/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

12/11 Deadshot

Baranyai Ádám jelenleg a legfiatalabb és egyben az egyik legsikeresebb agártréner Magyarországon. A tavalyi évben Deadshot nevű agara lett az “Év Agara” a Kincsem Parkban.

Tavaly Te lettél az Év Trénere, milyen út vezetett ehhez a nagyszerű sikerhez?
– Szokták mondani, hogy a sikerig mindig hosszú út vezet. Az első lépeseket már több, mint 10 éve tettem meg ezen az úton, amikor életem első agarát megvásároltam Tenczel Gábortól. Aztán eltelt jó pár év és rengeteg tapasztalatot szereztem ebben a sportban. Így mondhatom, hogy esetemben kijártam a ranglétrát és megfizettem a tanuló pénzt is. Sok-sok versenyen vettünk részt és versenyről versenyre bontogattuk a szárnyainkat, próbáltunk a nagyok mögé felzárkózni. Majd 2018-ban teljesedett ki ez a több, mint 10 évre vissza nyúló “trénrekedésem”. Amikor Deadshot-ot megvásároltam, egyértelműen egy cél lebegett a szemem előtt . Szerettük volna megnyerni vele a versenyeket és elnyerni ezt a rangos és elismert „Év agara” címet. Igazából azt gondolom, hogy a siker kulcsa több rétű. Egyrészt a nagyapámtól megörökölt, agarak iránti szerelem ami már gyermekkoromban kialakult, másrészt Tenczel Gábor barátom rengeteg tanító szavának elegye. Ezekenek és természetesen egy remek agárnak, Deadshotnak, azaz a mi a Picikénknek köszönhetően a tavalyi évben közösen el tudtuk nyerni az Év Agara és az Év Trénere címeket , nagy büszkeségünkre.

Milyen érzés, hogy „Picike”, azaz Deadshot lett az év agara? Mennyi munkád van benne?
– Deadshot, azaz hívónevén Picike családtagnak számít . Ő egy csoda a mi számunkra, egy igazi társ, a versenyagár, a megtestesült bajnok. Az érzés pedig, hogy ő lett 2018-ban az Év agara  rendkívül jó, mondhatni felemelő. Beérett a közös munkánk. Sokat dolgoztunk ezért a címért és mindent megtettünk, hogy a versenyeken a legjobbját tudja nyújtani hétről hétre. A 2018-as év a mi évünk volt, hisz 11 győzelem és egy második hely a mérlegünk. Illetve nagyon jó időeredményekkel is teljesítette a versenytávokat, így azt gondolom maximálisan elégedettek lehetünk. Viszont a földön maradva dolgozunk tovább, mivel mindig van hova fejlődni és vannak további céljaink, álmaink amiket szeretnénk elérni a közel jövőben Picikével.

 Jelenleg hány agárral dolgozol, akik ebben a szezonban versenyezni fognak?
– Jelenleg 7 agaram van. Egy 12 éves “nyugdíjasom” Daisyke, 2 aktív versenyzőm: Deadshot és Hunter Storm, mellettük pedig 4 fiatal növendék agaram. Ők négyen a jövő reménységei jelenleg. Terveim szerint ők már idén mind a négyen be tudnak mutatkozni a Kincsem Parkban is. Kölyökkoruk óta nálam nőnek és készítjük őket apránként a versenykarrierre. Amit érdemes róluk tudni, hogy ketten Jaxx On Fantasy és Perfect Runner Natiry utódai , így bízom benne, hogy a szülőket megidézően fognak majd tudni versenyezni ők is és remek eredményekkel megörvendeztetni minket. Valamint a másik két növendék agaram, akik pedig Perfect Runner Messi (Hunor) és Moonlighr-Hunter Destiny kölykei, szintén nagyon ígéretes alomból származnak és bennük is óriási bizodalmunk van. Így az idei évben sem fogunk unatkozni és 6 agárral fogunk készülni az új 2019-es szezonra.

