/ by /   A nap híre, Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Barangolás a Curragh-n John Oxx-szal – II. rész

Írta: Johathan Mullin, Racing Post, fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Valóban így van. Aintreeben, Ascotban, Cheltenhamben, Epsomban, Goodwoodban és Newmarketben is jelen vannak az ír trénerek. Kétség sem férhet sikerességükhöz, sőt, Aiden O’Brien szinte dominálja napjaink lóversenyzését, igaz ő máshol, nem a Curragh-n idomít.

Lehet, hogy első látásra nem tűnik fel, de a Curragh rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt százötven esztendő alatt. A leglátványosabb a síkságot átszelő vasút. Oxx mester erről így vélekedik: – Nem ellenezték a helyiek, mert egyből rájöttek, hogy a javukat szolgálja. Ennél sokkal nagyobb gondot és felhördülést okozott annak idején, hogy a brit hadsereg állandó bázist létesített a közelben. Már csak azért is, mert a versenytérből vettek el területet a kaszárnya megépítéséhez. Ma már nincsenek itt, átadták helyüket a hazai katonáknak.

Így folyt egykor a kiképzés a Curragh-n

 

Az ír hadsereggel nagyon jó a viszonyunk, szinte észre sem lehet őket venni. Ha olykor-olykor mégis elődugják az orrukat a laktanyából, jó előre szólnak, hogy legyen időnk felkészülni a csinnadrattára. Olyankor manőverezgetnek, elsütnek egy-két ágyút, van egy kis puskaropogás, majd visszamennek szépen a helyükre és folyik tovább az élet a megszokott mederben.

Manapság már másként megy

A juhtenyésztőkkel még kevesebb gond van. Legutóbb az autópálya építése borzolta a kedélyeket az 1980-as években. Mi azt szerettük volna, hogy alagutat fúrnak, de azzal érveltek, hogy egy alagút felhasználható lenne a katonai bázis ellen tervezett támadás során. Mindenre gondoltak. Nem tudtunk erre mit mondani, főleg azért nem, mert az Ír Köztársasági Hadsereg egyes tagjait őrizték ott akkortájt. Ezért építették a hidakat a Curragh két végébe. Az emberek ellenkeztek, mert nem illik a tájképbe sehogy sem, és igazuk is volt, de mégis megszoktuk valahogy. A birkák megkerülik, mi pedig átmegyünk rajtuk.

A lenyűgöző szépségű idomítótelepen összesen 100 kilométer a gyeppel borított futófelület hossza. – Nem irigylem a telepvezetőt – mondja John Oxx. – Mindig naprakész kell lennie, és ne felejtsük, a világnak ezen a táján sokat esik az eső. Ez jó, de az ő szempontjából lehet rossz is. Szerintem a legjobb füves pályák a Walsh’s Hill környéki lankák körül vannak. Ezen kívül Walsh’s Hill melletti tőzegláphoz is járok. A gyeppálya már legalább kétszáz éves. Minden novemberben vékony tőzeg réteget hordanak rá. Nagyon jót tesz a lovak lábának az itteni munka, mert nagyjából mindig egyforma a futófelület szilárdsága, és akkor is tudunk ide járni, amikor máshol kopogós a talaj. Nem olcsó a használata, mert lovanként 20 eurót kérnek egy alkalomra. Sokan nem is használják ezért, de érthető, hogy nincs ingyen. A jó gyep titka az, hogy nem szabad sokat használni. Van még ezen kívül egy 1800 méteres szintetikus felületű és egy ugyanolyan hosszú Polytrack felületű pálya, valamint az Old Vic-nek nevezett faforgács borítású. Ez 2000 méteres. A többi mind fűvel benőtt, sík terület, ahol szabadon lehet trenírozni. Ezt összefoglaló néven Flat Rath-nek (kb. a síkságon lévő földvár és környéke) nevezzük. A gyepet folyamatosan ápolják és karban tartják, enélkül nem menne a munka.

