/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

André Fabre – a francia lóversenyzés császára

Írta: Julian Muscat, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

1993. november 5-én egy csoport brit újságíró egymást túllicitálva sopánkodott Santa Anitában a Breeders’ Cup első futama előtt, mert nemhogy a brit, de a mítingen induló európai lovaknak sem volt sok esélye a jó szereplésre. Mindenben csak a nehézséget látták: a hosszú odáig tartó útban, a kaliforniai klímában és az Amerikában engedélyezett táplálék kiegészítőkben és serkentő szerekben.

André Fabre azonban bebizonyította, felesleges volt aggodalmaskodniuk. Miután meghúzta Arcengues hevederét, csak annyit mondott Jerry Bailey-nek, hogy lovagoljon magabiztosan. A zsoké nem esett kétségbe az idomári utasítástól, és minden idők egyik legparádésabb sikerét érte eh a Classic-ban a 133/1-hez adott telivér hátán, aki még életében egyszer sem futott előtte homokon.

Ezt a futamot tekinthetjük Fabre mester hitvallásának is, aki világ életében rajongott a nemzetközi kihívásokért és káprázatos magabiztossággal állt helyt mindegyikben. A mesterről közismert, hogy nem ad interjút a sajtónak, nagyon ritkán sikerül szóra bírni. Jelen írásunkban kortársai beszélnek a francia lóversenyzés legnagyobb alakjáról.

Anthony Stroud

– Világ életében imádott utazni a lovaival – mondja Anthony Stroud, aki Mohhamaed Al Maktoum sejk versenyzési menedzsere volt, és akkor ismerkedett meg Fabre-ral, amikor a dubai herceg első alkalommal hozzá küldte lovait 1986-ban. – Abban az időben trénert keresett őfensége Franciaországban, aki hajlandó lenne az ottani kétéveseit Angliában is futtatni. Andrénál jobb embert nem is találhattunk volna. A következő években kétszer nyert Middle Parks Stakes-et (Lycius – 1990, Zieten – 1992) és egy alkalommal Dewhurst Stakes-et (Pennekamp – 1994).

A 1980-as évek elején, amikor Fabre oroszlánkörmeit próbálgatta Francois Boutin volt a legmeghatározóbb idomár. Egy másik legenda, Francois Mathet trenírozta Aga Khan lovait, akinek 1982-ben bekövetkezett halálakor Alain de Royer-Dupre vette át a stafétát. A Wertheimer fivérek a Head családra bízták lovaikat, a Wildensteinek az argentín Angel Penna után Patrick Bianconéval szerződtek. Csak egy kivételes tehetség tudta felvenni a klasszis szakemberekkel a versenyt, de Fabre ilyen ember.
1977-ben még a nyeregben látjuk, amikor Corps a Corps nyergében megnyeri a Grand Steeple-Chase de Paris André Adele mesternek, de a következő esztendőben már idomári licensszel a zsebében kezdi a szezont, miután átvette elhunyt idomárja lotját. A sikerek nem várattak magukra 1980-ban Fabre idomítottja, Fondeur nyeri a Grand Steeple-t, és ez így megy 1984-ig, mindannyiszor más lóval (Isopnai, Metatero, Jasmin II). Ezzel egy időben síkon is idomított. 1979-ben került hozzá yearlingként Al Nasr, akinek az első Group 1-es győzelmét köszönhette a Prix d’Ispahanban 1982-ben, majd Grise Mine következett a Prix Saint-Alaryban 1984-ben. Fabre még negyven ésves sem volt ekkor, de olyan hírességek álltak egyetlen szavára rendelkezésre, mint Lester Piggott és Yves Saint-Martin. A tulajdonosok is egyre több lovat küldtek hozzá. Mohammed sejk nyitott a sort, majd csatlakozott Khalid Abdullah, Daniel Wildenstein és Zenya Yoshida
– Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy 1987-ben egy évig a mester mellett tanulhattam – mondja John Hammond, Franciaországban trenírozó brit idomár. – Huszonhét évesen kerültem az istállójába, és az első benyomásom a szervezettség és s rend volt, pedig akkor már több száz lova volt. Mindenhol patika tisztaság uralkodott, és az istállók tele voltak a legkitűnőbb vérvonalú lovakkal. Nem titok, hogy a munkában Monsieur Fabre felesége, Elizabeth is részt vesz, aki saját jogán is remek szakember, nem csak jó férjet fogott magának, és eljátssza a főnököt, ahogy ez manapság szokás. A mester visszahúzódó, de nem távolságtartó ember, bár gyakran ilyennek ábrázolják a sajtóban. Nem szereti a locsogást és az udvariaskodó társalgást, hamar a lényegre tér, ha akar valamit. Megveti a rongyrázást, sohasem ad ki információt a lovasairól és feszeng, ha magáról kell beszélnie. Ennek ellenére a környezetet jó humorú embernek ismeri, az önirónia nagyon jellemző rá. Már több alkalommal ültem mellette díszvacsorákon és egyéb protokolláris rendezvényeken. Nagyon szórakoztató a társaságában lenni, és bármilyen meglepő, de ilyen alkalommal csak ritkán beszél a lóversenyzésről. A Group-győzelmeiről egyáltalán nem.
Mivel csak ritkán érintkezik a külvilággal, és interjút nem ad, számos mítosz alakult ki Fabre körül. Az egyik a tulajdonosokhoz fűződő viszonya. Nála nem lehet beleszólni a trenírozásba, a lovak menedzselésébe vagy a lovasításba, aki ezt mégis megteszi, annak fel is út, le is út. Ebben nem ismer tréfát. Ennek ellenére csapatjátékosnak ismerik, és Mohammed sejkhez fűződő lojalitása közmondásossá vált.