Kiket emelnél ki közülük és miért?
– Kiemelni nem szeretnék senkit, vagy éppen mindenkit, egyikük sem véletlenül került hozzánk. Vagyis talán Picikét emelném ki, hiszen ő már idén bebizonyította, hogy egy igazi bajnok, amellett, hogy remek társ is. De mindegyik agarunkat imádjuk , mindenkiben van valami, ami miatt igazán szeretni lehet .Minden agár egy külön egyéniség. Versenyzés szempontjából persze fontos az eredményesség, de ők az életünk részei és a családunk tagjai , így nem tudom egy szempontból nézni őket és ezért nem is szeretnék kiemelni nagyon senkit. Annyi tartozna ide, hogy a tavasz és a nyár egy izgalmas időszak lesz a 4 fiatal agarunk miatt is, hogy melyikük hogy fogja tudni beváltani a hozzá fűzött reményeinket a versenypályán. Egyenlőre mindenkinek ugyan akkora esélye van bajnokká válni, hiszen azonos neveltetésben nőnek fel és mindent megteszünk, hogy jó versenyagarak váljanak belőlük is.

 Hogyan tanítod, dolgozol egy agárral onnantól kezdve, hogy 10 hetesen hozzád kerül addig, amíg versenyagár nem válik belőle?
– Azt gondolom, hogy egy agár felnevelése egy darabig szinte teljesen azonos, mint más fajtájú kutyák esetében. Nagyon fontos a meleg hely biztosítása, ahol tud pihenni, aludni. Emellett biztosítanunk kell a mozgásigénynek megfelelő teret, helyet és a szükséges időt ehhez. Illetve nagyon fontos az etetés, hogy megkapja a szükséges minőségi tápanyagokat, hogy szép, erős és egészséges agárra cseperedjen. Ezeket a feltételeket biztosítom a nálam nevelkedő kölyköknek és emelett Tenczel Gábor barátom tanító szavai alapján, legjobb tudásom szerint mozgatom és nevelem őket mindaddig, míg eljutunk az első edzésekre a versenypályán. Azt gondolom, hogy ami eltér egy agár illetve egy másik fajta kutya nevelésében, az az lenne, hogy a vadászösztönét kell nekik folyamatosan erősíteni és szinten tartani, hogy majd a versenypályán teljes erőbedobással tudja űzni a “nyulat” anélkül, hogy a versenytársaival foglalkozna.

Mit vársz az új, professzionális ovál pályától?
– Nagyon várjuk már az új, profi pályát . Azt gondolom, hogy nem lesz nehezebb dolguk az agaraknak itt, mint az egyenesben . Az országban működik belső nyulas ovál pálya és mi is versenyeztünk az elmúlt 10 évben rajta. Ott is megállták a helyüket az agaraink, így maximum ami időt vehet igénybe az talán az lehet, hogy az új külső nyulas rendszert kell megtanulniuk. De pár edzéssel fel lehet készíteni őket és azt gondolom, hogy ha alapos felkészítést és elég időt adunk nekik az új rendszerre való átállásra akkor remek, színvonalas versenyeket fogunk látni 2019-ben is, az új Nemzeti Agár Stadionban.

Mik a terveid 2019-re?
– 2019-es terveim közt szerepel a 4 fiatal agaramat pályára állítani és reményeim szerint szép eredményeket elérni velük is. Valamint Deadshottal szeretnénk folytatni a remek szereplést a Kincsem Parkban. Terveink között szerepel a külföldi megmérettetés is, viszont ehhez elengedhetetlen az új pálya, ahol meg tudjuk tanulni a külső nyulas rendszert és fel tudjuk mérni, hogy Picike sebessége elég lenne-e esetlegesen egy külföldi Derbyben való indulásra – vagy akár bármelyik növendék agarunké. Jó lenne megvédeni az Év Agara és az Év Tréne címet, viszont rengeteg az ígéretes agár és azt gondolom, hogy sok jó tréner fog idén is összecsapni versenyről versenyre a Kincsem Parkban, így azon leszünk, hogy mindig a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani és szeretnénk a dobogó legfelső fokára felállni ahányszor csak tehetjük.