Paul Hensey, a Currgah versenypálya igazgatója elmondja, hogy tizenhét embert alkalmaz, aki csak a tréningpályákkal foglalkozik. Tavaly 5.299 másutt tréningben álló telivért hoztak lószállítóval a Curragh-ra, hogy felkészülésüket változatosabbá tegyék. Természetesen ezért fizetni kell. Az idei nedves tavasz és nyár is arra kényszerített rengeteg külsős idomárt, hogy itt dolgozzanak. Ebből szép mellékes bevételre lehetett szert tenni.
– Elődeim, John McStay és Philip Caffrey nagyon sok pénzt, 2.5 millió eurót fektettek a gyep pályák karbantartásába, és bölcs előrelátásuknak most aratjuk le a gyümölcsét. Azt hiszem nem árulok el titkot, amikor elmondom, egy új fajta fűvel kísérletezünk, eddig sikerrel. Ennek jóval hosszabbak a gyökerei, mint az régen használtnak. A versenypályán sikeresen rendeztük meg a derby-hétvégét, nagyon sok látogatót fogadtunk, meg vagyok elégedve. Akkor vettem át a pálya irányítását, amikor 2001-ben Aga Khan elmondta híressé vált beszédét a Moyglare Ménes által adott gálavacsorán. A milliárdos futtató fellépésének köszönhetően 100 millió euró tőke áramlott az ír lósportba. Sajnos 2009-ben a folyamat leállt és parkoló pályára került, pedig lenne még mire költeni. Ennek ellenére azóta is szívósan küzdünk. Legnagyobb gondunknak az épületek állagmegóvását tartom, néha úgy érzem, már csak a festék tartja össze a régi szerkezeteket.

Ez igen frusztráló, mert az ír telivértenyésztés soha nem látott magasságokban van, lovaink, trénereink és zsokéink a világ legjobbjai, nekem mégis azzal kell foglalkoznom, honnan teremtem elő a pénzt a következő húsz év elkerülhetetlen és legégetőbb kiadásaira. Éves szinten a látogatók számával sem vagyok elégedett, pedig emlékszem még arra az időkre, amikor kénytelenek voltunk komoly vállalati megkereséseket visszautasítani, mert egyszerűen nem fért el több ember a pályán. Akkor határoztuk el, hogy új és grandiózus tribünt építünk, ami végül is a 2000-es évek végi gazdasági nehézségek miatt nem valósult meg. Talán jobb is, mert nem tudom miből tudnánk ma fenntartani ma egy akkora létesítményt. Nagyon hálásak vagyunk Aga Khannak, hogy továbbra is élvezzük támogatását. Őfensége mindig kitartott mellettünk, nemrégiben megvásárolta a Stand Hotelt és a Turf Club rendelkezésére bocsátotta. Szintén kaptunk tőle 50 millió eurót, ami ugyan csak a fele annak, amit legutóbb sikerült összegyűjtenünk, de meglepő módon a vásárlóértéke nőtt hazánkban, tehát több dolgot tudunk megvalósítani belőle, mint vártuk.

Aki a Curragh-n született és itt nőtt fel, nagyon erős identitástudattal bír. Olyan, mintha egy miniállam polgára lenne.

– Itt születtem, itt tanultam meg járni, lovagolni, majd autót vezetni – meséli John Oxx. – Ez utóbbi volt a legnehezebb. A füves területeken jól lehetett gyakorolni, persze a juhok és bokrok nem voltak mindig biztonságban. Idefűz minden emlékem, de gondolom így van ezzel más is, más ország más tréningközpontjában. Mi, telivérekkel foglalkozó emberek, egy nagy család vagyunk. Apáról fiúra száll a mesterség és ugyanazok a gondok és örömök teszik ki életünket a világ minden pontján. A recept nem változott és nem is fog változni: kemény munka, szakértelem és alázat. Rengeteg alázat. Mi írek még azt is hozzátehetjük: kitartás.

Vége