Galileo a csúcson
Írta: Kovács Botond.

Aligha számít meglepetésnek a telivér tenyésztés világát ismerőknek, hogy Galileo tizenegy éve folyamatosan őrzi apamén championi címét Nagy-Britanniában és Írországban. Egész pontosan tizenkét címmel rendelkezik, mert 2009-ben egy röpke esztendőre átadta elsőségét Danehill Dancernek.
2020 azért tekinthető mérföldkőnek a remek mén életében, mert újabb csodálatos eredményeket értek el ivadékai, akik összesen 5.27 millió angol font nyereményt gyűjtöttek össze a világ versenyterein. Ez az összeg több mint kétszerese az összesen hatszor (2020-ban is) második helyet szerző Dubawi-utódok keresményének, akik 2.45 millió fonttal örvendeztették meg futtatóikat.

Galileo tizenkettedik címe karnyújtásnyi távolságba hozta apja, Sadler’s Wells rekordjának megdöntését, aki tizennégy alkalommal lett apamén champion. Sokan úgy vélték ez a teljesítmény meg sem közelíthető. Mindez azt jelenti, Coolmore harmincegy éve uralja a két ország, de nyugodtan mondhatjuk, a világ telivértenyésztését. A nagy menetelés a már említett Sadler’s Wells-szel kezdődött 1990-ben, majd egy évre Carleonhoz kerültek a babérok, hogy őt ismét Sadler Well’s kövesse 2004-ig, megszakítás nélkül. 2005-től 2008-ig Danehill vitte a prímet, 2009-ben Danehill Dancer jelentkezett be az elsőségért, majd kezdetét vette a Galileo-éra.

A második helyre szorult méneket is érdemes megemlíteni. A neves ezüstérmesek közé tartozik Alzao (1998), Fairy Bridge (1999), Stormcat (2000), Danehill (2001-2004), Montjeu (2005, 2011-2012), Danehill Dancer (2006, 2008), Cape Cross (2009), Dansili (2010), Dubawi (2013, 2015-2018, 2020), Invincible Spirit (2014) és Sea The Stars (2019).
Megéri áttekinteni, Galileo mely utódai keresték a legtöbb pénzt szezononként: New Approach (2008), Cape Blanco (2010), Frankel (2011-2012), Ruler Of The World (2013), Australia (2014), Found (2015), Highland Reel (2016), Ulysses (2017), 2018-ra nincs adat, Waldgeist (2019), Magical (2020).

Ha felütjük a brit lóverseny történelem nagy könyvét újabb kiemelkedő méneket találhatunk. A tizennégy versenyéből veretlen, Sir Charles Bunbury (az Epsom Derby és az Epsom Oaks alapítója) által tenyésztett Highflyer tizenkétszeres champion volt 1785 és 1796 között. Természetesen a másik derby-alapító, Edward Smith-Stanley, Derby 12. grófja is kitett magáért. Az ő ménesében látott napvilágot Sir Peter Teazle, az 1799 és 1809 közötti tízszeres bajnok. Ahogy mondani szoktuk, minden nagyszerű sztoriban van egy magyar szál. Büszkén írjuk le, hogy Sir Peter Teazle-t minden idők egyik legnagyobb hatású ménje, a Batthyány Gusztáv herceg által nevelt St. Simon követi kilenc címmel 1890 és 1901 között.

Térjünk azonban vissza a jelenbe. 2020-ban Magical járult hozzá leginkább apja hírnevéhez 1.5 millió font nyereménnyel, amelyben három európai Group 1-győzelem is szerepel (Pretty Polly Stakes, Tattersall’s Gold Cup, Irish Champion Stakes). Galileo ivadéka a szintén három felsőházi elsőséggel rendelkező Love (1000 Guineas, Epsom Oaks, Yorkshire Oaks), aki ráadásul a legjobb hároméves kanca címét is elnyerte tavaly. Love hőstette egy órával azelőtt történt, hogy egy másik remek utód, Serpentine meglepetésszerű start-cél győzelmet aratva behúzta az Epsom Derbyt. Ez volt az ötödik derby-sikere Galileónak, pontosabban utódjainak (New Approach, Ruler Of The World, Australia, Anthony Van Dyck, Serpentine), amelyre nem volt még példa a brit és ír sport történetében. Az addigi rekorderek a már említett Sir Peter Teazle, Waxy, Cyllene, Blanford és Montjeu voltak, akiknek egyenként négy derby-győztes ivadékát jegyezték fel a krónikák.

Ez azonban nem minden! Újabb rekord dőlt meg, amikor Peaceful 2020 júniusában megnyerte az Ír 1000 Guineas-t, és ezáltal Galileo lett minden idők legtöbb Group/Grade 1-nyerőt produkáló ménje. Nem kevesebb, mint 85 siker tulajdonítható ivadékainak. Érdekességként jegyezzük meg, hogy 2019 novemberében érte utol Danehillt, amikor Magic Wand Flemingtonban megnyerte a Mackinnon Stakes-t. A jelenlegi új rekord 89 Group/Grade 1-siker, hiszen azóta Serpentine (Epsom Derby), Mogul (Grand Prix de Paris, Hong Kong Vase), Shale (Moyglare Stud Stakes) és Magic Attitude (Belmont Oaks) újabb magasságokba tört. Amikor e sorokat írjuk, Galileo utódai 535 nagydíj győzelemmel rendelkeznek (224 Group, 108 Listed). Szédítő magasságok!

Téved, aki azt hitte, ezt nem lehet tovább fokozni. Galileo lányai, akik már szintén ménesben vannak tavaly 144 nyerőt produkáltak (köztük 17 nagydíjban) és 3.5 millió fontot kerestek a futtatóknak. Nem meglepő, hogy ő a világ legjobb versenylovának tartott Ghaiyyath-nak (2015 pm, Dubawi – Nightime, Galileo) az anyai apja. A 2021-től a Darley-tenyésztőbirodalmat erősítő mén szintén három Group 1-sikert könyvelt el tavaly (Coronation Stakes, Eclipse Stakes, International Stakes). Nem kell sokáig keresni a Prix de l’Arc de Triomphe-ot elhódító Sottsass (2016, sm, Siyouni – Starlet’s Sister, Galileo) pedigréjében sem a coolmore-i nagyágyút. Csak halkan jegyezzük meg, a 2019, évi Prix du Jockey Clubot elhódító sárga az idei fedezési szezontól nagyapja mellett várja a kancákat Írországban.

Ha mindez még nem lenne elég, a 2021. évi kínálat 35 legjobb fedezőménje közül 5 Galileo apaságú: Australia, Frankel, Nathaniel, Teofilo, New Approach. Felkészül Churchill, Decorated Knight, Highland Reel és Ulysses, akiknek utódai idén lépnek először pályára. Ezzel tovább nőhet a 20 Group 1-nyerő ivadékot adó Galileo utódok száma.
A 2021. január 1-jén huszonharmadik életévébe lépő csodamén (egész pontosan 1998. március 30-án látta meg a napvilágot) dominanciája aligha változik idén. A két futásából veretlen High Definition (2018 pm, Galileo – Palace, Fastnet Rock) ante-post favoritként várja az Epsom Derbyt a bukmékereknél, persze ehhez meg kell még nyernie előtte az Ír 2000 Guineas-t is.

