/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Spartakus Ans start-cél győzelmét hozta a Kali Díj

Bimbo de Chenu lejelentésével öt fősre csappant a Kali Díj mezőnye. A start után libasorba rendeződött a mezőny, ami egyben a végső sorrend is lett. Spartakus Ans (Lakatos Csaba) nyerte a futamot, Sanger MS (Juhász Balázs) és Speedy Boy (Veljko Mazsity) pedig a helyezéseken osztozott.

I. futam – Zuboly Díj:

Elsőre sikeres volt az indítás a nap első futamában. A tribün előtti egyenesben kettesfogatokba rendeződtek a lovak. Az élen Unique Noble és Vanádium Boy ügettek, majd Tell Vilma és Very Nice Photo, Top Up, Urusov M és Super Tv Foto következtek. Villám Lányt az egyenesben diszkvalifikálták. A túlsó oldal második felében indult meg nagy rössel Super Tv Foto és felügetett az élen haladó duóhoz, a támadási kísérlet azonban galoppba fulladt, így kiesett a versenyből. Unique Noble az utolsó 500 méteren elfáradt és visszacsúszott, miközben Vanádium Boy biztos elsőként hozta a lovakat a befutóra. Az utolsó lépéseken Very Nice Photo nagyon rászaladt, de nem tudta elkapni, a harmadik helyért Top Up és Újpesti lány vívtak parázs csatát.

Befutási sorrend: Vanádium Boy (4) – Very Nice Photo (2) – Top Up (9)

Győztes idő: 22,8

II. 2017. évi Amatőr Kupa Hendikep V. futam:

Mountain Bambi nem ért fel az autó mögé, Laluna Comtesse pedig hibával kezdett, diszkvalifikálták. Tündérrózsa vállalta magára a vezetést, őt Bebop’s Cassandra, Nubia, Zavita Meerswal, Nelli Gull és Sóvirág követték. Utóbbi a túlsó oldalon gyújtotta be a rakétákat és felment Tündérrózsa mellé. A vezető kettesfogatot Zavita Meerswal és Bebop’s Cassandra duója követte, Nelli Gull és Nubia voltak zárkózóban. Sóvirág az utolsó métereken elugrotta magát, így Tündérrózsa ellenfél nélkül ért haza, Nelli Gull és Bebop’s Cassandra lettek a helyezettek.

Befutási sorrend: Tündérrózsa (4) – Nelli Gull (6) – Bebop’s Cassandra (7)

Győztes idő: 19,2

III. Nyeretlenek Versenye I. rész:

Lejelentés: Willemijn SB (10) és Cyprus A.T. (14)!
Hajtóváltozás: Tesco Magic (5) – Orsó László!

Trotzwo ki volt szakadva a startnál, így remény nélkül indult a többiek után. Victoria Secret kihasználta kedvező starthelyét és elment vezetni, Utini’Em, Új szerelem és Stardrift volt a további sorrend. Utini’ Em a második kanyarban hibázott és kiesett a versenyből. Új szerelem az utolsó kanyarban ment fel a vezető Victoria Secret mögé és Stardrift volt még közel. A finisben Új szerelem és Stardrift küzdöttek a győzelemért, azonban a futam után mindkettőjüket vizsgálta a Versenyintézőség és Stardriftet galoppozás miatt, Új szerelmet tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálták.
Victoria Secret lett a nyerő, a második helyre célfotó volt Velocity és Disney HR között.

Befutási sorrend: Victoria Secret (1) – Disney HR (11) – Velocity (8)

Győztes idő: 21,8

IV. futam – Valley Guardian Hendikep:

Lejelentés: Tarita Teriipia AT (4) és Nixon (5)!

Knock-down hibázott pár lépést a start után és Tommy Lee is galoppozott, őt diszkvalifikálták. A mini mezőny libasorba rendeződött, Knock-down, Tájfun, Őszi Fény és Pálinka. Az utolsó 800 méter körül érkezett az első támadás Őszi Fénytől. Knock-down még elsőként fordult a befutóra, azonban nagyon jött Őszi Fény és kívül Pálinka is elindult. A nagy favorit elugrotta magát, így nem lett meg zsinórban ötödik győzelme. Őszi Fény szerezte meg a győzelmet, mögötte második holtversenyben Knock-down és Tájfun.

