/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

6. Kincsem Park Agár Derby péntek este

Péntek este futják az agarak az év legrangosabb versenyét, az Agár Derbyt, melyet immáron 6. éve rendeznek meg a Kincsem Parkban és most először az új, Nemzeti Agárstadionban.
A rangos versenynapon öt izgalmas futamot láthatnak a látogatók, a programot a Miss Health & Beauty 2020 döntője és 600.000 forint jackpot színesíti.
Az első futam a 280 méteres Silver Gate Díj lesz, majd a negyed-, illetve elődöntők 3-6. helyezettjei mérik össze gyorsaságukat 480 méteren a Royal Essences Derby Invitation I. és II. futamban, illetve a Fürge Ürge Derby Consolation-ban.
A 6. Kincsem Park Agár Derby mezőnye hat kiváló versenyzőből áll, az előfutamok alapján szinte bármilyen sorrend elképzelhető a befutásnál. Jaytee Milan (2) vélhetően a fogadók legnagyobb kedvence lesz, hosszabb kihagyás után a második versenyében már igen meggyőző volt. Excellent (5) mindkét előfutamát könnyedén nyerte, ráadásul egy hete kiemelkedő idővel, így ő is nagy esélyese a döntőnek. Champ (6) folyamatosan eredményesen szerepel, formái alapján dobogón lehet a helye. Johnny (4) egy hete csak egy nagyon erős ellenféltől kapott ki, júniusban futott olyan formát, amiivel elhozhatná a Derby trófeát. Alf (1) hatalmas hajrával, látványosan verte erőse ellenfeleit, így ebben a mezőnyben sem hagyható figyelmen kívül. Futó Power (3) az előfutamok alatt egyenletesen teljesített, mindkétszer dobogón végzett, ezt most is megteheti.

Kapunyitás 19.00-kor, mindenkit szeretettel várunk!

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Dr. Pál János (1928-2020)

„Nagy érdeme van annak, ki előlmegyen,
ki megtöri a jeget.
Meglehet ugyan, sőt hihető,
hogy göröngyös és veszedelmes úton jár…
 Gróf Széchenyi István – LOVAKRUL, 1928

 

 

 

Eltávozott a 20. század második felének meghatározó hazai lovas személyisége; kereken hét évtizeden át nagy idők tanúja, formálója.

Azok közé tartozott, aki tudta, hogy a lónak, a lovasközösségeknek meghatározó ereje van.
Gyűjtötte, őrizte a magyar lovaskultúra értékeit.
Vitatkozva, viaskodva sokak gondját érezte.

Ott volt Imperiál Európa-hírű sikereinél. Végig kísérte fogathajtóinkat az aranyúton. Már akkor is dolgozott, amikor tízszer több lovunk volt mint ma. Lovasintézményeink átszervezése, megszüntetése idején is volt ereje újat szervezni: sokat tett olyan patinás műemlék intézményeink újraélesztéséért, nemzeti értékeink gyarapításáért, mint Sümeg (1969), Parád (1971) és  Nagycenk (1976).

Hittel vallotta: „az állam nem vonulhat ki a lovaságazatból! „Össze kell fognunk”

Közbenjárására nagytehetségű lovasemberek kerültek vissza honi a lovasvérkeringésünkbe.

Minden bizonnyal megdönthetetlen csúcstartóként két évtizeden át két alkalommal – 1963-1973, majd 1976-1983 között – a Magyar Lovas Szövetség elnöke.

Lovas diplomata. Rangos nemzetközi fórumokon hirdette, erősítette a magyar lovaságazat jó hírét.

Füzesabonyban, vasutas családban született.

1952-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát, 1975-ben itt védte meg doktori disszertációját és címzetes egyetemi docensként oktatott, valamint sok éven át az államvizsga bizottság tagja volt.

1953-tól a Földművelésügyi Minisztérium Lótenyésztési Igazgatóság igazgató-helyettese, majd igazgatója.

I969-től 1982-ig az Országos Lótenyésztési Felügyelőség igazgatója.

1983-tól – nyugdíjba vonulásáig – az Országos Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség osztályvezetője.

A Magyar Lovas Népi Együttes életre hívó elnöke, amelynek keretében a magyar csikósok, lovasok, fogatok nagy sikererel „végigportyázták” egész Európát, és tették híressé a magyar lovaskultúrát.

