/ by /   Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Bemutatjuk az ügető szakág trénereit – 14. rész

NAGY FERENC II.

Több, mint két évtizede a ranglista első harmadában végeznek Nagy Ferenc II. lovai, ügetőire elmondható, hogy általában nem koraiak, azonban hosszú évekig tudja a Mester talpon tartani őket.

Hogyan jöttek az életedbe a lovak, az ügetőlovak és mióta dolgozol trénerként?
– Érettségi után az egykori Orosházi Ménesben kezdtem dolgozni, ami sajnos a 90-es évek elején megszűnt. Ezután kerültem fel az ügetőre Budapestre, 1994. január 1-től tulajdonos-idomárként tevékenykedem. Párommal, Komáromi Krisztinával a kezdetektől együtt dolgozunk.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
– A mi életünk teljesen a lovak körül mozog, így mindennél jobban szeretem őket, még a versenyzésnél is.

Milyen volt a 2018-as év számodra?
– Jó évünk volt, tulajdonképpen soha nincs okom a panaszra, mert mindig jól zárjuk a szezonokat. Nincs ugyan kimagasló képességű lovunk, de kiváló hendikep lovaink vannak, akik jól teljesítenek évről-évre.

Jelenleg hány lóval foglalkoztok? Kiket emelnél ki közülük a teljesítményük alapján?
– Most 18 futó lovunk van és öt fiatal kétévesünk. A versenyző lovak közül Ördög Hegedűse, Szilvás és San Francisco azok, akik mindig hozzák a maximumot.

Hány fiatal lovatok van és mi várható tőlük?
– A kétévesek mindig nagy kérdés, nagy bízunk bennük, már elkezdtük a lassú munkát, belőlük bármi lehet. Van két ígéretes hároméves csikónk és a négyévesek szintén jók, egyre jobban mutatkoznak.

 

SHARE THIS