Prince of Wales’s Stakes
A négyéves és idősebb lovak számára egy mérföld és két furlongos (2000 méter) kiírt versenyt 1862-ben alapította a cím akkori birtokosa, a későbbi VII. Edward király. 1940 és 1967 között nem volt futották, ami tulajdonképpen nem teljesen meglepő, hiszen a fejedelmi cím 1936 és 1958 között betöltetlen volt. Az 1862-es első nyertes Carisbrook volt, míg a trónörökös walesi herceggé koronázása előtti évben, 1968-ban stílusosan Royal Palace hozta el a pálmát. (Ha nagyon akarták volna, persze megtarthatták volna a versenyt Duke of Cornwall Stakes-ként, vagy Earl of Chester Stakes-ként is, hiszen Károly születése óta birtokolta a Cornwall hercege és a Chester grófja címet. A hagyományok azonban hagyományok angol földön, nincs apelláta. A hercegi koronázásra azért kellett 1969-ig várni, mert Károly akkor lett huszonegy esztendős.)
A rekorder nyerőket, akik mindnyájan kétszer győzedelmeskedtek a versenyben a XX. század adta. Connaught 1969, 1970, Mtoto 1987, 1988, Muhtarram 1994, 1995. A legsikeresebb zsoké Morny Cannon 1895-ben kezdte nyerni a díjakat először Matchmakeren, majd ezt követte Shaddock 1896, Manners 1899, Simon Dale 1900, Rydal Head 1904, és végül Plum Centre 1905-ben.
Több mint száz esztendőt kell visszaugornunk a történelemben, hogy ráakadjunk a legsikeresebb tréner nevére. Ő John Porter volt, aki Ossory 1888, Watercress 1892, Matchmaker 1895, Shaddock 1896, Manners 1899, Simon Dale 1900, Rydal Head 1904, és Plum Centre 1905 nevű lovainak köszönhette a nyolc sikert.
A legeredményesebb tulajdonos családneve ismerősen cseng a lóverseny kedvelőknek. Derby grófjának hívták, sorrendben a tizenhetedik, és az Edward George Villiers Stanley névre is hallgatott. Ugyanennyi, azaz öt győzelmet könyvelhetett el eddig a Godolphin istálló is. Az elmúlt tíz év nyertes futtatói között ott találjuk a bárói rangra emelt Andrew Lloyd-Webbert, Kharim Al Husseini herceget, akit IV. Aga khan néven ismer a világ, a Magnier-Tabor-Smith triumvirátust, a Mohammed Al Maktoum sejket, és egy másik bárót is, Georg von Ullmannt. Talán kissé furcsa, de a Prince of Wales a legnagyobb összdíjazású verseny, idén 750 ezer font várja, hogy új zsebekbe vándoroljon.
Gold Cup
A Gold Cup egyike a legrégebben alapított versenyeknek, 1807 óta csupán három alkalommal nem rendezték meg. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az angoloknak legalább egy világháborúra van szükségük ahhoz, hogy ne fussanak a lovak a kupáért, de a két világégés tizenegy esztendejéből így is csak háromban nem volt futam (1915, 1916, 1940). Az 1964-es kimaradás a heves esőzések számlájára volt írható. Az első verseny győztesének, Master Jackey tulajdonosának, III. György király és Sarolta királyné nyújtotta át a tekintélyes összegnek számító száz arany guinea pénzdíjat. Hogy mennyire komoly volt ez az összeg elmondja az a tény, hogy abban az időben 8.4 grammot nyomott a guinea-s érme. Az ún. decimailzációs törvény (1971) előtti angol pénzrendszert szívesen taglalnánk bővebben, de ellenállunk a kísértésnek, legyen elég annyi mostanra, hogy egy szobalány az 1800-as évek első évtizedében 19 fontot keresett (1 guinea = 1.05 font). Évente.