Galileo kétévesei között 137 remek tenyésztésű telivér várja a bemutatkozást, közülük 32 Group/Grade 1-nyerő anyából van, és 30 testvérük nyert már legalább egy felsőházi versenyt az elmúlt négy évben. Nehéz lenne minden egyes reményteljes csikót felsorolni, ezért ízelítőnek csak annyit közlünk, idén fogunk megismerkedni Anthony Van Dyck, Found, Gleneagles, Hermosa, Magical, Minding, Tepin és Thunder Snow testéreivel, valamint a tavalyi árverési szezonban legmagasabb áron, 3.4 millió guinea-ért elkelt kancával, aki Mogul és Japan teljes testvére (Galileo – Shastye, Danehill).
E pur si muove! (És mégis mozog! – ti. a Föld). Galileo di Vincenzo Bonaiuti de’ Galilei itáliai csillagász, filozófus és fizikus e szavakkal vonta vissza kikényszerített korábbi vallomását a halálos ágyán 1642-ben. A híres tudós munkássága átalakította az emberiség világegyetemről alkotott képét, és új alapokra helyezte viszonyunkat a természettel. Valójában ekkor ért véget a középkor. Az Írországban élő Galileo másfajta, de szintén kitörölhetetlen nyomott hagyott az európai és a civilizált világ kultúrájában. Álljon e két nagyság öröksége mindenki előtt követendő példaként az egyre embertelenebbé váló világban.
Zsoké és idomár champion – Stanislav Georgiev
Stanislav Georgiev a 2020-as szezonban mindent vitt! Nem csak a Nemzeti Galopp Liga lovas és idomári sikere kötődik a nevéhez, de a championátusban sem akadt ellenfele. A lovas kategóriában 133 alkalomból 36-szor szerezte meg az első helyet, 23 alkalommal a másodikat és 52 alkalommal volt helyezett, össznyereménye 41.378.910 forint versenydíj. A második helyen ifj. Kozma István végzett, őt a lovasutánpótlás champion, Mocsinka Vivien követi. Gerogiev az idomároknál is győzött, trenírozottjai 160 alkalommal álltak starthoz és 38 első helyet gyűjtöttek be, össznyereményük 47.607.410 forint volt. Sikerei közül kiemelkedik az idei Nemzeti Galopp Liga győztes Golden Sea Kisbér Díjban aratott győzelme és a Kincsem Díjban szerzett második helye, ami mérföldkő volt a kanca pályafutásában, erős mezőnyben igazolta távbírását. Az év lova cím is a bolgár szakember istállójába került. Másik klasszisa, Cirfandli itthon és külföldön is bizonyított. Második helyezett lett Milánóban a Listed besorolású Premio Chiusurában, mellyel az év legkiemelkedőbb nemzetközi sikerét érte el, emellett elsőként galoppozott át a célvonalon az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban, Overdose fia a Buccaneer és az Orosházi Díjban sem talált legyőzőre.
A rangsorban Georgievet szorosan Kovács-Bakos Szilvia követi 46.406.500 forint össznyereménnyel, a dobogó harmadik fokán Maronka Gábor végzett, idomítottjai 27.622.050 forintot kerestek.
Pénzdíjrekordok
Írta: Kovács Botond.
Az alábbi táblázatban a 2021-ben aktuális pénzdíjrekord listát tesszük közzé, amelyre húsz telivér fért fel. Megjelennek előttünk az elmúlt évek legremekebb lovai.

Cseppet sem meglepő, hogy a statisztikát az ausztrál Winx vezeti, e pillanatban ő tekinthető a világ valaha élt legjobban kereső versenylovának. Figyelemreméltó, hogy a nemzetek közötti összesítést tenyésztés szempontjából Japán (10) vezeti, megelőzve az Egyesült Államokat (4), Ausztráliát (2), Írországot (1) és Nagy-Britanniát (1).
Győzelmek tekintetében Winx (37) vitte el a pálmát Beauty Generaion (18), California Chrome (16) és Enable (15) elől. Az sem mellékes, hogy Arrogate-nek és Lys Gracieux-nak elég volt 7 siker is, hogy a szuperklasszisok közé kerüljön.

A legrutinosabb versenyző ismét Winx (43), utána Beauty Generation (37), Redzel (36), Gold Chip (28), majd California Chrome és Highland Reel (27) nevét találjuk a felsorolásban. Legkevésbé Arrogate (11) és Maximum Security (14) erőltette meg magát.
Ez utóbbi versenyló egyben a legfiatalabb résztvevője a képzeletbeli ultraelit mezőnynek, a korelnök a szokatlan nevű T M Opera O.