1971-ben – a Vadászati Világkiállítás keretében – vezetésével Budapesten rendezték a felülmúlhatatlan magyar sikert hozó I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, majd 1978-ban Kecskeméten a Négyesfogathajtó Világbajnokságot. Részese annak az időszaknak, amikor megélénkült a tenyésztőmunka és nyomában növekedett a  sportlókivitelünk.

1990-tól, az alakulásától, a Magyar Huszár- és Lovashagyomány-őrző Egyesület ügyvezető elnöke.

Az Egyesület huszárjai az állami ünnepeink szertartásainak, lovaseseményeinknek elmaradhatatlan hagyományőrző szereplői, melyeknek lelkes szervezője.

Hosszú – nem ritkán rögös – utat járt be, amíg Füzesabonyról indulva egyetemi évein, a mezőhegyesi gyakornokoskodáson át egészen honi lovaséletünk vezető beosztásáig jutott.

Töretlen lelkesedéssel, energiával dolgozott élete utolsó pillanatáig.

Tisztességes, fegyelmezett, elkötelezett, ízig-vérig lovasember.

Olyan értékeket hordozott, amelyeket tisztelni, gondozni, megtartani és ápolni kötelességünk.

A Nagy Lovascsaládot szolgálta!

Budapest, 2020. augusztus 18.

LÁZÁR VILMOS
a Magyar Lovas Szövetség
elnöke

 

 

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Victory Knick győzött Torinóban

Pekker György lova, a korábban magyar tréningben levő Victory Knick augusztus 19-én, szerdán győzött Torinóban a Bahia Blanca-ban a nap nyolcadik futamában. A favorit Victory a startot követően rögtön az élre állt és egészen a befutóig tartotta is a pozícióját Greppi Antonioval a sulky-jában.

A versenyről készült videó az alábbi linken megtekinthető: https://vimeo.com/449430968

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

98. Magyar Derby indulói

Arktisz – 10-es startbox

A hazai tenyésztésű hároméves győzelemmel mutatkozott be a Kezdő Lovak Versenye – Herceg Festetics Tasziló Emlékversenyben Piotr Krowickival, az idei szezont az 1600 méteres Háromévesek Versenyével indította, ezúttal második helyen ért célba. Ezután az 1900 méteres Zírci Díjban állt starthoz, ahol szép győzelmet aratott. A folytatás az Alagi Díj volt, az esős idő ellenére szép stílusban nyerte a versenyt. Az Alagi Díjhoz fűződő legenda idén megtörik?

Jaroslav Línek
A szlovák származású lovas a régió egyik legjobbja. Minden évben eredményesen lovagol mind a hazai, mind a cseh és szlovák közönség előtt határozott stílusával. Négyszeres Magyar Derby győztes, 2018-ban a Szlovák Derby-ben is sikerrel járt.


Bánk – 8-as startbox

Pályafutása első versenyében, az 1600 méteres gyeppályás Nyeretlenek Versenyében győzött Gönczi Rebekával a nyergében. A stílus és a lefutási idő is bizakodásra adott okot a menedzsmentnek. Ezt követően a Hármas Korona első ágában, a Nemzeti Díjban futott 1600 méteren, kicsit még „zölden”, de gyakorlatilag sétálva szerezte meg az első helyet a szlovák Zdenko Smidával. A 2000 méteres Alagi Díj volt a következő állomás, ekkor második helyen ért célba, a Derby egyik komoly favoritja.

Zdenko Smida
Szlovák származású lovas, könnyű súlyával az egyik legfoglalkoztatottabb szakember. A tavalyi évben Tizedes hátán láthattuk a Magyar Derby-ben, idén is Hajdi Lajos idomítottját üli, rá jellemzően fantasztikus finish várható. Legutóbb 2017-ben sikerült megszereznie az első helyet Eminenssel, idén az egyik legnagyobb esélyes nyergében láthatjuk.


Calabrese – 3-as startbox

A hároméves szürke eddigi versenyei során minden alkalommal pénzért futott. Stanislav Georgiev idomítottja idén már két győzelmet is magáénak tudhat, legutóbb a 2200 méteres Papp István II. Emlékverseny Hendikepben másodikként ért célba. Stílusa meggyőző, akár a győzelemért is küzdhet, most először kerül össze a klasszis Bánkkal.

