Frankie Dettori kezében biztos győzelmet aratott favoritként 1400 méteren. Másodszorra szintén ez a páros volt a fogadók kedvence (1/8 !) ugyanott, ugyanezen a távon, és ismét győzelemmel született. A 2020. évi kampány Newcastle-ben kezdődött mérföldön. A nyeregben Robert Havlin hozta a kötelezőt, és 3 ¼ hosszat vert üldözőire. John Gosden ekkor végképp megbizonyosodhatott róla, hogy kiemelkedő tehetségű ló rpogtatja istállójában az abrakot, ezért egy merész húzással benevezte a két héttel később, a Királyi Mítingen megrendezett, Group 1-es St. James’s Palace Stakes-be. Itt azonban már félelmetes ellenfelek vártak Palace Pierre, szinte minden átmenet nélkül a világ élvonalában találta magát.

Hamdan sejk

Starthoz állt a kétévesen hat futásából veretlen, a 2000 Guineas-ben harmadik helyet szerző top favorit Pinatubo, vállalta a megmérettetést Wichita, a Dewhurst Stakes harmadik helyezettje, aki a 2000 Guineas-ben nyakhosszal kapott ki Kamekótól, és számítani lehetett Positive (Solario Stakes), Threat (Champagne Stakes, Gimcrack Stakes), Arizona (Coventry Stakes) és Royal Donorch (Royal Lodge Stakes) jó futására is. Érdekességként megjegyezzük, az idén négy éves Arizona, Pinatubo és Threat azóta már fedezőménként tevékenykedik. A királyi család és közönség nélkül lefutott verseny Palace Pier győzelmével zárult, Dettori és a kirobbanó formában futó mén egy hosszat vert a William Buick-Pinatubo alkotta párosra.

Egykori plakát Deauville-ből

Az addig mindig évjárattársaival versenyző Palace Pier először Deauville-ben találkozott idősebb lovakkal a Prix Jean Le Marois-ban. Megjegyezzük, hogy Le Marois gróf a XX. század kiemelkedő tenyésztője és futtatója volt, Deauville-ban stewardként is tevékenykedett, majd a versenytér igazgatója lett. Az ellenfelek természetesen itt is a klasszisok közül kerültek ki. A coolmore-i érdekeltségbe tartozó Circus Maximus 2019-ben megnyerte a St. James’s Palace Stakes-t és a Prix du Moulin de Longchamp-t, negyedik lett a Breeders’ Cup Mile-ban (három amerikai ló mögött, tehát a legjobb európaiként), 2020-ban behúzta a Queen Anne Stakes-t Ascotban, és épphogy kikapott a Sussex Stakes-ben Goodwoodban. A godolphinos Persian King 2019-ben elhódította a Poule d’Essai des Poulains-t (Francia 2000 Guineas), 2020-ban megnyerte a Saint-Cloud-i Prix du Muguet-t és a chantilly-i Prix d’Isaphan-t. A 2018. évi Ír 2000 Guineas hőse, Romanised sem hiányozhatott, aki 2019-ben a Prix Jacques Le Marois-ban jeleskedett, és második lett Circus Maximus mögött a már említett Prix du Moulin de Longchamp-ban. A Niarchos család színeit vivő Alpine Star 2020-ban Coronation Stakes-t nyert Ascotban, és rövid nyakhosszal kikapott a Prix de Diane-ban (Francia Kancadíj) az Ír 1000 Guineas második helyezettjétől, Fancy Blue-tól. A veretlenségi sorozat újabb állomása következett, Palace Pier káprázatos stílusban iskolázta le a mezőnyt Dettorival.