Viszonylag kiegyenlítettnek tekinthetjük az ivarok arányát, hiszen 11 mén (Arrogate, Thunder Snow, Orfevre, Gun Runner, Kitasan Black, T M Opera O, Gold Ship, California Chrome, Maximum Security, Victoire Pisa, Highland Reel) mellett 7 kancát (Winx, Almond Eye, Gentildonna, Enable, Buena Vista, Lys Gracieux, Vodka) találunk. Két herélt fért fel az exkluzív listára (Beauty Generation, Redzel).
Érdekesek az adatok, jó tallózást kívánunk.
Ló neve | Ellési év | Tenyésztés helye | Tréning-ben állt | Startok száma | Győzel-mek száma | Második és harmadik helyezés | Pénzdíj* |
Winx | 2011 | AUS | AUS | 43 | 37 | 3 | 5.82 |
Arrogate | 2013 | USA | USA | 11 | 7 | 2 | 5.46 |
Almond Eye | 2015 | JPN | JPN | 15 | 12 | 2 | 5.38 |
Thunder Snow | 2014 | IRE | GB/UAE | 24 | 8 | 11 | 5.061 |
Gentildonna | 2009 | JPN | JPN | 19 | 10 | 5 | 4.91 |
Orfevre | 2008 | JPN | JPN | 21 | 12 | 7 | 4.901 |
Gun Runner | 2013 | USA | USA | 19 | 12 | 5 | 4.90 |
Kitasan Black | 2012 | JPN | JPN | 20 | 12 | 6 | 4.61 |
Enable | 2014 | GB | GB | 19 | 15 | 3 | 4.241 |
Buena Vista | 2006 | JPN | JPN | 23 | 9 | 11 | 4.231 |
T M Opera O | 1996 | JPN | JPN | 26 | 14 | 9 | 4.230 |
Beauty Generation | 2012 | NZ | HK | 37 | 18 | 12 | 4.181 |
Gold Ship | 2009 | JPN | JPN | 28 | 13 | 5 | 3.97 |
California Chrome | 2011 | USA | USA | 27 | 16 | 5 | 3.86 |
Lys Gracieux | 2014 | JPN | JPN | 22 | 7 | 11 | 3.83 |
Redzel | 2012 | AUS | AUS | 36 | 13 | 12 | 3.77 |
Maximum Security | 2016 | USA | USA | 14 | 10 | 2 | 3.76 |
Victorie Pisa | 2007 | JPN | JPN | 15 | 8 | 3 | 3.181 |
Vodka | 2004 | JPN | JPN | 26 | 10 | 8 | 3.031 |
Highland Reel | 2012 | IRE | IRE | 27 | 10 | 9 | 3.0 |
*Pénzdíj forintra átszámolva (Milliárd Forint)
Sportfogadás 2020/53. hét Péntek – vasárnap
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Juventus – Udinese (Labdarúgás, Olasz A) 764 654 fogadás
Benevento – Milan (Labdarúgás, Olasz A) 727 869 fogadás
VfB Stuttgart – RB Leipzig (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 692 027 fogadás
- Frankfurt – Leverkusen (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 677 856 fogadás
Dortmund – Wolfsburg (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 677 104 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Real Madrid – Celta Vigo (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 162,63 millió Ft
Roma – Sampdoria (Labdarúgás, Olasz A) 144,52 millió Ft
Tottenham – Leeds (Labdarúgás, Premier Liga) 137,64 millió Ft
VfB Stuttgart – RB Leipzig (Labdarúgás, Bundesliga 1.) 124,74 millió Ft
West Bromwich – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga) 122,59 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Gerwyn Price győzelmével zárult a darts PDC vb, miután a vasárnapi fináléban felülmúlta a kétszeres világbajnok Gary Andersont. A walesi játékos 13-szor dobott 180-as kört, míg Anderson 10-szer, így a „Melyik játékos ér el több 180-at?” fogadási lehetőségnél beérkezett tippek 39 százaléka lett helyes 2,21-es oddsot érően.
- Továbbra is veretlen a Milan az olasz bajnokságban, ezúttal a korábbi mumus Beneventót győzte le 2-0-ra, úgy, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban játszott. Pioli csapatának győzelme 1,66-os nyereményszorzót jelentett az „1X2” fogadási lehetőségnél, míg a városi rivális Internazionale gólzáporos győzelme a Crotone ellen 1,16-os oddsot ért.
- A Bayern München magabiztos hazai győzelemmel indította a 2021-es évet, a Mainz ellen nyert 5-2-re. A félidőben még úgy nézett ki, akár meglepő végeredmény is születhet, hiszen a vendégek 2-0-ra vezettek az első 45 percet követően. A „Félidő/végeredmény” soron a beérkezett tippek 12 százaléka számított arra, hogy a müncheniek félidei hátrányból fordítva tudják megnyerni a találkozót (nyertes odds: 18,00).
- Az Arsenal kilábalni látszik a gödörből: sorozatban harmadik bajnokiját is megnyerte a Premier Ligában, ezúttal a West Bromwich ellen győzött 4-0-ra. A nagyarányú diadal a „Gólszám 3,5” fogadási lehetőségre beérkezett tippek 33 százalékát tette helyessé (nyertes odds: 3,15), az „1X2” soron pedig több mint 210 ezer helyes tipp érkezett a vendégek győzelmére 1,53-as oddsért.
- Egyik nagycsapat sem hibázott a spanyol élvonalban, a Real Madrid, a Barcelona és az Atl. Madrid is nyerni tudott a hétvégén. Zidane csapata 2-0-ra győzött a Celta Vigo ellen, a „Hendikep 0:2” fogadási lehetőségre tett tippek 74 százaléka érkezett a „Döntetlen” kimenetelre 4,55-ös oddsért. A Barcelona és az Atl. Madrid egyaránt vendégként aratott egygólos győzelmet (előbbi a Huesca otthonában nyert 1-0-ra, míg a fővárosiak az Alavés stadionjában 2-1-re): a „Hendikep 1:0” fogadási lehetőség „Döntetlen” kimenetele a Barcelona-meccs esetében 4,10-es, az Atl. Madrid mérkőzésén 3,25-ös oddsot ért a helyesen tippelőknek.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Internazionale – Crotone (Labdarúgás, Olasz A)
- félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 100,00)
Brighton – Wolverhampton (Labdarúgás, Premier Liga)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 3:3, nyertes odds: 100,00)
Beitar Jerusalem – Hapoel Haifa (Labdarúgás, Izraeli bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 3:3, nyertes odds: 100,00)
Dallas – Miami (Kosárlabda, NBA)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 171-180 között, nyertes odds: 100,00)
Holstein Kiel – Osnabrück (Labdarúgás, Bundesliga 2.)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Osnabrück 2:0/ Osnabrück 2:1, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Chelsea – Manchester City 1:3 (Labdarúgás, Premier Liga)
1X2 (helyes tipp: Manchester City, helyes tippek aránya: 42 %, nyertes odds: 2,20)
Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 1,54)
Gólszám 2,5 (helyes tipp: Több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 93 %, nyertes odds: 1,63)
Félidő/végeredmény (helyes tipp: Manchester City/Manchester City, helyes tippek aránya: 63 %, nyertes odds: 3,10)
Outright-fogadás:
Darts, PDC vb 2020/21 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Ger. Price (Helyes tippek aránya: 10 %)
Legmagasabb odds: 6,25
Záró odds: 2,35
Magyar események:
Fehérvár – Linz (Jégkorong, Osztrák bajnokság)
eredmény: 4:4 (h.u.: 5:4), nyertes odds: 5,50
A végkimenetelre tett 29 101 tippből 4 245 tipp helyes.
Fehérvár – Szeged (Kosárlabda, NB I)
eredmény: 78:87, nyertes odds: 3,30
A mérkőzés győztesére tett 15 422 tippből 510 tipp helyes.
Újpest – DEAC (Jégkorong, Erste Liga)
eredmény: 7:5, nyertes odds: 2,30
A végkimenetelre tett 14 243 tippből 6 634 tipp helyes.
Fehérvári Titánok – Dunaújváros (Jégkorong, Erste Liga)
eredmény: 3:3 (h.u.: 3:4), nyertes odds: 4,35
A végkimenetelre tett 13 672 tippből 3 700 tipp helyes.
Diósgyőr – Kosice (Jégkorong, Szlovák bajnokság)
eredmény: 4:5, nyertes odds: 2,43
A végkimenetelre tett 12 848 tippből 4 792 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy budapesti Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 175 500 Ft-ot nyert.
Jégkorong | Salzburg – Südtirol Bolzano (élő) | 1X2 + Gólszám 5,5 | Döntetlen és több | 6,75 | Nyertes |
Jégkorong | Fehérvár – Linz (élő) | 1X2 + Gólszám 5,5 | Döntetlen és több | 20,00 | Nyertes |
Jégkorong | Graz – Klagenfurt (élő) | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 2,60 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy budapesti Tippmix-játékos 6*1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 6*292 248 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Hussein Dey – ES Setif | Félidő/végeredmény | Döntetlen/ES Setif | 4,05 | Nyertes |
Labdarúgás | MC Alger – Constantine | Félidő/végeredmény | Döntetlen/MC Alger | 4,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Sheffield Wed. – Derby County | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 4,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Manchester Utd. – Aston Villa | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 4,00 | Nyertes |
Egy dunaújvárosi Tippmix-játékos 4*1 750 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 4*198 659 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Rangers – Celtic | 1X2 | Rangers | 2,08 | Nyertes |
Labdarúgás | Villarreal – Levante | 1X2 | Villarreal | 1,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – Sheffield Utd. | 1X2 | Crystal Palace | 2,02 | Nyertes |
Labdarúgás | Hull City – Charlton | 1X2 | Hull City | 1,92 | Nyertes |
Labdarúgás | Norwich – Barnsley | 1X2 | Norwich | 1,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Rayo Vallecano – Alcorcon | 1X2 | Rayo Vallecano | 1,77 | Nyertes |
Labdarúgás | Sporting CP – Braga | 1X2 | Sporting CP | 1,98 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Arsenal | 1X2 | Arsenal | 1,57 | Nyertes |
Egy győri Tippmix-játékos 2*2 800 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 2*397 667 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Atalanta – Sassuolo | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 2,57 | Nyertes |
Labdarúgás | Roma – Sampdoria | 1X2 | Roma | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Newcastle – Leicester | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 3,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Dortmund – Wolfsburg | 1X2 | Dortmund | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Alavés – Atl. Madrid | 1X2 | Atl. Madrid | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Chelsea – Manchester City | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,01 | Nyertes |
Labdarúgás | Juventus – Udinese | 1X2 | Juventus | 1,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Huesca – Barcelona | 1X2 | Barcelona | 1,36 | Nyertes |
Egy debreceni Tippmix-játékos 4*1 400 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 3*187 344 Ft-ot nyert, illetve oddsváltozás után 186 111 Ft-ot.
Labdarúgás | Tottenham – Leeds | 1X2 | Tottenham | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Villarreal – Levante | 1X2 | Villarreal | 1,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Bielefeld – Mönchengladbach | 1X2 | Mönchengladbach | 1,52 (1,51) | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – Sheffield Utd. | 1X2 | Crystal Palace | 2,01 | Nyertes |
Labdarúgás | Betis – Sevilla | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,93 | Nyertes |
Labdarúgás | Hertha BSC – Schalke | 1X2 | Hertha BSC | 1,62 | Nyertes |
Labdarúgás | Brighton – Wolverhampton | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 2,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Real Madrid – Celta Vigo | 1X2 | Real Madrid | 1,53 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Arsenal | 1X2 | Arsenal | 1,57 | Nyertes |
Egy nádudvari Tippmix-játékos 420 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 283 116 Ft-ot, illetve 100 Ft-os alaptéttel (összesen 600 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 169 452 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Granada – Valencia | 1X2 | Granada | 2,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Tottenham – Fulham | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,45 (1,00) | Törölt |
Labdarúgás | Atl. Madrid – Getafe | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és nem | 2,03 | Nyertes |
Labdarúgás | Celta Vigo – Huesca | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Newcastle – Liverpool | 1X2 | Döntetlen | 6,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Elche – Real Madrid | 1X2 | Döntetlen | 6,25 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 5*500 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 5*84 906 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Sporting CP – Braga | 1X2 | Sporting CP | 2,12 | Nyertes |
Labdarúgás | VfB Stuttgart – RB Leipzig | 1X2 | RB Leipzig | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | Stoke – Bournemouth | 1X2 | Bournemouth | 2,08 | Nyertes |
Labdarúgás | West Bromwich – Arsenal | 1X2 | Arsenal | 1,54 | Nyertes |
Labdarúgás | Real Madrid – Celta Vigo | 1X2 | Real Madrid | 1,52 | Nyertes |
Labdarúgás | Oeste – Figueirense | 1X2 | Oeste | 2,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Dep. Union La Calera – Santiago Wanderers | 1X2 | Dep. Union La Calera | 1,79 | Nyertes |
Labdarúgás | Guarani SP – America MG | 1X2 | America MG | 2,22 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 300 Ft-os alaptéttel (összesen 900 Ft-os téttel), 2/3-as kombináció típusú fogadással 351 000 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje.
Labdarúgás | Tottenham – Leeds | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Tottenham 1:0/Tottenham 2:1 | 28,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Villarreal – Levante | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Villarreal 1:0/Villarreal 2:1 | 26,00 | Nyertes |
Labdarúgás | E. Frankfurt – Leverkusen | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 1:1/E. Frankfurt 2:1 | 45,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 292 890 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Bielefeld – Mönchengladbach | 1X2 | Mönchengladbach | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Bayern München – Mainz | 1X2 | Bayern München | 1,12 | Nyertes |
Labdarúgás | Dortmund – Wolfsburg | 1X2 | Dortmund | 1,53 | Nyertes |
Labdarúgás | VfB Stuttgart – RB Leipzig | 1X2 | RB Leipzig | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | Roma – Sampdoria | 1X2 | Roma | 1,47 | Nyertes |
Labdarúgás | Atalanta – Sassuolo | 1X2 | Atalanta | 1,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Cagliari – Napoli | 1X2 | Napoli | 1,46 | Nyertes |
Labdarúgás | Benevento – Milan | 1X2 | Milan | 1,57 | Nyertes |
Labdarúgás | Internazionale – Crotone | 1X2 | Internazionale | 1,21 | Nyertes |
Labdarúgás | Juventus – Udinese | 1X2 | Juventus | 1,43 | Nyertes |
Labdarúgás | Real Madrid – Celta Vigo | 1X2 | Real Madrid | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Alavés – Atl. Madrid | 1X2 | Atl. Madrid | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Huesca – Barcelona | 1X2 | Barcelona | 1,43 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 200 Ft-os téttel, 18-as kötés típusú fogadással 245 761 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | VfB Stuttgart – RB Leipzig | 1X2 | RB Leipzig | 1,80 | Nyertes |
Labdarúgás | Hertha BSC – Schalke | 1X2 | Hertha BSC | 1,66 | Nyertes |
Labdarúgás | Tottenham – Leeds | 1X2 | Tottenham | 1,74 | Nyertes |
Labdarúgás | Rangers – Celtic | 1X2 | Rangers | 2,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Villarreal – Levante | 1X2 | Villarreal | 1,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Real Madrid – Celta Vigo | 1X2 | Real Madrid | 1,55 | Nyertes |
Kosárlabda | Xinjiang – Guangdong | Pontszám 231,5 | Kevesebb, mint 231,5 | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – Sheffield Utd. | Kétesély | Crystal Palace vagy Döntetlen | 1,26 | Nyertes |
Kosárlabda | Sporting CP – Ovarense | Hendikep -29,5 | Sporting CP -29,5 | 2,21 | Nyertes |
Kosárlabda | AEK Athén – Kolosszosz Rodosz | A mérkőzés győztese | AEK Athén | 1,19 | Nyertes |
Kosárlabda | Shanghai Sharks – Sichuan | A mérkőzés győztese | Shanghai Sharks | 2,07 | Nyertes |
Kosárlabda | Ulm – Telekom Bonn | A mérkőzés győztese | Ulm | 1,17 | Nyertes |
Kosárlabda | Hamburg – Vechta | A mérkőzés győztese | Hamburg | 1,25 | Nyertes |
Kosárlabda | Bayreuth – Ludwigsburg | A mérkőzés győztese | Ludwigsburg | 1,27 | Nyertes |
Kosárlabda | Valencia – Gran Canaria | A mérkőzés győztese | Valencia | 1,21 | Nyertes |
Kosárlabda | Baskonia Vitoria – MoraBanc Andorra | A mérkőzés győztese | Baskonia Vitoria | 1,27 | Nyertes |
Kosárlabda | Darussafaka – Anadolu Efes | A mérkőzés győztese | Anadolu Efes | 1,17 | Nyertes |
Kosárlabda | Galatasaray – Fenerbahce | A mérkőzés győztese | Fenerbahce | 1,27 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 100 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 145 112 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Osasuna – Alavés | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Coastal Union – Namungo (élő) | 1X2 | Döntetlen | 3,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Polisi Tanzania – Azam (élő) | 1X2 | Azam | 4,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Tanzania Prisons – Young Africans SC (élő) | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Alavés | Szögletek száma | 9-11 | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Alavés | Büntetőlap-szám 6,5 | Több, mint 6,5 | 3,10 | Nyertes |
Sportfogadás 2020/53. hét Hétfő – csütörtök
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Brighton – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga) 845 880 fogadás
Atl. Madrid – Getafe (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 785 356 fogadás
Sevilla – Villarreal (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 755 807 fogadás
Southampton – West Ham (Labdarúgás, Premier Liga) 729 889 fogadás
Manchester Utd. – Wolverhampton (Labdarúgás, Premier Liga) 674 361 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Chelsea – Aston Villa (Labdarúgás, Premier Liga) 106,21 millió Ft
Atl. Madrid – Getafe (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 97,45 millió Ft
Crystal Palace – Leicester (Labdarúgás, Premier Liga) 86,62 millió Ft
