/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Esti Fény új tulajdonban

A közelmúltban hazánk legjobb stayere, Esti Fény új tulajdonba került, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok ugyanis egy remek vételi ajánlatot kapott a pej ménre. A vásárlás körülményeiről Dióspuszta Ménesmesterével, Balika Attilával beszélgettünk.

Korábbi beszélgetéseink alkalmával már említette, hogy Esti Fény megvásárlásával kapcsolatban többen is érdeklődtek, a remek versenyteljesítmények, a németországi Listed helyezés után Európa -szerte felkapta a fejét a nemzetközi szakma, sokan értékelték úgy, hogy nagy lehetőségek rejlenek a magyar tenyésztésű ménben.

A vásárlás körülményei kissé ködösek számunkra. Esti Fény utolsó német versenyekor még arról beszéltünk, hogy a tervek szerint a remek mén karrierjét tovább kívánja egyengetni a ménes. Emellett tervben volt egy olaszországi futás is, sőt Esti Fény már programon volt, trénerével és lovasával a pályán várták a futam startját, ekkor jött a hír, mégsem futhat, ugyanis az új tulajdonos ehhez nem járul hozzá. Miért döntöttek mégis az eladás mellett?

Esti Fény egy remek versenylóvá fejlődött, úgy gondolom ezt a hazai pályán és nemzetközi szinten is sikerült megmutatnia, emellett az a tény, hogy Olaszországban is starthoz állt volna, jól mutatja, hogy a „szívünk Esti Fényért és Dióspusztáért dobog”. A másik oldalról közelítve viszont, amikor egy ilyen vételi szándékkal jelentkezik egy tulajdonos, gondolnunk kell a ménes jövőjére és szigorúan racionális érvek mellett döntve az eladást kell választani.

A gazdasági érdek természetesen rendkívül fontos szempont és egy telivér karrierjében mindig ott a lehetősége egy esetleges sérülésnek, mellyel az egész befektetett munka tönkre mehet. Ugyanakkor a lóversenysport mindig is így működött, talán ettől van meg az a speciális romantikája az egésznek. Gondolom, hogy egy átgondolt kollektív vezetőségi döntés határozata mindez, nem sajnálja mégis, hogy így döntöttek?

Úgy gondolom nem szabad sajnálkoznunk, sőt büszkének kell lennünk, hiszen soha eddig még egy magyar tenyésztésű versenylóért sem fizettek akkora összeget, mint Esti Fényért! Ez a mén versenylóként rendkívüli eredményekkel öregbítette a ménes hírnevét, és természetesen még ennél szebb sikereket is elérhet, igaz már nem magyar tulajdonban. Mindezek mellett ez a mén lehetőséget adhat az egész ménes fejlődésére, hiszen az eladásból befolyt összegből Listed-, vagy akár Group- szinten elért saját teljesítménnyel rendelkező vemhes anyakancákat vásárolhatnánk.

A magyar telivértenyésztésnek egyetlen lehetősége a fejlődés irányába a nagyon jól megválasztott vemhes kancavásárlás. Ha a mostani bevételt rendelkezésünkre bocsájtják, hogy a fent említett célokat megvalósíthassuk, akkor reményeim szerint több Esti Fényhez hasonló klasszis versenyló kerülhetne ki Dióspusztáról. Bízom benne, hogy sikerül mindezt megvalósítani.

Valóban nemes célt szolgál a döntés, mégis többen úgy gondolják a szakmában, hogy Esti Fény egy felfelé ívelő karrier elején jár és valószínűleg még nem derült ki, hogy mi is a képessége felső határa. Mit gondol, mennyi lehet még benne?

Nem szabad mohónak lennünk, természetesen mindannyian szerettük volna, ha például Olaszországban létrejöhetett volna ez a futás, abból már többet megtudtunk volna, emellett reális esély volt több ezer euró megkeresésére, de a vevő megérkezett. Esti Fény jövőjével kapcsolatban most annyit tudunk, hogy Németországban karanténban várja, hogy új gazdája milyen feladatot szán neki…

Varga Áron

SHARE THIS