II. Erzsébet átadja a díjat

2020 szeptemberében, az ascoti Queen Elizabeth II Stakes-ben 11/8-as kurzussal merték jegyezni a bukmékerek Palace Piert. Itt azonban nem jött ki jól a lépés, mert a francia tréningből érkező, és komoly eredményekkel büszkélkedő, de Group 1-ben még nem bizonyító The Revenant (Prix Daniel Wildenstein, Badener Meile, Prix Edmond Blanc, Prix Altipan) ellopta a show-t, őt a szélső esélyként jegyzett Roseman követte, majd csak utánuk ért célba Hamdan sejk lova. Valószínűtlen, hogy a puha talaj miatt, mert Palace Pier gyakorlatilag minden körülmények között helytállt addig, legyen az all-weather, jó, jó-helyenként puha, jó-helyenként kemény vagy mély pálya. Nyugodtam mondhatjuk, neki teljesen mindegy milyen a felület, csak száguldhasson. Utólag inkább azzal magyarázható a gyengébb szereplés, hogy verseny közben elveszítette az egyik patkóját.

A tavalyi szezon végén Palace Piert a világ legjobb hároméves ménjének választották (Cartier Awards), és a világranglistán (Longines World’s Best Racehorse Rankings) az előkelő második helyet foglalhatta el Authentic mellett, és az extraklasszis Gaiyyath mögött. Ezzel egyértelműen ő lett a legjobb hároméves Európában.

Thady Gosden

Az idei szezon győzelemmel kezdődött Palace Pier számára. Annyi változás történt csupán, hogy John Gosden neve mellett már fia, Thady Gosden is szerepel idomárként. Nagy-Britanniában a közelmúltban bevezették a kettős idomítás lehetőségét, és ezzel élt a világhírű tréner. Nagy valószínűséggel így akarja bevonni fiát a munkába, hogy egy napon átadhassa naki a stafétát. A kezdeti sikerek helyszínén futott Group 2-es besorolású, ma bet365 Mile néven futott, de Sandown Mile-ként regisztrált versenyben csupán hárman mertek kiállni a mérföld-specialista mén ellen. Nem csoda, hiszen Palace Pier nyolc hossza vert a második helyen célba érő Bless Himre és valósággal szétzilálta az apró mezőnyt.

A Newbury versenytér plakátja

Nagy valószínűséggel a mérföldes, Newburyben rendezett Lockinge Stakes-ben láthatjuk legközelebb hősünket május 15-én. Nem lesz egyszerű dolga, de ezt már megszokhatta. A nevezettek között látjuk The Revenant-t, a tavalyi Breeders’ Cup Mile-t, nyakhosszal Circus Maximus előtt megnyerő Order Of Australiát, sőt az ugyanitt harmadik helyet szerző Lope Y Fernadezt is, akinek van már a lábában egy jó Listed győzelem. Itt találtuk még Mogult (Grand Prix de Paris, Hong Kong Vase, Gordon Stakes) is, de véleményünk szerint a három éves kora óta másfél mérföldre specializálódott mént nagyobb eséllyel találjuk majd az egy héttel később megrendezett Tattersall’s Gold Cupban a Curragh gyepén.

Brigadier Gerard


Az 1958-ban alapított Lockinge Stakes első két futását II. Erzsébet királynő Pall Mall nevű lova nyerte Harry Carr-ral, és a történelem könyveket lapozva megtaláljuk még Brigadier Gerard és Joe Mercer (1972), Kris és Joe Mercer (1980), Polar Falcon és Lester Piggott (1991), Selkirk és Ray Cochrane (1992), Cape Cross és Daragh O’Donohoe (1998), Medicean és Kieren Fallon (2001), Paco Boy és Richard Hughes (2010), Canford Cliffs és Richard Hughes (2011), Frankel és Tom Queally (2012), valamint Night Of Thunder és James Doyle (2015) neveit.

/ by /   A nap híre / 0 comments

Victory Knick szerdán hazai fogadással

Április 28-án, szerdán a müncheni PMU napon lép pályára Pekker György lova, a német idomításból induló Victory Knick. A magyar klasszist Thorsten Tietz fogja most is hajtani. A 12:05-kor induló autóstartos ügetőfutamban hét ellenfele lesz a tavalyi Marschall József Emlékversenyben első helyen célba érő heréltnek, köztük a 103. Hungária Díjat megnyerő Baxter Hill és Alexander Kelm párosa. A 2100 méteres versenyre a magyar játékosok is megtehetik a tétjeiket a fogadóirodákban, illetve a bet.lovi.hu-n!

