Írta: Kovács Botond.

Érdekességek az Epsom Derby történetéből

Idén kettőszáz-negyvenegyedik alkalommal rendezik meg Angliában, a Surrey grófságbeli Epsom Downs-on (Epsomi Dombság) a Derby Stakes-t, amely a századok során a világ legrangosabb versenyévé vált. A 2020. évi szezonban kivételesen az Oaks-szal vagyis az Epsom Kancadíjjal futják egy napon.

A futam alapítója két jó barát Sir Charles Bunbury és Edward Smith-Stanley Derby 12. grófja volt, akik az 1779. évi Oaks sikerén fellelkesedve egy esztendő múlva újabb futamot hoztak létre hároméves méneknek és kancáknak. A legenda szerint ekkor került sor a pénzfeldobásra. Így döntötte el a két nemes, hogy kiről nevezzék el a versenyt: fej vagy írás? Derby vagy Bunbury? Sir Charles lett a vesztes, de az vigasztalta, hogy a halhatatlan emlékű első győztes, egy sárga mén, Diomed (becenevén The Marvel am. A Csoda) az ő istállójából került ki 1780. május 4-én, csütörtökön. Az első derby-győztes lovasa Sam Arnull volt, trénere R. Teasdale (a teljes név nem maradt ránk). Meglepő, de a táv eleinte egy mérföld volt csupán, ám 1784-től, tehát Serjeant győzelmétől fogva már a klasszikus 2400 méteren folyt a versengés. Egész pontosan 2420 méteren, mert évszázadokig senki sem sejtette, hogy egy apró pontatlanság miatt 20 méterrel hosszabb a futam. Egy 1991-es pálya mérés során derült ki a fiaskó, ám ekkor már nem volt értelme a korrekciónak, maradt minden a régiben.

 Visszatérve a hőskorba elmondjuk, hogy Lord Derbynek 1787-ig kellett várnia, míg elhódította a Kék Szalagot. Sir Peter Teaz nevű pej ménjét, az addigra már nemhogy rutinos derby-lovas, de kétszeres győztes Sam Arnull lovagolta, megszerezve harmadik sikerét, amelyet 1798-ban a negyedik követett. (Az Arnull família számos remek lovast adott az angol lóversenyzésnek a XIX. században is.)

Az 1794. esztendő szintén tartalmaz érdekességet, ugyanis ekkor állt starthoz minden idők legkisebb derby-mezőnye, mindössze négy ló. A viadal Daedalus győzelmét hozta, Frank Buckle ült a nyeregben, John Pratt idomár nyergelt, és Grosvenor 1. grófja, Richard Grosvenor tulajdonos állta a derby-vacsora költségeit. A szélsőséges méretű mezőnyök másik oldalát nézve, előre kell szaladnunk az időben 1862-ig, amikor harmincnégy telivér versengett az elsőségért. Caractacus-é lett a dicsőség, John Parsons lovagolta a Robert Smith idomította háromévest. Napjainkban már nem fordulhat elő, hogy ilyen népes derby jöjjön össze, biztonsági okokra hivatkozva húsz lónál több nem indulhat.

Ha visszatekintünk a XIX. század első felére találunk egyéb kuriózumot is. 1825-ben és 1838-ban olyan lovak indultak a klasszikus versenyen, akik még sohasem versenyeztek előtte. Ez nagy szó, de még meghökkentőbb az a tény, hogy utána sem, soha többé. Middletont, az 1825-ös nyerőt, az ötszörös derby-győztes lovas Jem Robinson ülte, és az ötszörös derby-győztes idomár James Edwards trenírozta. 1838 hőse, Amato hátán Jem Chapple ült, Ralph Sherwood volt a tréner. Egy verseny, egy győzelem. George Child Viliers, Jersey 4. grófja és Sir Gilbert Heathcote tulajdonosok bizonyára osztották a „Csúcson kell abbahagyni” mottót.

