/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Májer Cintia 5. Mocsinka Vivien 7. Abu Dhabiban

Két győztes lovasunk Májer Cintia és Mocsinka Vivien képviselte hazánkat a HH Sheikha Fatima bint Mubarak (IFAHR) sorozat döntőjén Abu Dhabi-ban, hiszen mindkét hölgy a sorozat egyes állomásainak győzteseként kapott meghívást a fináléra.

A versenynap során a hatodik futamban az apprentiszekre szegeződött minden tekintet, köztük Af Al Jahed-re és Mocsinka Vivien-re. Sajnos ebben a versenyben nem volt túl nagy szerencsénk, Af Al Jahed a befutóban nem tudta megközelíteni az élmezőnyt, így végül a hetedik helyen értek célba.

A hivatalos eredmény ezen a linken olvasható.

A következő versenyben következett Májer Cintia és Arif, akik már valamivel szerencsésebb versenyt futottak. Jól ugrottak ki a gépből, hamar talpon voltak, sokáig vezettek is, de végül az erősebb ellenfelek jobbak voltak náluk, így ötödikként értek át a célvonalon ami szintén pénzdíjas helyezést jelentett az istállónak.

A hivatalos eredmény itt olvasható.

Mindkét hölgy elmondása szerint remekül érezték magukat, a fogadtatás és a programok, konferencia is különleges élmény volt számukra. A színvonalas versenynapon több komoly zsokéval is találkozhattak

Gratulálunk!

Varga Áron

fotó: Májer Cintia

SHARE THIS