Stanislav Georgiev
A bolgár származású lovas évek óta Magyarországon lovagol, illetve idomárként is tevékenykedik. Többszörös championként eredményei között minden nagydíj megtalálható, tavaly sikerült a bravúr a 97. Magyar Derby-ben is a klasszis kanca, Golden Sea társaként. A szakma tiszteletbeli magyarként tartja számon, remekül beszéli a nyelvünket.


Faust – 1-es startbox

Az Intergaj istálló színeit Maronka Gábor idomítottja, Faust fogja képviselni. Az 1600 méteres Nemzeti Díjban nem sikerült pénzes helyezést szereznie, viszont a versenyt követően javulást mutatott. Az 1800 méteres Garabonciás Díjban második lett, majd a 2000 méteres harmadosztályú Silver Frost Hendikepben győzött ifj. Kozma Istvánnal. A távval minden bizonnyal nem lesz problémája, amennyiben további javulás van benne a mezőny meglepetés lova lehet.

Tomas Lukásek
Az egyik legmeghatározóbb zsoké Európában, a cseh lóversenyzés ikonja. Többszörös nagydíjnyerő és cseh champion, teljesítménye világszerte ismert.


Lucifer – 2-es startbox

Származása alapján benne van a távbírás, apja a hosszútávú klasszis Garabonciás. Amennyiben örökölte apja képességeit, megoldhatja ezt a versenyt. Az Alagi Díj 2000 méterén mutatta már magát, nagyot hajrázva a távoszlopon belül harmadikként szaladt át a célvonalon. A Rádi istálló reménységét nem szabad figyelmen kívül hagyni, Ribárszki Sándor okozott már meglepetést a Derby-ben.

Alberto Sanna
Az eredményes olasz zsoké az utóbbi években rendszeresen lovagol a Kincsem Parkban remek eredményekkel, hiszen többek között Derby-t is nyert már 2016-ban Merion nyergében.


Stone Sober – 6-os startbox

Zala Csaba idomítottja már bizonyított a Nemzeti Díjban, ahol a harmadik helyet szerezte meg, majd a 2000 méteres Alagi Díjban is, ekkor a negyedik helyre ért fel. Évjáratának egyik reménysége, amennyiben állja a távot a verseny egyik esélyese lehet. Zala Csaba ismét Derby-t ünnepelhet Esti Fény után?

ifj. Kozma István

A Kozma család hosszú évek óta a galoppsportban tevékenykedik, édesapja után ő maga is fiatalon a zsoké élet mellett tette le a voksát. Sok nagydíjgyőzelem fűződik a nevéhez, emellett a mindenkori örökranglista előkelő helyén áll.


War Master – 9-es startbox

A hároméves szürke versenyről versenyre jön előre. Testvére a szlovák Hazafi Díj nyerő Rikoleta. Legutóbb a harmadosztályú Silver Frost Hendikepben győzött idomár-lovasával, Stanislav Georgievvel. Amennyiben hozott előre rajta ez a verseny van ok a bizakodásra, az istálló remek formában van!

Salvatore Sulas
Az olasz lovas gyakori vendég Budapesten, eddig elsősorban az Álmodó istálló lovaival versenyzett. Dante’s Peak lovasaként Milánóban és a Kincsem Parkban is nyert rangos versenyt.


Herastias – 4-es startbox

A Kamsin apaságú kanca augusztusban a negyedosztályú Gyopárosi Hendikepben harmadik helyen futott be a célba Bihari Alexandrával a nyergében. A távval az eddigi futamok alapján nem lesz problémája. Legjobb elért eredményei közé tartozik a Nyeretlen Kétévesek Versenyében egy harmadik hely, illetve a Szépalmapusztai Hendikepben egy negyedik helyezés Gönczi Rebekával. Zala Csaba idomítottja akár meglepetést is okozhat, utolsó versenye óta javulhatott.

Suták Csenge
Generációk óta a galoppsport meghatározó alakja a Suták család. Csenge a sport egyik kiemelkedő női képviselője, többszörös nagydíj győztes. A Derby győzelem még nem szerepel a palettán, idén akár ez meg is változhat.