Minden idők egyik legszerencsésebb győzelmének Pyrrhus The First tulajdonosa, John Gully örvendhetett 1846-ban. Történt, hogy a verseny kimagasló favoritja, Sir Tetton Sykes lovasa John Scott olyan részeg volt, hogy valószínűleg azt sem tudta merre van arccal, és ez a győzelmébe került. Bár Scott remek zsoké volt, két Epsom Derbyt is nyert (nem mellesleg egyiket egy Attila nevű telivéren 1842-ben) ez a fegyelmezetlenség a karrierjébe került. Álljon itt Pyrrhus The First lovasának a neve is, aki nem volt más, mint a háromszoros derby-győztes Sam Day.

Ha magyar vonatkozású történelmi eseményeket szeretnénk említeni, amelyek az epsomi gyepen történtek, ismét forgatni kell egyet a történelem kerekén, hogy elérjünk az 1870-es évek derekáig. 1875-ben Batthyány-Strattmann Gusztáv herceg kiemelkedő lova, Galopin aratta le a babérokat, és tette gazdáját új hazája egyik legmeghatározóbb tenyésztőjévé. A Jack Morris zsoké, és John Dawson idomár nevei kerültek a történelem lapjaira arany betűkkel.

Ha az iménti neveket arannyal kell írni, az 1876. esztendő győzteseiét még ékkövekkel is illetnie kell minden magyar turf-barátnak. Ekkor történt az első és máig egyetlen magyar tenyésztésű ló, Kisbér (1873 pm, Buccaneer – Mineral) diadala. A görög származású Baltazzi Sándor és Arisztid voltak a tulajdonosok, Joseph Hayhoe az idomár és Charlie Maidment a lovas.

Az 1876. évi Epsom Derbybe név nélkül, Hungarian Colt-ként (magyar mén) beíratott Kisbérnek a verseny előtti napokig még nevet sem adtak. Volt ennél nagyobb gondja is Baltazzi Sándornak. Súlyos kártyaadósságai miatt bujkálnia kellett hitelezői elől, úgy volt, a lovat is lefoglalják a feldühödött kártyapartnerek. Egy utolsó pillanatban felvett kölcsön azonban lehetővé tette, hogy a ló maradjon, de Sándorunk így sem merészelt nyilvános helyen mutatkozni, a derbyre el sem ment. Epsomban Arisztid vezette fel Kisbért, és a győzelmet követően ő vette fel a mesés vagyonnak számító, életmentő 2000 guinea-t.

Ami nekünk 1876-ban sikerült, az csak 1881-ben jött össze az amerikaiaknak. Iroquois volt az első amerikai tenyésztésű ló, aki Epsom Derbyt nyert, a tragikus sorsú Fred Archerrel. Az 1886-ban, huszonkilenc éves korában fegyverét önmaga ellen fordító Archer, Jacob Pincus trénernek és Pierre Lorrilard tulajdonosnak nyerte ezt a derbyt. Összesen ötször nyert: Silvio – 1877, Bend Or – 1880, Iroquois – 1881, Melton – 1885, Ormonde – 1886.

Az 1884-es esztendő hozta minden idők egyetlen holtversenyét az epsomi lankákon. Hogy vajon Harvester és St. Gatien lovasai Sam Loates és Charles Wood arcára csupán egy-egy fél mosoly ült-e ki nem tudjuk, mert ezt részletet nem jegyezték fel az évkönyvek, minden esetre mindkettejük nyert még egy-egy derbyt utána (Loates 1895-ben Sir Vistón, Wood 1897-ben Galtee More-on, bár ez utóbbi egyet már 1883-ban is nyert St. Blaise-en). Itt jegyezzük meg, hogy1828-ban tulajdonképpen volt ugyan egy holtverseny, The Colonel és Cadland között, de ezt az eredményt egy match-race-en az utóbbi javára még aznap eldöntötték.

Még mindig az 1890-es éveknél időzve, érdemes megjegyezni a legrövidebb odds-szal nyerő telivér nevét. Ő Ladas volt, akire 2/9 arányban fizettek a bukmékerek. Ha a leghosszabb kurzust keressük, három 100/-t is találunk: Jeddah (1898), Signoretta (1908) és Aboyeur (1913).