A harmincszoros francia idomár champion André Fabre 1945-ben született Spanyolországban. Mivel apja diplomata volt, bejárta az egész világot, sokáig Berlinben élt, ahol befejezte középiskolai tanulmányait. Ezután a jogi diplomát szerzett, de esze ágában sem volt talárt ölteni, ekkor már a lóversenyzés érdekelte a legjobban. Talán Németországban nevelték belé a pontosságot és a precizitást, amely annyira jellemző a mesterre. Egyik kedvenc módszere, hogy az ígéretes telivéreknek felkészítő versenyt ad egy komoly erőpróba előtt.

– Miss France kikapott a 2014-ben a 1000 Guineas előtt – emlékszik Stroud, aki most a kanca tulajdonosa, Diane Wildenstein tenyésztési tanácsadója. – Ha egy felkészítő versenyen csupán hatodik lesz egy ló Group 3-ban, az nem garancia a Group 1-es győzelemre. André csak legyintett, azt mondta, ettől kissé észhez tért a kanca. Egy pillanatra sem kételkedett a newmarketi sikerben, amely után elmondhatta, hogy az összes brit klasszikust megnyerte.

Zafonic

Peintre Celebre-rel is hasonló volt a helyzet a Prix de l’arc de Triomphe előtt 1997-ben, ő a Prix Nielben kapott ki előtte nyakhosszal. Zafonic is így járt a Maisons-Lafitte-i Prix Jebelben, ami után gond nélkül behúzta a 2000 Guineas-t Newmarketben. Amikor Kahlid Badullah megkérdezte, továbbra is indítani akarja-e lovat Angliában, a mester ezt válaszolta: – Természetesen, a mai futás nem számít.
Zafonic nagy reményű telivér volt, de a Sussex Stakes-ben belső vérzést kapott, amely után azonnal ménesbe küldték. A legtöbb idomár tovább kísérletezett volna, de Fabre nem ilyen tréner, ugyanis nem hisz a kezelések, a gyógyszerek és az állatorvosok erejében. Ő az egyetlen európai tréner, aki nem használ Lasix-ot lovai amerikai futásai alkalmával.

– André sohasem használt gyógyszereket – állítja Laurent Benoit lókereskedő, aki húsz éve áll a mester szolgálatában. – Csak a természetes módszerekben hisz, ő a legnagyobb állatbarát, akivel valaha találkoztam. Szerintem azért hagyta abba az ugrólovak idomítását, mert abban a szakágban gyakoribbak a sérülések. Ezen kívül rendkívül sikerorientált ember, nincs szüksége külső motivációra, saját magát lelkesíti a nap huszonnégy órájában, talán még álmában is.
– Csak nagyon ritkán fordul elő vele, hogy sérülés miatt nem folytatja egy lova a pályafutását. Jó érzékkel tudja megállapítani, mikor küldje ménesbe vagy nyugállományba idomítottjait. Szemléletére tökéletes példa Sagamaix, aki háromévesen lépett pályára először. Nyert két versenyt, utána leállította, mert szerinte időre volt szüksége a további fejlődéshez. Öt hónap pihenő után, 1998-ban megnyerték a Prix Nielt, majd az Arc de Triopmphe-ot. Ez volt Sagamix negyedik startja.