Granada – Valencia (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 85,44 millió Ft
Celta Vigo – Huesca (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 84,28 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Sem a Barcelona, sem a Real Madrid nem tudott nyerni a spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó 2020-as fordulójában. A sokat botladozó Barca ezúttal az Eibart fogadva ért el 1-1-es döntetlent, hátrányból legalább egy pontot megmentve. A végkimenetelre a Tippmixen és a Tippmixprón beérkezett több mint 252 ezer tipp 6 százaléka várt pontosztozkodást, 5,50-es nyertes odds mellett. A decemberben remek formában futballozó Real Madrid az Elche vendégeként bukott váratlanul pontokat (1-1): az ikszre a több mint 230 ezer tippnek a 9 százaléka érkezett, a jó tippért 6,00-s szorzó járt.
- Az angol bajnoki címvédő Liverpool is csak döntetlenre volt képes 2020 zárásaként, a Newcastle otthonából 0-0-s remivel távozva. Csakúgy, mint a Real-meccs esetében, itt is 6,00-s volt a záró odds, viszont a tippeknek már a 15 százaléka lett tökéletes – ami egyébként közel 32 ezer fogadást jelentett. A Manchester Utd. is közel járt a döntetlenhez, de a hosszabbítás perceiben gólt szerezve sikerült 1-0-ra megnyernie a Wolverhampton elleni találkozót. A „Hendikep 0:1” fogadási soron a tippek 41 százaléka lett ezzel nyertes, 3,70-es oddsért.
- Szilveszter napjára is jutott topligás csemege, a baszk rangadón a Real Sociedad egy korai góllal vezetést szerzett, majd ezt az előnyét meg is őrizte végig az Ath. Bilbao vendégeként. A közel 245 ezer tipp negyede érkezett vendégsikerre az „1X2” piacon, számítva arra, hogy a bajnokságot remekül indító, de az utóbbi időben lejtmenetbe kerülő Sociedad győzelemmel szakítja meg rossz szériáját. A helyes tippért 2,65-ös szorzó is elkönyvelhető volt.
- Drámaian alakult a Veszprém elődöntője a kézilabda BL-ben, a végső győzelmet is megszerző Kiel hosszabbításban kerekedett felül a bakonyiakon. A rendes játékidő végi ikszért 7,50-es záró odds járt, ráadásul 41 százalékos találati aránnyal több mint 55 ezer fogadás futott be erre az eshetőségre (a végkimenetelre összesen több mint 136 ezer fogadás érkezett).
- A darts PDC vb-n a hétfőn lejátszott Gary Anderson – Mensur Suljovic összecsapás bizonyult a legnépszerűbbnek a hét első felében, a Tippmixen és a Tippmixprón beérkezett fogadásokat tekintve. Döntő játszmába torkolló szoros meccsen végül a skót klasszis bizonyult jobbnak, ami nem lepte meg a fogadókat, hiszen a mérkőzés győztesére vonatkozó piacon a tippek 89 százaléka lett tökéletes, 1,64-es oddsszal társulva. Arra viszont már kevesebben számítottak, hogy Suljovic ér el több 180-at: az erről szóló fogadási soron a tippek 17 százaléka lett jó, 2,17-es oddsért. A viadal kapcsán érdemes megemlíteni, hogy James Wade révén már biztosan született 9 nyilas kiszálló, ami 3,15-ös záró oddsot ért az erre vonatkozó outright fogadási soron.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Granada – Valencia (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)
Büntetőlap-szám (pontosan) (Nyertes tipp: 12+, nyertes odds: 100,00)
Tappara – Vaasan Sport (Jégkorong, Finn bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Vaasan Sport 3:0, nyertes odds: 100,00)
Birmingham – Derby County (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)
Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Derby County 4:0, 5:0, 6:0, nyertes odds: 95,00)
Rotherham – Barnsley (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Barnsley 2:0/Barnsley 2:1, nyertes odds: 75,00)
Benfica – Portimonense (Labdarúgás, Portugál bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Benfica 2:0/Benfica 2:1, nyertes odds: 75,00)
Kiemelt esemény:
Barcelona – Kiel 28:33 (Kézilabda, BL, döntő)
1X2 (helyes tipp: Kiel, helyes tippek aránya: 6 %, nyertes odds: 5,00)
Nyertes különbség (helyes tipp: Vendégcsapat 1-5 góllal nyer, helyes tippek aránya: 3 %, nyertes odds: 6,25)
Gólszám 60,5 (helyes tipp: Több, mint 60,5, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 1,59)
Melyik félidőben lesz több gól? (helyes tipp: 1. félidőben, helyes tippek aránya: 18 %, nyertes odds: 2,29)
Outright-fogadás:
Kézilabda, BL 2019/20 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Kiel (Helyes tippek aránya: 2 %)
Legmagasabb odds: 5,50
Záró odds: 5,50
Magyar események:
Paris SG – Veszprém (Kézilabda, BL)
eredmény: 31:26, nyertes odds: 2,05
A végkimenetelre tett 55 173 tippből 22 187 tipp helyes.
Szombathely – MTK (Kézilabda, NB I, női)
eredmény: 32:35, nyertes odds: 1,95
A végkimenetelre tett 25 183 tippből 10 442 tipp helyes.
Linz – Fehérvár (Jégkorong, Osztrák bajnokság)
eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,89
A végkimenetelre tett 38 921 tippből 30 194 tipp helyes.
FTC – Újpest (Jégkorong, Erste Liga)
eredmény: 1:5, nyertes odds: 4,80
A végkimenetelre tett 25 961 tippből 332 tipp helyes.
Szombathely – Szolnok (Kosárlabda, NB I)
eredmény: 75:80, nyertes odds: 3,70
A mérkőzés győztesére tett 10 861 tippből 983 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy mosonmagyaróvári Tippmix-játékos 400 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 60 984 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Tanzania Prisons – Young Africans SC (élő) | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Coastal Union – Namungo (élő) | 1X2 | Döntetlen | 4,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Kazma – Al-Jahra (élő) | 1X2 | Döntetlen | 2,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Al-Ahli (JOR) – Al-Faisaly (JOR) (élő) | 1X2 | Döntetlen | 4,40 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy bódvaszilasi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os alaptéttel (összesen 26 000 Ft-os téttel), 12/13-as kombináció típusú fogadással 3 385 072 Ft-ot nyert.
Jégkorong | Avangard Omszk – Traktor Cseljabinszk | A mérkőzés győztese | Avangard Omszk | 1,49 | Nyertes |
Jégkorong | Avtomobil. Jekatyerinburg – Amur Habarovszk | 1X2 | Avtomobil. Jekatyerinburg | 1,42 | Nyertes |
Jégkorong | Sparta Praha – Vitkovice | 1X2 | Sparta Praha | 1,26 | Nyertes |
Jégkorong | Torp. Nyizsnyij Novgorod – Dinamo Riga | 1X2 | Torp. Nyizsnyij Novgorod | 1,45 | Nyertes |
Jégkorong | Litvínov – Plzen | A mérkőzés győztese | Plzen | 1,74 | Nyertes |
Jégkorong | Jokerit – Lokomotív Jaroszlavl | A mérkőzés győztese | Jokerit | 1,89 | Nyertes |
Jégkorong | Eisbären Berlin – Krefeld | 1X2 | Eisbären Berlin | 1,42 | Nyertes |
Jégkorong | HV 71 – Oskarshamn | A mérkőzés győztese | HV 71 | 1,49 | Nyertes |
Jégkorong | Lulea – Leksand | A mérkőzés győztese | Lulea | 1,35 | Nyertes |
Jégkorong | Skelleftea – Örebro | A mérkőzés győztese | Skelleftea | 1,73 | Nyertes |
Jégkorong | Vienna Capitals – Bratislava Capitals | A mérkőzés győztese | Vienna Capitals | 1,38 | Nyertes |
Jégkorong | Salzburg – Dornbirn | 1X2 | Salzburg | 1,72 | Nyertes |
Jégkorong | München – Nürnberg | 1X2 | München | 1,30 | Nyertes |
Egy érdi Tippmix-játékos 10*2 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 10*279 622 Ft-ot nyert.
Jégkorong | Avtomobil. Jekatyerinburg – Amur Habarovszk | 1X2 | Avtomobil. Jekatyerinburg | 1,43 | Nyertes |
Jégkorong | Avangard Omszk – Traktor Cseljabinszk | 1X2 | Avangard Omszk | 1,87 | Nyertes |
Jégkorong | Nitra – Nove Zamky | 1X2 | Nitra | 1,70 | Nyertes |
Jégkorong | Motor Ceske Budejovice – Karlovy Vary | 1X2 | Karlovy Vary | 1,94 | Nyertes |
Jégkorong | Szocsi – SZKA Szentpétervár | 1X2 | SZKA Szentpétervár | 1,38 | Nyertes |
Jégkorong | Vasas – MAC-HKB | 1X2 | MAC-HKB | 1,50 | Nyertes |
Jégkorong | Innsbruck – Südtirol Bolzano | 1X2 | Südtirol Bolzano | 1,81 | Nyertes |
Jégkorong | Linz – Fehérvár | 1X2 | Fehérvár | 2,05 | Nyertes |
Jégkorong | Vienna Capitals – Bratislava Capitals | 1X2 | Vienna Capitals | 1,60 | Nyertes |
Jégkorong | München – Nürnberg | 1X2 | München | 1,29 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 7*1 400 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 7*398 373 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Mjöndalen – Sogndal | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,17 | Nyertes |
Labdarúgás | Beitar Jerusalem – Ashdod | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,13 | Nyertes |
Labdarúgás | Hapoel TA – Maccabi TA | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,94 | Nyertes |
Labdarúgás | Rio Ave – Marítimo | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,21 | Nyertes |
Labdarúgás | Newell’s – Central Cordoba SDE | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,89 | Nyertes |
Labdarúgás | Boavista – Braga | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,89 | Nyertes |
Labdarúgás | Gimnasia LP – Talleres Cordoba | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 2,02 | Nyertes |
Labdarúgás | Colón – Banfield | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,99 | Nyertes |
Egy győri Tippmix-játékos 650 Ft-os alaptéttel (összesen 3 250 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 439 600 Ft-ot nyert, illetve 650 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 296 854 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Utrecht – AZ Alkmaar | 1X2 | Döntetlen | 3,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Istanbul Basaksehir – Kasimpasa | 1X2 | Döntetlen | 4,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Farense – Pacos Ferreira | 1X2 | Döntetlen | 2,91 | Nyertes |
Labdarúgás | Wolverhampton – Tottenham | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Santos SP – Ceara | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Egy fóti Tippmix-játékos 2*200 Ft-os alaptéttel (összesen 2*2 000 Ft-os téttel), 9/10-es kombináció típusú fogadással 2*334 477 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
Labdarúgás | Argentino de Quilmes – Sacachispas | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,48 | Nyertes |
Labdarúgás | Newell’s – Central Cordoba SDE | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Dep. Armenio – Talleres RE | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,44 | Nyertes |
Labdarúgás | Atl. Platense – Agropecuario Argentino | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,38 | Vesztes |
Labdarúgás | Dep. Riestra – Sarmiento | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,27 | Nyertes |
Labdarúgás | Santamarina Tandil – Brown de Adrogue | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,37 | Nyertes |
Labdarúgás | Vélez Sarsfield – Estudiantes LP | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,33 | Nyertes |
Labdarúgás | Dep. Moron – Estudiantes Buenos Aires | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,31 | Nyertes |
Labdarúgás | Colón – Banfield | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,32 | Nyertes |
Labdarúgás | Gimnasia LP – Talleres Cordoba | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,42 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 1 500 Ft-os téttel), Lucky 15 típusú fogadással 464 744 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Atl. Madrid – Getafe | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Chievo – Venezia | Pontos végeredmény | Döntetlen 1:1 | 5,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Newcastle – Liverpool | 1X2 | Döntetlen | 6,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Elche – Real Madrid | Félidő/végeredmény | Real Madrid/Döntetlen | 24,00 | Nyertes |
Egy rajkai Tippmix-játékos 300 Ft-os alaptéttel (összesen 2 100 Ft-os téttel), 6/7-es kombináció típusú fogadással 430 913 Ft-ot nyert.
Darts | J.O. de Sousa – Mer. King | A mérkőzés győztese | Mer. King | 2,69 | Nyertes |
Labdarúgás | Crystal Palace – Leicester | 1X2 | Döntetlen | 3,50 | Nyertes |
Jégkorong | Litvínov – Plzen | 1X2 | Plzen | 2,12 | Nyertes |
Jégkorong | Jokerit – Lokomotív Jaroszlavl | A mérkőzés győztese | Jokerit | 1,92 | Nyertes |
Jégkorong | Skelleftea – Örebro | 1X2 | Skelleftea | 2,18 | Nyertes |
Darts | G. Anderson – M. Suljovic | Melyik játékos ér el több 180-at? | M. Suljovic | 2,59 | Nyertes |
Jégkorong | Salzburg – Dornbirn | Hendikep 0:1 | Salzburg | 2,26 | Nyertes |
Egy csongrádi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 244 273 Ft-ot nyert.
Jégkorong | Avtomobil. Jekatyerinburg – Amur Habarovszk | 1X2 | Avtomobil. Jekatyerinburg | 1,42 | Nyertes |
Jégkorong | Avangard Omszk – Traktor Cseljabinszk | 1X2 | Avangard Omszk | 1,76 | Nyertes |
Jégkorong | Cselmet Cseljabinszk – Gornyak Ucsali | 1X2 | Gornyak Ucsali | 1,84 | Nyertes |
Jégkorong | Szalavat Julajev Ufa – Metallurg Magnyitogorszk | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 1,69 | Nyertes |
Jégkorong | Szarmati Orenburg – Reaktor Nyizsnyekamszk | 1X2 | Szarmati Orenburg | 2,17 | Nyertes |
Jégkorong | Szeversztal Cserepovec – Nyeftehim. Nyizsnyekamszk | 1X2 | Szeversztal Cserepovec | 1,77 | Nyertes |
Jégkorong | Torp. Nyizsnyij Novgorod – Dinamo Riga | 1X2 | Torp. Nyizsnyij Novgorod | 1,41 | Nyertes |
Jégkorong | Szocsi – SZKA Szentpétervár | 1X2 | SZKA Szentpétervár | 1,34 | Nyertes |
Jégkorong | Szpartak Moszkva – Dinamo Moszkva | 1X2 | Dinamo Moszkva | 1,95 | Nyertes |
Jégkorong | Jokerit – Lokomotív Jaroszlavl | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 1,58 | Nyertes |
Jégkorong | Vienna Capitals – Bratislava Capitals | 1X2 | Vienna Capitals | 1,60 | Nyertes |
Jégkorong | Linz – Fehérvár | 1X2 | Fehérvár | 1,97 | Nyertes |
Jégkorong | Villach – Klagenfurt | 1X2 | Klagenfurt | 2,23 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 5 370 Ft-os téttel, 11-es kötés típusú fogadással 999 565 Ft-ot nyert.
Darts | M. van Gerwen – Joe Cullen | 180-ak száma 10,5 | Több, mint 10,5 | 1,86 | Nyertes |
Labdarúgás | Boavista – Braga | 1X2 | Braga | 1,64 | Nyertes |
Labdarúgás | Manchester Utd. – Wolverhampton | 1X2 | Manchester Utd. | 1,57 | Nyertes |
Labdarúgás | Brighton – Arsenal | Kétesély | Döntetlen vagy Arsenal | 1,33 | Nyertes |
Darts | Ger. Price – B. Dolan | Hendikep -2,5 (játszmaszám) | B. Dolan +2,5 | 1,93 | Nyertes |
Darts | J. Wade – S. Bunting | Hendikep -1,5 (játszmaszám) | S. Bunting +1,5 | 2,20 | Nyertes |
Darts | D. Chisnall – D. Noppert | A mérkőzés győztese | D. Chisnall | 1,33 | Nyertes |
Darts | D. Gurney – C. Dobey | A mérkőzés győztese | D. Gurney | 1,74 | Nyertes |
Darts | Glen Durrant – D. Baggish | A mérkőzés győztese | Glen Durrant | 1,42 | Nyertes |
Darts | Jas. Lowe – Dev. Petersen | A mérkőzés győztese | Dev. Petersen | 1,36 | Nyertes |
Darts | G. Clemens – K. Ratajski | A mérkőzés győztese | K. Ratajski | 1,54 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 1 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 235 566 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Kabylie – Ain M’Lila | 1X2 | Kabylie | 1,74 | Nyertes |
Labdarúgás | San Jose de Oruro – Palmaflor Vinto | 1X2 | Döntetlen | 3,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Nacional Potosi – Always Ready La Paz | 1X2 | Always Ready La Paz | 1,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Royal Pari Santa Cruz – Jorge Wilstermann | 1X2 | Royal Pari Santa Cruz | 2,29 | Nyertes |
Labdarúgás | Dep. Iztapa – CSD Municipal | 1X2 | CSD Municipal | 2,07 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Alavés | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 100 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 145 112 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Osasuna – Alavés | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Polisi Tanzania – Azam (élő) | 1X2 | Azam | 4,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Coastal Union – Namungo (élő) | 1X2 | Döntetlen | 3,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Tanzania Prisons – Young Africans SC (élő) | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Alavés | Szögletek száma | 9-11 | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Osasuna – Alavés | Büntetőlap-szám 6,5 | Több, mint 6,5 | 3,10 | Nyertes |
Szegedi István
Big Blood Amy (Kengyelfutó Jennifer x Magnesium)
2020-as versenyei:
June Trophy S1 (280m) – I. hely, ideje 16.52
Nyári Nagydíj Sprint Open (280m) – IV. hely, ideje 17.18
July Trophy S0 (280m) – V. hely, ideje 17.34
Gable Dodge S1 (280m) – II. hely, ideje 17.26
Silver Gate Díj (280m) – III. hely, ideje 17.06
Edzései:
3db hivatalos időmérő edzés
Legjobb ideje 280m-en: 16.62
Legjobb ideje 480m-en: 29.17
Sweeping Lights Raven (Gizmo Diamond x Jaxx on Fantasy)
2020-as versenyei:
May Trophy Open (480m) – IV. hely, ideje: 29.69
June Trophy Open (480m) – II. hely, ideje: 29.10
Nyári Nagydíj Open (480m) – III. hely, ideje: 29.20
July Trophy Open (480m) – IV. hely, ideje: 29.53
Kincsem Park Magyar Derby IV. negyeddöntő (480m) – IV. hely, ideje: 30.35
Royal Essences Derby Invitation II. (480m) – II. hely, ideje: 29.25
European Tour A0/A1 (480m) – III. hely, ideje: 29.79
European Derby Select Stake A0/A1 (480m) – III. hely, ideje: 29.52
Európa Derby II. Elődöntő (480m) – IV. hely, ideje 29.34
Európa Derby Consolation (480m) – III. hely, ideje: 28.93
Edzései:
2db hivatalos időmérő edzés 280m-en.
Legjobb ideje: 16.82
Stemgrove White Lady (Judy Jaxxon x Makeshift)
2020-as versenyei:
Őszi Kölyök Derby (280m) – VI. hely, ideje: 18.32
Európa Derby Sprint II. Elődöntő (280m) – V. hely, ideje: 20.91
Edzései: 1db hivatalos időmérő edzés 280m-en, ideje: 18.09