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Franciaországból a Magyar Ügetőderbybe

Jó kezdeményezésnek bizonyult a hazai versenyszervező részéről, mikor a versenyszabályban rögzítette, hogy magyar tenyésztésű, de külföldi tulajdonban vagy tréningben álló négyéves futhat a Magyar Ügetőderbyben. Idén Németországban, Szerbiában és Szlovéniában is készülnek ilyen lóval a négyévesek legnagyobb versenyére. Sőt még Franciaországban is!

Berill Lady belül

A Prolongo istálló két magyar tenyésztésű négyévese, Berill Lady (Maximus Lindy – Nikkel Lady) és Bold Lady (Napoleon – Elegant Lady) is gőzerővel készül a 107. Magyar Ügetőderbyre. Rutkai József francia tréningben lévő lovai egyre jobban dolgoznak, cél a július 3-i klasszikus futam a Derby és Divat Hétvége második napján. A munkaformák alapján Berill Lady tart előrébb, akit a tulajdonos egy igazi világsztárral szeretne Magyarországra küldeni. A tervek szerint a sokszoros Prix d’Amerique győztes Franck Nivard lehet társa a klasszikus futamban, de Bold Lady esetében is egy nagy név jöhet szóba. A Magyar Ügetőderby startjáig már csak két hónap van hátra, kíváncsian várjuk a további híreket Franciaországból.

Bold Lady

 

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Sportfogadás 2021/16. hét Csütörtök – vasárnap

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Roma – Atalanta (Labdarúgás, Olasz A)                                                         822 947 fogadás 

Atl. Madrid – Huesca (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                  750 001 fogadás

Napoli – Lazio (Labdarúgás, Olasz A)                                                             710 965 fogadás

Leicester – West Bromwich (Labdarúgás, Premier Liga)                                 658 173 fogadás

Wolfsburg – Dortmund (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                       627 792 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Atl. Madrid – Huesca (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                 332,99 millió Ft

Barcelona – Getafe (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                      315,95 millió Ft

Leicester – West Bromwich (Labdarúgás, Premier Liga)                                 275,88 millió Ft

Napoli – Lazio (Labdarúgás, Olasz A)                                                             270,30 millió Ft