Impression – 7-es startbox

Pető Sándor idomítottja a hároméves kancák kiemelt versenyében, az 1600 méteres Hazafi Díjban harmadikként ért célba nagyot hajrázva Mészáros Zsolttal, ez bizakodásra adott okot az idomárnak és tulajdonosnak egyaránt, így nem is volt kérdés, hogy az Erzsébet Királyné Díjában is starthoz fog állni. A versenyben könnyed győzelmet aratott az erős mezőny ellenére Gönczi Rebekával a nyergében. Az utolsó métereken mutatott speed-jével győzelme sem lenne meglepő!

Gönczi Rebeka
Az ifjú lovashölgy immár a harmadik Magyar Derby-jére készül, tavaly a magyar tenyésztésű Lili nyergében a második helyet sikerült megszereznie. Rebeka kiemelkedően teljesít, tehetsége, szorgalma, kitartása példaértékű.


Simply The Best – 5-ös startbox

Kovács-Bakos Szilvia idomítottja kétévesen veszítette el nyeretlenségét, majd versenyről versenyre jött előre. A 2020-as szezonban, az 1600 méteres Hazafi Díjban hatalmas hajrá után második helyen ért célba ifj. Kozma Istvánnal a nyergében, majd az 1800 méteres Erzsébet Királyné Díjában ismét második lett. A távval nem lesz problémája, eddigi versenyei alapján a finish-e lesz meghatározó. A Prometheus apaságú hároméves a Derby egyik esélyese.

Jozef Parigál
A szlovák származású fiatal lovas évek óta eredményesen lovagol Magyarországon. Egyre több nagyversenyben láthatjuk, idei sikerei között szerepel Antilopával a Hazafi Díj. Tavaly Rajsamatazz nyergében versenyzett, idén Kovács-Bakos Szilviát képviseli.

Fotó: Keller Dániel

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Vélemények az Agrárminisztérium Díja – Buccaneer Díjáról


Maronka Gábor, idomár

Az eddigi szezonra nem lehet panaszom, Dante’s Peak nagyon jó formában van. Tisztában vagyunk vele, hogy kicsit hosszú neki a táv, ennek okán egy pénzes helyezésben bízunk.

First Thought nemrég érkezett hozzám Szerbiából, két futás van már azóta a lábában. Amennyire sikerült őt kiismernem javulást mutat, jött előre, ez alapján pénzes helyezésben bízom.

Stanislav Georgiev, idomár-lovas

Sokáig nem volt biztos, hogy Cirfandli starthoz fog állni, de jól érzi magát és sikerült kipihennie az Orosházi Díjat. A megszokott munkáival készült, idősebb, tapasztalt lóról van szó, nem igényel semmi újat, a frissen tartás volt a cél. Legnagyobb ellenfelének a hároméves Charlie Firpo-t tartom, Cirfandlit az első két hely valamelyikére várom.

Soltész András, idomár

Wasmy kissé problémás ló, most kezd igazán formába lendülni. Egészséges, jól dolgozik, ugyanúgy készültünk vele, ahogy eddig tettük. Nehéz verseny lesz, de az első öt hely valamelyikére várom.

Kovács-Bakos Szilvia, idomár

Elégedettek vagyunk Charlie Firpo eddigi teljesítményével. A Millenniumi Díj nem alakult a legszerencsésebben számára, a verseny végén szépen jött, de már sajnos nem ért oda időben, hogy nyerni tudjon. Jól dolgozik, szerencsés lefolyású verseny esetén győzelmet várok tőle.

A szerkesztő véleménye

Ryony a tavalyi Szlovák Derby harmadikja nagyon közeli esély ebben a kiemelt versenyben. Azóta visszavették a távját, a Kincsem Parkban mindháromszor jól futott, bár legutóbb hiányzott belőle egy kevés. Mérföldön lehet a legerősebb, idomár-lovasával megcélozhatja a dobogós helyek valamelyikét.

Merciless nyáron kétszer is futott Budapesten, de egyik alkalommal sem alkotott maradandót. Ezúttal még erősebbek között kellene bizonyítania, amire az eddig látottak alapján nincs túl sok esélye.

Streif először versenyez a Kincsem Parkban, nem kapott könnyű feladatot. Odahaza jobbak között próbálkozott az elmúlt évben, nem igazán sikerült küzdelembe érnie, így meglepetés lenne, ha ebben a mezőnyben a főszereplők közé tartozna.