A XX. század első emlékezetes erbyje az 1901. évi volt, amikor első alkalommal használtak startgépet, a második a botrányos 1913-as. Nem elég, hogy a női egyenjogúságért és szavazati jogért küzdő szüfrazsett, Emily Davison az uralkodó, V. György lova elé vetette magát, így okozva annak bukását, és a maga vesztét (ló és lovas kisebb sérülésekkel megúszta az incidenst), de a nyerő Craganourt a derbyk történelmében először és utoljára diszkvalifikálták. Ha azt gondoljuk ezt már nem lehet fokozni, keserűen tévedünk. Craganour tulajdonosa Joseph Bruce Ismay volt, aki joggal hihette, hogy rossz csillagzat alatt született, ugyanis ő volt az előző évben, 1912-ben elsüllyedt Titanic tulajdonosa.

Az új évtizedben megcsapta a modernitás fuvallata a lóversenyzést. 1927-ben már nemcsak az Epsomba látogatók izgulhattak kedvenceikért, hanem azon kevesek is, akiknek volt televíziójuk. A BBC gondoskodott róla, hogy minél többen láthassák a nagyszerű eseményt. Call Boy lett az első tévésztár telivér, Charlie Elliott ült a nyeregben, és ha egy egész nemzet talán nem is, de rengetegen látták, hogy kissé zavartan mosolyog a kitűnő lovas. John E. Watts tréner peckesen kihúzta magát, és Frank Curzon színész, színházi producer vezette be lovát a winners’ circle-be, és fogadta az uralkodó személyes gratulációját. Curzon néhány héttel élte túl csak a győzelmet, a versenyre is orvosai tanácsa ellenére látogatott ki.

A múlt század 1954-től kezdődően egy élő zsokélegenda, egy már-mér szentként tisztelt ember, a hazánkba is ellátogató óriás, Lester Piggott nevétől hangos. Ekkor aratta első győzelmét Never Say Die nyergében, és ezt a sikert nyolc másik követte. Sikerei sorrendben: Never Say Die (1954), Crepello (1957), St. Paddy (1960), Sir Ivor (1968), Nijinsky (1970), Roberto (1972), Empery (1976), The Minstrel (1977) és Teenoso (1983).

Lester Piggott életéről és hőstetteiről hosszú kötetek szólnak, ezért most csupán annyit jegyzünk meg róla, hogy bár 1862-ben Caractasus-on a fentebb már említett John Parsons nyerte a klasszikus futamot, és egyesek úgy vélik, hogy ő volt a legfiatalabb derby-nyerő a maga tizenhat évével, ez azonban nem bizonyított. Biztos azonban, hogy Piggott mester tizennyolc évesen aratta le a babért 1954-ben.

Ha már életkorról beszélünk, emlékezzünk meg a legidősebb győztes zsokéról is. John Forth 1829-ben Frederick nevű lován kápráztatta el képességeivel a közönséget. Minden tiszteletünk mellett azért említsük meg, hogy ez távolról sem világrekord. A nagy Kállai Pál hatvanhét évesen Rodrigón nyerte 2000. évi Magyar Derbyt.

A bírói ítéletek között szemezgetve megállapíthatjuk, hogy múlt században született Shergar tíz hosszas győzelmi rekordja volt a legmegsemmisítőbb. A legkisebb különbséggel nyert derby is Benny The Dip nevéhez fűződik, aki rövid fejhosszal verte Silver Patriarch-ot 1997-ben.

Érdekességként elmondjuk még, hogy 1996-ban Alex Graves volt az Epsom Derby első női lovasa (bár férfias név, mégis hölgyet takar) Portuguese Lil nyergében. Nem nyerte meg a versenyt, pénzes helyre sem ért, sőt valójában utolsó lett, de úttörő szerepére tisztelettel tekint minden lóverseny barát.

(A derby-eredményekről írásunk második részében olvashatnak.)

A Racing Post írása nyomán fordította: Kovács Botond.

