/ by /   Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Bemutatjuk az ügető szakág trénereit – 4. rész

KOLOZSI LÁSZLÓ

Az elmúlt évtizedben az egyik legeredményesebb idomár vagy a Kincsem Parkban, mesélj a kezdetekről, mikor lettél tréner?
– Kétszer voltam segédhajtó champion, majd 2003-ban, 24 évesen lettem tréner és már rögtön az elején championi címet szereztem, elsősorban Koncsik Béla és Szabó Krisztina lovainak köszönhetően. Később, 2014-ben ismét az én lovaim nyerték a legtöbb versenydíjat.  Tonnyóval a Magyar Ügetőderbyt is sikerült megnyernem, ami hatalmas dolog volt nekem és az egyik legkitartóbb tulajdonosomnak, Kulik Ferencnek. Dolgozunk, bizakodunk, megyünk előre azóta is.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
– Elsősorban természetesen a lovakat, és a velük töltött időt, azt, ahogy látom a fejlődésüket. Ők a sporttársaink, nem a munkaeszközeink: barátként, testvérként tekintünk rájuk. Ezen kívül pedig azt szeretem, hogy minden nap és minden verseny más, mindegyik egy új kihívás.

Jelenleg hány lóval foglalkoztok?
– 38-40 lóval dolgozunk jelenleg, ennek nagy része itt áll a Kincsem Parkban.

Milyen volt a 2018-as szezon, mennyire vagy elégedett?
– Papíron elégedettnek kéne lennem, mert 3. helyen zártuk az évet, ez az ötödik legjobb évem amióta idomár vagyok, de mégis hiányzott valami igazán átütő siker, valami plusz. Elsősorban a nagyversenyekben van hiányérzetem.

Ezek szerint a 2019-es évtől ezt a plusz sikert várod?
– Természetesen igen, mindig jobb és jobb eredményeket szeretnék elérni, így 2019-ben is még jobb évet várok. Maximalista vagyok, szeretnék mindig feljebb és feljebb lépni. De úgy érzem, erre meg is van minden esélyem.

2018-ban mely lovak okoztak pozitív meglepetést?
– Újrázz! nyáron került az idomításomba és nagyszerűen teljesítve lett második az Ötévesek Nagydíjában, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra. Betty Evo is nagyon szépen fejlődött és nagyon jól haladt, Tengelicet pedig mindenképpen kiemelném, öt versenyt nyert és 2,2 millió forintot keresett tavaly.

Olyan ló volt, aki valamiért csalódást okozott?
– Sajnos ilyen is volt, Zizitop nem akarja azt adni, amit várok tőle és egyelőre a Zucker Mustang sem az igazi. Annak örülök, hogy nagyon sok, tíz kétévesünk van, bennük maximális bizodalmam van. A háromévesek közül Astalavista Baby-t és Always Quick BD-t emelném ki.

 

SHARE THIS