Fotó: Farkas Bálint

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Vélemények az Gróf Esterházy Miklós Móric Emlékversenyről

Hajnal Tibor, idomárhajtó

Borutka idén már megnyerte a Ferge László Emlékversenyt és a Szent István Díjat. Felkészítésén nem változtattunk semmit, viszont kisebb sérüléssel bajlódott, de mostanra már minden a megszokottak szerint zajlik, munkában remekül dolgozott, döntőbe várom. Bazsiville és Bonaparte Boss tűnik a legnagyobb ellenfelünknek.

Kolozsi László, idomárhajtó

Farya BD sajnos nem őszinte ló. Véleményem szerint sokkal többet tud, mint amit jelenleg mutat. Felkészülése zavartalan volt, jól is sikerült, de ebben a mezőnyben csak egy kisebb pénzdíjra van esélyünk. Borutka – Bazsiville – Bonaparte Boss sorrendet várok.

Veljko Mazsity, idomárhajtó

Bonaparte Boss-t a Háromévesek Nagydíjára készítjük. Futásról futásra javul, ezért is bízom abban, hogy az első három hely valamelyikén fog végezni. A legnagyobb ellenfélnek Borutkát tartom.

Fazekas Imre, idomárhajtó

Két idomítottam is részt vesz a versenyben. Bazsiville utolsó versenyét követően csak kondíció munkákat kapott, továbbra is tartja jó formáját. A Szent István Díjban kikaptunk Borutkától, igyekszünk neki visszavágni, mert most is őt tartom a legnagyobb ellenfélnek.
Briliáns BD szintén kondíció munkákkal készült. Nem őszinte ló, a végét mindig feladja, próbáltunk ezen javítani, bízom benne, hogy sikerült is. A startszám húzásnál szerencsénk volt, így egy jobb pénzes helyezésben bízunk.

Ivan Mukity, idomár

Bene jól érzi magát, munkáival is elégedettek vagyunk, de nehéz megállapítani, hogy hol tart, mivel régen futott versenyben, akkor viszont negyedikként nem volt messze Borutkától. Bízom a jó szereplésében, az előzetes esélyek alapján egy pénzes helyezéssel kiegyeznénk.

Márton Lajos, idomárhajtó

Be Happy-t úgy érzem, hogy sikerült topformába hoznunk, a zárómunkája is jól sikerült, ezért egy jobb pénzes helyezésben bízunk. Hiba nélkül Borutka nagyon komoly esélyt képvisel.

Rutkai József, idomár

Két idomítottam fog részt venni a versenyben. Bold Lady a tréningek során lovaglással készült Kiss Georginával. A munkákat is nyereg alatt kapta, megítélésem szerint javult, klasszis hajtójával jó szereplését várom. Berill Lady hűen adja tudását, jelenlegi hajtója pedig jól ismeri, pénzes helyezésben reménykedem. Munkában a frissen tartásra helyeztük a hangsúlyt. Borutka, Bazsiville és Bonaparte Boss küzdelme várható, de bízom benne, hogy meg tudjuk szorongatni őket.

Fotó: Khol Károly

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Főpróba a 100. Cseh Derby előtt

A koronavírus miatt később kezdődő cseh versenyszezon szombati programjának fénypontja a Chuchle Arena Prague-ban a „68. Júniusi Nagydíj” lesz. A hazaiak ménje, Rat képviseli a legjobb esélyt, az eseményt nevezhetjük a Derby nap főpróbájának is.
Riválisai közül többen már bizonyították képességüket a Dr. Frankenberger Július Emlékversenyében, ellenben őt nem indították ebben a futamban, így a Tavaszi Nagydíjban aratott győzelme óta ez lesz az első versenye. Most hosszabb lesz számára a táv, emellett másfél kilóval több terhet visz, mint ellenfelei, de így is egyértelműen ő a favorit.
A 14:00-kor kezdődő versenynapon kilenc futamban 107 ló indul 32 lovassal, izgalmas versenyekre van kilátás.

Szöveg forrása: https://www.velka-chuchle.cz/

Fotó: Magyar Lovaregylet – Hungarian Jockey Club – Pesti Turf

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

A hétvége legeredményesebb szakemberei – Augusztus 15-16.

Augusztus harmadik hétvégéjén az ügető idomárok közül Horváth Zoltán, a galopp trénerek közül Csupor Ferenc ünnepelhetett két-két győzelemmel.

Horváth Zoltán

Hogyan értékelnéd eddig a 2020-as szezont?