Real Sociedad – Celta Vigo (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                         225,91 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • A Manchester City sorozatban negyedszer hódította el az Angol Liga-kupát, miután vasárnap 1-0-ra legyőzte a Tottenham csapatát. A végkimenetelre beérkezett tippek 81 százaléka várta Pep Guardiola együttesének újabb sikerét, 1,42-es oddsért. A meccset A. Laporte 2. játékrészben szerzett fejesgólja döntötte el, így a „Melyik félidőben lesz több gól?” fogadási piac helyes kimenetele a „2. félidőben” volt, a tippek 44 százaléka helyesnek bizonyult – 1,91-es nyertes szorzóért.
  • Spanyolországban tovább fokozódnak az izgalmak, miután vasárnap este az Atl. Madrid 2-1-re kikapott az Ath. Bilbao otthonában (a beérkezett tippek 5 százaléka várta a hazaiak sikerét, 4,75-ös oddsért), míg a Real Madrid nem bírt el a Betisszel (0-0), ennek ellenére a „Pontos végeredmény” piacra is érkeztek helyes tippek, a „Döntetlen 0:0” tipp 12,50-es szorzót is érhetett. A forduló nyertese így egyértelműen a Barcelona, amely a Villarreal otthonában A. Griezmann duplájának köszönhetően 2-1-re győzött, a francia góljában bízók pedig 1,80-as szorzónak örülhettek. Azt már csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy a sorozatban 5 bajnoki sikernél járó Sevilla is csupán 3 pont hátrányban van a listavezető Atl. Madrid mögött, köszönhetően a Granada elleni 2-1-es sikerének, ahol a hazaiak győzelmére majdnem 230 ezer helyes tipp érkezett – 1,42-es oddsért.
  • Természetesen a francia bajnokság történései mellett sem mehetünk el szó nélkül, ahol a forduló rangadóján a Lille 3-2-re nyert a Lyon ellen, úgy, hogy 2-0-s hátrányból fordította meg a találkozót. A „Mérkőzés alakulása” fogadási piac helyes tippje („Hazai szerzi az 1. gólt és vendég”) 19,00-s oddsot ért a jó tippel rendelkezőknek. Ezzel a Lille továbbra is vezeti a ligát, 1 ponttal a Metzet idegenben 3-1-re felülmúló Paris SG előtt, a fővárosiak minimum kétgólos sikerében bízók a „Hendikep 1:0” fogadási lehetőségnél 1,54-es szorzónak örülhettek. Persze a Monaco sem adja fel a harcot, újabb győzelmével tartja a 2 pontos különbséget a Lille-től, a hercegségbeliek ezúttal az Angers otthonából vitték el mindhárom pontot 1-0-s sikerüknek köszönhetően – majdnem 144 ezer helyes tipp érkezett a vendégek sikerére, 1,38-as nyereményszorzóért.
  • A Bundesligában a Dortmund Haaland duplájának köszönhetően 2-0-ra győzött a Wolfsburg ellen, ezzel ismét közel került a BL-helyekhez, a norvég gólvágó újabb találatai pedig 1,60-as szorzót értek a benne bízóknak. A bajnokavatás azonban elmaradt Németországban, miután a kiesés elől menekülő Mainz 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent, a hétvége egyik legnagyobb meglepetését okozva. Több mint 11 ezer tipp várta Szalai Ádám klubjának sikerét, a jó megérzés 9,00-s záró oddsot ért.
  • Rafael Nadal 12. alkalommal nyerte meg a barcelonai salakpályás tenisztornát, ahol a döntőben ezúttal a görög S. Tsitsipast múlta felül 2-1-re. A spanyol sikerét a beérkezett tippek 79 százaléka várta – 1,49-es szorzóért. A végig rendkívül magas színvonalú, csaknem 4 órás találkozó tehát 3 játszmában dőlt el, a „Játszmák száma” fogadási piac jó tippje („3”) 2,32-es oddsot ért, és a beérkezett tippek majdnem 100 százaléka három játszmát várt.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Puskás Akadémia – ZTE (Labdarúgás, NB I)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: ZTE 4:1, nyertes odds: 100,00)

 

Mainz – Bayern München (Labdarúgás, Bundesliga 1.)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Mainz 2:0/Mainz 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Leicester – West Bromwich (Labdarúgás, Premier Liga)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Leicester 3:0/Leicester 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Gil Vicente – Famalicao (Labdarúgás, Portugál bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Famalicao 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

NY Islanders – Washington (Jégkorong, NHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0, nyertes odds: 100,00)

 

 

Kiemelt esemény:


Napoli – Lazio 5:2 (Labdarúgás, Olasz A)

1X2 (helyes tipp: Napoli, helyes tippek aránya: 60 %, nyertes odds: 2,05)
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Igen és több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 98 %, nyertes odds: 1,91)

Büntetőlap-szám 5,5 (helyes tipp: Több, mint 5,5, helyes tippek aránya: 85 %, nyertes odds: 2,21)

  1. félidő – Gólszám 1,5 (helyes tipp: Több, mint 1,5, helyes tippek aránya: 96 %, nyertes odds: 2,30)

 

Outright-fogadás:

 

                   Labdarúgás, Angol Liga-kupa 2020/21 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Manchester City (Helyes tippek aránya: 89 %)

Legmagasabb odds: 3,95

Záró odds: 1,36

 

Magyar események:

 

Újpest – MTK (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 1:3, nyertes odds: 3,10

A végkimenetelre tett 220 134 tippből 12 276 tipp helyes.