Amy és Raven is azon „kevés” agarak egyike, akik már tavaly év végén is futottak az új pályán. Amy a három versenyből kettőn indult, melyeket meg is nyert, idén pedig ötször állt rajthoz változó eredményekkel.
A tavaly decemberben megrendezett versenyek előtt két edzést futottak mindketten az új pályán és azt kell mondjam, hogy mindkettőjük elsőre nagyon szépen végment rajta, végig figyelték a nyulat és még a mért idejük is egészen jó volt. Amy két versenyen indult rövid távon; A Karácsonyi – és az Adventi Díjon, mindkettőt megnyerte, Raven pedig három versenyből egyet nyert, a Karácsonyi Díjat 480m-en, de a másik kettőt is dobogósként végezte, úgyhogy nagyon büszke voltam rájuk. Idén tavasszal jól indult a szezon, de aztán Amy-nek volt egy kisebb csípő sérülése – egy, mint később kiderült elhúzódott csípő ízületi gyulladás -, ami miatt nem úgy sikerült neki a szezon ahogy szerettem volna, ezért is döntöttem úgy, hogy már idén befedeztettem.
Starthoz állsz vele még jövőre?
Rengeteget pihent most, szuperül is néz ki, úgyhogy igen, mindenképp szeretnék vele jövőre még versenyezni.
Raven csak jövő augusztusban lesz 4 éves, így ő gondolom nem kérdés a következő szezont illetően. Idén 10 versenyen indult, s bár többségében dobogós lett, az első helyről valahogy mindig lecsúszott, pedig 1-2 kivételtől eltekintve egész szezonban a legjobb, OPEN kategóriában tudott futni. Mennyire vagy elégedett ezekkel az eredményekkel?