A hosszúra nyúlt szünet nem minden zsoké idegrendszerének tett jót. Tom Queallyt, a csodálatos Frankel egykori lovasát hétnapos eltiltással sújtotta a versenyintézőség Lingfieldben, amiért ostorával versenytársára, Hector Crouch-ra ütött a napokban.
Az incidens a Betway Heed Your Hunch Handicapben történt, amikor Queally a John Stimpson által idomított My Brother Mike-ot lovagolta. Az utolsó métereken elgaloppozott lovával Crouch mellett, és se szó, se beszéd ráhúzott egy nagyot, majd mint aki jól végezte dolgát tovább nyargalt a cél felé, több mint húsz hosszal a nyerő mögött, nyolcadikként érve célba a tizenegy lovas mezőnyben.
Hector nem vette rossz néven az ügyet, a Racing Post kérdésére azt mondta, nyilván nem volt szándékos az ügy, azonban a stewardok teljesen másként ítélték meg a helyzetet, és hét nap eltiltással büntették a forrófejű Queallyt, szabálytalan lovaglás miatt. A vétkes zsoké nem kívánta kommentálni a döntést.

Írta: Kovács Botond.

Idén 242. alkalommal rendezik meg Angliában, Epsom városának szélén, az Oaks Stakes-t, amely a századok során nemcsak nagy presztízsű klasszikus versennyé vált, de a világ valamennyi lóversenyt rendező országának kalendáriumában is szerepel, hazánkban Magyar Kancadíj néven. Epsomban kialakult az idei teljes mezőny, tizenegy lóra köthető fogadás írásunk lejegyzése pillanatában. Mielőtt azonban belevágnánk az esélyek elemzésébe, írásunk első részében megvizsgáljuk mi az összefüggés a tölgyek és a hölgyek között.

London közvetlen közelében, Surrey grófságban található Epsom. A városka környékén az első évezred közepe táján szászok éltek, a település neve egy Ebba nevű szász földbirtokostól eredeztethető: Ebbas ham szászul azt jelenti Ebba háza. Ekkor természetesen nem voltak még mítingek, ezek megrendezésére 1661-ig kellett várni. Epsom és közvetlen környéke ekkor vált népszerűvé, ugyanis gyógyforrásokat fedeztek fel vidékén, és ez vonzotta a főváros kikapcsolódni vágyó lakosságát, természetesen főleg a módosabbakat. A polgárháború rémségeiből ocsúdó emberek számára ebben az időben vált rendszeres elfoglaltsággá a mai szabályok szerinti lóversenyzés.

A XVIII. században szerzett magának birtokot Epsomban Edward Smith-Stanley, akit jobban ismerünk főnemesi titulusáról, ő volt ugyanis Lord Derby, Derby 12. grófja. A turfrajongó főrend 1779-ben úgy határozott barátaival, hogy díjat alapít hároméves kancák részére, amelyet szerény nevű, de úri eleganciájú kúriájáról (The Oaks – A tölgyes) nevezett el.

Felbuzdulva azon, hogy az új futamot Bridget nevű kancája nyerte Dick Goodissonnal nyergében, egy év múlva ismét megrendezték a versenyt, és rá egy napra egy másikat is, amelyben már mének is indulhattak. (Ez lett a Derby Stakes, erről is szólunk nemsokára az e-Turf hasábjain). A kancadíjat általában május utolsó vagy június első hetében futották. A verseny távját már a kezdetek kezdetén kőbe vésték: 1 mérföld, 4 furlong és 16 yard, ami akárhogy is számoljuk, 2420 méterre jön ki, márpedig sok múlhat azon a húsz méteren (ugyanennyi a derby távja is). Ennek ellenére 2400 méter a nemzetközi irányadó. A modernizációnak, egész pontosan a vasúti menetrendeknek köszönhetően 1838-ban keddi napra helyezték a versenyt, és másnapra a derbyt. Így ment ez egészen 1995-ig, amikor péntekre és szombatra került át a két nagydíj. Az intézkedést azzal magyarázták, hogy így sokkal több néző tudja személyesen és a televízióban megtekinteni. Praktikus döntés volt, bár az a hír járja, hogy őfelsége a királynő családi körben rosszallásának adott hangot miatta. Megjegyezzük, hogy II. Erzsébet két kancadíj nyerővel is büszkélkedhet: 1957-ben Carrozza vitte sikerre színeit Lester Piggott-tal, 1977-ben Dunfermilne, nyergében Willie Carlsonnal. Idén egy hónapot késik az Oaks a pandémia miatt.