Sagamix

Linamix utódainak köszönheti a legtöbbet Fabre, kissé hasonlóan, mint Aidan O’Brien Galileónak. Amikor a szürke sztár 1990-ben ménesbe vonult, tulajdonosa, Jean-Luc Lagardere felkereste az idomárt, és megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a még ismeretlen Linamix első utódai a mester istállójába kerültek. Három év múlva fényes diadalmenet kezdődött, záporoztak a Group-győzelmek, amelynek következtében a mén fedezési díja 50 ezer euróig emelkedett. 2016-ig tizenkét Group 1-nyerő utóda született, közülük kilenc Fabre idomításában állt.
– Pedig mindenki tudja, hogy a Linamix-csikók nem voltak könnyen kezelhetők, hogy finoman fejezzem ki magam. Csak kevés tréner tudta kihozni belőlük a képességet.

André Fabre puritán és egyben maximalista ember. Arca ritkán tükrözi érzéseit, még a legnagyobb diadalok után is pókerarccal áll a díjátadáson. Futam közben is megőrzi hidegvérét. Ha nem nyer egy idomítottja, lehetetlen eldönteni, hogy meg van-e elégedve a teljesítménnyel vagy sem.

– Akik közelről ismerik tudják, hogy nagyon magas elvárásokat támaszt magával szemben, és óriási nyomást helyez saját magára. Egy-egy siker után inkább megkönnyebbülést, mint örömet érez. Rendkívül elszánt és kitartó ember. Sokszor figyeltem őt messziről Chantilly-ban tréning közben. Ilyenkor senkit sem enged maga mellé. Nem azért, mert nagyképű vagy meg akarja őrizni a titkait. Egyszerűen elterelné a figyelmét a munkáról, ha ott lenne valaki mellette. Állandó feszültségben él, fogalmam sincs róla, hogyan bírja a szervezete.

Fabre régen a lovaspólóban engedte ki a gőzt, szenvedélyes játékos volt. A telet gyakran töltötte Argentínában, ahonnan lovakat is hozott Wildensteinéknek. Egy időben annyira lelkesedett a sportért, hogy szárnyra kelt a hír, ott folytatja karrierjét. Erre azonban sohasem került sor, már több mint négy évtizede a turfot szolgálja csodálatos eredményekkel. Idén huszonöt Group-nyerőt nyergelt, amellyel megközelíti a nyolcszázat. Talán még idén sikerül ez neki, minden esetre akkor sem kell szégyenkeznie, ha nem, hiszen ismét az ő nevétől volt hangos a nemzetközi sajtó, amikor Waldgeist megnyerte az Arc de Triopmphe-ot. Ezzel nyolcadik idomári sikerét aratta Európa legnagyobb presztízsű versenyében, a futam kilencvenkilenc éves történetében erre még nem volt példa.

Monsieur Fabre

Minden nagy idomárnak rengeteg irigye van, és ez Fabre esetében sincs másként. Talán ezért nem barátkozik kollégáival és szinte soha nem ad interjút. Szemmel láthatóan a győzelmek utáni ünneplés is feszélyezi, nem szívesen áll a sajtó rendelkezésére, ami eléggé megnehezíti a szakírók életét.
– A hátam mögött Napóleonnak hívnak. A Wellingtonnak jobban örültem volna – mondta Fabre egy kivételes villáminterjú alkalmával.
– Szégyellős ember, lehet, hogy a magassága miatt – mondja Stroud. – Egyszer utánanéztem, Wellington csupán 175 centiméter magas volt. Lehet, hogy André ennyivel is beérné.
– Visszahúzódó ember – mondja Benoit. – Rajong a lovakért, és köztük érzi magát igazán elemében, ennek ellenére sokoldalú ember. Szereti a művészetet, a történelmet és a rögbit, és gyakran meglep milyen széles körben tájékozott. A tenyésztés terén is komoly ismeretekkel rendelkezik, már azelőtt mindent tudott a német vérvonalakról, hogy Shirocco és Manduro a keze alá került. Szereti a német telivérek szívósságát és a Haras de Saint-Laurent-ban, saját ménesében is van jó néhány német kancája. Minden évben küld egy kancát Soldier Hollow-hoz, és ugyanettől a méntől yearlinget is vásárolt idén Baden-Badenben.

– Fabre mester bármelyik mént meg tudná fizetni, de ő nem szeretik a trendeket, általában a saját feje után megy. Nagy tisztelője vagyok, mert közelről láttam, hogy bánik az alkalmazottaival és a lovaival. Csak olyan dolgot tesz, amiben maximálisan hisz, és nem vezetik hátsó szándékok. Cseppet sem manipulatív ember. Azt hiszem pocsék politikus lett volna belőle.