Befutási sorrend: Őszi Fény (7) – Knock-down (2) és Tájfun (3) holtversenyben második 

Győztes idő: 25,3

V. futam – Yankee Yankee Hendikep:

Hajtóváltozás: Repeta (2) – Orsó László!

Uncatchable hibával kezdett és a mellette ügető Shake Up sem kezdett túl jól. Repeta állt élre, de egy körrel a vége előtt Opál lány átvette a vezetést. Opál lány mögött Repeta és Up All Night kettesfogata ügetett, majd Lucky Boy és Swarovski következtek. Meglepetésre Up All Night az utolsó kanyarig bírta, ott elindult visszafelé. Opál lány hozta a lovakat a befutóra, de Swarovski rendkívül könnyen ment el mellette és nyerte a futamot. Opál lány megőrizte a második helyet, Repeta a harmadik. Shake Up-ot verseny közben diszkvalifikálták.

Befutási sorrend: Swarovski (1) – Opál lány (4) – Repeta (2)

Győztes idő: 21,2

VI. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész:

Lejelentés: Varannó (5), Vegas (12), Ugri King (14)!

Vertigo Vioxx ugrándozott már a start előtt, Class d’Evel pedig utána. Ukmukfukk nagyon gyors volt az elején és rögtön élre állt, Violetta, Timiko és Rock and Roll volt a további sorrend, Gigant Wings és Vesna tartoztak még a fronthoz. Ukmukfukk mögött nagyon jól tartotta magát Rock and Roll és a célegyenesben meg is előzte, azonban Gigant Wings kívülről támadásba lendült és a célig mindenkin átszaladt.
A futam után a Versenyintézőség vizsgálta a célon elsőként áthaladó Gigant Wings-et (9), de nem változtattak a végeredményen.

Befutási sorrend: Gigant Wings (9) – Rock and Roll (1) – Ukmukfukk (7)

Győztes idő: 21,6

VII. futam – Fokos Díj:

Lejelentés: Unique Boy (1)!

Utódló, Úrilány R., Walking John M, Universal Boy és Urban Legend sorrend alakult ki a start után. Universal Boy vállalta fel a második spúrt az első egyenesben és egy körrel a vége előtt már a második helyen ügető Úrilány R. mellett volt. Szépen együtt haladt a mezőny, egyedül Urban Legend-nek volt néhány hosszas hátránya a többiekkel szemben, de az utolsó kanyarig ő is csatlakozást kapott hozzájuk. Universal Boy körülbelül eddig bírta, a célegyenes előtt indult el visszafelé. Utódlót Úrilány R. támadta meg a finisben, de csak megközelíteni tudta. Utódló start-célban nyerte a versenyt Úrilány R. és a mezőny egyetlen háromévese, Walking John M előtt.

Befutási sorrend: Utódló (3) – Úrilány R. (4) – Walking John M (2)

Győztes idő: 17,2

VIII. futam – Kali Díj:

Lejelentés: Bimbo de Chenu (1)!

Spartacus Ans és Sanger MS kezdtek a legjobban. Libasorba rendeződött a mezőny, az élen Spartakus Ans ügetett, majd Sanger MS, Speedy Boy, Tonnyó és Rocket Boy volt a további sorrend. Változás az egész futam alatt nem történt, ez lett a végső sorrend is.

Befutási sorrend: Spartakus Ans (3) – Sanger MS (4) – Speedy Boy (5)

Győztes idő: 17,7

IX. futam – Erliane Hendikep:

Onyx M. kezdett gyengén, Uncia pedig hibával, diszkvalifikálták. Talizmán, Number One és Medália voltak gyorsak a start után. Végül Talizmán vállalta magára a vezetést, azonban az első egyenesben Medália gyorsított és átvette tőle az első pozíciót. Medália mellé felment istállótársa Ottey Boss és az ő kettesfogatuk hozta a mezőnyt a túlsó egyenesre. Talizmán és a zárkózó Red Stone volt a további sorrend. Az utolsó kanyarban Rigoletto-nak is volt momentuma. Ottey Boss egyedül maradt az élen és ő hozta a mezőnyt a célegyenesre, azonban végül még a dobogóról is lemaradt. Talizmán szerezte meg a győzelmet, a második helyre volt célfotó Sumi és Rigoletto között.

Befutási sorrend: Talizmán (4) – Sumi (5) – Rigoletto (3)

Győztes idő: 20,7

 

SHARE THIS