A verseny történetének érdekességei közé tartozik, hogy 1844-ben I. Miklós orosz cár hivatalos látogatáson járt Angliában, és mi sem volt számára természetesebb, mint hogy kilátogasson az ascoti turfra. Lefutották a Gold Cupot, és az uralkodó tiszteletére a győztes lovat, akinek furcsa, vagy sem, addig nem volt neve, elnevezték The Emperor-nak (A Császár, A Cár). A Romanov-nagylelkűség nem engedte, hogy ez a gesztus viszonzatlan maradjon, ezért a jóságos Nyikolaj Pavlovics díjat ajánlott fel a győztesnek, egy értékes tálat (plate). Erre Viktória királynő úgy döntött a gesztus viszonzásának viszonzásául, hogy változzék meg a verseny neve is, legyen onnantól fogva The Emperor’s Plate. A derék The Emperor is érezhetett valamit ebből a nagy felhajtásból, mert rá egy évre megint megnyerte a versenyt. Rendben is lett volna mindez, de jött az 1853-tól 1856-ig tartó Krími háború, a barátokból ellenségek lettek, és minden visszazökkent a régi kerékvágásba, jöhetett vissza a Gold Cup elnevezés.
Hogy azonban ismét szakmai dolgokról essék szó, jegyezzük meg, hogy a Gold Cup az úgy nevezett Stayer Triple Crown (Hosszútávú Hármaskorona) első ága. Hátra van még a Goodwood Cup és a Doncaster Cup. Négyéves lovak a versenyben 9 stone-t (57 kg), ötéves és idősebb telivérek 9 stone 2 fontot (58 kg) visznek. A legeredményesebb ló a futam történetében Yeats volt, aki négy egymást követő évben, 2006 és 2009 között, gigászi teljesítményt nyújtva nyert Johnny Murtagh-val nyergében. A legeredményesebb zsoké azonban nem ő, hanem a valaha élt legnagyobb lovas Lester Piggott. Tizenegyszer vehette át a díjat őfelsége kezéből. Az utánozhatatlan sorozatot Zarathustra nyergében kezdte 1957-ben, majd ezt követte Gladness 1958, Pandofell 1961, Twilight Alley 1963, Fighting Charlie 1965, Sagaróval háromszor nyert egymás után 1975, 1976, és 1977-ben, utána jött Le Moss 1979, végül Ardross-szal egy szerény dupla 1981, 1982. Hosszú lenne felsorolni a legeredményesebb trénereket, mert hatan is nyertek ötször Gold Cup-ot, de 1918 óta ez csak a néhai Sir Henry Cecilnek sikerült és ehhez elég volt három lovat odaküldenie: Le Moss 1979, 1980, Andross 1981, Paean 1987. A rekorder Aidan O’Brien, akinek hét idomítottja volt eddig sikeres, Yrats 2006, 2007, 2008, 2009, Fame and Glory 2011, Leading Light 1014, Order of St. George 2016. Brit tulajdonosok nevét nem találjuk a legsikeresebb futtatók listáján. Négy győzelem áll a francia Marcel Boussac neve mellett: Le Moss 1979, 1980, Andross 1981, Paean 1987. Az emirátusokbeli Godolphin istálló ugyanennyiszer volt eredményes: Classic Cliche 1996, Kayf Tara 1998, 2000, Papineau 2004. Az ír Sue Magnier és társa, Diane Nagle Yeats révén kerültek fel az exkluzív listára.
Megjegyzendő, hogy az 1971-es és 1972-es verseny végeredményét meg kellett változtatni. Új idők köszöntöttek a lóversenyzésre. A nyerő Rock Roi dopping-tesztje pozitív lett. Ráadásul két egymást követő évben. Szomorú, mert erről Rock Roi tehetett a legkevésbé, pedig lelkét is kitette kegyetlen gazdái sikeréért. 1988-ban Mohamed sejk egy óvásnak köszönhette Sadeem győzelmét, a nyerő Royal Gaitet diszkvalifikálták hosszú tanácskozás után a stewardok. Az emír (akkoriban még csak egyszerű herceg) azonban a következő évben ismét indította lovát, aki ezúttal gond nélkül hódította el az Arany Kupát. Az értékes tiszteletdíj nyilván most is ott díszeleg valamelyik palotája egyik vitrinjében, ha nem éppen pompás sivatagi sátra mélyén, hiszen a királynő által átnyújtott trófeákat (Gold Cup, Royal Hunt Cup, Queen’s Vase) nem kell visszaszolgáltatni a következő évben, mint ahogy ezt meg kell tenni a többi ascoti díjjal.
(folyt. köv.)