Meglepő, de az Egyesült Királyság más pontjain is futnak kancadíjakat, bár nem mindenhol ugyanazokkal a feltételekkel. 1849 óta létezik a Yorkshire Oaks, amelynek első nyerője Ellen Middleton volt. A sikernek az Angol Egyesített Nagypáholy nagymestere, Thomas Dundas, Zetland 2. grófja örülhetett, és vele együtt nyilván számos szabadkőműves társa is. Tavaly a remek Enable nyert. A klasszikus távú futamot hároméves és idősebb kancák számára írják ki Group 1-es szinten.

2019. július elején John Gosden Enbihaar nevű idomítottjáé lett Lancashire Oaks (Group 2). Ez a futam is nyitva áll idősebb lovak számára, és hasonló korú a yorkshire-i párjához, 1857 óta része a versenynaptárnak. Első nyerője, Blink Bonny volt, aki egyebek mellett arról is híres, hogy ő volt a második Epsom Derby-győztes kanca.

Ne feledkezzünk meg a Cheshire Oaks-ról sem, amelyet 1950-ben rendeztek először. A chesteri Listed besorolású futamban csak háromévesek állhatnak starthoz, ezért az Epsom Oaks előfutamának is tekintik. A duplázás azonban eddig csak Lupe-nek sikerült 1970-ben és Enable-nek 2017-ben. (Lehet, hogy létezik egy angol babona, mely szerint, aki megnyeri a Cheshire Oaks-ot, nem nyer Epsomban?)

A legújabb alapítású kancadíj a szintén Listed kategóriájú Nottinghamshire Oaks, amely a négyéves és idősebb lovakat várja. A futamban Group 1-et nyert telivérek nem indulhatnak, általában az időpont is túl közel van a nagy epsomi nővérhez, ezért egyfajta fájdalomdíjként is felfoghatjuk a versenyt azok számára, akik nem értek fel a legmagasabb szintig. 2019-ben Sun Maiden és Jim Crowley volt a nyerő.

A fenti kancadíjakat különböző nyári időpontokban futják, ám idén még egyikre sem került sor, a fent már említett ok miatt.

A többi klasszikus futammal együtt (2000 Guineas, 1000 Guineas, Derby, St. Leger) az Oaks is elterjedt a világon, és büszke szívvel írjuk le, hogy a kontinensen elsők vagyunk a rendezők sorában, hiszen már 1829 óta futunk kancadíjat Magyarországon. Igaz, akkor még Húsz Hazafiak Díja volt a neve, de a lényegen ez mit sem változtat. Kicsit kilóg ugyan a lóláb, olyan szempontból is, hogy egy Manfred nevű ló nyerte az első versenyt, de 1830-ban már Anne, utána Fortuna, majd Marianne, 1833-ban pedig Rosaline, szóval végül is megnyugodhatunk. 1837-ben valamint 1839 és 1841 között Furiossima négyszer nyert, így elképzelhető, hogy lankadt a szigor a korhatárt illetően, és ez jellemző volt a következő évtizedekre is, de ne legyünk kemény szívűek, megesett ilyesmi máshol is. A magyar győztesek között találjuk Waternymph-et (1865), Kincsem anyját, és természetesen a verhetetlen Csodakancát is (1877).

Mindenképpen említsük meg Patience-ot, aki 1905-ben győzedelmeskedett, és akiről Huszárik Zoltán és Sára Sándor Szindbád című filmjében Vendelin beszél. A kanca szuper klasszisát mutatja, hogy egy hét leforgása alatt megnyerte a Millenniumi Díjat és a Magyar Kancadíjat (utána pedig a közös Osztrák-Magyar Derbyt és a Német Derbyt). Az 1947-es nyerőt, Mincit sem szabad kihagynunk, aki a világégést követő korszak egyik legkiemelkedőbb lova volt, és Magyar Derbyben is ő galoppozott át elsőként a célvonalon. Sárga Rózsa sikere azért emlékezetes, mert az övé volt az első győzelem a Vasfüggöny leomlása után. Az elmúlt tíz esztendőben Classic Spirit (2009), Letty (2010), Exlibris (2011), Completta (2012), Alcobaca (2013), Claudia Octavia (2014), Megkapó (2015), Matidia (2016), Messerschmitt (2017) és Köln (2018) nyertek. Completta, Megkapó és Messerschmitt azért kedvesek számunkra, mert magyar tenyésztésű telivérek, ráadásul Messerschmitt hölgy lovassal, Suták Csengével nyert, még hozzá szakadó esőben.