Megmondom őszintén, hogy az edzéseken futott idejei alapján vártam volna, hogy egy-két versenyt meg is nyerjen. Nem sokon múlott, többször csúszott le a dobogó első fokáról, ami miatt kicsit csalódott voltam, mert megérdemelte volna. Nem annyira erős fejű agár, illetve azt vettem észre, hogy a szezon alatt hamar elfáradt, úgyhogy jövőre kipróbálom, hogy havonta csak egy versenyre hozom el, aztán meglátom, hogy így jobban teljesít-e.
Hogyan értékeled ezt a szezont, mint tréner elégedett vagy azzal, amit elértetek?
Régi agaras vagyok, de az aktív versenyzés világában még nagyon az elején tartok, hisz csak 3 éve kezdtem. Ez az év is még bőven tanuló év volt, de van pár tréner barátom, akik sokszor segítettek, amik szerintem meg is mutatkoztak a kutyákon. A beletett időt tekintve azért elégedett vagyok az eredményekkel. A kutyáimat illetően is úgy érzem, hogy jól sikerült választanom, illetve idén is rengeteg tapasztalatot szereztem.

Jártál velük versenyezni más pályákra is?
Két versenyen voltam Isaszegen, de arra jöttem rá, hogy nem jó egyszerre két, teljesen más a rendszerű pályán futtatni. Bár Amy-nek meg se kottyant a váltás, Raven-nek kifejezetten nem tett jót.
Melyik rendszert érzed jobbnak a kutyáidnak?
A külső nyulas rendszer jobb szerintem, mert a műnyúl végig lent fut, amivel gyakorlatilag egy természetes állatot imitál. Úgy veszem észre, hogy nem csak az én kutyáimnak jobb ez, hanem a többiknek is, hisz a pálya íve jóval szélesebb, nagyobb ívű a kanyar is, ami sokkal jobban széthúzza a mezőnyt, így nincs annyi komoly ütközés sem.
Mi a véleményed az új pályában rejlő jövőbeni lehetőségekről?