 

Honvéd – Mezőkövesd (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 2:2, nyertes odds: 3,55

A végkimenetelre tett 185 131 tippből 25 926 tipp helyes.

 

Fehérvár – FTC (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 2,45

A végkimenetelre tett 169 943 tippből 43 066 tipp helyes.

 

 

 

UVSE – Dunaújváros (3.m.) (Vízilabda, OB I, női, rájátszás)

eredmény: 7:2, nyertes odds: 1,65

A végkimenetelre tett 22 289 tippből 9 788 tipp helyes.

 

Eger – Budakalász (Kézilabda, NB I)

eredmény: 25:25, nyertes odds: 7,75

A végkimenetelre tett 16 402 tippből 4 243 tipp helyes.

 

Szolnok – Sopron (3.m.) (Kosárlabda, NB I, rájátszás)

eredmény: 82:61, nyertes odds: 1,20

A mérkőzés győztesére tett 10 723 tippből 9 968 tipp helyes.

 

 

Élő szelvény:

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 105 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás St-Etienne – Brest (élő) 1X2 Brest 10,50 Nyertes
Labdarúgás Paderborn – Düsseldorf (élő) 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 10,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

Egy kőszegi Tippmix-játékos 4*750 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 4*304 984 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Benevento – Udinese Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 3,30 Nyertes
Labdarúgás Wolverhampton – Burnley Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,32 Nyertes
Labdarúgás Nice – Montpellier 1. félidő – 1X2 Nice 3,10 Nyertes
Labdarúgás Strasbourg – Nantes Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,16 Nyertes
Labdarúgás Lens – Nimes Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,82 Nyertes
Labdarúgás Mönchengladbach – Bielefeld 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 2,27 Nyertes
Labdarúgás Sevilla – Granada 1. félidő – 1X2 Sevilla 1,92 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 3*3 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 3*363 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Parma – Crotone 1.félidő/2.félidő – Mindkét csapat szerez gólt Igen / Igen 11,00 Nyertes
Labdarúgás Espanyol – Las Palmas 1. félidő – Pontos eredmény Más 11,00 Nyertes

 

Egy dorogi Tippmix-játékos 2 940 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 999 833 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Atl. Madrid – Huesca Hendikep 0:1 Atl. Madrid 2,05 Nyertes
Labdarúgás Napoli – Lazio 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Granada – Eibar 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 5,25 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Celta Vigo 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,55 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Getafe Hendikep 0:2 Barcelona 2,58 Nyertes

 

Egy fertőendrédi Tippmix-játékos 1 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 983 433 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Roma – Atalanta 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,35 Nyertes
Labdarúgás Napoli – Lazio 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Leicester – West Bromwich Hendikep 0:2 Leicester 5,25 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Celta Vigo 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,55 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Getafe 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,93 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os alaptéttel (összesen 7 000 Ft-os téttel), 6/7-es kombináció típusú fogadással 748 865 Ft-ot, illetve 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 226 011 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Genclerbirligi – Rizespor 1X2 Genclerbirligi 2,58 Nyertes
Labdarúgás Augsburg – 1. FC Köln Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,40 Nyertes
Labdarúgás Shamrock Rovers – Bohemians Dublin Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,13 Nyertes
Labdarúgás Arsenal – Everton Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Nem és kevesebb, mint 2,5 2,27 Nyertes
Labdarúgás Reims – Marseille Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,99 Nyertes
Labdarúgás AZ Alkmaar 2 – Cambuur Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést Nem 1,35 Nyertes
Labdarúgás Aswan – El Gouna 1X2 Aswan 2,81 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 60 Ft-os alaptéttel (összesen 3 960 Ft-os téttel), 10/12-es kombináció típusú fogadással 960 973 Ft-ot nyert, úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Nürnberg – Heidenheim Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,16 Nyertes
Labdarúgás Osnabrück – Holstein Kiel Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,30 Nyertes
Labdarúgás Ingolstadt – Zwickau 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 2,01 Nyertes
Labdarúgás Sundsvall – Norrby 1X2 Sundsvall 1,75 Nyertes
Labdarúgás Trabzonspor – Karagümrük 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,96 Nyertes
Labdarúgás Barnsley – Rotherham Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,89 Vesztes
Labdarúgás Middlesbrough – Sheffield Wed. Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,42 Nyertes
Labdarúgás Blackburn – Huddersfield Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,74 Nyertes
Labdarúgás Dundalk – Drogheda Utd. 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,81 Nyertes
Labdarúgás HNK Gorica – Lokomotív Zágráb 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 2,48 Nyertes
Labdarúgás Újpest – MTK Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,90 Nyertes
Labdarúgás Lausanne – Basel Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,43 Nyertes