Nézzük tovább, mi a helyzet a nagyvilágban kancadíj-ügyben. A hároméves kancák 1895 óta állnak starthoz Írországban az Irish Oaks-ban. Sapling volt az első nyerő, a legutóbbi Star Catcher, 2018-ban Sea Of Class, ő előtte Enable. Kiemelt teljesítménynek számít, ha egy telivér Epsomban és Curragh-ban is győzni tud. 1948-ig kellett várni, míg ez először megvalósult, Sir Sultan Mahomed Shah, ismertebb nevén III. Aga Khan lova volt az első duplázó, őt még tíz másik követte, köztük Oiuja Board 2004-ben, az alapító ősatya méltó utódjának Edward Stanley, Derby 19. grófjának lova.

Természetesen Franciaországban is van kancadíj, és nem meglepő, hogy különleges nevet adtak a futamnak: Prix de Dianne, vagyis Diana Díj. Így kívántak hódolni a nők, a szülés, a gyermek nevelés patrónája, a vadászat és az állatok római istennője előtt Frankhonban. 1843-ban futották először, és nagyon stílusosan a Nativa nevű kanca nyerte. 1848-ban Versailles adott otthont a kancadíjnak a forradalom miatt (a lóversenynek folytatódnia kellett a zavargások alatt is), de ezt leszámítva Longchamp és Chantilly voltak a helyszínek, manapság ez utóbbi versenytéré a rendezési jog. A futamot eredetileg csak francia tenyésztésű lovaknak írták ki, és ennek köszönhetően egészen 1970-ig kellett várni az első külföldi sikerre.

Az áttörés Sweet Mimosának sikerült, aki az ír idomár és tulajdonos Seamaus McGrath istállójából érkezett gall földre. Az 1972. évi kancadíjat kiemelnénk a többi közül, hiszen ennek magyar vonatkozása is van, és sokszor leírtuk már, és ismét megtesszük: minden jó sztoriban van magyar szál. Az említett évben Alexis Rosenberg-Redé báró lova, Rescousse nyerte a versenyt. Az akkor ötven éves világfi élete külön kötetet igényel, írhatnánk bohém életéről, nagylelkűségéről, barátságáról Salvador Dalival, Windsori Margit hercegnővel, a báró által rendezett fantasztikus párizsi álarcos bálokról, amelyeken nem kisebb nevek, mint Nina Ricci és Yves Saint Laurent tervezték a meghívott vendégek jelmezeit. Mi azonban csak azt emeljük ki, hogy Alexis nagyanyja magyar volt, akinek házasságon kívül született gyermekét, Oscar Adolfot egy Rosenberg nevű bankár becsületből nevére vette, és elindította a nagybetűs életben. Nem biztos, hogy ezért a tettéért kapta IV. Károly királytól a bárói címet, de szerintünk így is, úgy is megérdemelte. A tehetséges Alexis a pénzvilág gyermeke maradt, sokan bízták rá vagyonuk kezelését, többek között a The Rolling Stones együttes is. Nem csoda, hogy még a mai napig turnéznak. 2019-ben Channel nyerte a Prix de Diane-t, és olyan nagyságok neveit is megtaláljuk a listán, mint Zarkava (2008) és Treve (2013).

Németországban szintén a római istennő tiszteletére futják a kancadíjat. A Preis der Diana 1857-ben került először programra, és Sinope sikerét hozta. 2019-ben Diamanta nyerte Maxim Pecheur kezében, Markus Klug istállójából. A Düsseldorfban futott versenynek több magyar vonatkozása is van, legutóbb, 1976-ban, a néhai Batthyány Margit grófnő (leánykori nevén Thyssen-Bornemissza Margit) lova, Princess Eboli révén érezhettük úgy, hogy nem lehet kihagyni a magyarokat az európai lóversenyzés örök körforgásából.

Az epsomi eredményekről írásunk második részében olvashatnak.

(Az írás a Hippodrom és Lovarda Magazin 2019. augusztusi számában is megjelent. Jelen írás a kiadó engedélyével került publikálásra.)