Úgy gondolom, hogy ha minden rendben lesz a pálya körül, akkor nagyon nagy lehetőség van benne, komoly nemzetközi versenyeket is meg lehet majd rendezni. Idővel az agarak száma akár meg is duplázódhat. A többi országból is nagy az érdeklődés, a románok már jöttek idén is amíg tudtak, de a horvátok is biztosan jönnének, illetve más európai országok agarasai is. Azt gondolom, hogy a marketingnek erősebbnek kellene lennie, illetve jó lenne, ha több fórumon lehetne élőben követni a versenyeket, mert ezek mind hatással lennének a sportra és a népszerűsítésére. Ami még húzóerő tud lenni nemzetközi szinten is az az, hogy idővel a nyeremények összege is emelkedjen.
Hogy érezted magad 2020-ban a versenyeken? Mennyire voltál elégedett a szervezéssel, hangulattal, a versenyek lebonyolításával?
Jól éreztem magam, a versenyek jól voltak megszervezve, a technikai gondokat leszámítva minden jól ment.
Készülsz a jövő szezonra új kutyával?
Stemgrove White Lady-vel készülök Amy és Raven mellett. Lady-t nagyon korán dobtam a mélyvízbe, 18 hónaposan már beneveztem versenyre. Két nagyobb ütközése is volt, de szerencsére nem viselte meg őt sem fizikailag sem lelkileg, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy jövőre már érettebben szépen fog teljesíteni.