 

Egy szihalomi Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 1 320 Ft-os téttel), 10/12-es kombináció típusú fogadással 792 375 Ft-ot nyert, úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Tondela – Nacional Madeira 1X2 Tondela 2,09 Nyertes
Labdarúgás Aarhus GF – Randers 1X2 Aarhus GF 1,98 Nyertes
Labdarúgás Vejle – Horsens 1X2 Vejle 1,84 Nyertes
Labdarúgás Ludogorec Razgrad – CSZKA 1948 Szófia 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,66 Nyertes
Labdarúgás Roma – Atalanta 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,30 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Utrecht 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,42 Vesztes
Labdarúgás Atl. Madrid – Huesca 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,75 Nyertes
Labdarúgás Midtjylland – FC Köbenhavn Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,05 Nyertes
Labdarúgás Napoli – Lazio 1X2 Napoli 2,10 Nyertes
Labdarúgás Granada – Eibar Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,63 Nyertes
Labdarúgás Leicester – West Bromwich 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,86 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Celta Vigo 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,90 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*1 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 2*372 091 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Nice – Montpellier Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,99 Nyertes
Labdarúgás Budafok – Paks Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,62 Nyertes
Labdarúgás Lorient – Bordeaux Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,33 Nyertes
Labdarúgás Strasbourg – Nantes Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,61 Nyertes
Labdarúgás Fehérvár – FTC Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,14 Nyertes
Labdarúgás Cagliari – Roma Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,83 Nyertes
Labdarúgás Honvéd – Mezőkövesd Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,08 Nyertes
Labdarúgás Lyon – Lille Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,33 Nyertes

 

Egy zalaegerszegi Tippmix-játékos 1 830 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 398 025 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sandhausen – Hamburg 1X2 Sandhausen 4,80 Nyertes
Labdarúgás Napoli – Lazio 1X2 + Gólszám 4,5 Hazai és több 7,25 Nyertes
Labdarúgás Granada – Eibar Hazai csapat góljainak a száma 3+ 6,25 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 632 500 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Barcelona – Getafe 1.félidő/2.félidő – Mindkét csapat szerez gólt Igen / Igen 22,00 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Celta Vigo 1.félidő/2.félidő – Mindkét csapat szerez gólt Igen / Nem 5,75 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 800 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 463 966 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Cadiz – Real Madrid 1. félidő – Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 4,60 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Manchester City Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,49 Nyertes
Labdarúgás Elche – Valladolid Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,93 Nyertes
Labdarúgás Cadiz – Real Madrid Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,57 Nyertes
Labdarúgás Alavés – Villarreal Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,36 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Manchester City Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,01 Nyertes
Labdarúgás Elche – Valladolid Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,11 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Manchester City Büntetőlap-szám 1,5 Több, mint 1,5 1,24 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os alaptéttel (összesen 4 000 Ft-os téttel), 3/4-es kombináció típusú fogadással 439 450 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás San Lorenzo – Huachipato 1. félidő – 1X2 Huachipato 5,75 Nyertes
Labdarúgás Dep. La Guaira – Atlético MG 1. félidő – 1X2 Dep. La Guaira 6,75 Nyertes
Labdarúgás Dep. Union La Calera – LDU Quito 1. félidő – 1X2 Dep. Union La Calera 3,20 Nyertes
Labdarúgás The Strongest – Boca Juniors 1. félidő – 1X2 Boca Juniors 4,00 Nyertes