Nagyon jól kezdtük az évet, sajnos a vírushelyzet miatt minden felborult, több ügetőt is elvitték tőlünk, érthető módon nagyon megviselt minket ez az időszak. Nehezen szereztük vissza a lendületet, de szerencsére elmondható, hogy az utóbbi időben jól mennek a lovaink, sikerült versenyeket is nyernünk, így bizakodva állunk a jövő előtt.

Melyik idomításodban álló ügető teljesítménye okozott számodra meglepetést?

Meglepetést egyik ló sem okozott, mindegyikük képességével tisztában voltam. Allegra idén már három versenyt nyert, tudtuk, hogy most sem fog csalódást okozni. A többi idomításomban álló ügetőben is bízom, remélem, hogy sok szép pillanatot tartogat még az év.

Melyik volt számodra a legkedvesebb győzelem?

Zente győzelme volt a legkedvesebb, az istálló egyik kedvence! Csupa szív, sosem okoz csalódást.

Mely nagyversenyben képviselitek magatokat legközelebb?

A Derby és Divat Hétvégét mi csak nézőként szemléljük ilyen tekintetben, a következő cél az Ötévesek Nagydíja lesz, Zente áll majd starthoz.


Csupor Ferenc

A versenynapot megelőzően milyen eredményekre számítottál?

Az elvégzett munkának valamikor ki kell jönnie belőlük, így számítottam az idomításomban álló telivérek jó szereplésére. Tűzgalamb jó futása nem ért meglepetésként, ez elmondható Last Stride-ról és Santisról is.

Mit gondolsz, melyik idomításodban álló telivérben van még javulás?

Főként hendikep lovakkal dolgozunk, szépen elindultak felfelé, véleményem szerint mindenkiben van még javulás. Lanna, Last Stride, Can’t Beat It és Baal is jön előre, utóbbi eddig szintetikuson futott, következő alkalommal gyepen áll majd starthoz, kíváncsi leszek mit mutat majd.

A közelmúltban az idomításodba került egy Frankel csikó, Blazing Comet. Hogy halad a felkészüléssel? Mikor fog starthoz állni?

Jól érzi magát, akklimatizálódik. Szépen halad a felkészülése, türelmesek vagyunk vele, nem sietünk sehová. Tulajdonosai sem kapkodnak, ha teljes mértékben felkészült a versenyzésre csak akkor fog starthoz állni. Konkrét időpont még nincs, valószínűleg ősszel mutatkozik majd be hazai pályán.

Fotó: Maróti Edit, Dr. Kovács Gábor

/ by /   Derby Fesztivál, Friss hírek / 0 comments

A Kincsem Park partnere a BMW Wallis

A Wallis Motor egy több, mint 26 éves múltra visszatekintő márkakereskedés, amely BMW, BMW i, BMW M, BMW Premium Selection, BMW Motorrad, Maserati és MINI modellek értékesítésével és szervizelésével, illetve lifestyle termékek forgalmazásával foglalkozik.

A BMW Wallis három telephellyel rendelkezik, amelyek közül a legújabb a 2016-ban megnyitott Wallis Motor Pest. A Hungária körúton elhelyezkedő épület Közép-Kelet-Európa legmodernebb BMW és MINI márkakereskedése, amely egy több mint 5000 nm2-es, egyedülálló építészeti megoldásokkal büszkélkedő autószalon. A kereskedés energiaszükségletének 30%-át és az elektromos autók töltését házi naperőművel biztosítja.

A BMW Wallis kereskedéseiben több kiemelt akció elérhető. Augusztus 31-ig futó kampányunk keretein belül készleten lévő BMW 3 és BMW 5 modelljeink mellé ajándék BMW Cruise kerékpárt adunk.

A BMW 2 Gran Tourer pedig a nagycsaládosok új kedvence lehet kihagyhatatlan tulajdonságaival és árával.

Legyen szó akár hétfős városnéző túráról, akár szünidei utazásról, amelyhez a fél háztartást bepakolja az autóba – a BMW 2-es Gran Tourer ideális társa lesz bármilyen kalandhoz. A BMW 2-es Gran Tourer ráadásul már 5 615 000 forinttól vagy havi 81 813 forintért, 0% THM-mel, 2, 5 millió forint állami támogatással elérhető!

1 449 450 451 452 453 454 455 716