/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Addig jár a korsó a kútra…

Írta: Tom Ward, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Az Egyesült Államokban az európaitól eltérő dopping-szabályok vannak hatályban, de ez nem azt jelenti, hogy a tengeren másik oldalán lazábban kezelik a vonatkozó rendelkezéseket. Marcus Vitali idomárnak voltak már vitatott ügyei, és ismét bajba került tiltott szer használata miatt. A bölcs mondás szerint: addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Aki egyszer letért az egyenes útról, az előbb utóbb megjárja.

A tréner működési engedélyét egy évre bevonták, és 2.500 dollár (736 ezer forint) bírsággal sújtották. Történt ugyanis, hogy az istállójában megjelenő, rutinellenőrzést végző doppingellenőrök láttán Vitali pánikba esett, a hűtőszekrényből kikapott egy fóliába csomagolt ismeretlen tárgyat és elrohant. A Delawar Parkban történt eset nem az első volt pályafutása során. 2016-ban az idomárt már egy ízben eltiltották mestersége gyakorlásától tiltott szerek alkalmazása miatt.

 

Vitali itt még örül

A helyi versenyintézőség soron kívül tárgyalta az ügyet, ahol a megjelent Vitali azzal védekezett, hogy marihuána volt a csomagban. Ennek ellentmond Don Johnson állatorvos vallomása, aki úgy nyilatkozott, egy nappal korábban egy vörösesbarna színű folyadékot akart beadatni vele a tréner az egyik lónak, amit ő megtagadott.

John Wayne a pálya igazgatója sajtóközleményében tudatta: – Mr. Vitali magatartása rendkívül gyanús, különösen azért, mert a dopping ellenőröket kísérő biztonsági őröket is félrelökte menekülés közben. Nem toleráljuk az ilyen viselkedést. Ha valaki kihúzza magát az ellenőrzés alól, azt nem jókedvében teszi, mindez egyenértékű a pozitív eredménnyel. Rendkívül irritálónak tartom, hogy Mr. Vitali fellebbezett a döntés ellen. Innen üzenem minden olyan szereplőnek, aki rosszban sántikál, ezt teljesen feleslegesen tette, könnyen elképzelhető, hogy súlyosabb lesz a másodfokú ítélet.

SHARE THIS