 

 

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Április 23-i agáredzés

Április 23-án pénteken, az 5. hivatalos időmérő edzésen az előző edzésnapokhoz képest már jóval több agár vett részt, szám szerint 37. Ebből a 37 kutyából még csak 5-en futottak 480m-en, a többiek továbbra is rövidtávon edzettek, amiből egyértelműen látható a fejlődő tendencia.
Idén első alkalommal már 3db társas futamra is sor került, ahol 2, illetve 3 agár futott együtt.
A boxból induló kutyák száma is növekszik, a 37 agárból már csak 8-an futottak kézből indítással, a többiek mind van mért idejük.

A nap idejét 280m-en a Magyar Tamás tulajdonában és tréningezésében lévő Dr Csont Menta futotta 16.60-as idővel társas futamban, 480m-en pedig Novák János agara, a közönség által tavalyról jól ismert Butterfly futotta soloban 28.68-al.

 

Köszönjük a fotókat Szajka Kálmán sporttársunknak!

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Coumba harmadik Aby-ben

A Prolongo istálló svéd tréningben lévő lova, Coumba április 23-án Aby-ben állt starthoz a nap tizenkettedik futamában 2140 méteren. A versenyben tizenegy ügetőt adtak indulónak, a tízes programszámú Coumba a fordulóstart ellenére jól indult, sokáig a hátsó bolyban helyezkedett, majd harmadiknak jött fel 1:15-3-as formával Simon Helm segédhajtóval.

Videó

Hivatalos eredmény

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Bugatti SS ismét nagyot ment

A magyar tenyésztésű négyéves, Bugatti SS április 25-én Berlinben állt starthoz a nap tizedik futamában 1900 méteren. Pekker György lova a autóstartos, 1.970 euro összdíjazású versenyben megszokott hajtójával Thorsten Tietzzel megszerezte pályafutása negyedik győzelmét kiemelkedő, 1:13,7-es időt ügetve! A német tréningben álló versenyló a tervek szerint ott lesz a július 3-i 107. Magyar Ügetőderby startjánál. Eddigi mérlege 5 start, 4 győzelem, 1 második helyezés.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2021.04.25. – 6. galopp nap

Porvai Hendikep (V/b). 1400 m

Police Chief (Nagy Tamás) Idomár: Fézer Róbert Istálló: Fanni i.

 

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) 1400 m

Briliantina (BUL) (Benkő Ádám) Idomár: Stanislav Georgiev Istálló: SANDROVO

 

 

Amatőrverseny Hendikep (IV.o.) 1400 m

Serif (Takács E. Cseperke) Idomár: Deák György Istálló: BONNE CHANCE

 

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) I. rész 1600 m

Vendy Mast (SVK) (ifj. Kozma István) Idomár: Ribárszki Sándor Istálló: VIMAR

 

Bakonyi Díj (IV.kat.) 1600 m

Mr Penny (Nagy Tamás) Idomár: Zaláné Nyulasi Fruzsina Istálló: BÁBOLNA

 

Szépalmapusztai Hendikep (V.o.) 1600 m

Cenzor (Suták Csenge) Idomár: Suták János Istálló: Nomád i.

 

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) II. rész 1600 m

Phillipines (IRE) (kívül) (Stanislav Georgiev) Idomár: Stanislav Georgiev Istálló: Kum i.

 

Akli-Pusztai Hendikep (III.o.) 1600 m

Zvarovska (FR) (Goran Mesetovic) Idomár: Molnár Orsolya Istálló: Emir-Pula i.

 

Zirci Díj (II.kat.) 1900 m

Sambo (GER) (Bakos Gábor) Idomár: Bakos Gábor Istálló: Jazy Team

Fotó: Dr. Kovács Gábor

1 378 379 380 381 382 383 384 726