Ahogy fentebb említetted, Amy-vel almot terveztél, amiből született is 5 kölyök.
Igen, Amy és Raven kölykök születtek, most másfél hónaposak, 4 kan és egy szuka. Nagyon aranyosak, egyre elevenebbek és rosszabbak, ahogy telnek a hetek.
Mennyit tartasz meg belőlük?
Úgy tervezem, hogy 3-at eladok és kettőt megtartok, két kant. Bár bevallom, a szuka is nagyon tetszik nekem, úgyhogy az ő sorsa még kétséges, nagyon fájó szívvel adnám el, de hármat meg nem biztos, hogy meg tudok tartani.
Két kamasz fiad van, akiket szoktál is hozni magaddal a versenyekre, mennyire fertőzöttek az agarászattal?
Mindenben segítenek a kutyák körül, sétáltatni, sprinteltetni, de nem látok még nagy érdeklődést a részükről. Talán, ha jobban látnák az eredményeket, akkor nagyobb kedvet kapnának, de egyelőre nem tanúsítanak kitörő érdeklődést. Idővel talán változik majd.
Őszi és téli veszély a csüdsömör – Lovas Élet
Forrás: Lovas Élet, 2014 február
Szöveg: Möhöly Christa
Fotó: Equimins Hungary
” A hideg és nedves idők beálltával a lovakra leselkedő egészségi problémák közül ez egyik, ősztől tavaszig fennálló veszély a csüdsömör, vagyis a sár miatti fertőzések.
A csüdsömör a bőrgyulladás egy olyan formája, amelyet jellemzően baktériumok (a Dermatophilus congolensis és a Staphylococcus spp), valamint a gombák is okoznak.
A sárban előforduló baktériumok a bőr alá kerülve fehérjebontó enzimet termelnek, majd szőrhullást eredményeznek, súlyosabb esetben elbontják a húst, sőt a szarut is. A csüdszőrzet összetapad és csomós lesz, a bőr és a bőr alatti kötőszövet gyulladása miatt a láb megduzzad, a bőr felsebesedik, berepedezik és nedvezik, majd a szőr kihullik a pártarésznél, a csüdnél, de akár az egész lábszárról is, erős a hegek keletkeznek, amelyek újra felrepednek és nedveznek.
Ez a fertőzés leginkább akkor fordulhat elő a lovaknál, ha sokat álldogálnak a hosszan tartó esőzések miatt felázott talajon a sárban. A ló általános egészsége, kondíciója is befolyásolja a csüdsömör kialakulását. Ha a ló nincs jó alapkondícióban, emellett hiányzik a mindennapos ápolása, vagy általánosságban rossz tartási körülmények között él, sokkal gyakoribb a csüdsömör előfordulása is. Sajnos a csüdsömör, bár minden lónál előfordulhat, különösen a hosszú csüdszőrrel rendelkező lovakat veszélyezteti.
Az alábbiakban néhány tanács a csüdsömör kezeléséhez:
- A rossz tartási gyakorlaton változtasson, figyeljen lova általános egészségére.
- A lehető legkevesebb időt töltse a lova sáros körülmények között, ha szabadtartásban van, akkor is gyakran mossa le a sarat a lábáról.
- A karám nagyon sáros részére rendszeresen terítsen kavicsos homokot, vagy olyan adalékanyagot, ami vízelvezető képességgel rendelkezik, de a lovak számára nem veszélyes, nem okozhat sérülést.
- Mielőtt az istállóba beviszi a lovát, mossa le a sarat, és szárítsa meg a csüdszőrzetet, – ehhez használjon akár egy száraz törölközőt, vagy papírtörölközőt. Ha nincs lehetősége a sarat lemosni, akkor is kefélje ki a szőrzetéből.
- A lovak alatt az istállóban mindig száraz és tiszta szalma vagy forgács legyen.
- Ha éjszakára istállóban vannak a lovak, akkor könnyebben van lehetősége a napi ápolásra, lemosásra. Javasoljuk, hogy alkalmazzon olyan antibakteriális készítményt, amely segít a hámosodásban, és védelmet nyújt a továbbfertőződés ellen.
- Vágja le a hosszú csüdszőröket (kivéve azon fajtáknál, ahol ez fajtajelleg pl. frízek), lehetőleg ollóval, és vigyázzon, ne vágjon bele a csüdbe. Ne kösse be vagy bandázsolja a lábat – sem akkor, ha sebes, sem akkor, ha nedves a szőrzet-, mert az csak jobb táptalajt ad a baktériumoknak. Hagyja szabadon a kezelt, bekrémezett területet.
- Ne próbálja meg a varasodást eltávolítani a lábról, hiszen azzal csak ront a gyógyuláson. Le fog esni magától, amikor a heg színe feketés. Amikor elkezd a heg leesni, akkor az eltávolításhoz segítség lehet a Teafa sampon vagy Teafa permet, amelyek fertőtlenítő hatásuk mellett gyengéd ápolást biztosítanak.
- Javasoljuk a szervezetet táplálék-kiegészítővel történő támogatását is.”
Reliable Man – tipp tenyésztőknek
Írta: Kovács Botond.

A remek eredményeket elérő Reliable Man (2008 szm, Dalkhani – On Fair Stage, Sadler’s Wells) az Haras du Thenney-ben és az Haras d’Annebault-ban tett kitérő után ismét a Kölhnöz közeli Gestüt Röttgenben várja a tenyésztőket 2021-ben, méghozzá kifejezetten barátinak tekinthető áron, mindössze 6.500 euróért.
Dalakhani tizenkét éves fia figyelemreméltó eredményekkel rendelkezik. Alain de Royer-Dupré idomítottjaként veretlenül nyerte a Prix du Jockey Clubot és a Prix Niel-t 2011-ben, és Meandre valamint Seville mögött harmadik helyezést szerzett a Grand Prix de Paris-ban. Egy esztendővel később az ascoti Prince Of Wales’s Stakesben jó negyedik lett So You Think, Carlton House és Farhh mögött, majd egy hónap múlva ugyanott ismét negyedik lett a King George VI & Queen Elizabeth Stakes-ben, ám akkor csupán 1 ¾ hosszal végzett Danedream, Nathaniel és St. Nicholas Abbey mögött. Olyan nagyszerű képességgel rendelkező lónak tűnik, aki mindig beleakadt egy nagyágyúba, mert szintén 2012-ben Maxios verte 1 ½ hosszal a Group 3-as La Coupe de Maisons-Laffitte-ben. A tulajdonosok úgy gondolták ezután, ha Európában nem terem több babér lovuknak, a tengeren túl próbálkoznak. Úgy látszott eleinte, ez nem volt jó ötlet, mert két helyezetlen futás került a mén neve mellé Group 1-ben, az egyik a woodbine-i Canadian International Stakes-ben, a másik az ausztrál George Ryder Stakes-ben. Végül mégis a csúcson hagyta abba világutazó szürke, amikor Randwickben elhódította a Queen Elizabeth Stakes (Group 1) trófeáját.

Ahogy sejteni lehetett, Reliable Man tenyésztésben sem vallott szégyent. Kiváló ivadékai közé tartozik a legjobb 2017. évi német kétéves Erasmus, és a tavalyi Preis der Diana (Német Kancadíj) második helyezettje, Naida. Ausztráliában és Új-Zélandon is jól ismerik nevét, hiszen Inspirational Girl, Miami Bound és Sentimental Miss Group 1-es szintre ért fel. Reliable Man eddig 15 Black Type-győztest produkált (10 Group és 5 Listed), ezen kívül 18 utóda nyert nagydíjat 2017 óta. Európában Adrian (Derby-Trial, Listed, Düsseldorf), Moonlight Man (Grosser Sommer Preis, Listed, Drezda), Quiet Times (Prix Montenica, Listed, Chantilly) és Akribe (Winterkönigin-Trial, Listed, Düsseldorf és Diana-Trial, Group 2, Hoppegarten) remekeltek leginkább, emellett rengeteg Black Type-helyezést is találunk.