/ by /   Friss hírek / 0 comments

Gróza János (1935 – 2019)

Ismét gyászol az ügetősport, elhunyt Gróza János, egykori sikeres idomár és hajtó. Mint sokan mások, pályafutását a galoppon kezdte, már 14 évesen megszerezte első győzelmét. Később átkerült az ügetőre, ahol több mint négy évtizeden keresztül dolgozott rendkívül eredményesen. 1980-ban kapott idomári engedélyt, hajtóként 889 győzelmet aratott. Fickóval elért sikerei emelték a szakma első vonalába, a legnagyobbak közé, kilenc nagyversenyben győztek, eredményesen szerepeltek külföldön is, míg 1983-ban az „Év Ügetőlova” címet is elnyerték. Türelmét, hozzáértését Lady Flame is példázza, a kanca hat tüdőgyulladás után került hozzá, de már kétévesen a legjobbak közé tartozott, és nem csak a versenypályán, hanem később a tenyésztésben is maradandót alkotott. További kedvenc lovai voltak még: Ond, Hitves, Pármai Ibolya, Gyaur és Pajkos.

Mindig a győzelemre tört, hozzáállása, sportszeretete, magatartása mintául szolgálhat a mindenkori sporttársaknak.

Munkássága elismeréseként 2016-ban a Versenyszervező Életműdíjjal jutalmazta.

A Mester búcsúztatása október 24-én 15:00 órakor lesz a XIV. kerületben, a Róna utca 201. alatt található búcsúztatóteremben

SHARE THIS